2018. január 28., vasárnap

Négyesben I. rész - Találkozás

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 2.

*********************************************************************


- Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok erre.
- Hogyan? Miért?
- Nos, tudod… ez olyasmi, mint amikor először találkozok a szüleiddel. A fenébe is! Matt és Tara a legjobb barátaid mióta az eszemet tudom. Úgy értem, mindig csak róluk beszéltél és most elhozol, hogy találkozzak velük… Persze, hogy ideges vagyok.
- Ó, egek! Imádni fognak. Épp úgy, ahogy én is. Le merem fogadni, hogy egy nap se telik bele és olyan lesz, mintha mindig is velünk lettél volna.
- Nos, az nagyon jó lenne. Én is remélem, hogy úgy lesz. – Jasmine egy sóhaj kíséretében hátra dőlt a bérelt kocsi ülésében, majd egyre szélesebb mosoly terült szét az arcán. – Nos, legalább végre fényt derítek minden apró kis titkodra. Nincs is jobb módja kideríteni minden piszkos részletet valakiről, mint beszélni egy régi barátjával. Különösen, ha abban a régi barátban már van egy kiadós adag alkohol.
- Hé! Ez nem fair! – kiáltott fel Jim, Jasmine viszont továbbra is csak mosolygott. Hátra dőlve kényelembe helyezkedett az ülésben, kezét pedig a férfi combján nyugtatta, miközben tovább száguldottak Matt és Tara otthona felé.
Ksusha Krasivchik alias Jasmine
Jim, Tara és Matt elválaszthatatlanok voltak középiskola óta. Úgy tűnt, mindent együtt csinálnak és mindenhova együtt mennek. Együtt vettek részt az úszócsapatban, és minden alkalmat megragadtak, hogy karcsú, kisportolt testük mutogatásával bizonyítsák is ezt. Nem számított, milyen alkalomról volt szó. Akár edzésről, egy egyszerű összeröffenésről, strandolásról, biciklizésről, vagy csak egy kis délutáni lazulásról a haverokkal. Rendszeresen randiztak másokkal, de végül mindig egymás mellett kötöttek ki ismét. Néhány barátjuk különösnek találta, hogy ennyire elválaszthatatlanok és minden partin és társasági eseményen együtt tűnnek fel. Mindenkivel barátságosak és nyitottak voltak, de sosem illeszkedtek be igazán egy csoportba se, csak a sajátjukba. Ők viszont így élték az életüket, végig a középiskola és az egyetem alatt. A nagy változás a diploma után történt, amikor Matt és Tara elkezdte a szakmai karrierjét és bejelentették, hogy eljegyezték egymást, aztán össze is házasodtak.
Jim még abban az évben egy két órás repülőútra lévő városba költözött, alig tizenkét hónappal később viszont itt volt, hogy bemutassa a barátnőjét, Jasmine-t, a legjobb barátainak, és együtt töltsenek egy hetes vakációt.
Alig egy pillanatnyi időnek tűnt, amikor már be is fordultak Matt és Tara közös háza elé. Egy takaros emeletes épület volt medencével és csendes szomszédsággal.
Jasmine vett egy mély levegőt, majd morogva kifújta.
- Oké. Készen állunk vagy sem, vágjunk bele!
- Baby! Minden rendben lesz. Megígérem. Most pedig adj egy csókot és menjünk! Hadd mutassam be a szüleimet! – mondta Jim vigyorogva, majd felnevetett Jasmine falfehér arca láttán. A karjaiba zárta a nőt és forrón megcsókolta. Aztán amikor végül visszahúzódott, barátságosan a nőre mosolygott. – Szeretlek. Ezt sose felejtsd el!
Jasmine ismét felsóhajtott. – Oké. Menjünk!
Kiszálltak a kocsiból és odaléptek az ajtóhoz, ami abban a pillanatban szélesre tárult. Két elmosódott folt robbant ki rajta, hogy Jim nyakába ugorjon. Jasmine-nek ideje se volt felfogni, mi is történik, mielőtt őt is bevonták az ölelésbe és vidám arcok mosolyogtak rá.
- Helló, Jasmine, Matt vagyok!
- Helló, Jasmine, Tara vagyok! Üdv nálunk és köszönjük, hogy haza hoztad Jimmy-t.
Az érzelemteli üdvözlés, ahogy vendéglátóik szinte egyszerre, egymás szavába vágva üdvözölték, enyhített Jasmine idegességén.
