2017. augusztus 16., szerda

Gyönyörök szigete V. rész - A virág leszakítása 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete V. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 11.

*********************************************************************


Segíteni szerettem volna Louisának, a házvezetőnőnknek, úgyhogy hozzákezdtem, hogy elpakoljam az összes tányért és tálcát az asztalról, ami vacsora után ott maradt aznap este. Amy, aki pincérnőként dolgozott otthon, Cincinnatiben, úgy döntött, hogy betársul és magára vállalja a mosogatást. Trish is beszállt a csapatba, annak ellenére, hogy mindkettőjüknek megmondtam, hogy senki nem kötelezi rá őket, hogy segítsenek és nincs is rá szükség. Elvégre ők vendégek is. De ők ragaszkodtak hozzá.
Pamela, Lindsay, Devon és Camille azt mondták, átmennek átvenni a bikinijüket és lemennek a strandra mártózni egyet az óceánban még sötétedés előtt. Miután végeztünk a pakolással és az étkezőt is kitakarítottuk, Amy úgy döntött, csatlakozik hozzájuk. Adott egy csókot Trish arcára és az enyémre is, majd széles mosollyal az arcán kilibbent a helyiségből.
Vajon Trish rendezte a dolgokat Amy-vel? Nem tudtam róla, de a jelek nagyon arra mutattak. Előző nap eléggé megharagudott a vörös hajú lányra és Camille-re amiatt, amit mondtak Lindsay-nek. Most viszont, röpke huszonnégy órával később, Trish boldogan fogadta Amy csókját. Muszáj leszek visszanézni a felvételeimet a kukkoló szobámban és kideríteni, volt-e köztük valamiféle beszélgetés, ahol tisztázták a köztük feszülő problémákat, legyenek azok bármilyen mélyek is.
Akárcsak a többi hölgy a szigeten, én se örültem neki, amikor Amy magamra hagyott, azonban örömmel figyeltem távozás közben. Az a csodálatos hátsó! Egy falatnyi farmersortot viselt, ami épp csak farpofái alsó szegélye alá ért, rájuk feszülve kidomborítva csodás vonalaikat.
Egyszerűen megbabonázott érzéki feneke ringása, ahogy tovalépkedett. Minden egyes lépésnél csábosan ringott a csípője, mintha csak direkt izgatni akarna minket Trish-sel.
- Azt hiszem, ott megy a valódi vacsorám – jegyezte meg Trish, szemeit ugyanolyan vágyakozóan függesztve Amy-re mint én, egészen addig, amíg a másik nő el nem tűnt a sarkon. - Mmm! Nagyon fincsi lenne.
- Na de Trish! - játszottam a megbotránkozottat, de nem bírtam ki sokáig nevetés nélkül. - Na és veled mi a helyzet? Nem csatlakozol a többiekhez a strandon? Úgy egy óra múlva már lemegy a nap.
- Szeretnék – válaszolta felém fordulva. Mosolygó tekintetében valami szuggesztív csillogás fénylett. Trish, akárcsak Lindsay és Camille, nem került még velem közelebbi szexuális kapcsolatba az elmúlt napok folyamán. Pamelával, Amy-vel és Devonnal megejtettük a magunk pásztoróráját, de a másik trióval még nem. Vajon itt volt az ideje, hogy ez változzon?
Mogyoróbarna szemei és lágy ívű arca valami ártatlan élt kölcsönzött Trish-nek a bombázó teste mellé. Egy olyan test mellé, ami nem csak hogy fitt volt, de ínycsiklandozóan vágykeltő is.
Egy olyan torontói fitneszedző, mint ő, könnyedén bekerülhetett egy férfi magazinba. Meg volt hozzá minden adottsága. Nem csak a gyönyörű hajkorona keretezte ártatlan arc, de az a szikrázó mosoly is, ami képes lett volna bevilágítani egy vaksötét szobát is. Könnyedén lehetett volna szupermodell is, ha erre adja a fejét.
És emellett még ráadásul magával ragadó személyisége is volt, amivel mindenkit lenyűgözött maga körül. Azon kaptam magam, hogy minden nőről ezt gondolom, akit a szigetre hívtam, de hát ez volt az igazság. Mindannyian nagyon barátságosak voltak és jól ki lehetett jönni velük. Még Camille-el is, bár vele egyelőre nem alakult épp jól a viszonyunk a viselkedése miatt. De neki is meg voltak a maga jó pillanatai.
Ami pedig Trish-t illeti, neki a mosolya volt az, ami mindig is megfogott engem. Amellett, hogy gyönyörű és sugárzó volt, valahogy olyan jókedvet és pozitív energiát sugárzott, ami mindenkire átragadt a környezetében. Egy mosoly elég volt, hogy az ember meggyőződjön róla, milyen melegszívű és szeretetteljes nő is ő.
Kristin Kreuk alias Trish
Emellett sugárzott belőle egy kiadós löket magabiztosság is, amit szintén nagyon vonzónak találtam. Nem azon az arrogáns fajta módon volt magabiztos, de így is szemmel látható volt az önbizalma. Azonban nem az a típus volt, aki ezzel kérkedik. Már az eddig eltelt napok során is feltűnt, hogy amit akar, azért mindent megtesz, hogy megszerezze. A céltudatossága nem ismert határokat. Ez tetszett.
- Emlékszem a profilodból, hogy nagy hokirajongó vagy – próbáltam beszélgetést kezdeményezni. - Eltaláltam?
- Ó, nagyon is! - mosolygott. - Imádom a hazai csapatunkat, a Maple Leafs-t.1 Már vagy egy rakat meccsükön kinn voltam az évek folyamán. Tudod, mi, kanadaiak, imádjuk a hokit, hm?
Elmosolyodtam.
- Én nem vagyok túl nagy hoki fan, de sokat hallottam, hogy sokkal nagyobb élmény kimenni egy meccsre, mint végignézni a tévében. Elég csak egyszer elmenned és azonnal magával ránt.
Trish hevesen bólogatott.
- Igen. Így igaz. Ha most Kanadában lennénk, felajánlanám, hogy elviszlek a Leafs egyik meccsére. Szívesen berántanálak téged is. Nagyszerű sport.
- Én pedig nagyon szívesen elmennék veled, Trish.
- Az idei az első szezon hét éve, amikor végre a Maple Leafs bejutott a playoff-körbe – csóválta a fejét Trish. - Már a nyitó kört elvesztették. Csak három menetet nyertek a hétből a Boston Bruins ellen. A szomorú az, hogy az utolsó menetben 4-1-re vezettünk, de aztán a bostoniak bevertek zsinórban hármat, kikényszerítették a hosszabbítást, aztán ismét ők találtak be és megnyerték a játékot. - Elhallgatott egy pillanatra. - Le voltam sújtva, akárcsak a többi Leafs-szurkoló. Tényleg azt hittem, idén elhozhatjuk a Stanley Kupát. De... végül is minden évben ezt hiszem. Mindig optimista vagyok, ha a Leafs-ről van szó – vonta meg a vállát. - Két héttel ezelőttig Ottawa Senators-szurkoló voltam.
- Ó! Hogyhogy?
Trish összevonta a szemöldökét.
- Ottawa volt az egyetlen kanadai csapat, ami bejutott a második körbe a szezonzáró bajnokin. Aztán vesztettek a Pittsburgh Penguins ellen 4-1-re. Ezek után engem elvesztettek.
- Á! Egy divatszurkoló – kacagtam fel.
- Nem igazán. Szinte mindenki az Ottawának szorított az országban, egyszerűen azért, mert ők voltak, mint mondtam, az egyetlen kanadai csapat, akik bejutottak a második körbe. Ők voltak az utolsó esélyünk.
- A kanadaiak ennyire szeretnék, ha az ő csapatuk nyerne?
- Ez nemzeti büszkeség kérdése nálunk – magyarázta Trush. - A hoki kanadai játék. Haza kellett hoznunk a kupát Kanadába, ahova a szívünk szerint tartozik. Tudod, Jeremy, a hoki már aféle vallás nálunk.
- Avattak már bajnokot az idén?
- Nem. Jövő héten lesznek a döntő meccsek. Most folynak a főcsoport döntők,2 úgyhogy még az sincs kőbe vésve, kik játszanak. A Boston megverte a Pittsburgh-öt múlt éjjel a Keleti-főcsoport döntőjének harmadik meccsén, ezzel pedig 3:0-ra állunk. Mérget mernék venni rá, hogy a Boston kerül majd a döntőbe és félresöpri a Pittsburgh-öt. A Nyugati-főcsoportban viszont kicsit kiegyenlítettebb a helyzet, de szerintem a Chicago le fogja győzni a Los Angelest öt meccs alatt. 2:1-re vezetnek. Ma lesz a negyedik meccs.
- Még itt is nyomon követed a meccsek alakulását?
Trish bólintott.
- Figyeltem a Bruins-Penguins meccset egy élő poszt-közvetítésben az interneten tegnap este a pihenő szobában. - A szemeit forgatta. - Hihetetlen, hogy megint egy amerikai csapat nyeri meg a kupát. Ez pedig azt jelenti Kanadának... hogy megint várhatunk egy évet. Az utolsó kanadai csapat, amelyik megnyerte a kupát a Montreal volt húsz évvel ezelőtt, 1993-ban. Lindsay akkor még meg sem született. A hoki egy kanadai játék. A kupa hozzánk kellene, hogy tartozzon.
- Nagyon szereted a hokit – állapítottam meg. - Többet beszélgettem veled róla az elmúlt öt percben, mint talán egész életemben együttvéve.
Trish kuncogni kezdett.
- A hoki jelent mindent a hazámban.
- Az idősebb bátyám, Dan, nagy hokiszurkoló – mondtam. - Emlékszem, volt egy videojáték is, amivel régen nagyon szeretett játszani. Az NHL '94. Máig azt mondogatja, hogy az a legjobb játék, amit a hokival kapcsolatban készítettek valaha is.
- Egyetértek – bólintott rá Trish. - Semmi sem ér még csak a közelébe sem. Nekem viszont a World of Warcraft a kedvencem. Azóta folyamatosan játszom vele, hogy megjelent.
- Régebben én is játszottam vele egy keveset. Melyik karakterrel voltál benne.
Trish beharapta az ajkát, miközben elmosolyodott.
- Egy ködszövő szerzetessel. Gyógyító vagyok. Akkor tudsz egy keveset a játékról, igaz? Huszonöt emberes heroic módban raideltem a szerzetesemet. De van egy druida tankom is, amit raidelek, de a szerzetesre fordítok nagyobb energiát.3
- Ismerem a raidelést a játékban – válaszoltam. - Én is foglalkoztam ilyesmivel egy keveset, amikor régebben játszottam. Úgyhogy remélem, a céhednek nem lesz problémája belőle, hogy most hat hétre eljöttél erre a szigetre, nem igaz?
Trish kuncogni kezdett.
- Nem volt túl sok választásuk. Megmondtam nekik, hogy egy hosszabb vakációra megyek, de visszatérek. A céhben mindenki imád. Szeretik hallani a hangomat, amikor beszélgetünk a neten. Egyáltalán nem aggódok, hogy elveszíteném a pozíciómat közöttük.
- Azt mondtad, lesz ma este egy hokimeccs, igaz?
- Blackhawks-Kings, igen – vágta rá. - Miért kérdezed?
Megvontam a vállam.
- Szívesen nézném veled, ha nem zavar a társaságom. - Trish elmosolyodott az ötletre. - Akár megtaníthatnál pár dologra is a játékkal kapcsolatban. Te egyértelműen szakértő vagy a témában.
- Az csodás lenne – lelkendezett. - Ennél már csak az lenne jobb... ha belőled is Leafs-fant csinálhatnék.
Hangosan felnevettem.
- Azt nem garantálhatom. Én jobban szeretem a baseballt, a kosárlabdát és a focit. Nagyon szeretem a cincinnati-i baseball és focicsapatot. Kosáran a Los Angeles Lakers a kedvencem.
- Kár, hogy a Lakersnek minden esélye elszállt, hogy megverje a San Antoniót a playoffban, amikor Kobe Bryant lesérült – csóválta a fejét Trish. - Nélküle a San Antonio az egyértelmű győztes. Egy Achilles-ín-szakadás az ő korában... ebből már valószínűleg nem fog teljesen felépülni soha. Nagyon meg lennék lepve, ha mégis. Ha engem kérdezel, a Lakers győztes napjainak leáldozott. A Miami Heat fogja nyerni a címeket, amíg megmaradnak ebben a felállásban.
- Ezzel nehéz lenne vitatkozni – húztam a számat.
- Reds, Bengals és Lakers, hm? Régebben ezekben a városokban éltél, igaz, Jeremy? Devon és Lindsay is ezt mesélték nekem legalábbis.
- Ohióban tizenkét évig, New Jersey-ben hatig, Kaliforniában négyig egy kis kiruccanással Oregonba. Aztán tizenhét éve ezen a szigeten – nevettem fel a végén. - Tudtad, hogy Lindsay és Amy ugyanabból a megyében élnek, ahonnan én is származom Ohióból? A Sors kezének mondhatnám, ha nem tudnám, hogy nem az. A legfőbb okok egyike, amiért kiválasztottam őket, az volt, hogy ugyanarról a környékről származunk.
- Amy benn él a városban, Lindsay pedig inkább vidéken – válaszolta Trish. - Legalábbis Devon ezt mondta nekem. De csak pár mérföldre laknak egymástól. Rákérdeztem Lindsay-nél is és ő megerősítette.
Bólintottam.
- Lindsay egy nagyon kis városból jött. Szerintem ezért is ilyen zavart és visszahúzódó.
Trish ismét rám villantotta jellegzetes mosolyát.
- Én úgy szeretem Lindsay-t, ahogy van. Az a lány a legaranyosabb teremtés, akit valaha is ismertem – kuncogott. - Nagyon szívesen haza vinném és el sem engedném a következő hatvan évben. Semmi sem tenne boldogabbá.

