2017. március 8., szerda

Gyönyörök szigete II. rész - Műveltség 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete II. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 5.

*********************************************************************


A Pamelával folytatott beszélgetés után csak tovább nőtt bennem a szexuális feszültség. Próbáltam visszafojtani ezeket az érzéseket, miközben leúsztam még néhány hosszt a medencében, de nem jártam sikerrel. Úgy éreztem, most azonnal szexre lenne szükségem. Csak így küzdhetném le ezt a szenvedélyt, ami a testemben gyülemlett. Hol lehetett ilyenkor Amy? Őt sose lett volna nehéz megkörnyékezni. Valószínűleg csak kérnem kellett volna és úgy leteper, hogy utána szóhoz se jutok. Persze nem mintha nem csinálta volna ugyanezt sok mindenki mással is. Ennek ellenére ő tűnt az egyetlen lehetőségnek abban a pillanatban.
Kimásztam a medencéből és megszárítkoztam, majd úgy döntöttem, visszamegyek az épületbe. Egyenesen a kukkolószoba felé vettem az irányt és ugyanazokat a monitorokat találtam működésben, mint korábban. Trish és Lindsay még mindig az edzőteremben voltak, miközben Pamela a könyvtári asztal mellett ücsörgött és olvasgatott.
Ahogy a nyugati strandot mutató képernyő felé fordultam, megállapítottam, hogy a vízszint nem olyan magas most, mint általában szokott lenni. Az ütemes hang azonban, ahogy a hullámok a parti fövenyt nyaldosták, most is épp olyan megnyugtató volt, mint bármikor. Egyetlen felhőt sem lehetett látni az égen. Az egész szikrázóan kék volt, ameddig csak a szem ellátott. A levegő is tiszta volt és friss és mindent belengett az a mámorító trópusi illat.
Ez a sziget tényleg rengeteg mindent nyújthatott az embernek. A széles strandok és a számtalan vízesés mellett az erdők érintetlen szépsége és a kialudt tűzhányó grandiózussága is lélegzetelállító képet nyújtott.
De kevés dolog vehette fel a versenyt a strandokkal, amik eszményi terepet nyújtottak a túlhajszolt idegek megnyugtatására. Órákig tudtam ott ücsörögni és csak meditálni, tökéletesen feltöltődve. Ha pedig egész nap ott ültem, tanúja lehettem, ahogy a nap lebukik az óceán hullámai mögött, lenyűgöző színekre festve a tájat. Kétségtelenül ez volt a leglenyűgözőbb látvány a szigeten.
De bármennyire gyönyörű is volt a strand, meg se közelítette azt a látványt, amit Devon, Amy és Camille triója nyújtott, ahogy a nap égette homokon heverésztek. Legnagyobb örömömre mélyen elmerültek a beszélgetésben. Izgatottan kapcsoltam be a helyszín közelében elrejtett mikrofont.
- Egyértelmű, hogy mindannyiunkat felizgat ennek a nyárnak a gondolata – dorombolt Amy. Nem tudtam megállni, hogy gondolatban ki ne javítsam őt. A június a világnak ezen a felén a tél kezdetét jelentette, ami persze szokatlan gondolat volt ezeknek a lányoknak, akik mind Észak-Amerikában élték le eddigi életüket.
- Tökéletesen egyetértek – bólintott Camille. - Rengeteg időt fogunk együtt tölteni a következő hat hétben. Már alig várom. - A huszonöt éves szépség finoman végigsimított egyik mellén, majd hozzátette: - A végén még egy rakás puncira éhes leszbivé válunk. Nem mintha ez olyan rossz dolog lenne...
Devon hangosan felnevetett.
- Nagyon is érdekelnek a nők, de attól még erősen kétlem, hogy leszbikussá válnék. Ahhoz túlságosan is szeretem a farkakat.
- Apropó, megtudtál valami újat Jeremy-ről, Devon? - fordult felé a mexikói lány. - Egyértelmű, hogy egyáltalán nem közömbös neked.
- Nem volt még lehetőségem négyszemközt beszélni vele. De remélem, hamarosan lesz.
- Ő lesz az egyetlen férfi, akit láthatunk, amíg ezen a szigeten leszünk – motyogta Camille. - Esélytelen, hogy mindannyiunkat ki tudjon elégíteni. Nincs az az isten. Azt hiszem, a végén csak mi fogunk maradni egymásnak.
- Ó, ő annál sokkal jobb – vigyorodott el Amy. Kristálytiszta hangjának szavaitól borzongató vágy futott végig a testemen. - Senki nem reklámozna egy szexbarlangot, ha nincs elég nafta a farkában. Ha ő itt az egyetlen férfi, akkor jobb lesz, ha felkészül a rohamra. Csak ennyit mondhatok erről.
