2018. január 31., szerda

Négyesben II. rész - Ismerkedés 1. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 3.

*********************************************************************


Jasmine lassan tért magához. Nem teljesen érezte a határt, amikor átlépett az álomból az ébrenlétbe. Csak lassan tudatosult benne az alatta lévő ágy kényelmes melege és a napfény, ami az elhúzott függönyön keresztül is simogatta a bőrét.
Lassan felidézte magában, hogyan is került ide. Előző este… Váó! Sosem csinált még ilyesmit azelőtt. Nos, természetesen Jimmel szeretkeztek már korábban is, és sosem állt távol tőlük a helyzetek átgondolatlan kihasználása. Egyszer egy strandon leterített törölközőn csinálták, amikor megbizonyosodtak róla, hogy senki nem figyeli őket. De hogy közvetlenül másik közelében… Olyanok közelében, akik ugyanazt teszik, mint ők… Azt soha. De, egek, elképzelhetetlenül izgató volt. Nem is emlékezett rá, hogy valaha is ennyire belefeledkezett volna a szexbe. És amikor Tara megcsókolta… az úgy hatott rá, mint egy villámcsapás. A végén pedig már ő vált a kezdeményező féllé és úgy csak még jobbnak tűnt. Szinte erőnek erejével kellett eltépnie magát a másik nő ajkaitól, hogy megcsókolja Jimet. Igazság szerint pedig maga sem volt biztos benne, hogy miért váltott partnert.
Csak a változatosság kedvéért? – gondolta és kuncogni kezdett. Nem tudta igazán, mi történik, de Jim, úgy tűnt, jól érzi magát, épp ahogy Matt és Tara is. Váó, Tara… Rengeteget fog még erre gondolni. Rengeteget.
Ekkor vette csak észre, hogy egyedül van az ágyban. Nem volt Jimnek szokása, hogy ilyen korán keljen. Aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg a vendéglátóik is fenn vannak már. Ebben az esetben pedig nem csoszoghat le csak úgy a földszintre csipás szemekkel. Át kellett gondolnia a „belépőjét”. Fel kellett készülnie rá, hogy találkozzon az új nappal és az új barátaival.
Lassan a zuhanyzó felé indult a szobához tartozó fürdőben. Közben azon merengett, vajon milyen lehet Matt és Tara szobája. Vajon az is olyan nagy és kényelmes, mint ez a „vendégszoba”?
Szerencsére a készülődés nem tartott sokáig. Levetkőzött és megengedte a zuhanyt, amíg pedig várta, hogy a víz felmelegedjen, végigsimított meztelen tagjain. Finoman cirógatta selymes bőrét, majd ujjai a combjai közé siklottak, hogy hegyükkel a szeméremtestét vegye célba, miközben felidézte az előző nap a jacuzziban történteket. Óvatosan széttolta szeméremajkait és egyik ujja a csiklójához ért. Keze szinte önálló munkába kezdett… Aztán hirtelen ráébredt, hogy épp ott áll a csobogó víz mellett és maszturbál, miközben a párja és a barátaik odalenn várnak rá. Az egész teste megborzongott, ahogy visszahúzta az ujjait. Ellenőrizte a víz hőmérsékletét, majd belépett alá, hogy hamarosan ismét elvesszen az álmodozásban.
Amikor kilépett a zuhany alól, bekente a bőrét a testápolójával és igazgatott egy keveset a haján. Az volt a terv, hogy aznap lemennek a strandra, úgyhogy felvette tengerészkék bikinijét. Három új fürdőruhát is vett erre az útra és el se tudta hinni, hogy bármelyiket is lenne bátorsága nyilvános helyre felvenni. De hát azok után, ami előző este történt… Aztán felvette a kedvenc miniszoknyáját, ami épp csak elég hosszú volt, hogy eltakarja a fenekét, a bikinifelsőjére pedig egy kis rózsaszín topot húzott. Kent magára egy kevés sminket, kiegészítve egy kis ajakfényesítővel. Szexinek akart tűnni, mielőtt nekivág a napnak.
Amikor a lépcső tetejére ért, vett egy mély lélegzetet és próbált nyugodt maradni, miközben lassan elindult lefelé és követte a beszélgetés hangjait a napsütötte konyha felé. Három mosolygó arc fogadta, ahogy Jim, Matt és Tara rá pillantottak az asztalon gőzölgő kávéjuk mellől.
- Jó reggelt, Jasmine – üdvözölte Tara. – Csodásan festesz. – Azzal a konyhapult felé intett.- Fogj egy bögrét és ami ennivalót csak szeretnél és csatlakozz hozzánk!
- Jó reggelt! – mondta Jasmine is és nekilátott reggelit keríteni magának.