Folytatása következik!

1 Maple Leafs: Szó szerint Juharfa Levelek.
2 Azok kedvéért, akik nincsenek tisztában az amerikai hokikupa lebonyolításával: Az észak-amerikai hokicsapatokat két főcsoportba sorolják (Keleti- és Nyugati-főcsoport). Mindkét főcsoportból nyolc-nyolc csapat jut be a Stanley-kupa playoff-sorozatába, ahol három kör alatt mindkét főcsoport helyezettjei közül kikerül egy-egy bajnok, majd az utolsó körben a két főcsoport győztese csap össze egymással. Minden körből az a csapat jut tovább, aki négy meccsen is diadalmaskodni tud az ellenfele felett. (Ennek megfelelően maximum hét meccset játszanak, de az lehet akár négy is, ha az egyik csapat mindet megnyeri.) Ha valamit rosszul tudok, kérem, javítson ki, aki jobban ért a hokihoz nálam!

3 Sajnos én nem vagyok kifejezett videojátékos. A WoW-ot pedig csak hírből ismerem, úgyhogy nekem ezen fogalmak többségének jelentéséről fogalmam sincs. Ennek ellenére igyekeztem a lehető legjobban lefordítani. Ha WoW-rajongóknak valami problémája lenne, az értelmes emberhez méltóan megfogalmazott, építő jellegű kritikákat, helyreigazításokat mindig nagy örömmel fogadom. A lényeg, hogy a szöveg minél autentikusabb legyen.

2017. augusztus 13., vasárnap

Gyönyörök szigete V. rész - A virág leszakítása 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete IV. rész 7. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 11.