- És mi lesz, ha nem érdeklődik majd irántunk? - ütötte tovább a vasat Camille. - Talán nem akar többet, mint hogy figyelje, ahogy egymással szexelünk. Néhány fickó erre izgul.
- Garantálom nektek, hogy nagyon is érdeklődik – válaszolta Devon. - Én láttam, hogy nézett ránk. Ha bárki is kefélni akar vele, nem kell mást tennie, csak felmenni hozzá és megmondani neki. Biztos vagyok benne, hogy ennyire egyszerű az egész. A nyakamat tenném rá.
Camille megvonta a vállát, amitől méretes keblei kissé megremegtek.
- És mi van, ha ellentétes a szabályokkal, hogy elcsábítsd őt? Nem akarom tönkretenni az esélyeimet a nagy pénzre. Nem tudom, ti ketten hogy vagytok vele, de nálam nagyon lenne helye félmillió zöldhasúnak.
- Sosem lehetsz száz százalékig biztos semmiben, de erősen kétlem, hogy ellentétes lenne a szabályokkal, ha elcsábítod – mondta Devon, mielőtt ismét Amy-hez fordult volna. - És veled mi a helyzet? Te kiderítettél már valamit vele kapcsolatban, Amy?
Harminc éves társnőjük felült és elvigyorodott.
- Nagyon is.
Devon is felegyenesedett és kíváncsian nézett a vörös hajú nőre.
- Na és mi lenne az? Mesélj!
Amy elmosolyodott és várt egy kicsit, mielőtt válaszolt volna.
- Úgy dug, mint senki más, akit valaha ismertem. Erre jöttem rá... épp a múlt éjjel.
- Hogyan? - hördült fel Camille hitetlenkedve. - Azt mondod, történt köztetek valami? Mi volt? Hogy volt?
- Egy mennyei orgazmus. Az volt. Még most is remegek tőle – sóhajtott fel Amy és hátra vetette selymes vörös haját a válla felett.
Devon egy pillanatig csak bámult rá.
- Nem viccelsz, ugye? Nagyon csendes vagy ma. Mesélj, mi történt!
- Amíg Pamela a jakuzziban pihent tegnap este, én úgy döntöttem, hogy felveszem a farmerblúzomat és a kedvenc miniszoknyámat, hogy aztán átlejtsek Jeremy lakosztályába. Amikor bekopogtam, szinte azonnal kinyitotta az ajtót. - Amy egy pillanatra elhallgatott, majd fültől fülig elvigyorodott. - Nem lehetett nem észrevenni, ahogy szinte felfal a szemeivel. Izgattam egy kicsit azzal, hogy hajolgattam előtte és úgy tettem, mintha érdeklődnék pár dolog iránt a hálószobájában, közben pedig végig riszáltam neki a hátsómat. Aztán leszoptam, ő meg letapizott. Végül az ágyon kötöttünk ki és megdugott. - Az egész testem remegett, ahogy Amy hozzátette: - Ó, egek... olyan jó volt!
- Amikor visszamentek a szobánkba, alig álltam a lábamon – folytatta rövid szünet után. - Pamela rá is kérdezett, hogy mi a bajom, de én csak annyit mondtam neki, hogy semmi. Aztán elmeséltem neki mindent arról, ami Jeremy-vel történt. - A szemeim elkerekedtek Amy szavai hallatán és csak még jobban elcsodálkoztam, ahogy folytatta: - Pamela kinyalta a nedvek maradékát a puncimból. Imádta.
Váó...! A szívem hevesen lüktetett a hallottaktól. Pamela kinyalta az Amy-vel való együttlétünk eredményét a vörös hajú nő puncijából? Azta...!
Lelki szemeim előtt tisztán megjelent a jelenet, ahogy Amy elterül az ágyon és szélesre tárja a combjait, Pamela pedig közéjük térdel, hogy a nyelvét mélyen szobatársnője vágatába mélyessze. Ó, egek... Pamelának bizonyára egy kiadós adag sperma juthatott, ő pedig mindet mohón lenyelte. Az én spermámat! Micsoda perverz gondolat! Engem azonban nagyon felizgatott.
- A fenébe is, kislány! Mit forgatsz a fejedben? - vigyorgott Camille. - Szeretnéd kikefélni azt a fél misit Jeremy-ből?
Amy megrökönyödött arckifejezést mímelt.