Amikor behajolt a pult mögé a kávéért, meghallotta Matt fojtott hangját: - Mmm, haver…! Az a kivágás…! Mmm… Szerencsés fickó vagy.
Jasmine hátra fordult és az arca kipirult, ahogy frusztráltan a többiekre mosolygott.
- Ne is foglalkozz vele! - nevetett Tara. – Mindig ilyen, ha csinos nők vannak a közelben. – Ettől azonban Jasmine csak még jobban elvörösödött, igyekezve arca minél nagyobb részét elrejteni a kávésbögréje mögött.
A többiek egy időre elfordították róla a figyelmüket és visszatértek a korábbi beszélgetésükhöz arról, hogy mi történt a városban, mióta Jim elment. Amikor Jasmine leült az asztal mellé, a barátja oda hajolt hozzá, hogy megcsókolja és átölelje.
- Jó reggelt, Szerelmem! – villantotta rá azt az igéző tekintetét, amitől a lány lábai mindig elgyengültek. – Ó, amúgy Matt felidézett egy régi tartozást és azt bizonygatja, hogy alaposan elpáhol fallabdában. Nem mintha nem győzném le még hátrakötött kézzel és fordítva felvett cipővel is. – Matt hangosan horkantott, de nem szólt semmit. – Szóval, ha nem gond, elengedsz, hogy leiskolázzam őt? Nem fog sokáig tartani. Aztán mehetünk együtt a strandra, oké?
- Jól hangzik – nevetett fel Jasmine. – Jól is jönne egy nyugodt reggel, hogy jobban megismerhessük egymást Tarával – mosolygott a másik nőre. – Persze csak ha nincs más dolgod… Akkor szívesen segítek, vagy csak félrevonulok a medence mellé olvasni.
- Először is – tiltakozott Tara -, ez a te vakációd, úgyhogy szó sem lehet munkáról. Másodszor pedig remekül hangzik, hogy félrevonuljunk a medencéhez kicsit jobban megismerni egymást. Ezt megbeszéltük. Hagyjuk ezeket az ősembereket, hogy megvívják a csatájukat a husángjaikkal – biccentett a fiúk felé – és várjuk visszafojtott lélegzettel az eredményt!
Erre mind a négyen nevetésben törtek ki, visszahozva azt a hangulatot, ami előző este is eluralkodott rajtuk a jacuzziban. Már csak az emlékre is megrándult az ágyéka és arra gondolt, hogy ha ez így folytatódik tovább, ezt a hetet konstans felizgultságban tölti majd. A végén még idő sem lesz rá, hogy megszáradjon a fürdőruhaalsója.
Az a gondolat rántotta vissza a valóságba, hogy ez egy igazán izgalmas hétnek ígérkezik.
Ahogy a figyelme visszatért a konyhára, Jasmine észrevette, hogy rajta kívül már mindenki mozgásban van. A srácok a garázs felé indultak a fallabda-felszerelésért, Tara pedig letakarította az asztalt. Erre ő is felugrott és megragadta a legközelebbi tányért, hogy besegítesen.
- Hé, hé! Állj! Te itt vakáción vagy. Nincs mosogatás! – pillantott rá Tara.
- Na! Hadd segítsek! – tiltakozott Jasmine. – A végén még tényleg úgy fogom érezni magam, mint egy kis dámácska, aki a hős lovagok visszatérésére vár.
Mindketten felnevettek, amikor a fiúk épp visszatértek a garázsból.
- Ó! – tettetett meglepettséget Matt. – Nem is hittem volna, hogy ennyire vicces vagyok. Nem is kellett mást csinálnom, csak bejönnöm.
Erre már mind a négyen ismét kacagásban törtek ki.
Mire Jasmine észbe kapott, Jim már ismét átölelte, megcsókolta és gyengéden megmarkolta a fenekét.
- Szórakozz jól, amíg visszajövök! Az ütőmmel diadalmasan a fejem felett, vagy azon hordozva.
Matt morogva forgatta a szemeit, Jasmine pedig halkan kuncogott.
- Kicsit nagy vagy ahhoz, hogy egy ütőn hozzanak haza, nem?
- Kösz, Jasmine. Ezzel megmentetted a hátamat… és Jim ütőjét – viccelődött Matt, majd ő is átölelte Tarát. – Ígérem, nem verem meg őt… túlságosan. Talán még veszed valami hasznát később.
Mindkét férfi hangosan nevetett, miközben arcon csókolta a másik partnerét is és az ajtó felé indultak.
- Nos – nevetett Tara még mindig, miután a férfiak távoztak –, nekünk már nincs is más dolgunk, csak ellazulni és várni a győztes hős visszatértét. Bárki is legyen az. Bár persze biztos vagyok benne, hogy őket sem érdekli, ki nyer. Többnyire nem is számolják a pontokat. Csak élvezik a játékot.
Jasmine is halkan kuncogott.
- A srácok már csak ilyenek. Akármilyen jóvágásúak…
