Casting 1. rész - Horni türelmetlen

Írta: Marokfegyver

****************************************

– Mit kell bevállalni? Úgy értem, hogy mit kérhetnek?

A hosszú, barna hajú lány már régóta méregette a körülötte várakozókat. Úgy tűnt, hogy a többség nem először van itt, vagy más castingokról ismerhetik egymást, hiszen azonnal beszédbe elegyedtek, Csak ő nem találta a helyét, hozzá senki sem ment oda megpuszilni: „Hali! Hogy vagy?” Igaz, hogy ő sem közelített senki felé, és mindig elkapta a tekintetét, mielőtt észrevették volna, hogy nézegeti a jelentkezőket.

Ramóna vidékről érkezett, és mielőtt abba a tévhitbe esett volna, hogy ő az egyedüli ilyen, az asztalra kitett A/3-as papíron felfedezte egy seregnyi, az övénél jóval távolabbi település nevét. Erre a listára írták fel a nevüket – többnyire csak egy becenevet – a várakozók. A második oszlopban a „honnan jöttél?” kérdésre kellett válaszolni, ahol előfordult városnév helyett telefonszám is, így a következő – „elérhetőséged” – rublikába többen azt írták: „18 éves”, vagy: „szeretném kipróbálni magam”. Aki ide sikeresen beírta a három adatot, elvehetett egy sorszámmal ellátott kisebb papírt, amit ugyancsak ki kellett töltenie, s amivel majd be kell menni, ha szólítják. Az előkészületek kitöltés-része gördülékenyen ment, csak a sorszámok haladtak nehezen, 5 perc is eltelt két behívás között.

– Mi van már? – nézegette a mobiltelefon kijelzőjén az órát egy vékony, magas lány. – 8 perc? – fordult Ramóna felé. – Ezt már felveszik… vagy, hogy valamit csinálnak vele, az biztos.

– Ki van bent? – érdeklődött Ramóna, kapva az alkalmon, hogy végre szólhat valakihez.

– Az a bőrgatyás csajszi – húzta el a száját a türelmetlen lány. – Lehet, hogy mindjárt kiszólnak, hogy mehetünk haza – bosszankodott.

A környéken többen morogtak, mások összesúgtak.

– Ramóna vagyok.

– Horni… i-vel a végén.

– Te voltál már castingolni?

– Egyszer-kétszer. – Néhányan felnevettek, ezért helyesbített: – Ötvenszer-hatvanszor. Te? Friss hús vagy?

– Igen, először járok ilyen helyen.

Horni nagy levegőt vett, és felemelte a fejét, mintha világgá akarná kürtölni a hírt, aztán meggondolta magát:

– Mindenki az elsővel kezdi – közölte leereszkedő stílusban.

– Neked volt már, hogy sikerült?

– Hogy a francba ne? Akkor minek járnék minden héten? – Látva Ramóna tétovaságát, hogy „igent” vagy „nemet” jelenthet-e a visszakérdezés, megmagyarázta: – Ha megkapsz egy melót, leforgatják 2 nap alatt, legjobb esetben 1 hét alatt, és keresheted az újat.

– Mindig el kell jönni? Nem értesítenek ki?

– Sok a külföldi filmes. Idejön egyetlen kamerával, és előadja az igényeit. Aztán meg elvárja a pénzéért, hogy a kedvéért külön castingot tartsanak, ne csak úgy találomra behívjanak néhány csajszit.

– Értem.

– Jó neked, mert én sosem fogom megérteni… Figyeld csak! – intett a fejével az ajtó mellett álló asztal felé.

Egy fiatal, gyerekképű srác ácsorgott ott – furcsán mutatott a helyiségben várakozó sok lány között –, valamit babrált a telefonjával, majd elment. Sokan észre sem vették, hogy fél percig egy hímnemű is tartózkodott a társaságban.

– Láttad?

– Mit keresett itt? – csodálkozott Ramóna.

– Szóval nem láttad! Minden egyes alkalommal megjelenik, és lefotózza a belépőlistát. Szerintem komplettebb nyilvántartása van már, mint a castingolóknak vagy a producereknek.

– De minek?

– Felkeresi a csajokat egy-egy ingyen menetért. Engem is hívott már, hogy tudna egy melót, ha feljöhet megbeszélni. Jött is, és bizalmasan elárulta egy casting időpontját, amit amúgy is tudtam már. Cserében nálam akart aludni, és reggelig párszor megcsináltatni magát, no meg, hogy rendeljek pizzát, mert megéhezett… Többször nem próbálkozott, szerintem tett egy jó nagy felkiáltójelet a telefonszámom mellé.

– Miért kell az a lista?

– Úgy hiszem, azzal igazolják a producer felé, hogy sok-sok jelentkezőből választották ki nagy-nagy munkával a megfelelőket. Ez a majom meg felhasználja, és bepróbálkozik.

– Biztos van olyan is, akinél sikerül…

– Hogyne! Van, aki csak azért lecummantja, hogy felkerüljön valami listára – nézett körbe Horni, mint aki példaként mindjárt rámutat az egyik csajra. – Mi van már? 10 perc? Ezt már dugják!

– Bekopogjak? – kérdezte egy lány, de többek helyeslése ellenére sem tette meg.

– Én jártam már így ezzel a ribanccal – mesélte Ramóna újdonsült ismerőse. – Bent volt 20 percig, mindenkit lecumizott, vagy ki tudja, mit csinált velük, aztán megkapta a melót. De rosszul jártak vele, mert végül dupláját szerette volna a zsebébe a szokásosnak, és újra kezdhették az egész cécót.

– Ilyet lehet?

– Ebben a szakmában mindent…

Ramóna hálásan tekintett Hornira az őszinteségért. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar talál egy igazi barátot.

Reggel még…

Folytatlása következik!