*********************************************************************


Amikor leértem a földszintre és benéztem a pihenő szobába azon a tiszta, napos csütörtök délutánon, azonnal letaglózott Lindsay gyönyörű látványa. A lélegzetelállító, drága, fiatal Lindsay egy narancssárga topot viselt, ami visszatükrözte a rávetülő fényt, feszesen rásimulva fiatal testére. Marokra való mellei meredten igyekeztek kiutat találni a szűk ruhadarab alól. Emellé farmersortot vett fel zoknival és edzőcipővel, szabadon hagyva karcsú és sima lábait... Egyszerűen tökéletes volt a látvány. Magával ragadó hosszú szőke haját laza lófarokba kötötte, közszemlére téve elragadó hattyúnyakát.
Miután úsztam jó néhány hosszt a medencében és vettem egy kiadós zuhanyt, úgy döntöttem, lejövök ide játszani egy kis videojátékot. Az ötlet azonban, mondanom se kell, azonnal tovaszállt, amint megpillantottam ezt a gyönyörű lányt a helyiségben.
Ez a valóságos kis angyalka ernyedten nyújtózott végig a bőr kanapén, talpra húzva lábait. Fülein méretes fejhallgató pihent, ami alól hallottam kiszűrődni a hangosan dübörgő zenét. Azt azonban nem tudtam kivenni, pontosan milyen zene is lehet. Valószínűleg azon fiúbandák egyike lehetett, akiket a Lindsay-hez hasonló tini lányokon kívül mindenki lenéz. Vagy talán ő a country zenéért rajonghat? Esetleg a modern rockért? Vagy a rapért? Hmmmm...
Akárhogy is, amikor felfigyelt a jelenlétemre, Lindsay rám villantott egy széles mosolyt és gyorsan kikapcsolta a zenét. Aztán levette a fejhallgatót és felém fordult.
- Üdv, főnök.
- Főnök? - vontam fel a szemöldököm értetlenkedve.
- A Biblia azt mondja, tiszteljük a nálunk magasabban állókat – bújt elő hirtelen a vallásos lány Lindsay-ből. - Végeredményben te vagy a legfőbb tekintély ezen a szigeten, szóval helytálló főnökként tekintenem rád – pirult el.
Némán felnevettem.
- Sok minden vagyok, Lindsay, de főnök semmiképp... Kérlek, hívj csak Jeremy-nek! És egyáltalán nem akarok bármiféle legfőbb tekintély lenni. Egyszerűen csak a vendéglátótok vagyok. Ennyi az egész.
- Ha ez az, amit szeretnél... - válaszolta elgondolkodva. - Akkor kezdjük elölről! Üdv, Jeremy!
- Szép napot, Miss Lindsay – bólintottam játékosan. - Megkérdezhetem, mit hallgattál éppen?
- Saving Jane-t – válaszolta, továbbra is teljes sötétségben hagyva engem. - Valószínűleg fogalmad sincs, kik ők, igaz, Jeremy? Ez egy ohiói banda. A helyi zenét népszerűsítik. Már jóval azelőtt is rajongtam értük, hogy hét éve országosan is ismertek lettek. - Egy pillanatra elhallgatott. - Te milyen zenét szeretsz?
Megvontam a vállamat.
- Őszintén, nagyjából mindent szeretek. De ha muszáj lenne egy kedvencet megnevezni, az valószínűleg Richard Marx lenne. Az ő zenéjén nőttem fel a kései '80-as, korai '90-es években. 2008 vége felé két új albuma is megjelent és egy kis karácsonyi válogatás úgy két éve. De a legtöbb lemezem akkorról származik, amikor annyi idős voltam, mint most te.
- Richard Marx? - vonta össze a szemöldökét Lindsay gyönyörű kék szemei felett. - Sosem hallottam még róla...
Vidáman felnevettem és megcsóváltam a fejem. Jó jele annak, hogy az ember öregszik, ha az aktuális fiatalságnak már fogalma sincs a kedvenc zenészeidről. Sajnálatos módon én talán túlságosan is gyorsan haladtam felfelé ezen a létrán. Néha nehéz az ilyesmit elfogadni.
- Nem meglepő. Hiszen már 39 éves vagy, nem igaz? - szólalt meg ismét Lindsay.
- Igen, hölgyem – bólintottam. - De szeretek sok más zenét is. Például Van Halent, Poisont, Def Leppardot, Bryan Adamset... De a kedvenc bandám mindenképp a Guns 'n' Roses. Egész nap el tudnám hallgatni a zenéjüket, függetlenül attól, hogy eredeti szám, vagy feldolgozás. - Egyre inkább kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ahogy Lindsay szemében továbbra is csak a teljes értetlenséggel találkoztam. Muszáj volt hozzátennem valami aktuálisabbat is - De Eminemet is nagyon szeretem.
- Eminemet? Te Eminemet hallgatsz, Jeremy? - vonta fel a szemöldökét.
- Hihetetlen mennyi tehetség szorult belé – bólintottam.
- Hallottam már néhányról a régebbi formációk közül is, amiket említettél – mosolyodott el. - Egy ismerősöm folyton Guns 'n' Rosest bömböltet a kocsijában.
Ilyenkor annyira mellbe vágott a kislányos bája. Elvégre Lindsay még csak egy magával ragadó tizennyolc éves lány volt, aki mindössze hat napja szabadult a középiskolából. Ő volt a legmocskosabb fantáziáim nem egyének legfőbb tárgya. De hát létezhet olyan egészséges férfi, aki még soha sem fantáziált arról, hogy egyszer összekerüljön egy szűz leányzóval és elindíthassa őt a megfelelő úton?
A másik oldalról viszont az érzékenyebb és törődőbb énemet aggodalom töltötte el. Amikor elfogadtam Lindsay jelentkezését a szigetre, még nem tudtam, hogy szűz. Vajon akkor is beleegyeztem volna, ha ezzel az információval tisztában vagyok? Nem valószínű.
A legelső célom a hölgyek felkutatásával az volt, hogy kísérletet tegyek megtalálni a lelki társamat. De vajon egy tizennyolc éves szűz lány nyitott ilyesfajta elköteleződésre? Annyi már biztos, amit kihallgattam a Trish-sel, Amy-vel és Camille-lel folytatott beszélgetéséből a kukkoló szobámban, hogy nem vágyik megállapodásra. Talán valaki másnak kellene nagyobb figyelmet szentelnem? Elvégre a másik öt hölgy nem véletlenül volt legalább huszonöt éves. Amy ráadásul három héten belül már a harmincegyet is betölti. Ők egyértelműen az életüknek abban a szakaszában jártak, amikor a nők már igyekeznek feladni a teljes függetlenségüket és megházasodni.
Félreértés ne essék azonban, nem panaszkodom, és nem is gondoltam, hogy hiba lett volna Lindsay-t ide hívni. Fiatalságával és tapasztalatlanságával egy teljesen új, szokatlan, friss és gyökerestül más elemet hozott sz összképbe. Persze választhattam volna valaki idősebbet és tapasztaltabbat is, de mégis...
Ki tudhatja? Talán Lindsay meggondolja magát és zsenge kora ellenére is ráharap az elköteleződés ízére. Talán a végén beleszeretek és nem is akarok majd mást. Vagy talán ő szeret belém. Még az is meglehet, hogy egymásban találjuk meg azt, akit nekünk rendelt az ég. Vagy talán egy pillanatra sem lesz közöttünk semmi romantikus momentum. Ez is benne volt a pakliban. De végeredményben erről szólt ez a hat hét. A kísérletezésről. Bár Pamela és Devon már igencsak előkelő helyen álltak a listámon, tartoztam magamnak annyival, hogy a többieknek is adjak esélyt, mielőtt meghozom a végső döntésemet. És nekik is tartoztam ennyivel.
- Egyébként mi hoz egy ilyen rendes lányt egy ilyen helyre? - tereltem végül másfelé a szót. - Azt már tudom, hogy szűz vagy. Az első este elmondtad nekünk Trish-sel. Akkor miért vállalkoztál, hogy ide jössz? Nekem úgy tűnik, kicsit... kilógsz a sorból.
Josephine Skriver alias Lindsay
Lindsay összevonta a szemöldökét és lassan bólintott.
- Igen. Nos... leginkább a pénz miatt. A családomnak nagy szüksége lenne pénzre.
- Ó? - vontam fel a szemöldökömet és kissé közelebb húzódtam, hogy letelepedjek mellé a földre. - Hogyhogy?
- Egyszerűen csak jól jön minden pénz, amit tudunk szerezni – horkantott Lindsay.
Félrebillentettem a fejem és az arcát figyeltem. Úgy nézett ki, mintha ez a mindig vidám és önfeledt teremtés mindjárt elsírná magát.
- Mi a baj?
- Az apám... - válaszolta remegő hangon. - Ő... meghalt. Múlt... múlt novemberben.
- Egek... - dermedtem meg. Erről fogalmam sem volt. Nem esett említés róla soha a lányok érkezése előtt. És Lindsay se hozta fel soha. Épp csak elvégezte a középiskolát és szegény lány máris elvesztette az apját? Rettenetes hír. - Nagyon sajnálom, drágám. Mi... mi történt?
Lindsay kissé szipogott, mielőtt egy sóhajt követően válaszolt volna.
- Egy nap épp haza érkeztem az iskolából a húgommal, Alisonnal. Én tizenhét voltam, ő tizenhat. Ott találtuk apát a... a kanapén. Ott... feküdt. - Megrázta a fejét, mielőtt folytatta volna. - Azt hittem, csak alszik. De aztán Alison észrevette, hogy nyitva van a szeme. Tompa volt a tekintete és... üres-
- Ó, egek...!
- Először azt hittük, csak szórakozik velünk – folytatta a lány, igyekezve visszafolytani a könnyeit. - De aztán észrevettük, hogy nem lélegzik. Nem volt pulzusa. - Vett egy mély levegőt és ismét megrázta a fejét. - Azonnal hívtam a 911-et. Kiküldték a mentőket, de azt mondták, már nem tehetnek semmit. - Lindsay lehajtotta a fejét és sírni kezdett. - Azt mondták, értesítik a rendőrséget és a halottkémet, aztán elmentek. Ott... ott hagytak minket Alisonnal és az apánk holttestével a kanapén. El tudod képzelni, milyen érzés volt? Ez... kegyetlenség volt tőlük.