- Köszönöm, Tara, Matt – mosolygott vissza. – Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Jim rengeteget mesélt rólatok. Azt hiszem, idegesebb vagyok a veletek való találkozás miatt, mintha a szüleivel találkoznék.
Matt felnevetett, miközben Tara és Jim a létező legártatlanabb képet vágta.
- Kivel? Velünk? – majd látva Jasmine tekintetét, hozzá tette: - Semmi ok az aggodalomra. Tényleg. Csak gondolj ránk úgy, mint az új régen elveszett családodra, akik már most imádnak!
Jasmine nem tudta, hogy ez inkább vagy kevésbé tette rémültté, de aztán elmosolyodott és mindkettejüknek adott egy-egy puszit az arcára.
- Oké – vette át a szót Tara –, akkor szedjük ki a csomagokat a kocsiból és menjünk be kicsit pihenni!
A következő percek a szokásos utazási rutinnal teltek. Kipakolták a bőröndöket a kocsiból, bevitték a házba, majd fel Jim és Jasmine szobájába az emeletre. Aztán kicsomagolatlanul otthagytak mindent, hogy visszatérjenek a nappaliba, ahol Matt felcsapott csaposnak és töltött mindenkinek egy italt.
Miközben Jim és Jasmine letelepedtek és kétszemélyes székbe, Tara a mellette álló kanapéra huppant, lábát Matt ölébe téve. Végigzongoráztak mindent, ami az utóbbi párossal történt az esküvő óta, Jim és Jasmine pedig előadták a hosszabb történetet arról, hogyan ismerkedtek meg. Ugyanabban a boltban vásároltak, de nem ismerték egymást. Jasmine épp a narancsok között válogatott, amikor az egyik elgurult, egyenesen célba véve a kijáratot. Jim kapta el menet közben és vitte vissza neki. A narancs visszaadásának ellentételezése végül egy ebéd időpontegyeztetése lett.
Tara hangosan felnevetett.
- Ne haragudjatok, de ez úgy hangzik, mint valami elcseszett reklám! Imádom.
Hamar tisztázódott, hogy mind a négyen hasonló elveket vallanak. A munka az első. Egész héten halálra gürizik magukat, hogy aztán a hétvégét nyugalomban és kényelemben tölthessék.
Amikor a szórakozásra terelődött a szó, Tara és Matt bevallotta, hogy még mindig nagyjából ugyanazt csinálják, mint középiskola és egyetem alatt. Lemennek a strandra, vitorlázni, búvárkodni és biciklizni. Jim és Jasmine is hasonlókat csináltak, már amit az ő tópartjuk tudott biztosítani, szemben az óceánnal. Jasmine azonban leszögezte, hogy minden áron ki akarja próbálni a búvárkodást, amíg ott vannak, hogy alulról is láthassa azt a nagy kékséget, amit leszállás közben a repülő ablakából figyelt.
Az italozás vacsorával folytatódott. Tengeri kaja került az asztalra, friss kenyér, bor, sör és még több bor. Amikor végül mindannyian elégedetten dőltek hátra a székükben, Jasmine megköszönte Tarának és Matt-nek a szívélyes fogadtatást. Mindannyian mormogtak valamit, majd Tara hirtelen felugrott.
- Az utolsó a jacuzzinál lesz a záptojás!
Az étkészlet szinte pillanatok alatt elmosogatva a szárítóba került és már mindannyian félre is vonultak átöltözni.
- Na, hogy tetszik eddig? – kérdezte Jim vetkőzés közben.
Jasmine elgondolkodott egy pillanatra.
- Nos, kicsit furcsa, de tényleg olyan érzés, mintha a régen elveszett családomhoz tértem volna vissza. Úgy értem, olyan könnyedén ellazultunk egymás társaságában! Nagyon jót beszélgettünk. Köszönöm, szerelmem. Szerintem ez egy nagyszerű hét lesz.
Ezúttal Jimen volt a megkönnyebbült sóhajtás sora.
- El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy így látod. Matt és Tara állnak hozzám a legközelebb a világon téged leszámítva. Olyan, mintha az egész életünket hármasban éltük volna le. Most pedig itt vagy te is. Attól pedig, hogy ilyen jól kijössz velük, csak még jobban szeretlek.