- Egek, dehogy...! Én csak veszettül vágytam egy farokra, és amikor megláttam azt a szép nagy példányt meredezni a nadrágja alatt tegnap, nem tudtam ellenállni neki. Nagyon szükségem volt rá.
- Hé! - fintorodott el Devon. - És velünk, többiekkel mi lesz?
Camille felnevetett.
- Hat egész hetet kell eltöltenünk egy szigeten mindössze egyetlen farokkal, amit Amy máris kisajátított.
- Arról szó sem lehet – vágta rá Devon. - Amy nem sajátíthatja ki csak egyedül saját magának.
Camille vidáman kuncogni kezdett.
- Látod, Amy... Megmondtam, hogy Jeremy egyáltalán nem közömbös Devon számára. Sőt.
- Szerintem egyikünk számára sem közömbös – morogta Amy. - Elvégre nagyon jóképű és helyes fickó. Mégis mi lehetne benne, ami nem vonzó?
Elmosolyodtam a szavai hallatán, miközben ő folytatta: - Amúgy sem szerettem volna kisajátítani magamnak. És ennek semmi köze a pénzhez. Nem akartam mást, csak dugni egyet. Fel voltam izgulva és arra gondoltam, mi várhat ránk a következő hat héten. Ti többiek is rendszeresen jártatok a fejemben, lányok.
- Na és milyen volt vele? - tért az őt leginkább érdeklő témára Devon, csillogó szemekkel bámulva társnőjére.
- Csodálatos – sóhajtott Amy. - Már jó ideje nem éltem át ekkora orgazmust úgy, hogy csak egy férfival voltam.
- Csak egy férfival? - vonta össze a szemöldökét Camille. - Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy egyetlen fickó régen tudott már egyedül kielégíteni. Odahaza, Ohióban gyakran volt részem gruppen partikban. Meghívtam magamhoz öt jóbarátot, akikkel minden hétvégén találkoztunk. Eljöttek hozzám és két napon keresztül csak tömködtek... Néha többen is, mint öten.
- Tömködtek...? Mind at öten? - kerekedett el Camille szeme.
- Igen. Úgy volt az igazi. Öten egy „ellen”.
- Mmmm! - dorombolt Devon. - Nagyon izgatóan hangzik.
- Én sosem voltam még egynél több sráccal egyszerre – vallotta be Camille. - De ahol élek, Kaliforniában, párszor összejöttem néhány barátommal az egyetemi évek alatt. Én és tíz másik lány – vigyorodott el. - Összejöttünk és félholtra keféltük egymást egy kötetlen orgián. Isteni volt.
- Annak is hangzik... - motyogta Devon.
- Az volt a kedvencem, amikor szemkötőt tettünk fel – folytatta Camille. - Azt se tudtam, épp kinek a punciját nyalom, vagy ki nyalja az enyémet. Csak annyi dolgom volt, hogy megragadjam a legközelebbi puncit és belefúrjam az arcom, aztán pedig jöhetett a következő. Órákig szórakoztunk így.
- Ez nagyon izgatóan hangzik – jegyezte meg Amy a saját melleit simogatva, majd Devon felé fordult. - És mi a helyzet veled, drága? Valami vad élmény?
- Semmi igazi – csóválta meg a fejét az érzéki szőkeség. - Volt egy pasim nyolc évig, de pár hónapja szakítottunk. Teljesen hűséges voltam hozzá, amíg tartott.
- Ó, te szegény! - fintorgott Amy és együttérzően megveregette Devon vállát. - Sajnálom, hogy szakítottatok. Persze nem mondhatom őszintén, hogy túl nagy lett volna a veszteség, mert különben most nem lennél itt velünk a szigeten.
- Barrett-nek hívták. De nem kell sajnálkoznod miatta. Az a srác egy igazi faszfej volt – jegyezte meg Devon. - Már réges-régen ki kellett volna tennem a szűrét. Ha viszont valami vad sztorit akartok hallani tőlem, akkor egészen a gimis évekig kell visszamennünk. Olyan régről vannak csak történeteim.
- Nem baj. Szeretem a gimis sztorikat – vigyorgott Camille. - Mesélj el minden mocskos részletet a tinikori kalandjaidról, Devon!
A fiatal szőkeség elhallgatott egy pillanatra, mielőtt belekezdett volna.
- Hmm... oké. Volt akkoriban egy barátom. Timnek hívták és a focicsapat hátvédje volt. Én voltam a pompon-csapat kapitánya.
- Vajon ez miért nem lep meg? - nevetett fel Amy. - Szöszi.