Összevontam a szemöldököm és megcsóváltam a fejem.
- Szörnyű lehetett neked és a húgodnak. Egyszerűen szörnyű...
- Negyvenhat éves volt! - fakadt ki Lindsay. - Sose... sose hittem volna, hogy ilyen... ilyen fiatalon elveszítem az apámat.
Csak ültem ott, miközben Lindsay a kezei közé temette az arcát és szipogott. Bár azóta már hét hónap telt el, őt még mindig szemmel láthatóan a markában tartotta a gyász és a fájdalom. Én még egyik szülőmet sem vesztettem el, hála Istennek, úgyhogy nem tehettem többet, mint hogy megpróbáljam beleképzelni magam a helyzetébe. Még így is rettenetes érzés volt.
- Mi történt vele? - kérdeztem. - Már ha meg...
- Szívinfarktus – vágta rá Lindsay kisírt szemekkel. Megragadott egy doboz zsebkendőt a közelében és használatba vette. - Ezt sosem tudom majd megérteni. Apu remek egészségi állapotban volt. Mindig sokat edzett, sokat járt el otthonról. Mindig jó kondiban volt. Egy héttel korábban együtt voltunk egy tizenhat mérföldes biciklitúrán. Nem tudom elhinni, hogy a szíve csak így feladta. Negyvenhat évesen. Csak negyvenhat volt... - Lindsay ismét elsírta magát. - Nem... nem lehet már ott, hogy... hogy az oltár elé kísérjen az... az esküvőmön. Nem lesz ott, amikor... amikor megszületik az első gyermekem. Soha... soha nem láthatja majd az unokáit...
Hirtelen késztetést éreztem, hogy a karjaimba zárjam Lindsay-t és megnyugtassam őt, de nem volt bátorságom hozzá. A legkevésbé sem akartam, hogy azt higgye, ki akarom használni egy ilyen egyértelműen gyenge pillanatát. Ezen kívül, ismertem én Lindsay-t eléggé ahhoz, hogy ilyen vigasztaló szerepet vállaljak? Természetesen a legkevésbé se lett volna ellenemre a dolog, de neki talán igen. Emiatt jobb volt visszafojtanom a késztetést. Ennek a lánynak mindenképp szüksége volt egy szoros ölelésre. De talán csak rontottam volna a helyzeten, ha én próbálkozok, úgyhogy inkább tartottam a távolságot.
- Hidd el, látni fogja odafentről – próbáltam megnyugtatni.
Lindsay rövid ideig hallgatott, mielőtt kifejezéstelen hangon folytatta volna.
- Miután Apa elment, hamar pénzszűkébe kerültünk. Nem volt életbiztosítása, úgyhogy a lehető legrosszabb helyzetben hagyott itt minket Anyával és Alisonnal. Emellett túl sok félretett pénzünk se volt. Van két nővérem is. Gina és Jennifer. Gina Coloradóban élt, de haza költözött Ohióba, hogy segítsen nekünk. Kellett pénz ételre, ruhákra, a jelzálogra, az autó biztosítására... Anyával és a testvéreimmel egy csapat lettünk. De egyikünk sem tudott túl sok pénzt előteremteni. Egy szupermarketben dolgoztam, de nyolc dolláros órabérnél nem tudtam többet elérni.
- Mit csináltál ott? Kasszáztál?
- Egy drogériában dolgoztam – válaszolta. Így már minden világos volt. Lindsay tökéletesen megfelelt egy ilyen munkára. Egy gyönyörű tinédzser lány a drogéria kiszolgálópultja mögött, ahogy mosolyog és vidáman szolgál ki minden vásárlót. Nyilván ő volt az a hölgy munkatárs, akiért minden pasi epekedett az üzletben.
- Szóval csak az ígéretes díjazás miatt jöttél a szigetre?
- Beismerem... Ez volt az egyetlen ok - morogta Lindsay. - A családom tudta, mibe vágok bele. Tudták, mi fog velem történni itt. Őszinte voltam velük. Anyának nem tetszett, hogy önként sétáljak be egy szexbarlangba, de túl nagy volt a pénz csábítása. El se tudom mondani, milyen sokat jelentene nekünk az az ötszázezer dollár. De ha csak százezret tudok haza vinni, akkor is hihetetlenül boldog lennék. Megadhatnék mindent az anyukámnak, amit csak tudok. Remélem... remélem, ez segít majd talpra állnunk. Pótolhatná azt az életbiztosítási pénzt, amit sose kaptunk meg.
Igyekezett visszafojtani az érzéseit, mielőtt hozzátette volna: - Mostanra viszont megszerettem ezt a szigetet. Csak a pénz miatt jöttem ide, igen. De minden, ami azóta történt velem... el se tudnék képzelni jobb helyet ennél. Hiányzik a családom és szívesebben lennék velük, azt hiszem. De ha már távol kell lennem tőlük, sehol máshol nem lennék szívesebben, mint ezen a szigeten. Szívesebben vagyok itt, mint azt el tudnád képzelni. Egy igazi álmot kreáltál ezzel az atmoszférával, Jeremy. Ez egy egészen más világ. Minden olyan csodálatos! - halkan kuncogott, mielőtt folytatta volna. - Még Amy is, ahogy próbál rám mozdulni...
- A vallásos neveltetésed miatt szeretnéd megőrizni a szüzességedet a nászéjszakáig? - tettem fel a kérdést, de máris tudtam a választ. Elvégre Trish egyszer már kérdezett tőle valami nagyon hasonlót.
- Igen – bólintott. - De úgy gondolom, itt kell feladnom a szüzességemet. Akármi is lesz, így lesz a legjobb. Tudom, hogy ezen a szigeten fog megtörténni. Ezt már elfogadtam. Azért teszem, hogy segítsek a családomnak. Ha ez kell hozzá, hát ezt fogom tenni.
- Tudod, hogy nem kötelező lefeküdnöd senkivel – emlékeztettem. - Senki sem kényszerít rá, Lindsay. Tudom, hogy egy nagyon nyitott életstílust hirdettem ezzel kapcsolatban, de semmit nem kell megtenned, ha nem akarod. Senkinek sem lehet egy rossz szava sem, ha hat hétig csak jól érzed magad itt és sütkérezel a strandon. Ha várni akarsz az esküvődig, senki nem fog arra kérni, hogy ne várj. Ez a te döntésed és csak a tiéd. Ne gondold úgy, hogy bárkinek is joga lenne arra kényszeríteni téged, hogy feladd a szüzességedet! Egyáltalán nem elvárás ez az ittléteddel kapcsolatban. Szeretném, ha ezt tudnád. Szeretném, ha megértenéd. Akárhogy is lesz, ugyanúgy megkapod majd a pénzedet a végén.
Lindsay elmosolyodott.
- Te mindig olyan egyszerűnek érezteted a dolgokat, Jeremy. Nem csak ezt, de minden mást is. A többiek is mind ugyanezt mondanák. Mindannyiunkat olyan önfeledt érzéssel töltesz el!
- Ez a dolgom.
Lindsay felsóhajtott, mielőtt folytatta.
- A vallásos énem szeretné, ha az esküvőmre tartogatnám magam, akármikor jön is majd az el. De akkor is egy emberi lény vagyok vágyakkal. Ezzel a szigettel, vagy nélküle, erősen kétlem, hogy kibírnám a nászéjszakáig. - Meglepetten elkerekedtek a szemeim a szavai hallatán. - Alison, a húgom, még mindig csak tizenhat és folyamatosan azt mondta nekem, hogy ha Isten tényleg azt akarná, hogy mindenki várjon az esküvője napjáig, nem lenne bennünk ennyi vágy. Nem tudom, egyetértek-e vele, de úgy érzem, ezt a hozzáállást jobb, ha átveszem tőle.
- Sok minden van, ami már nagyon régóta izgatja a fantáziámat – folytatta. - Trish is erről beszélt nekem egyik este. Ő még sosem volt házas, de szexelt már korábban. De ennek ellenére úgy gondolja, a Mennybe fog majd kerülni. Én se hiszem, hogy Isten el fog ítélni és a Pokolra küld, csak mert ezen a szigeten vesztettem el a szüzességemet. És ne aggódj... nem fogok csak azért szexelni, hogy végre megtörténjen. Továbbra is olyasvalakinek szeretném odaadni a szüzességemet, aki kellőképp értékeli ezt. Aki megérdemli.
Trish? - tettem fel magamban a kérdést. Trish és Lindsay elég közel kerültek egymáshoz az elmúlt napokban.
- Ahogy már mondtam, Jeremy – folytatta – bár nem a nászéjszakám lesz, szeretném, ha meg lennének a megfelelő körülményei. Azzal, hogy itt vagyok, segítek a családomnak. Ha nem jutunk hamarosan pénzhez, az a teljes csődöt jelentené.
Összevontam a szemöldököm.
- A te szupermarketes fizetésedet már így is elveszítették. Gondolod, hogy kibírják anélkül hat hétig? Tudom, nem sok az se, de ilyen helyzetben minden cent számíthat.
- Anya azt mondta, szerinte ki fogják bírni – motyogta Lindsay. - Pláne így, hogy biztosak lehetnek benne, hogy legalább százezer dollárt haza viszek. Ez a fényt jelenti az alagút végén.
Sóhajtottam egyet és azonnal döntésre jutottam. Azokkal a mérhetetlen anyagi forrásokkal, amik a rendelkezésemre álltak ez volt az egyetlen ésszerű megoldás. Így volt helyes.
- Ha az egyetlen célod ezzel a pénzzel, hogy a családodnak add és kisegítsd őket... - egy pillanatra elhallgattam, újra átgondolva a döntésemet. Aztán viszont arra jutottam, hogy semmi nincs, amit át kellene gondolni. Ez így volt helyes. - Mit szólnál, ha felhívnám a pénzügyi tanácsadómat Utah-ban és szólnék neki, hogy utaljon át százezer dollárt anyukádnak még ma? Így a családodnak nem kellene kivárnia a hat hét végét. Már most megkaphatnák.
Lindsay szemei elkerekedtek a meglepetéstől.
- Komolyan beszélsz? Meg... megtennéd ezt értem?
- Nem látok rá okot, hogy miért ne tehetném meg – vontam vállat. - Jó ügyet szolgálna, ahogy te is mondtad. Akár már öt-tíz perc múlva is az anyukád bankszámláján lehet. Csak annyira van szükség, hogy felhívd és elkérd a számlaszámot. Aztán felhívom Haroldot Utah-ban és átutaljuk a pénzt.
- Meg... megtennéd ezt értünk? - lepődött meg Lindsay.
- Hát persze – mosolyogtam rá.
- Ó, egek!