Jasmine fehérneműre vetkőzött, majd szeretetteljesen Jimre mosolygott és odalépett hozzá, hogy átölelje és szenvedélyesen megcsókolja.
- Bármit megtennék érted. Boldog vagyok veled és így minden könnyebb. Ráadásul ők is nagyszerű emberek.
Jim boldogan rá mosolygott, majd szemei hirtelen csintalanul felcsillantak.
- Hmm… Elég nagyszerűek ahhoz, hogy ne bajlódjunk a fürdőruhával a jacuzzihoz? A rengeteg idő után az úszócsapatban már nem foglalkoztunk túl sokat az ilyesmikkel, amikor csak magunk voltunk.
Jasmine egy pillanat alatt elsápadt.
- De hát Tara teste olyan tökéletes…! Én csak egy rút kiskacsa lennék mellette.
- Ugyan, dehogy! Gyönyörű vagy. Csak nem akarod bevallani magadnak sem. Igen, Tara nagyon vonzó, de másképp, mint te. Ő karcsú és sportos, neked pedig pont olyanok a vonalaid, amilyeneknek kell lenniük – lépett oda hozzá Jim és végig futtatta az ujjait barátnője mellein, majd keze tovább vándorolt a lány fenekére.
Jasmine megborzongott és bizsergés lett úrrá a lábai között.
- Oké… De csak mert bízom benned… - mondta, azzal kibújt a bugyijából és kikapcsolta a melltartóját. Jimnek egy pillanatra a lélegzete is elállt, mint mindig, amikor meglátta Jasmine-t meztelenül. A gondolatai pedig nyilvánvalóak lettek, ahogy a combjai között apró sátor formálódott a gatyáján.
- Váó! – kuncogott Jasmine, ahogy tekintetét Jim izgatottságának jelére szegezte. – Ha ez így marad, nem fogunk eljutni a jacuzziig. – Azt persze közben elhallgatta, hogy ő maga is legalább ennyire fel van izgulva. Remélte, már a vízben lesznek, mire nedvesedése túl feltűnő lenne. A fenébe is, Jimnek elég volt rá néznie, hogy ezt érje el nála. Senkinek se szabadna ezt tennie csak egy röpke pillantással.
Jim rá vigyorgott.
- Nos, akkor menjünk! Mártózzunk egy jót, aztán befejezhetjük itt, amit elkezdtünk – dobta oda Jasmine-nek a törölközőjét, hogy tekerje maga köré és elindultak a jacuzzi felé.
Matt és Tara már a vízben voltak, nyakig elmerülve a habok között. Jasmine egy pillanatra pánikba esett a gondolatra, hogy le kell dobnia a törölközőt, amikor Jim csak egyszerűen lerántotta róla és gyengéd erőszakkal a medencéhez vezette, mielőtt a lány bármit is tehetett volna.
Olyan jó érzés volt a vízbe merülni, hogy egy pillanatra minden másról elfeledkezett. Boldogan felnyögött és kényelembe helyezte magát Jim és Tara között.
- Ó, egek! – sóhajtott, hátra hajtva a fejét a medence szélére. – Nem is hittem volna, hogy ennyire hiányzott ez.
A többiek csak mosolyogtak és ők is hátra dőltek a vízben.
Pár pillanat múlva Jasmine megérezte, ahogy Jim keze a combjára telepszik. Olyan jó érzés volt a férfi simogatása, hogy azonnal visszajuttatta abba az állapotba, amiben fenn, a szobában volt. Próbált nem felnyögni, amikor a habok rejtekében Jim keze a combjai közé siklott. Nem akarta, hogy Tara és Matt felfigyeljenek rá. Igyekezett uralkodni az arcvonásain.
Résnyire nyitott szemével látta, hogy Tara ernyedten hátra dől és halkan nyögdécsel. Ó! Szóval nem ő az egyetlen, aki ezt éli át. Sosem állnak le, nem igaz? De mégis mi oka lenne panaszkodni? Valószínűleg Tara is épp annyira élvezi a helyzetet, mint ő. Úgyhogy Jasmine átadta magát az élvezeteknek és Jim combjai között matató kezének. Aztán egyszerre nyögött fel Tarával, amikor Jim ujja belé hatolt.
