2015. február 6., péntek

Varázs a ködben

B-vel a föld körül

Pamukkale: A forró víz és az álom örömei.

***********************************************************************

Halk sóhaj kíséretében ereszkedtem bele a kellemesen ringatózó forró vízbe. Élveztem, ahogy a mélyből feltörő termálforrás nedvessége körülölel, miközben karjaimat a természet alkotta medence peremén végigsimítva elnyújtóztam. Hogy is van a mondás? Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.
És valóban, futott át az agyamon, ahogy végighordoztam a tekintetem a környéken elterülő tájon. Ki hinné, hogy ilyesmi hely akárcsak létezhet is? És ki hinné, hogy ilyen kellemes beleereszkedni egy leginkább egy félresikerült és szétfolyás közben megkeményedett tortára hasonlító hegy oldalában összegyűlt vízzel teli medencébe?
Pedig ez a hely pontosan így nézett ki. Vagy, más szemszögből, mintha az odafentről lecsordogáló víz hirtelen sebességgel csonttá fagyott volna. Bár a környéket lakó törökök nem tudom, melyiknek örültek volna kevésbé. Ezen a földrajzi szélességen ugyanis, nagyjából a kontinentális Görögország déli peremterületeivel vagy Szicíliával egy vonalban, nem túl gyakori a tartós fagy, ha csak az ember nem megy elég magasra a hegyekbe. Egy édességgel borított, vagy épp teljes egészében abból álló hegy pedig, lehet, csak elsőre tűnne olyan jó mókának. Vagy ha még másodikra is, megszaporodnának a könyéken a túlsúlyos turbánosok.
Viszont a délnyugat-törökországi Pamukkale messze nem a vidék egyetlen nem magashegységi gleccseréről vagy a világ egyetlen cukorhegyéről híres. Ezt pedig már abban a pillanatban megtapasztalhattam, ha nem tudtam volna előre, ahogy végigsimítottam a hegy oldalában milliónyi apró teraszként elhelyezkedő medencék egyikének peremén. A rücskösen megszilárdult, de ezzel együtt is a lehetőségig sima felület nem volt se hideg, se tortára emlékeztetően krémes. A medencékben felgyűlt víz pedig pont hogy váratlanul forróra sikeredett Természetanya odalenti konyhájában.
Bár, hogy stílszerű legyek, inkább Vulcanus, vagy sokkal inkább görög megfelelője, Héphaisztosz kovácsműhelyét emlegethetném. Duplán is stílszerű, tekintve, hogy ennek az Égei-tenger partvidékétől nem messze fekvő természeti csodának a területe, hasonlóan a nagy kékségen túli földekhez, valaha görög birtokok voltak, valamint a meghökkentően idegen tájkép keletkezése miatt. Ugyanis történetesen épp egy, világviszonylatban persze, aprócska kőzetlemez tetején csücsültünk. Na nem csak mi itt páran Pamukkaléban, hanem egész Törökország. A földünk felszínét alkotó szilárd kéreg számtalan puzzle-szerűen széttöredezett, különböző méretű darabkája közül ugyanis, melyekből egyesek kontinens-méretűek is, az ottománok kaptak egy sajátot. Ennek azonban, amellett, hogy el lehet dicsekedni vele külföldön, hogy "Bi, bi, bi! Nekünk saját kőzetlemezünk van." inkább a hátránya a több. Például a rengeteg földrengés, vagy a lemez pereme közelében jellemzően gyakori vulkáni tevékenység.
Bár Törökország vulkánjai már jó ideje nem törtek ki egyszer sem, ez nem jelenti azt, hogy a felszín alatt nem fortyog még mindig az olvadt kőzet. A felszínre ugyan nem tör, de a belőle áradó hő felmelegíti a mélyben felgyűlt vizeket, melyek aztán átfurakszanak a vulkanikus területeket befedő meszes kőzeteken, kioldják belőlük a tiszta meszet, majd a felszínre ömlenek. A mész azonban csak forró vízben oldódik, abban sem tökéletesen, így a hegyoldalon lefolyva lassan kihűlő áradatból kicsapódik és tiszta fehér réteggel fedi be a kőzeteket. A felszín egyenlőtlenségeinek hála pedig kialakítja ezeket a medencéket, amikben felgyűlhet a felszínre törésekor is még harmincöt Celsius-fokos víz, hogy aztán a seggüket vakaró homo sapiensek belecsücsülhessenek a kacsóikat áztatni.