Hirtelen Lindsay körém fonta a karjait és szorosan átölelt. Mondanom se kell, mennyire meglepett. Most viszont már alapos okom volt nekem is átölelni őt. Karcsú teste köré fontam karjaimat és elvesztem leheletének érintésében.
- Ettől még persze egy fikarcnyit sem csökken az esélyed arra, hogy megkapd az ötszázezer dollárt – mondtam. - Ettől még lehet te a szerencsés. A hat hét leteltével majd meglátjuk.
- Köszönöm, Jeremy. - zihálta. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm – kezdett rugózni a karjaimban. - Mégis mit tehetnék, hogy ezt megháláljam? A családom annyira boldog lesz!
Amikor elhúzódott tőlem, vonakodva én is úgy tettem. Bárki más a helyemben is szívesen szorította volna őt továbbra is magához. Egek! Ebből sose lehet elég...
Lindsay a szemembe nézett és összevonta a szemöldökét.
- Mégis hogy engedheted ezt meg magadnak? Odaadni azt a rengeteg pénzt a családomnak... Ráadásul a többieknek is adsz még százezer dollárt, plusz egy valakinek ötszázezret. Ez a ház, a szigeted... ez mind több millióba kerülhetett.
- Még többe is – válaszoltam. - Sokkal többe.
- De hogy engedheted meg mindezt magadnak? - erősködött. - Úgy értem... mit is csinálsz te tulajdonképpen, Jeremy? Mi a munkád?
- Pillanatnyilag számtalan üzleti érdekeltségem van, de leginkább úgy szeretek tekinteni magamra, mint aki félig már nyugdíjba vonult – válaszoltam. - Nincs tulajdonképpeni, a szó szoros értelmében vett munkám. Most már legalábbis nincsen. Nincs is rá szükségem.
- És honnan szerezted ezt a sok pénzt?
Nem akartam túlságosan részletesen belemenni az életem üzleti részébe egyik hölggyel sem a kapcsolatunk ilyen korai szakaszában, de úgy éreztem, most itt az ideje, hogy megnyíljak Lindsay-nek. Azt hiszem, valahol megérdemelte, hogy legalább egy keveset megtudjon rólam. Azon kívül, előbb-utóbb úgyis el fogom mondani mindegyikőjüknek. Miért ne kezdhetném most?
Még a kilencvenes évek közepén létrehoztam egy weboldalt, ami mára az egyik legnépszerűbbé vált az interneten. Ezen kívül kitaláltam egy azóta világszerte népszerűvé vált webböngészőt. Később a weboldalt fél milliárd dollárért eladtam egy kaliforniai cégnek. - Lindsay arcán a teljes megrökönyödés jelei tükröződtek. - Az után pedig, csak pár hónappal később, eladtam a böngészőt is háromszáz millió dollárért. Ha mindezt összeadod azzal a pénzzel, amit az alatt kerestem, hogy az irányításom alatt volt mindkettő és az egészet megtoldjuk azzal az összeggel, amit úgy kerestem, hogy a bevételemet befektettem az amerikai tőzsdén és számos egyéb üzleti érdekeltségemben, mára már körülbelül két milliárd dollárom gyűlt össze.
- Azt... azt mondtad... két milliárd... dollár? - hápogta Lindsay. Amikor bólintottam, hangosan felszisszent. - És mellette még itt van ez a sziget meg a ház is... Megkérdezhetem, hogy ez mégis mennyibe... került?
- Az otthonom, minden benne lévő ingósággal együtt, több mint kilencvenhárom milliót ér.
- Váó! - nyögött fel Lindsay. - És én még azt hittem, hogy az én nyolc órás órabérem jó fizetés. Vagy legalábbis valakinek az én koromban az. De ez... Váó! - Elhallgatott és egy-két pillanatra elveszett a gondolataiban. - És mit kezdesz ezzel a sok pénzzel, Jeremy? El tudod egyáltalán költeni az egészet valaha is?
- Nem. Valószínűleg soha nem fogom tudni elkölteni – válaszoltam. - Gondoskodom a családomról, a szüleimről, még úgy is, hogy elváltak és több ezer mérföldre élnek egymástól, a testvéreimről és az ő családjukról. Szeretek segíteni az embereken. Támogatok egy hajléktalanoknak fenntartott otthont is.
Lindsay lassan bólintott.
- Bölcs befektetésnek tűnik. Úgy néz ki, nem igazán tudsz rosszul dönteni. Még ezzel a hat nővel sem, akiket ide hívtál. Tökéletes választás. Kivéve talán Camille-t. Vele kapcsolatban nem igazán tetszik pár dolog, amit megenged magának. Túl nagyképűen próbált letámadni.
Elmosolyodtam és kicsit haboztam, mielőtt megszólaltam volna: - Lehet egy személyes jellegű kérdésem, Miss Lindsay? Nem muszáj válaszolnod, ha nem szeretnél. Azt is meg fogom érteni.
- Persze – kuncogott. - Kérdezhetsz bármit.
Ismét haboztam egy kicsit.
- Mégis hogy lehet, hogy egy ilyen gyönyörű valaki, mint te... Hogy lehet, hogy még mindig szűz vagy? - Lindsay nyugtalanul fészkelődni kezdett ültében. - A vallásos neveltetésed ellenére, azt mondtad, tele vagy kíváncsisággal és vággyal. Azt mondtad, nem fogsz várni a nászéjszakádig. Szóval, a hiteden kívül, van valami meghatározott oka, hogyan lehet egy ilyen kedves és szép lány még mindig szűz tizennyolc évesen? - Lindsay egyre jobban zavarba jött. Úgy tűnt, meglehetősen szégyenlős ebben a témában. Talán a húgán és Trish-en kívül még senkivel nem beszélt ilyesmiről. - Sajnálom, ha túl messzire mentem. Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél. Megértem. Csak... én is kíváncsi vagyok.
- Nem. Semmi gond – vett egy mély levegőt. - Amy minden nap elmondja, hogy mi itt mind barátok vagyunk és nem kellene semmit sem rejtegetnünk egymás elől. Amellett, hogy azt szeretném, ha az első szexuális élményem különleges lenne, én csak... sosem érdeklődtem igazán a korombeli fiúk iránt. Mostanáig, azt hiszem, a korombeli fiúk csak egy-két randira tűntek jónak. Én... úgy gondoltam, hogy mind éretlenek és gyerekesek. Ahol dolgoztam, a szupermarketben, volt pár idősebb férfi, akik cuki cicababának kezdtek hívni, miután decemberben betöltöttem a tizennyolcat. Sokukat kedvelem és ők is engem. De majdnem mindegyikük házas már, szóval szóba se jöhet bármi közöttünk. Ennek ellenére azóta is hallom, hogy cuki cicababának neveznek a hátam mögött.
- Mi lenne a tökéletes életkor egy hozzád illő férfinek?
- Harminckilenc.
Elmosolyodtam a válasza hallatán. Nyilván ez a kedves kis leányzó nem véletlenül pont ezt a számot mondta.
- Igazából szeretem az idősebb pasikat – vont vállam. - Ismertem egy jóképű fickót a munkahelyemen, aki már hatvan is elmúlt.
Hangosan felnevettem.
- Nem hiszem, hogy akár egy éjszakát is túlélne veled. Szóval nem élvezted a randizgatást a srácokkal a gimiben, hm?
- Volt egy komoly barátom – ismerte be. - Eddie-nek hívták. Két évig jártunk, de sosem feküdtem le vele. Ő szerette volna, de én mindig találtam valami okot, hogy kimentsem magam. Rendes srác volt, legalábbis egy ideig, de nem olyan, akinek odaadtam volna a szüzességemet. Tulajdonképpen nem is szerettem igazán. Sokkal inkább egyfajta barát volt. Sokat voltunk együtt, eljártunk helyekre... Azt hiszem, nem volt komoly az egész.
- Rendes srác volt... egy ideig?
Lindsay összeszorította az ajkait.
- Egy nap Eddie megfenyegetett, hogy ha nem fekszem le vele, a kapcsolatunknak vége. Sosem tűrtem jól, ha valaki így beszél velem, úgyhogy nem szóltam semmit, csak búcsút intettem neki...
- Jól tetted. Ki kell állnod magadért.
Lindsay néhány pillanatig kerülte a tekintetemet és körbe nézett a szobában, majd a pillantása megállapodott a videojáték-konzolon, ami a padlón hevert. Aztán ismét rám nézett és arra intett a fejébel.
- A Dead or Alive 4-gyel játszottam nem sokkal azelőtt, hogy megjöttél. Az unokatestvéremnek is meg van és mindig is imádtam.
- Szereted a küzdősportos játékokat? - kérdeztem meglepetten. Valahogy Lindsay túlságosan ártatlannak tűnt ahhoz, hogy ilyeneket játsszon. Vagy legalábbis én így láttam.
- Mindig is szerettem – válaszolta. - Szeretnél játszani egyet velem? Kérlek. Versenyezhetnénk.
- Naná – mosolyodtam el és az egyik kontroller felé nyúltam.
- Ismered azt a vörös hajú karaktert a játékban? - kérdezte, miközben bekapcsolta a gépet. - Nem emlékszem a nevére, de kísértetiesen emlékeztet Amy-ra. Az a vörös karatés lány a hatalmas melleivel.
- Kasumi?
- Igen! - csillant fel Lindsay szeme. - Tényleg ez volt a neve. Kasumi. Te is így látod? Nem emlékeztet nagyon Amy-re?
Egy pillanatra elgondolkodtam.
- Igen... Az igazat megvallva, tényleg. Érdekes megfigyelés. Nekem sosem jutott volna eszembe.
Te pedig Rikkura emlékeztetsz, Lindsay – tettem hozzá magamban. Rikku egy karakter volt a Final Fantasy X-2-ben, a kedvenc videojátékomban. Lindsay nagyon hasonlított rá. Ha mindketten valós személyek lennének, senki nem hinné el, hogy nem testvérek.
Néhány perc múlva ismét megszólaltam.
- Kasumi szerepel egy másik játékban is. A Dead or Alive: Xtreme Beach Volleyballban.1 Csak egy falatnyi bikini van rajta az egész játékban. A játék grafikája egyszerűen kifogástalan. Olyan, mintha csak egy filmet néznél. Kasumi és a többi lány egész végig csak ugrálnak ide-oda.
- Most nézd meg, mit csináltál! Most már csak azzal akarok játszani – nevetett fel Lindsay.