- Ó, igen. Nagyon is jóvágásúak. Ismerem őket, mióta az eszemet tudom, és ők a legjobb pasik, akikhez valaha is volt szerencsém. Őszinték, nagylelkűek, strapabírók és a világ legjobb szeretői. – Csak az után döbbent rá, hogy kimondta, hogy ezzel gyakorlatilag beismerte, lefeküdt már Jimmel. – Ó! A francba…!
- Semmi gond, kislány! – nyugtatta Jasmine. – Ha eddig nem jöttem volna még rá, a tegnap este eléggé egyértelművé tette volna. De semmi bajom nincs vele. Tényleg. Ez még azelőtt volt, hogy Jimmel megismerkedtünk volna. Tudom, milyen közel álltok egymáshoz ti hárman, én pedig sosem akarnék közétek állni. Egy nap talán én is a társaság része lehetek majd. Úgy értem… jó lehet ilyen közel állni valakihez. És mióta itt vagyok… Ó, igen… A tegnap estérő szólva… Tudod, én még sosem csináltam ilyen azelőtt. Úgy értem… együtt lenni valakivel, miközben… ööö… mások is csinálják épp… szóval érted. – Most Jasmine-en volt a sor, hogy zavartan elpiruljon. – És még sosem csókolóztam más nőkkel. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről, amikor megcsókoltál. De… egek! Olyan jó volt!
Ksusha Krasivchik alias Jasmine
- Neked is tetszett? – vigyorgott Tara. – Amikor másodszor is megcsókoltál, mintha a fellegekben jártam volna. Legszívesebben visszatartottalak volna, amikor Jimhez fordultál, de nem akartam túl mohónak tűnni.
Miközben beszélgettek, mindketten a pulthoz dőltek, egymás felé fordulva. Mindketten rövid, kivágott ruhát hordtak a bikinijük felett, ami többet engedett látni a testükből, mint amennyit eltakart.
- Egek! – nyögött fel Jasmine. – Már azt hittem, hogy átléptem egy határt és valami hülyeséget csináltam. Örülök, hogy mégsem, hiszen annyira jó volt! – Még mindig kicsit ködös elmével hozzátette: - Te csináltál már ilyet korábban?
Tara barátnője fátyolos szemeibe nézett és elmosolyodott.
- Igen, Jasmine. Csináltam. Biszexuális vagyok, mióta az eszemet tudom. Sosem ismertem mást, de jól vagyok így. – Közelebb lépett a másik nőhöz, hogy a melleik egymáshoz simuljanak. – Azt kívánom, bárcsak visszatekerhetném az időt és megtudhatnám, az a tegnap esti csókunk hova vezethetett volna minket. Persze nem akarnálak leteperni. Csak egy szavadba kerülne, hogy leálljak. Nem úgy nézel ki, mint akinek ellenére lenne, és a srácok is teljesen benne lennének. Kérlek, mondd, hogy nem csak én érzek így!
Jasmine nyelt egy nagyot. Ismét érezte, hogy a bikinialsója lassan kezd átnedvesedni. Tara közelsége szinte elemi hővel töltötte meg a testét. Nem is vágyott másra, csak hogy előre hajoljon és megcsókolja őt. Az a csók pedig csak a kezdet lett volna. Hiszen Tara olyan gyönyörű volt, ő pedig annyira vágyott az ajkaira! Lassan előre hajolt és a szájuk már majdnem összeért. Majdnem teljesen elveszett a pillanatban, amikor hirtelen megborzongott és elhúzódott.
- Francba…! Ó, Tara! Én… én szeretném… nagyon szeretném… Egek, annyira szeretném! De… Jim… és Matt… Én… nem tehetem ezt. Épp csak megismertelek és… - Lehunyta a szemeit és igyekezett megnyugodni.
Tara felkészült már erre a pillanatra. Elvégre ha Jasmine tényleg szereti Jimet, úgy, ahogy ők Jimmel és Mattel hitték, hogy szereti, ez nem lehetett neki egy könnyű helyzet. A vendéglátójuk karjaiba omlani, aki ráadásul Jim régi barátja és szeretője is egyben. Sosem tett volna ilyet anélkül, hogy átgondolná, hogyan hat ez a kapcsolatukra.
- Kérlek, bocsáss meg ezért! – folytatta Jasmine-nek. – De remélem, ez válasz lesz a kérdéseidre. Én csak még jobban becsüllek téged és a legjobbat szeretném neked. – Azzal a pult mögé nyúlt és elővett egy borítékot és átadta azt a másik nőnek. – Gondos tervezés… - mosolygott. – Én a nappaliban leszek. Kérlek, csatlakozz hozzám, ha úgy érzed jónak! De előbb olvasd el ezt!
Azzal Tara átölelte őt és egy reménykedő mosollyal az arán egy gyors puszit nyomott Jasmine szájára, mielőtt elhagyta volna a helyiséget.
Jasmine szinte már remegett az elfojtott vágytól, a zavarodottságtól, a rátörő félelemtől és a kíváncsiságtól. Kinyitotta a borítékot és kivette belőle az kézzel írt levelet, amit egyértelműen Jim vetett papírra.

