2017. június 30., péntek

Kukkolók 5. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Kukkolók 1. rész
Közvetlen előzmény: Kukkolók 4. rész

*******************************************************


Dezső bácsi kivett egy sört a hűtőből, és visszatért a szobájába.
Csóválta a fejét, és – amit még sosem csinált eddig – a hideg üveget az arcához szorította. Pedig a gatyájába kellett volna dugni, valahová a zacskóhoz.
Az imént, amikor meghallotta az idegen lány hangját Kitti szobájából kiszűrődni, hirtelen pár évtizedet visszarepült az időben. Az a hang! Ugyanúgy szólt, mint Mária hangja a múltban. Azé a lányé, aki itt lakott a szüleivel néhány hétig, mert a házukkal valami történt. Villámcsapás, vagy hasonló, de a lényeg, hogy Dezső – akkor még nem bácsi, hiszen 12 éves lehetett – családja átmenetileg befogadta a szerencsétleneket. Az már kitörlődött az emlékek közül, hogy Dezső apjának volt kollégája Mária apja, vagy mi okból került sor erre a segítségre, és már minden más is elhalványult… csak a lány hangja maradt meg. Ahogy énekelgetett a fürdőszobában, vagy, ahogy hangosan tanult a kisszobában. És a teste maradt meg, a 18 éves lány teste, ahogy vizesen kiemelkedett a kádból, ahogy előrehajolva a haját törölgette, ahogy hason feküdt az ágyán, lábaival a levegőben harangozva, ahogy…
Mária, szülei távollétében szinte mindig meztelen volt.
Dezső, ha délután meghallotta a tanulnivalót hangosan ismételgető lányt, odaosont a kisszobához. Először csak a kulcslyuknál töltött órákat, majd amikor az ajtót résnyire nyitva találta, akkor azon keresztül bámulta az ágyon hasaló lánytestet. Mind gyakrabban maradt nyitva az ajtó, mintha a 18 éves lány külön figyelmet fordított volna Dezső-gyerek kimondatlan kívánságának teljesítésére.
A fiú napokon keresztül – kulcslyukon vagy keskeny hasítékon át – oldalról szemlélhette a különösen domborodó idomokat. Amikor aztán a fürdőszobából hallotta az éneklést, s odatapadt az ottani kulcslyukhoz, éppen sikerült elkapni a szőrös háromszög titokzatos látványát, és álmaiban hosszú ideig visszatért a két cici, ami érthetetlenül mozgott, pedig feszesnek tűnt, kemény és selymes volt egyszerre, és éppen olyan fehér, mint a popsi…
Dezső nem tudott betelni az élménnyel, kereste az újabb és újabb alkalmat, amit a lány meg is adott számára. Egyre többször maradtak nyitva az ajtók, és a fiú több órát ácsoroghatott ott anélkül, hogy elzavarták volna. Képzelete bármikor lerajzolta a megismert formákat – akár az utcán közlekedve, vagy az iskolapadban behunyt szemmel ülve –, hiszen annyit tanulmányozta, amennyit csak akarta, kívülről ismert már minden emelkedőt és minden völgyet, azaz majdnem mindet. Közben megtanult néhány verset is, annyiszor meghallgathatta a lánytól, megismert egy-két algebrai bizonyítást, és fel tudta sorolni az összes slágert. Sokat hallotta a hangját, és ugyanannyit csodálhatta a testét.
Hány éve már? Nem akarta kiszámolni.
És ma, ennek az idegen lánynak éppen olyan volt a hangja!
Lehet, hogy a teste is.
Az a néhány hét Máriával, meghatározta Dezső egész életét, legalábbis az erotikához és a szexhez való viszonyát.
Amikor már – Mária után 5 évvel – volt bátorsága a lányokhoz, mindegyiket megnézegette először, alaposan és minden szögből, s kérve, hogy forduljanak hasra, leült a közelükben.