Folytatása következik!

1Élve vagy Halva: Extrém Strandröplabda

2017. augusztus 11., péntek

Dupla első 1. rész

Írta: Marokfegyver

Barnabás a második lépcsőfordulónál megtorpant. Nem volt benne biztos, hogy egyáltalán tovább akar-e menni, vagy inkább marad a poros, kovácsoltvas cirádákból álló korláthoz támaszkodva.
Majdnem a feje felett egy hosszúkabátos lány cigizett, és bátorítóan mosolygott lefelé. Az arcát valószínűtlenül keskenyre szabták, az orrát kissé megnagyította a rajta pihenő szemüveg, és a sűrű-szövésű haja már a homloka közepén elkezdett burjánozni.
A fiú egy hétköznapi találkozáskor fel sem figyelt volna a lányra, de ez a szituáció más volt, mint egy szimpla délután. Első ötletként fel akart szólni, hogy lépcsőházban nincs dohányzás, aztán erről a tervéről gyorsan le is tett:
Még elkezdene itt nekem sikítozni! – gondolta.
Kinézte a lányból, hogy nincs felkészülve semmiféle leszólítgatásra, így képes lenne félreérteni.
A következő elképzelés szerint – éppen az iménti elvetés indokából kiindulva – ez a lány hálás lehet mindenféle közeledésért, éppen ezért be kell próbálkozni nála. Hátha úgy lesz vele, hogy soha életében nem jut ilyen sráchoz, meg kell becsülnie…
Barnabás egyébként nem dúskált a csajokban, sőt hónapok óta mindahánynál sikertelenül próbálkozott, kivéve Kittit, aki néha-néha a kezével segített levezetni a feszültségeket. Azt is csak kapkodva a sötét lépcsőházban, vagy a lányszoba ajtójának támaszkodva, esetleg bezárkózva a fürdőszobába. Ilyenkor, minden második alkalommal megzavarta őket valaki, és el kellett halasztani a befejezést. Kitti, a kedves, barnahajú lány igyekezetén nem múlott semmi, hacsak az fel nem róható neki, hogy még nem akarta a szüzességét odaajándékozni senkinek.
Úgy érzem, még nem jött el az ideje… – szokta nyöszörögni, és olyankor még gyorsabban húzogatja Barnabás falloszát. Néha még a végét is bekapja egy kicsit, vagy hosszan nyalogatja, mintegy engesztelésül, amikor már napok óta nem jött össze a kirázás.
Barnabás sosem tudhatja előre, hogy milyen végkifejletre számíthat, de minden egyes alkalommal tele reménnyel mássza meg a lépcsőfokokat. Akár ezen a délutánon is, amikor a hosszúkabátos lányt megpillantotta, és az összes érzékszerve azt súgta, hogy az idegennel többre juthat 5 perc alatt, mint Kittivel az elmúlt hónapokban.
Átcikázott az agyán az összes haver durván irritáló szexuális élménye, amiket napról-napra hallhat kiszínezve, eltúlozva, s amelyeknek minden apró részletét örömmel átvállalná.
Néhány lépcsőfokot fentebb tétovázott, majd határozottan megtette a maradék távolságot is:
Hali! – köszönt megfelelő lazasággal a lánynak.
Közben a keskeny száját nézte, amin talán nem úgy esik a csókolózás, mint Kitti duzzadt ajkára csimpaszkodva, „de… ki akar itt smárolni?”
Nincs meleged? – folytatta a társasági-csevegő stílust.
Mert? – nézett vissza a lány. – Vegyem le a kabátomat?
Akár…
És ha nincs alatta semmi?
Barnabáson volt a csodálkozás sora:
Niiincs?
Most az következik, hogy „muti”?
Muti! – nyögte a fiú, és mindkét kezét a kabát felé nyújtotta.
Mást nem szeretnél? – lépett egyet hátra a lány.
Barnabásnak felcsillant, majd elhomályosult a szeme:
De…
Elég forgalmas ez a lépcsőház, nem gondolod? – Mielőtt a fiúnak alkalma lett volna magyarázkodni, hogy percek óta nem jött erre senki, megvonta a vállát. – De bemehetünk… ide – mutatott Kittiék vastag, több zárral ellátott bejáratára.
Mintegy varázsütésre, az ajtó kitárult, és ott állt a csodálkozó Kitti.
Barnabás 1 másodperc alatt tucatnyi hihető magyarázatot rögtönzött magában arról, hogy mennyire véletlenül találkozott a lánnyal, és valójában nem is szóltak egymáshoz, ám egyik verziójára sem volt szükség.
Már furcsálltam, hogy milyen sokáig szívod… – jegyezte meg Kitti a szemüvegesnek.
Otthon azért más, az erkélyen érdekesebb, de szerencsére akadt társaságom.
Gyertek már be, mert valaki még félreérti, hogy itt beszélgetünk!
Elsőként a hosszú kabát került fel az előszobafogasra, miközben Barnabás megesküdött volna rá, hogy a kontrasztként extra-rövidre szabott ruha alatt más már nem található.
Az idegen lány teste kifogástalan volt!

