Látogatás Sorinánál

Megjegyzés: Ez a történet a Sorina-sorozatom (Vízválasztó, Sorina, Látogatás az Infernóban, Megnyitó, Egyetem) újabb eleme, azonban, remélhetőleg, javarészt ezek ismerete nélkül is értelmezhető és élvezhető.

*********************************************************************

A hangos zihálás betöltötte a helyiséget, miközben mindent elárasztott az izzadtságszag. Nem vagyok egy nagy fetisiszta. Sőt, mi sem áll távolabb tőlem, minthogy a testszag szexuális vonzerejét istenítők táborát erősítsem. Most azonban ez az atmoszféra mégis elindított bennem valamit. Vagy lehet, sokkal inkább a látvány volt az. De persze kit ne hozna izgalomba, ha ilyesmi tárul a szeme elé.

Csak álltam ott, a kis lakás ajtajában, teljesen földbe gyökeredzett lábbal. Még ahhoz is alig volt lélekjelenlétem, hogy az ajtófélfának támaszkodjak. Az se segített túl sokat, hogy a még mindig csak puritán praktikussággal berendezett lakásban semmi nem volt, ami terelte volna a tekintetemet. Így minden figyelem csakis arra a kicsi de hihetetlen erőt sugárzó alakra koncentrálódott, aki a szoba egyik végében, feszülő sortra és sportmelltartóra vetkőzve, hangos nyögések kíséretében csépelte a plafonra fellógatott bokszzsákot.

Volt abban valami légies dinamika, ahogy súlyát egyik lábáról a másikra helyezte és egész teste mozdult minden egyes ütésnél, ugyanakkor az egész testén megfeszülő izmok mégis határtalan erőt sugároztak. Paradoxon, mi? De talán épp ez volt az, ami magával ragadott. A határtalan szépség után persze, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, figyelmem hatalmas részét nem az izzadtságtól csillogó bőr, a kislányosan bájos arc és a minden mozdulatnál meglóduló lófarokba fogott világos vörös haj kötötte le.

És még talán órákon keresztül suhanhattak volna végig a szuperlatívuszok a fejemben, ha egyszer csak nem térít magamhoz egy nevetve csilingelő hang.

- Hé! Most akkor bejössz vagy sem?

Egy sűrű pislogásokkal teli másodpercbe telt, mire rájöttem, a világító kék szemek rám szegeződnek.

Először csak megráztam a fejem, majd elmosolyodtam.

- Még élvezem egy kicsit a látványt.

- Szépen vagyunk - kacagott fel Sorina, miközben a törölközőjéért nyúlt. - Ide jár mozizni a kisasszony? Még a végén megbánom, hogy adtam neked kulcsot a lakásomhoz.

- Ó! Azt majd akkor fogod, ha fizetővendégeket is hozok - somolyogtam.

- Fogd be! - kacagott fel és az arcomba vágta összeizzadt törölközőét. A fent említett fetisisztáknak valószínűleg maga lett volna a mennyország az az... "illat", ami az orromba tolult, nekem viszont az a tudat, hogy ez az ő testéből származik, épp hogy csak elviselhetővé tette.

Sokat gondolkozni ezen viszont nem maradt már időm, mert mire lehámoztam arcomról a törölközőt, már ott is állt előttem, hogy átöleljen és hosszan megpuszilja az arcom üdvözlésként.

- Régen láttalak - mosolygott töretlenül.

- No igen. Elég elfoglalt voltam - húztam a szám. - A vizsgaidőszak már csak ilyen.

- Ó! Értem - suhant át egy másodpercre az aggodalom az arcán, de aztán ismét magára öltötte szokásos mosolyát. - De azért jól sikerültek a vizsgák, ugye?

Nem válaszoltam semmit, csak vállat vontam és viszonoztam mosolyát.

- Mindenesetre kiérdemeltem a kegyet, hogy összeizzadj - viccelődtem, mire ő elkerekedett szemekkel tett egy lépést hátra, hogy végignézzen ruhám elején, ahol a nedvesség szépen kirajzolta teste karcsú körvonalát.

- Jaj! Ne haragudj! Gyorsan lezuhanyzok, aztán mesélhetsz - puszilta meg ismét az arcom és már sietett is be a fürdőszobába.

- És miért aztán? - léptem huncut mosollyal az arcomon a, talán pont hogy szándékosan nyitva hagyott fürdőszobaajtóba. - Elvégre nem a szádat mosod ki, nemde?

- Hé, hé, hé! Csak nem kukkolni akarsz? - szorította melleihez a már levetett sportmelltartót, szemei azonban közben is csintalanul szikráztak, ahogy kivillant fogsora is nevetés közben.

- Ki tudja - vigyorogtam én is, mire ismét felnevetett és most az eddig kebleit takaró ruhadarabot vágta az arcomba.