Devon elmosolyodott, majd folytatta: - Nos, az egyik meccs alatt Timbe elég durván belement az ellenfél egyik játékosa. Le kellett vinni a pályáról. Kimentettem magam, hogy oda mehessek megnézni, hogy van. Nagy fájdalmai voltak és szüksége volt egy kis... segítségre. Olyanra, amit csak én nyújthattam neki. Úgyhogy félrevonultunk a lelátók alá... Először leszoptam, ami kissé enyhítette a fájdalmait. Aztán egyik dolog követte a másikat és kutyapózban kötöttünk ki. - Devon elhallgatott egy pillanatra, majd elvigyorodott. - Ez volt a legszokatlanabb póz, amit csak el tudok képzelni meccsnézéshez. Miközben hátulról dugnak...
Kate Upton alias Devon
- A lelátó alatt? - nyögött fel Camille. - Az összes nézővel fölöttetek? Nem vett észre titeket senki?
- Szerencsére nem – sóhajtott Devon. - De eszméletlen helyzet volt. Ez volt a legőrültebb dolog, amit valaha életemben csináltam. Soha nem mernék megint ilyesmit tenni.
- Le merném fogadni, hogy gyakran dugott meg a pompon-egyenruhádban – vigyorgott Amy. - A srácok szeretik a pompon-lányokat. Volt régen egy pasim még a gimiben. Ő egyszerűen bolondult azért, ha pompon-egyenruhában reszelhet.
- Igen – bólintott Devon. - Tim sosem akarta, hogy levegyem. De biztos vagyok benne, hogy ha ez a hat hét majd véget ér, számtalan vad sztorival megyek majd haza a tarsolyomban.
Amy kuncogni kezdett.
- Szerintem ezzel mind így leszünk. Még a kis Biblia-bújó szűzike Lindsay is egy rakat élménnyel fogja elhagyni ezt a szigetet. Személyesen gondoskodom majd róla – nyalta meg Amy az ajkait mohó kifejezéssel az arcán. - Mióta az eszemet tudom, arról álmodozok, hogy bevezessek egy ártatlan kis szűzikét az örömök rejtelmeibe és félholtra keféljem.
- Lindsay szűz? - rökönyödött meg Devon. - És te honnan tudod ezt? Elmondta neked?
- Kihallgattam, amikor Trish-sel és Jeremy-vel beszélgetett tegnap este a fogadó partin – válaszolta Amy. - Lindsay aggódott miatta, hogy mind rájövünk majd, hogy még szűz – forgatta a szemeit. - Egek! Annyira túlaggódik mindent! Legszívesebben ott helyben fogtam volna egy dildót, hogy a szájába tömjem. Nem mintha az elhallgattatta volna, de legalább alaposan nyöszörögni kezdett volna a szentem.
Hirtelen Devon, úgy tűnt, nagyon kényelmetlenül kezdte érezni magát. Azok után, ami elhangzott, azt is meg lehetett érteni, miért.
- Hé! Nyugi már, Amy! Ha Lindsay tényleg szűz, nem szabadna arról beszélgetnünk, hogyan nyomnánk dildót a torkára. Ez nem helyes.
Camille pajkosan elmosolyodott.
- Nekem, személy szerint, tetszik az ötlet. - Amy felé bólintott, miközben folytatta. - Én is hallottam részleteket abból, amit Lindsay mondott Trish-nek és Jeremy-nek. Teljesen egyetértek Amy-vel. Lindsay tényleg megállás nélkül csak nyafogott. De ahelyett, hogy egy dildóval hallgattatnám el, én inkább a puncimat nyomnám az arcába, hogy addig nyalja, amíg ki nem dől tőle.
- Ahogy Devonnal is tetted ma reggel?
- Pontosan.
Hogyan? Lemaradtam valamiről? Devon és Camille lefeküdtek egymással? A beszélgetésből ítélve nagyon is úgy tűnt. Múlt este Devon eléggé zaklatottnak tűnt a szobatársa szókimondása miatt. Az elképzelés, hogy lefeküdtek egymással, miután Devon kiviharzott a szobájukból, eléggé hihetetlennek tűnt. Ennek ellenére nagyon így nézett ki a helyzet.
Devont ezek után nem lehetett csak érdeklődőnek1 kategorizálni, ha a nőkről volt szó. Most már egyértelműen biszexuálisnak lehetett tekinteni. A következő, aki csatlakozik a körhöz, remélhetőleg Lindsay lesz.
Bár elszalasztottam azt, ami Devon és Camille között történt korábban a nap folyamán, örültem, hogy az információ tudatába jutottam, mert így majd alkalomadtán visszatekerhetem a kukkoló-rendszer felvételeit. Erre mindenképp sort kerítek majd...