Folytatása következik!

2017. augusztus 9., szerda

Calima

Viharba ragadva is teljes az élvezet

B-vel a föld körül


Zsebre dugott kézzel álltam a hatalmas üvegajtó előtt és mozdulatlanul bámultam kifelé. A szállodai szobában semmi sem rezdült. Csak a ventilátor halk zúgása búgott a csendbe, ahogy az apró motor serényen forgatta az állott levegőt felkavaró lapátokat. Nem mintha túl sok haszna lett volna. Így is úgy ölelt körül a forróság, mint egy soha nem kívánt szerető, akit viszont az ember az istenért sem tud levakarni magáról soha.
De nem lehetett mit tenni. Csak álltam ott, bő térdnadrágom zsebeibe süllyesztve kezeimet, igyekezve tudomást sem venni a hátamon néha lecsorduló egy-egy izzadtságcseppről, és bámultam kifelé.
Nem mintha odakinn túl sok látnivaló lett volna. Bár persze ízlések és pofonok. A Mad Max-filmek rajongói, vagy hasonló sorstársaik valószínűleg találtak volna benne kellő mennyiségű izgalmat. Én azonban csak közönyös nemtörődömséggel figyeltem a sárgásbarna ködbe burkolódzó, az élet semmi nyomát nem mutató, posztapokaliptikusnak ható világot.
- Hát ennyit a Kanári-szigetekről! – sóhajtottam fel magamban.
Bár sosem voltam épp munkamániás és a kihívások, az elvégzendő feladatok sem hoztak soha lázba annyira, hogy bárminemű aprócska kis lelki törést is okozzon a meghiúsulásuk, valahogy mégsem úgy képzeltem az apró atlanti-óceáni spanyol szigetcsoportra tett látogatásomat, hogy azt napokig egy szállodai szobába szorulva fogom tölteni. Ennél még a környező utcák és tengerpartok bejárása is jobb lett volna. Feltéve, hogy biztosítanak elég vizet, mind a fejemnek, hogy lehűtse a perzselő napsugarak után, mind a gyomromnak, hogy pótolja az elpárolgott mennyiséget, valamint árnyékot, elvégre legnagyobb ellenségeim közül mindig is a fejemre tűző napfény volt az egyik.
De nem volt mit tenni. Elvégre a Calima nagy úr. Így hát nem tehettem mást, mint hogy benn maradok a szállodámban, és az ablakon keresztül figyelem, ahogy a kisasszony odakinn tombol.
Érdekes kérdés, hogy miért adnak a hurrikánoknak, viharoknak, más természeti csapásoknak többnyire női nevet. Persze akár a dolog lehet a véletlen műve is, hiszen hallottunk már Ike, vagy épp Hugo névre hallgató hurrikánról is. (Bár persze elég abszurd kép lenne elképzelni, ahogy valaki odafüttyent egy széltölcsérnek, hogy „Hé, Hugó, gyere ide!”, az meg jön.) Azonban, kissé szexista hozzáállással, némi logika mégiscsak van benne. Elvégre csak egy fúriaként tomboló nő lehet képes arra, hogy felkapja a Szahara homokját és áthajítsa a nagy kék vízen, beterítve vele az odaát élő embereket.
A dolog persze messze nem ennyire egyszerű. Az ember idelentről csak annyi lát, hogy egyszerű „női” szeszélyétől fogva a kisasszony felkapja az észak-afrikai sivatagok porát és megindul vele nyugat felé, hogy okkersárgás lepellel terítsen be mindent. A Föld azonban ennél sokkal összetettebb és rendezettebb szisztéma. Egy olyan egység, amiben a maga módján és szintjén mindennek megvan a helye, célja, oka és iránya.
A Calima se csak egy egyszerű szeszélyből ide-oda csapkodó buggyant nőszemély, hanem Gaia hatalmas légrendszerének egy vérere. Igaz, leginkább csak egy hajszálere, de akkor is, úgy lüktet, ahogy azt az egész rendszer igényli és megköveteli. A Föld forgása és a felszínt szabályszerűen változva érő napsugarak hője ugyanis predesztinálja, hogy hol lesz melegebb és hol hűvösebb. Amikor egy pontot a földfelszínen több napsugárzás ér, ott a levegő részecskéi örülnek a jó melegnek, magasabb rezgésszámot produkálnak és eltávolodnak egymástól. Adott méretű térrészben így kevesebb lesz a levegő, vagyis így az adott méretű térrész súlya is kisebb lesz. Kisebb nyomást fejt ki, vagyis alacsonyabb lesz a légnyomás, valamint kisebb súlya miatt még fel is emelkedik. A Föld felszínén azonban véges a tér, úgyhogy az egymástól távolodó részecskéknek valahol közeledniük is kell. Ott viszont ugyanakkora térrészben nagyobb lesz a részecskék száma, magasabb lesz a légnyomás és nagyobb a levegő tömege.
Ezeknek a részecskéknek azonban van egy olyan tulajdonsága, hogy ha nem muszáj, nem szeretnek egymás közelében lenni. Illetve Természetanya is mindig az egyensúlyra törekszik. Ezért, ha van rá lehetőség, a kis légnyomású területekről hiányzó részecskéket a hozzá közel lévő nagy légnyomású területekről pótolja.
Ez azonban nem annyira ad hoc folyamat, mint elsőre látszik. Bár születhetnek magas és alacsony légnyomású gócpontok bárhol a földfelszínen, van pár nagy méretű, amiknek a helyzete nagyjából állandó. Például az Egyenlítőre érkező folyamatosan sok napsugárzás ott alacsony nyomású zónát hoz létre. Az onnan szétáradó levegőrészecskék pedig végül a Ráktérítő és a Baktérítő környékén gyülekeznek, mindig magasnyomású zónát teremtve, ahonnan aztán a földfelszín közelében visszaáramlik a levegő az Egyenlítőhöz. Ez a passzát-szélrendszer. Igen ám, csakhogy időről időre a Kanári-szigetek térségében is kialakul az óceán felett egy alacsony nyomású légtömeg. Ekkor pedig a passzát szélről leválik egy kis ág és ahelyett, hogy délre vinné vissza az elkóborolt részecskéket, a Szaharából vissza a közép-afrikai dzsungelekbe, nyugat-északnyugat felé indul meg. A levegőrészecskék azonban nem jönnek egyedül, ugyanis nagy tolakodásukban magukkal sodornak nem kevés homokszemet is, amit a felszínről kapnak fel.
Mindennek pedig az az eredménye, hogy évente négyszer-ötször, amikor kialakul az az alacsony nyomású zóna ebben a térségben, a Kanári-szigetek lakói egyszerre kapnak a nyakukba tikkasztó szaharai forróságot és rengeteg homokot, ami lepelként borítja be a vidéket. Rengeteg homokot. Olyannyira, hogy a főszigeten, Gran Canarián, még egy pár tucat négyzetkilométeres sivatagot is kialakított az évezredek alatt ide áramló homok.

