2017. május 12., péntek

Esti műszak 1. rész

Írta: Marokfegyver

****************************************

Kedvenc délutáni időtöltése a szomszédasszony bámulása volt. Kiült az emeleti teraszra, úgy helyezkedett, hogy minél nagyobb területet belásson a lent elterülő udvarból, majd felkapott egy könyvet, vagy kinyitotta a laptopot, és – függetlenül attól, hogy mi volt a kezében – elnézett mellette.
Mindegy volt, hogy a szomszédasszony autót mosott, telefonnal a fülén sétálgatott, vagy csak kifeküdt a fűre, Krisztián számára meghatározta a következő 2-3 óra programját: Nézni kellett. Szerencsére a nő valami fóbiában szenvedhetett, mert – a fiú legnagyobb gyönyörűségére – tavasztól őszig több időt töltött a házon kívül, mint bent.
Néha lapozott egyet a látszat kedvéért, de ez úgysem érdekelt senkit. Délutánonként egyedül volt otthon, a nő pedig nem vett tudomást az egyszemélyes törzsközönségről.
Bezavart a képbe, amikor teljesen váratlan és tervezhetetlen időpontokban megjelent a nő… valakije, aki kulccsal rendelkezett, ám nem itt lakott.
– Testvére lehet? – töprengett Krisztián ilyenkor, egészen addig, amíg egy alkalommal a szokás szerint megjelenő férfi az udvar közepén szájon csókolta a nőt, és belemarkolt a fenekébe.
A fiú elvörösödött az emeleti terasz rácsai mögött, kezei közül lehullott a könyv.
– Nem a testvére. – Eddig is sejtette, hogy nem a testvéri szeretet miatt szoktak bevonulni a házba, de jólesett így gondolni a látogatásokra. – Dugnak!
A következő pillanatban felvidult, mert úgy okoskodott magában, hogy ez a tény csak növeli az ő esélyeit. Kócos fejében egymást kergették a gondolatok, és egyre optimistábban tekintett a jövőbe.
A pár eltűnt a földszinti lakásban, és Krisztián hallotta, ahogy kulcsra zárták az ajtót. Korábban még sosem figyelt fel erre az óvintézkedésre, és nem is látta értelmét.
– Megdugnám én a kert kellős közepén is!
Hosszasan töprengett a bezárkózás okáról, hiszen nem jár arrafelé senki. Türelmetlenül várta, hogy mikor kerül már újra elő a nő.
– Nem szokott félóránál tovább tartani… – nyújtogatta a nyakát.
Közben gondolatban százszor is körbekerülte az egész épületet – sőt a környező házakat is –, hogy honnan lehetne meglesni, mit csinálnak ezek ilyen sokáig odabent. Mert a szobája ablakából sok érdekeset lehet látni esténként abból, ami a szemközti házban történik, ezért elképzelhető, hogy annak a háznak is lehetnek olyan ablakai, ahonnan emez megfigyelhető… Észre sem vette, hogy közben nadrágon keresztül gyűrögeti a falloszát.
Legalább 40 perc múltán került elő a nő és a látogatója, kapkodva búcsúzkodtak.
Krisztián felvette a földről a könyvet, kisimítgatta a gyűrött lapokat, és elfoglalta a szokásos pózt. A nő elgondolkozva sétált az udvaron, mintha labirintusban járna, ide-oda kanyargott.
A fiú nem vette le róla a szemét:
– Megkergült a szextől… – állapította meg megértően, hiszen neki már a látványtól és a gondolattól is állt a farka. – Biztos szeret lovagolni! – Elképzelte a nőt, ahogy vadul fickándozik, a haja meg csak úgy röpköd szanaszét. Valahol azt olvasta, hogy a legtöbb lány lovagolni szeret, mert akkor ők diktálhatják a tempót, de gyakorlati tapasztalattal még ezen a téren nem rendelkezett.
A nő jött-ment a képzeletbeli útvesztőben. Egyszerű, rövid ruhát viselt, és Krisztián szerint ezt le sem kellett vetnie a dugáshoz.
– Persze, én lehúznám róla, hogy markolászni tudjam a cicijeit! – Elméletben elpróbált még néhány dolgot.
A nő egyszer – talán megérezve az égető tekintetet – felmosolygott, majd besietett a házba. Mielőtt a fiú fülig vörösödött, és mielőtt elengedhette volna a falloszát, már el is tűnt a földszinti ajtó mögött.
Krisztián egy keserű sóhajtást préselt ki. Tudta, hogy ezzel vége a műsornak: A nő már csak átöltözve kerül elő, és el fog menni, vásárolni, vagy ki tudja merre. Ez a rész már nem érdekes, és az sem, amikor – kivételesen – kora este hazaér, és a cigi parazsa járkál az udvaron.
Krisztián elolvasott két oldalt a térdénél tartogatott könyvből, de egészen másutt járt gondolatban. Becsúsztatta a könyvjelzőt, és inkább az eget nézte.
Ráhangolódott a következő programra.

Valamivel később, amikor megnyúltak az árnyak, és az idő alkalmassá vált kutyasétáltatásra, Krisztián felkerekedett.
A közeli parkban Patrícia már szabadon engedte fénylő, rövidszőrű kutyáját, és pórázzal a kézben lesve jobbra-balra, készen állt arra, hogy bármikor visszaparancsolja kis kedvencét. A bolondos jószág körbe-körbefutkosott, és a padhoz érve minden alkalommal vakkantott egyet, mintha számolná a saját teljesítményét.
– De frissek vagytok! – sietett oda Krisztián, és megpróbált egy feltűnés nélküli puszit elhelyezni a lány arcán, minél közelebb a szájához.
Patrícia nem húzódott el, de vigyázott rá, hogy a puszi az arca közepén landoljon.
– Bogárka nem bírta már odabenn.
– Meg tudom érteni…
– Mit csináltál egész nap?
– Néztem ki a fejemből és olvastam.
– Haha! Szóval lested a csajszikát! – nevetett a lány szokatlan hévvel.
„Féltékeny? – villant át Krisztián agyán. Néhány napja mesélt Patríciának az udvaron sétálgató nőről, akkor meg is bánta a fecsegést, de mégis jól tette, ha ilyen izgalmat vált ki a lányból. – Pedig azt el sem mondtam még, hogy közben áll a farkam.”
– Nem sokat láttam… – válaszolta közömbösen.
– Mi volt rajta?
– Az a csávó…
– Mi?! Beszélj értelmesen!
– Látogatója volt… ugyanaz… és bementek a házba 40 percre.
– És?
– Nem látok át a falon.
– Dugtak?
– Tuti.
Bogárka egyre kisebb köröket tett meg, lassan már csak egyhelyben forgott.
– Mindjárt utoléri magát – jegyezte meg Krisztián.
Patrícia elnézően mosolygott, de nem hagyta magát kibillenteni az eredeti témából:
– Kurva?
– Nem, dehogyis! – tiltakozott a fiú élénken. – Az még nem kurvaság, ha… csinálja.
– De, ha minden este elmegy, napközben meg otthon van?
– Én is szeretnék elmenni minden este… Te nem?
– Lökött vagy!... Azt mesélted, hogy minden este elmegy, és nem tudod, mikor ér haza. Szerintem egy kurva, és éjjel dolgozik.
– Hol?
– Kupiban dugják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]