Egy pillanatra megfeszült és megpróbálta eltolni a férfi kezét, de aztán arra gondolt, mégis miért ne. Elvégre mind felnőttek voltak. Ha két pár arra vágyik, hogy egymás mellett csinálják egy magánházban a jacuzziban, hát miért ne? Azzal elengedte magát és széttárta a lábait Jim számára, hogy az önfeledten kalandozhasson a barlangjában.
A férfi egy pillanatot sem vesztegetett el, hogy kihasználja a helyzetet. Mélyen barátnőjébe csúsztatta mutatóujját, hüvelykjével pedig a nő csiklóját izgatta. Jasmine pedig csak hátra dőlt, igyekezve elkendőzni nyögéseit. Fülét azonban közben teljesen betöltötte Tara nyöszörgése is.
A két férfi egymásra mosolygott, majd magukhoz vonták a kedvesüket és egy rövid csók után mindketten párjuk mellei közé merültek alá. A hangok alapján nem lehetett eldönteni, ki élvezi jobban a helyzetet. A fiúk-e vagy a lányok, esetleg a jobboldali vagy a baloldali páros.
A srácok szinte egyszerre mozdultak tovább lefelé, csókolgatva partnerük hasfalát, köldöke környékét, végül elmerülve annak combjai között. Menet közben Jasmine egyszer csak Tarára nézett, akinek a tökéletes extázis tükröződött az arcán. Amikor a másik nő észrevette, hogy figyelik, előre hajolt és szájon csókolta Jasmine-t, olyan szenvedéllyel, ahogy Jim még soha, de sokkal gyengédebben és érzékibben.
Galina Dubenenko alias Tara
Jasmine egy pillanatra megmerevedett, de a barátja olyan tökéletes munkát végzett odalenn, hogy esélye sem volt ellenállni. A csók úgy csapott le rá, mint egy elektromos kisülés. Hangosan belenyögött Tara szájába, majd annak nyomán áttolta a nyelvét is a másik nő ajkai közé. A csók, a rájuk törő hevület, Jim nyelve és az egész szituáció olyan elemi szenvedélyt szabadított Jasmine-re, amit még soha nem élt át korábban. A teste megfeszült, Jim fejére szorította a combjait és Tara szájába nyögött, miközben a másik nő is ugyanígy tett, azt leszámítva, hogy őt Matt kényeztette odalenn.
Mindketten rongybabákként csuklottak össze társuk karjaiban, akik az ölükbe vették őket. Mostanra kőkemény farkuk a megfelelő nő vágatába mélyedt és a nyögéskórus immáron négy szólamban tört fel.
Jasmine egy pillanatra felkuncogott a helyzeten, de aztán Jim gyorsított a tempón, kiszorítva belőle minden levegőt, a gyönyör lila fellegébe taszítva őt. A két férfi egyre gyorsabban löködte hímtagját partnerébe, és ezúttal Jasmine volt az, aki odahajolt Tarához, hogy megcsókolja, de aztán egy pillanat múlva el is hajolt, hogy Jim szájára hajoljon rá.
Tara és Matt teste továbbra is szinkronban mozgott, viszont ahelyett, hogy egymásra koncentráltak volna, végig a másik párost figyelték.
Mind a négyükben egyre csak gyűlt a hevület. Egyre hangosabban nyögtek és ziháltak. Testük vonaglott a vízben.
Először Tara sikoltott fel a gyönyörtől, de egy lélegzetvételnyi idő múlva Jasmine is követte, hogy aztán mindketten partnerük vállára roskadjanak, akik egy hangos sóhaj kíséretében engedték társukba élvezetük gyümölcsét.
Hirtelen csak a vizet forgató motor zúgása maradt egyedüli zajként. A nyögések és zihálások elhaltak. Jasmine lassan magához tért és végignézett a többieken, majd felkuncogott. Hamarosan a többiek is csatlakoztak hozzá és pillanatokon belül már mind a négyen harsányan nevettek. Átkarolták egymás vállát és képtelenek voltak abbahagyni a kacagást.
Amikor végül el tudtak hallgatni, Tara mosolyogva átölelte két vendégét.
- Üdvözöllek titeket itthon.
- Dettó – tette hozzá Matt és mind a négyen átölelték egymást.

Végül mind a négyen kimásztak a medencéből, egymás köré tekerték a törölközőiket és egy utolsó vidám mosolyt küldve egymás felé bemenekültek a házba a hűvös esti levegő elől, hogy aztán végül bemásszanak az ágyba és partnerük karjai közt álomba merüljenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]