2017. január 1., vasárnap

Boldog Új Évet! 2017

Boldog Új Évet mindenkinek!
Remélem, az összes kedves olvasómnak jól teltek a 2016. év utolsó napjai és mindannyian velem tartotok 2017-ben is.











A "táncrend" már az eddig biztosan előrejelezhetők alapján sem lesz épp szellős.
Amire biztosan számíthattok:

  • Sorban csordogálnak majd a novemberben megkezdett Gyönyörök szigete című történet részei (ami amúgy már 2018-ba is biztosan átnyúlik majd, de valószínűleg a későbbiekbe is, tekintve, hogy a mű első felvonása is negyvenkét részből áll, úgyhogy ha másnak is szeretnénk helyet szorítani a blogon, a lezárása nem egyhamar várható).

  • Pár rész erejéig visszatér egy régebben megkezdett sorozatfordítás. Hogy melyik, az egyelőre legyen meglepetés! Azonban nem kell sokáig várnotok, hogy megtudjátok, ugyanis már a jövő héten érkezik az első fejezete.

  • Ezek mellett pedig útjára indítok majd egy képregényt is. Na nem saját alkotást. Azzal, azt hiszem, mindannyian jobban járunk, ha nem próbálkozok. Fordításra azonban etéren is kapható vagyok. "A mennyei kert, ahol a lányok kivirágoznak" című alkotás után ez nem épp egy erotikus alkotás lesz (bár a megfelelő ízlésűeknek akad majd benne egy-egy apróbb csemege). Azon még gondolkozom, hogy a későbbiekben is legyen-e ehhez hasonló. Vannak tippjeim lefordítandó képregényekre, de mivel eddig ilyen téren csak két kategóriába futottam bele, pornóba (mint amilyen "A mennyei kert..." is), amiből szökőévente egy is elég nekem, és olyanokba, mint a most következő "A szörny az ágy alatt" címet viselő darab is, amikben csak elvétve akad bármi erotikus, ha egyáltalán. Szóval az utóbbi sikerétől is függ majd a folytatás. ("A szörny az ágy alattot" mindenképp lefordítom végig, hacsak nem vált ki zajos ellenérzéseket, félreértés ne essék.)

  • Illetve októberben majd lesz egy halloweeni meglepetés történet is. Arról részleteket nem árulok el előzetesben.

Emellett pedig vannak még tervezés alatt más projektek is. Ezek azonban még csak a tervezés fázisában vannak, vagy a "meg kéne csinálni, csak fogalmam sincs még, hogy hogyan"-stádiumában, ami, magamat ismerve, annak a lehetőségét is magában hordozza, hogy semmi nem lesz belőle. Emiatt megígérni nem szeretném őket, azonban előzetesben hármat (és plusz egyet) mondanék, amiknek nagy az esélye a megvalósulásra:

  • Először is tervezek újabb B-vel a föld körül epizódokat. Azonban a jelenlegi élethelyzetem igencsak esetlegessé teszi, hogy fogok tudni írni, szóval azt, hogy mikor és milyen gyakorisággal, egyelőre magam sem tudom.

  • Ehhez kapcsolódik az is, hogy tervezek elindítani egy új sorozatot, vagy inkább amolyan történetfűzért saját történetekből. Ez a projekt azonban még inkább a tervezés fázisában van, úgyhogy, bár nagyon szeretném, még pláne nem merek semmi biztosan mondani.

  • Harmadrészt pedig, ha más jeles napokra nem is feltétlenül (eddig csak a halloween biztos), jövő karácsonyra szeretnék majd valami karácsonyi történetet feltölteni, amiről azonban még legfeljebb csak halvány elképzeléseim vannak, hogy mi lesz. Elképzelhető, hogy az előző kettő pont alá eső történetek közül valamelyik, de az is lehet, hogy teljesen más. Sok mindentől függ. (Ihlettől, attól, hogy találok-e jó fordítani való történetet stb. stb.) De az még úgyis messze van. Van időnk eldönteni.

  • És a plusz egy: Valószínűleg valamikor a nyáron jön majd a Találkozás egy olvasóval 6. is. Vannak már elképzeléseim róla, hogy hogyan fogom megvalósítani, viszont addig még sok minden változhat (ugyanis nem valami agyafúrt megfontolás okán szeretném majd nyáron feltölteni, hanem azért, mert akkor a legvalószínűbb, hogy meg tudom majd írni, és ha nem ilyenkor, a naptári év végeztével, hát akkor, a nagy éves hajtás után, és a tanév lezárultát követően lehet neki némi "szakaszlezáró" jelleget is adni). De a részletek majd még addig kiderülnek.
Bár a 2017. év a történetek szempontjából már nagyrészt elég pontosan meg van tervezve (csak a fent említett három pont az, ami még nagy valószínűség szerint módosít rajta), bármikor jöhetnek majd még ezen túl is váratlan meglepetések.
Bármi lehetséges.
Szóval érdemes lesz az új évben is figyelni a blogot.
A mai napra mindenkinek jó pihenést, az év hátralevő 364 napjára pedig jó olvasást kívánok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]