- Akkor élvezze a műsort, B kisasszony!

Nekem pedig nem is kellett kétszer mondani. Mire megszabadultam az arcomra tapadó, összeizzadt szövetdarabtól, Sorina már teljesen meztelenül lépett be a zuhany alá.

Ha a korábbi látvány magával ragadó volt, ez egyszerűen mesés. Bár, ahogy egyre távolabb kerülök a kamaszkortól, egyre inkább osztom azt a véleményt, hogy az igazán izgató nem a teljes meztelenség, nem a legintimebb testtájak leplezetlen látványa, hanem az olyan pillanatok, amikor tudod, csak hajszálon múlik, hogy láss valamit, de tulajdonképpen nem is látsz semmit. Ezért jobbak a mindent megmutató pornográf képeknél azok az aktok, ahol a modell ugyan anyaszült meztelen, de a szemérmét eltakarja egy comb, a melleit meg egy kar. Így pedig pár négyzetcentiméternyi vállon, oldalon és derékon kívül nem is látunk többet, mintha a delikvens bikiniben lenne, de a különbség... na az igen.

De persze annak kétségtelenül fából van az a bizonyos, létező vagy nem létező, szerve, aki nem élvezi, ha egy gyönyörű lány meztelenül zuhanyzik, épp az orra előtt. Pláne ha az a lány ilyen álomszép. Nem is tudtam levenni a tekintetem a karcsú test feszes izmaira tapadó hófehér bőrről, arról a csodás hátról és a formás fenékről. Gyönyöröm tárgya pedig még élvezte is tekintetem simogatását, sőt, rá is játszott egy kicsit, ahogy ringatta csípőjét.

- Tetszik, amit látsz? - nézett hátra mosolyogva a válla felett. Egy pillanatig nem is tudtam mit reagálni, majd rávillantottam talán a lehető legbárgyúbb mosolyt, ami csak létezik, ismét vidám nevetést csalva elő belőle.

Gyorsan végzett a zuhanyzással és megszárította a haját, hogy aztán, csak egy köntöst magára húzva, ismét hozzám lépjen, megpuszilja az arcom, majd gyengéden összeborzolja a hajam.

- Hé! - nevettem fel, miközben összezilált fürtjeim igazgattam. - Ezt most miért kaptam?

- Mert huncut vagy.

- Ezt nem tagadom - kacagtam vele együtt.

- Na, gyere inkább! - mosolygott rám és megfogta a kezem. - Csinálok egy kis kaját az én okos egyetemistámnak is.

- He? - néztem körbe. - Rejtegetsz itt még valakit?

Erre már nem válaszolt, csak ismét felnevetett, megpuszilta a szám és gyengéden összeborzolta a hajam, mielőtt, kiment volna a kis amerikai konyhába.

Miután láttam edzés és zuhanyzás közben, az, ahogy halkan dudorászva, a derekát riszálva serénykedett a konyhában, már szinte jutalom műsor volt. Akár már általános testhelyzetemnek is nevezhettük volna, ahogy féloldalasan a falnak dőlve figyeltem munkálkodását. Közben kikérdezett a vizsgákról, megállapítottuk, milyen hülye is pár tanár, miközben lassan elkészült az étellel. Ő már aközben tömte a szájába a palacsintákat, miközben az enyémeket kirakta az asztalra.

- Jutalom a jó eredményekért - kacsintott rám, miközben kihúzta nekem a széket.

Mitagadás, tényleg megéheztem már. Egy adag finoman elkészített palacsintát pedig sosem utasítanék vissza, így azonnal leültem, megragadtam az egyik jól megtömött tésztarudat, hogy belemélyesszem a fogaimat. De ekkor ért csak az igazi meglepetés.

A szemeim könnybe lábadtak és szinte azonnal visszaejtettem a tányérba a palacsinta maradékát, miközben hevesen köhögni kezdtem.

- Mi van ebben? - néztem a számat maró étek roncsaira.

Sorina először felvonta a szemöldökét, majd sokat sejtő mosoly ült ki az arcára.

- Paradicsom, sárgarépa és csili. Miért?

- Paradicsomos, sárgarépás, csilis palacsinta? - néztem rá megrökönyödve.

- Igen - kacagott fel. - Eredeti Sorina-féle recept. Talán nem ízlik?

- Hát... A palacsintát szeretem. A paradicsomot és a répát is... De a három valahogy nem illik nekem össze... Plusz a csili... - köhögtem még mindig és mohón nyeldekeltem a pohár vizet, amit töltött nekem.

- Na szépen vagyunk - kacagott. - Először meglesel, ahogy edzek, aztán kukkolsz, miközben zuhanyzok, most meg a főztöm fumigálod? Szépen vagyunk.