Mindez persze egyik oldalról jó a szigeteknek. Ezt tanúsíthatnám én is, hiszen többek között emiatt lehettem most magam is itt. Elvégre az ilyen látványosságok mindig vonzzák a turistákat, na meg azokat is, akik például a végtelen homokdűnék látványával akarnak pénzt keresni, mindennek kedvéért azonban nem kockáztatnának olyan országok zavaros politikai és biztonsági állapotai között, mint Mali, Csád, Szudán vagy Algéria, és nem elégszenek meg az olyan unásig látott vidékekkel sem, mint mondjuk Arizona.
Ugyanakkor itt van a Kanári-szigetek, ami egyrészről ízig-vérig Afrika, hiszen alig kétszázötven kilométerre vagyunk Marokkó partjaitól, ráadásul pedig még a homok is közös ugye, ugyanakkor viszont Spanyolország szerves része, annak minden előnyével és európaiságával együtt. Így hát ha egy ügynökség egy csinos lányt akar fényképezgetni az egzotikus hatást keltő, de mégse teljesen Isten háta mögötti, és ennek megfelelően teljes mértékben biztonságos helyen lévő, homokdűnék között, Gran Canariánál keresve sem találhatna jobb helyet.
Hacsak nem csap le épp a Calima. Hiszen a kislány hiába az az erő, ami történetesen megteremtette a szóban forgó körülményeket, amikor épp tombol, abban a munka szempontjából egyáltalán nincs köszönet.
De ha már a dűnék közt fényképezendő csinos lányokról van szó…
Mintha csak a vonzás mágikus törvénye érvényesült volna. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott a fejemben, szinte másodpecek múlva mozgást is érzékeltem a hátam mögül. Érzékeltem… ez a jó szó. Nem igazán hallottam, és az ablakon kibámulva, miközben a sárgásbarnán örvénylő szelet figyeltem, igazából nem is láttam. Ugyanakkor mégis eljutott a tudatomig a fészkelődés a széles franciaágyon, arcomon pedig ennek hatására azonnal mosoly terült szét.
Lassan megfordultam, hogy tekintetemet elszakítva az odakinn tomboló hölgyeménytől, egy másik hölgyre összpontosítsam a figyelmem.
A vékony fehér takaró alól torzonborz fekete hajzuhatag tűnt fel, hogy aztán lágy ívű, csokoládébarna vonalak kövessék. Arcomról levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy figyeltem az érzéki lapockákon lassan hullámzó izmokat, a takaró alól pár pillanatra kinyújtózó hosszú, vékony lábat, és a hozzá kapcsolódó kerek, feszes feneket.
Emlékezetemben felsejlettek az éjszaka emlékei. Feszes munkatempónk volt ugyan… akárcsak a most előttem ringatózó popsi... elvégre itt tartózkodásunk minden pillanatát ki kellett használni. Fényképek ezreit készíteni mindenfelé, ahol csak lehet. Nekem pedig, mint amolyan humanoid GPS-nek, az volt a feladatom, hogy tanácsokat adjak. Mit, hol, merre, miért. Ugyan nem épp a tudományosság volt a cél… Hiszen ritka az olyan utazási magazin, vagy tudományos lap, ami csinos, zsenge, alul-öltözött leányzók képeivel illusztrálja mondandóját… sajnos, mégis a mai világban a legfelületesebb, a legelemibb ingerekre építő kiadványoknak sem hátrány, ha megfelelő mennyiségű tudományosságot visznek a maguk tartalma mögé.
Így hát én voltam a csendestárs. A kolléga, akinek a jelenlétéről valószínűleg az emberek kilencvenkilenc százaléka nem is tud. Aki csendben meghúzódik a háttérben és csak javaslatokat tesz, hogy mely helyszíneket lenne jó felkeresni, miért, és mit kellene ott a kompozíció középpontjába állítani. Közben pedig én voltam az is, aki, ha lecsap a Calima, és váratlanul esélyünk sincs folytatni a munkát, ágyba viszi a kompozíciók másik középpontját.
Maria Martelo Perez alias Maria
Halk morgás hallatszott, majd a lágy metszésű arc lassan felém fordult, pont még mielőtt a fényes barna szemek felnyíltak volna.
- Mmm…! Buenos días!
- Buenos días a ti también! – mosolyogtam rá lágyan. – Jó reggelt neked is.
A csokoládészín arcon a még mindig ott bujkáló félálom lágy mosolya terült szét. Épp olyan volt, ötlött emlékezetembe, mint az éjszaka közepén, a harmadik menet után a gyönyör, ami a vonásain látszott, miután immáron harmadszor emelte ki fejét combjaim közül, alaposan bebarangolva barlangomat nyelvével, én pedig harmadszor simogattam végig övét ujjaimmal.
Bár amúgy is kiadós forróság telepedett a helyiségre, úgy éreztem, hirtelen még nagyobb hőhullám csapott le rám. Ez azonban nem a Calima műve volt, hanem egy egészen másik, sokkal emberibb leányzóé.
Mintha zsinegek kapaszkodtak volna belém, hogy visszarántsanak az ágyba egy újabb menetre. Nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni.
Ebben a pillanatban azonban heves kopogtatás hallatszott az ajtó felől.
Mindketten arra kaptuk a fejünket, azonban még mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna, váratlan látogatónk már be is viharzott a szobába. Már persze amennyire főnökasszonyunk, úrnőnk és parancsolónk érkezése váratlan lehet.
- Mi folyik itt! – reccsent fel. – Ti még mindig ágyban vagytok?
Az egyébként igencsak szemrevaló vágású, ízlésesen éles íveket követő arc megmerevedett, ahogy végignézett rajtunk. Valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy még ilyen morcosan is milyen vonzó, azonban egy kis lazítás talán mégis sokkal jobban állt volna neki.
- Vámos, vámos! – intett a kezeivel. – Kapjátok össze magatokat! Indulás!
- Hová? – rökönyödött meg az ágyban heverő barátnőnk, hamvas mellei elé szorítva takaróját, miközben félig felült.
- Mégis hová? – fintorgott első számú fotósunk. – Hát dolgozni. Gyerünk, Maria, kapd össze magad! Nem érünk rá egész nap.
Maria nem válaszolt semmit, csak vetett egy néma pillantást az ablak felé.
- Nem vagyok biztos, hogy ez túl jó ötlet, Monique – jegyeztem meg halkan.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét a nő. – Mit nekünk egy kis szél? Már két napja idebenn rostokolunk. Most már csak eláll.
- Lehet – bólintottam lassan. – De én inkább nem kockáztatnék.
- Erről szólhattál volna előbb is – zsörtölődött. – Ha tudjuk, hogy ez vár, máskor jöttünk volna.
- A Calima kiszámíthatatlan – csóváltam a fejem. – Évente háromszor, de akár négyszer-ötször is jöhet. Van amikor csak pár óráig tart, de elhúzódhat napokig is. Ha az alacsony nyomás nem túl intenzív, vagy a légmozgás elég magasra emelkedik, a forróságon kívül nem sokat érzékelni belőle…
- Viszont…? – nézett rám metszőn Monique, érzékelve az élt a hangomban és szavak nélkül is megkövetelve, hogy dolgozzak meg a pénzemért.
- Viszont megfelelő körülmények között akár nagy erővel, a felszínközelben is végig söpörhet az egész óceánon. Volt már, hogy a karibi szigeteket is elérte, de Grönlandon is rakódik le időről időre szaharai homok nagy mennyiségben.
- Értem – morogta főnökünk. – De ha esetleg…
- Kimehetünk, ha akarod – vontam vállat. – De szerintem nem sok fog látszani a képeken. Plusz nem lennék annak a helyében, akinek utána ki kell pucolnia a sok homokot a… fényképezőgépből.
Lopva Mariára pillantottam, aki valószínűleg megértette a pillanatnyi elhallgatásom mögötti jelentést és halkan felkuncogott.
- Jól van, jól van! – emelte fel fotósunk megadóan a kezét. – Akkor várunk még… Hátha eláll. Addig… folytassátok – pillantott ránk. A világért nem mondta volna ki, de a napnál is világosabb volt, hogy pontosan tudja, mi zajlott a csukott ajtó mögött az éjszaka.
Amikor eltűnt a folyosón, Maria felém fordult és szélesen rám mosolygott.
- Én nem bánnám, ha te pucolnád ki a homokot… A nyelveddel.
- De most nincs is ott homok – incselkedtem. – Ellenőriztem.
- Akkor ellenőrizd újra! – kacsintott rám.

Mosolyom még szélesebb lett és a következő pillanatban már másztam is vissza az ágyba. Nem kellett kétszer kérnie.

*******************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ahol B az időjárás fogságába esik itt.

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]