Devon felnevetett, majd tagadólag megrázta a fejét.
- Ti ketten borzalmasak vagytok. Lindsay egy olyan helyes kis lányka! Azon kívül pedig mi mind idegenek voltunk egymásnak még tegnap is. Hagyjuk békén Lindsay-t még egy ideig! Hadd haladjon a saját tempójában! Még olyan fiatal és ártatlan! És nagyon-nagyon félénk.
Camille megrázta a fejét.
- Ne hivatkozz arra, hogy csak most ismertük meg egymást! Talán csak tegnap találkoztunk először, de a következő hat hetet együtt fogjuk tölteni. Az alapján, ahogy Jeremy elrendezte a dolgokat, mindenki kapott egy szobatársat, lesznek közös napi tevékenységeink... már nem gondolhatunk senkire idegenként. Most már mind egyenlőek vagyunk.
- Mi, lányok, nemde?
- Igen – válaszolta Camille Amy-nek. - Talán más utakat jártunk be életünk folyamán, de most mind egy csónakban evezünk. Én csak azt remélem, hogy Jeremy nem forgat semmi mocskosat a fejében számunkra. - Összevontam a szemöldököm, miközben Camille folytatta. - Rengeteget fizet nekünk, hogy vele legyünk. Mi ez az egész? Ötszázezer dollár egy embernek és százezer ötnek? Ez egy milla összesen. Ez alapján az ember arra gondolna, sokkal többet vár tőlünk, mint hogy csak itt legyünk és szépen mosolyogjunk rá egy nyáron keresztül. Legalábbis én így látom.
- Mit gondolsz, mi többet akarhat? - kérdezte Devon.
Camille megvonta a vállát.
- Nem tudom. Egy kis kikötözősdit esetleg? Valami betegeset és perverzet?
Amy elfintorodott.
- Esélytelen, hogy Jeremy a kikötözésre izgulna. Egek, Camille... nyugodj le! Én életem egyik legcsodálatosabb aktusát éltem át vele múlt éjjel. Ma reggel pedig Jeremy átölelt és elmondta, mennyire élvezte azt, ami történt. Mosolygott. Egyszerűen ragyogott. Csinálna egy szadista barom ilyesmit? Viselkedne így? Szerintem csak ilyenekre számíthatunk a hátralevő hetekben is. Jeremy a legrendesebb srác, akivel valaha találkoztam.
- Mert te nem örülnél, ha Jeremy szeretné a kikötözősdit? - vonta fel Camille a szemöldökét. - Azt hittem, te kedveled az ilyesmit.
- Kedvelem is – bólintott a vörös hajú nő. - De hidd el, amikor azt mondom, Jeremy nem az a fajta! Felismerem az ilyen embereket, ha látok egyet. Jeremy nem ilyen. Ő túl passzív. Túl szabadgondolkodású. Túl kedves. Bízz bennem! Szerintem ez a sziget egy tökéletes paradicsom lesz a számunkra. Rátenném a nyereményemet, hogy Jeremy még azt se tudja, miről szól pontosan a kikötözősdi.
- Azért idióta nem vagyok – morogtam, ahogy összevont szemöldökkel figyeltem Amy-t a képernyőn. Az igazat megvallva én is fantáziáltam már ilyesmiről és néztem is pár kikötözős filmet az évek során. Ne erre varrjál gombot, Amy!
Camille ismét megvonta a vállát.
- Talán... nem tudom. Talán tényleg fel kéne engednem. De nekem akkor is fenntartásaim lesznek ezzel a hellyel kapcsolatban, amíg jobban meg nem ismerem Jeremy-t. Elég furcsának és gyanúsnak tűnik, hogy ennyi pénzt fizet nekünk. Akar tőlünk valamit. Ebben biztos vagyok....
Ekkor kikapcsoltam a mikrofont, hátra dőltem a székben és sóhajtottam egy nagyot. Ez a sok beszéd a szüzek elcsábításáról, a pompon-lányokról a lelátó alatt, ahogy nézik a meccset, miközben a védő hátulról tömködi őket... A farkam már hevesen feszítette a nadrágomat belülről. Azt hittem, mindjárt megőrülök a vágytól.
És ez még csak a második nap volt, amit a lányok a szigeten töltöttek. Mégis mi lesz még itt a következő hat hétben?!



1Angolul a bi-curious olyan embert jelent, akinek még nem volt kapcsolata azonos nemű személlyel és nem is tartja magát se bi- se homoszexuálisnak, viszont vonza a gondolat, hogy lefeküdjön egy azonos neművel. Magyarul erre nem igazán tudok jó kifejezést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]