„Jasmine, Szerelmem,

ha ezt olvasod, Tara bevetette rajtad minden csáberejét és te kíváncsi vagy, hova vezet ez, de aggódsz a következmények miatt.
Kérlek, ne tedd!
Szeretlek és bízok benned. Kérlek, tedd, amit szeretnél és érezd jól magad Tarával úgy, ahogy csak akarod!
Szeretlek, de nem akarlak és nem is foglak kisajátítani. A mi szerelmünkben mindig is lesz hely mások számára is.
Úgyhogy szórakozz jók! Majd beszélünk később, amikor majd jól elfenekeltem Matt-et.

Örök szerelemmel,
Jim”

Jasmine egy pillanatig csak állt ott szótlanul, próbálva felfogni azt, amit éppen olvasott. Egy pillanatra dühbe gurult. Felültette őt? Azt mondták, befogadják a családba, de nem tudta, pontosan hogy értik ezt… Jim tudta. Tudnia kellett mielőtt egyáltalán ide jöttek volna. Tudnia kellett, hogy mi fog itt történni. Vele. De… Jim nem kényszerítette őt semmire. Egyikük sem tette. Ők csak felajánlottak egy lehetőséget és rá bízták a döntést. Ők már döntöttek azzal, hogy meghívták őt a köreikbe. És mégis mi volt ezzel a baj? Őszinték voltak és elvégre az egész olyan izgató volt, hogy a teste szinte már lángban égett. Milyen sűrűn történhet ilyesmi az emberrel? Ez a helyzet megadta a lehetőséget, hogy felfedezze magát, a szexualitását, olyan emberekkel, akik mellett biztonságban érzi magát. Olyanok mellett, akiket szeret. Szóval miért is ne?
Azzal elengedte magát, átadta magát a lábai közét elöntő nedvességnek. Beharapta az ajtkát és egy pillanatra arra gondolt, hogy le is vetkőzik, mielőtt átmenne a nappaliba. De aztán arra gondolt, hogy a ruháitól való megszabadulás is a móka része lehet. Egek, honnan jöhetett ez? Mi történt vele?

Némán felnevetett magában és megrázta a fejét, majd elindult a nappali felé, magára öltve a létező legszexibb mosolyát.

Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]