- Hé! Tehetek én róla, hogy ilyen finnyás a szervezetem? - kacagtam fel. - Azért meg nem hibáztathatsz, hogy szeretem a szépet - markoltam bele gyengéden a fenekébe.

- Ó! Akkor talán ez jobban ízlene? - nevetett tovább, miközben tenyerébe fogta az arcom és gyengéden megcsókolt.

- Mmm! - nyaltam végig az ajkaimat. - Autentikus spanyol ízek.

- Örülök, hogy tudok olyat is, ami ízlik - kuncogott, miközben megpuszilta a szám.

- Ó! Tudsz te. Nagyon is - markolásztam tovább a fenekét a köntösén keresztül. - És tudsz mást is, amit megkóstolnék, bontottam ki az övét, hogy szétnyissam a ruhadarab szárnyait és combjai közé toljam a kezem, kitapintva kezdődő nedvességét.

- Az ízlene? - kacagott.

- Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg - válaszoltam, huncut mosollyal az arcomon, és, ki se várva reakcióját, lábai közé fúrtam az arcom.

A helyiséget ismét nyögések töltötték be, ezúttal azonban már egész más jellegűek, miközben hajamba túrt és előre tolta ágyékát, élvezve, ahogy nyelvemmel szeméremajkait izgatom, majd lassan végignyalok közöttük.

- Mmm! Ez az igazán nekem való étek - nyaltam körbe ajkaimat, letisztogatva rájuk ragadt nedveit, és csillogó szemekkel felmosolyogtam rá.

- Akkor menjünk át a másik "asztalhoz"! Ott könnyebben elfogyaszthatod - válaszolta cinkosan, miközben az arcom simogatta.

Nem kellett megmagyaráznia, azonnal tudtam, hogy érti. Nem is teketóriáztam, gyorsan a karjaimba emeltem és az ágyhoz vittem őt.

A következő perceket arccal a combjai között töltöttem, miközben ő a lepedőt markolva zihált. Aztán, amikor egy hangos sikoly kíséretében arcomba terítette gyönyörének nedveit, megszabadítottam köntösétől és végigcsókoltam puha bőrét, hogy aztán mellé heveredjek és ajkait kényeztessem. Ő azonban nem vesztegette sokáig az időt. Amint egy pillanatnyi lélegzethez jutott, ezúttal ő nyomta arcát lüktető ágyékomhoz.

Az egész lényéből feltörő spanyol temperamentum szinte lángoló tűzként árasztott el, hogy hamarosan az én testem is megfeszüljön a kéjtől.

Még óráknak tűnő percekig hemperegtünk az ágyban. Vagy perceknek tűnő órákig? Ki tudja? Végül viszont teljesen kimerülve terültünk el a lepedőn.

- Üdítő tudni, hogy továbbra sem veszett ki belőled a spanyol vér - viccelődtem, levegő után kapkodva.

- De te sem panaszkodhatsz - simított végig az oldalamon és megpuszilta a vállamat. - Elveszed minden erőmet, pedig a tányérojat is el kellene mosogatni.

- Majd a kis segítőd megcsinálja - öleltem magamhoz. - Biztos örülni fog, ha segíthet.

- Kire gondolsz? - nézett rám komolyan.

- Hát Szonszédlányra. Mégis kire? - vontam össze a szemöldököm értetlenül.

- Ó! Hát nem tudod? - lepődött meg.

- De mit?

- Ő már nincs itt. Pár hete a családja úgy döntött, elköltöznek.

- Elköltöznek? De hova?

Megvonta a vállát.

- Elegük lett a fővárosból. Valahova vidékre. Még az is lehet, hogy külföldre. Nem közölte velem.

- Velem se... - válaszoltam elgondolkodva.

- Lehet, nem akart nagyon búcsúzkodni - mondta színtelen hangon.

- Lehet... - révedtem a semmibe.

- Mindenesetre - folytatta, kicsit vidámabb hangon -, hiába fürödtem le, most annyira tocsogok mindenben, hogy mehetek megint - tápászkodott fel az ágyból. - Meg neked is kellene majd.

- Hé, - tértem magamhoz egy pillanat kihagyással és elmosolyodtam. - Ne pazaroljuk annyira a vizet! Fürödjünk inkább együtt!

Sorina felnevetett és szó nélkül kézen fogott, hogy a fürdőszobába vezessen. A zuhany alatt ismét egymás karjaiba simultunk és ajkaink összefonódtak, miközben élveztük egymás testének melegét.

Gondolataim azonban időről időre visszatértek Szomszédlányhoz. Elment. Tényleg elment. És valószínűleg örökre.

*******************************************************************

A történet folytatása nem sokára olvasható majd Ég veled! címmel.