Amikor pedig egy maréknyi napsugár végigcsókolta a popsi dombját, és ezt Dezső végig is várta, az maga volt a gyönyörűség! Csak akkor lépett közelebb, amikor a fénynyaláb már lehuppant az ágyra, Elővette a már legalább félórája türelmetlenül feszülő falloszát, a lány fölé térdelt, és kicsit meg akarta emelni, hogy hátulról behatolhasson…
Ti még itt tartotok? – nyitott be csaj nővére, és csodálkozva-neheztelve nézett a szendergéséből felriadt lányra, és Dezsőre, aki a farkával ügyetlenkedett felette. – Tudod, hogy már ott kellene lennünk! – mordult a húgára, aki fészkelődni és nyújtózkodni kezdett a fiú alatt. – Csináljátok gyorsan, vagy halasszátok el… – fordult ki dühösen az ajtón – ha egyáltalán lesz belőle valami – hallatszott távolodóban.
Nem volt semmi? – kérdezte udvariasan a lebénult Dezső alól kikászálódó lány. – Bocsi, de úgy látszik, közben elaludtam…
Dezső ehhez a lányhoz többé nem ment fel, hiába is mondogatta, hogy nem lesz otthon a nővére, vagy addig nézegetheti meztelenül, ameddig csak jólesik. Viszont hamar elterjedt a híre, hogy a fiúnak milyen különös szokása van, és minden hétre akadt egy újabb ajánlat:
Engem is lerajzolhatsz, ha van kedved!
Azt hitték, hogy ihletet gyűjt, azért tanulmányoz aktokat, és élvezték, ahogy – hozzájuk sem érve – tekintetével simogatja meztelen testüket. Az pedig, hogy váratlanul elővette a farkát, és hátulról benyomta az aktuális múzsa puncijába, csak hab volt a tortán, mert átlagosnál jóval hosszabb falloszával váratlan élményhez juttatta a kíváncsiskodót. Aki aztán megint elmesélte a legjobb barátnőjének, s persze az is továbbadta, úgyhogy Dezsőnek lassan minden délutánra újabb lány jutott, s ha véletlenül mégsem, akkor a korábbiak közül bármelyik készen állt egy ismétlésre.
Sok év eltelt…
Kittit is látta már ruhátlanul, ahogy végigcsattog a lakáson, de nem sikerült alaposabban megnézni. Majd beoson hozzá alvás közben, de nem kell elkapkodni… De ez a másik lány! Éppen olyan lehet most, mint a 18 éves Mária volt egykor!
Ez kell nekem! – sóhajtott fel Dezső bácsi.
Megrohanták az emlékek, gyorsítva peregtek a lányok, de a film Máriánál állt meg. Fantáziája átemelte a múltból, ide, a kisszobába.
Itt van Kittivel! – nyögött, bár tudat alatt érzékelte a sokévnyi távolságot. – Megbaszlak! – dörmögött. Biztos volt benne, hogy jár neki a lány, hiszen olyan sokat nézegette, de a befejezés elmaradt. Be kell pótolni…
Előhalászta a falloszát – nem sokat kellett kotorászni utána, hiszen egyből kidugta a fejét, ahogy Dezső elkezdte letolni a nadrágot –, és elképzelte, hogy eddig csodálta a lány testét, most be kell vasalni rajta a jutalmat. Ami jár. Előbb csak szórakozottan, majd egyre határozottabban húzogatta le-fel a bőrt… Tudta, hogy most ez sok lesz, hiszen sokkal tartozik Máriának. Az se baj, ha dobálja magát és könyörög, hogy lassabban…
Hörögve kapkodta a levegőt, teste megfeszült…
Lassan tisztult a film, helyükre kerültek a megszokott bútorok, és szomorú ködként visszatért a múltba Mária…
Csak az ajtónyílásban felfedezett, két ámuló szempár nem illett a képbe. Kitti és Tamara leragadt talppal álltak ott, és nem tudtak elszakadni a látványtól.


Vége


**************************************

Ha tetszett, olvass még más történetet is Marokfegyvertől! Mondjuk ezt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]