Persze, beszélek én, aki úgy szétfolytam már a kellemes melegben, hogy csoda, hogy nem oldódtam be a még kevéske bennmaradt mész mellé. Azonban nem csak én élveztem a lehetőséget. A hegyoldalt régebben úgy ellepték a turisták, hogy már a tájképet és az egyre inkább apadó források létét veszélyeztették. Emiatt szerencsére mára már korlátozzák, hogy hány látogató térhet be ide és pontosan hova. Szerencsére a tájnak és szerencsére a hozzám hasonló, inkább magányt kedvelő látogatóknak is, akik így nem túl sok mindenkitől zavartatva terülhetnek el a medence szélén, fejüket hátra hajtva lehunyt szemmel élvezve Természetanya kényeztetését.
Fejem kissé már kótyagos is lett a termálvíz kigőzölgéseitől és elpilledve néma hálaimát rebegtem azoknak, akik először felismerték a hely jótékony gyógyvizet adó természetét. Tehettem is, mivel jó messzire kellett volna visszamennem az időben, hogy ezt személyesen is elmondhassam.
Lehunyt szemmel halkan sóhajtottam és magam elé is képzeltem a helyi gyógyturizmus kezdetének számító ókori Pergamon királyságát.
A legenda szerint a pergamoni király lánya nagyon beteg lett és senki nem tudta az okát, és, ami még rosszabb, a gyógymódot sem. Egészen addig, amíg egy vén gyógyító azt nem tanácsolta, hogy a leány jöjjön fel ide, Pamukkale hegyére és mártózzon meg, majd igyon az itteni forrás vízéből.
Ahogy lassan elszundítottam a kellemes melegben, szemeim előtt az ókori hegy ködbe burkolózó képe jelent meg. Nem volt meglepő az érzés, ahogy körülölelt a tejfehér légtömeg, miközben mezítláb, teljesen meztelenül lépkedtem a meszes felszínen.
Először ijedten melleim és ágyékom elé kaptam a kezem, de amikor nem tapasztaltam semmi mozgást a krémszerűvé sűrűsödő ködön át, kissé megnyugodtam. Minden csendes volt és nyugodt. Csak a források vízének csobogása szüremkedett el fülemig a messzeségből.
Lassan lépkedtem és figyeltem. Olyan volt az egész, mintha a korai időkben még a világ sem állt volna össze teljesen. Vagy mintha vízgőzzel telt fejemben sétálgatnék, keresve a kiutat.
Aztán megpillantottam az árnyat a lassan oszló párafüggönyön át. Megdermedtem és csak figyeltem. Magam sem tudtam, miért szemlélem ilyen óvatosan ezt az alacsony, már csak sziluettjéből látszódóan is karcsú és törékeny teremtést. Testem azonban nem mozdult, ő pedig szemmel láthatóan nem figyelt fel rám. Lassan letekerte testéről könnyed fátylait, hogy aztán lábujjaival kipróbálja a forrásból feltörő forró vizet.
Csak álltam ott és figyeltem, ahogy a köd egyre jobban szétoszlik, látni engedve a napbarnított bőrű teremtést, vállára omló sötétbarna fürtjeivel.
Halkan felnyögtem, mire ő megdermedt mozdulata közben és egyenesen felém fordult. A következő pillanatban már egyikünk se mozdult. Csak álltunk ott, mint két dermedt őzsuta és meredten figyeltük, mi veszélyt tartogathat számunkra a másik. Furcsa mód bizonyos szempontból mintha a saját arcomba néztem volna. Bár jóval alacsonyabb volt nálam, alkata törékenyebb... persze nem mintha én egy debella lennék, haja pedig, az én egyenes feketémmel szemben, barnásabb és enyhén hullámos. De mégis, ahogy a szemébe néztem, mintha egy pillanatra eggyé váltunk volna.
Lassan mozdultam, mint az előbb említett, bizonytalan patás, ahogy felé indultam. Ő nem moccant, csak figyelte, ahogy közeledek felé, majd lassan felemelem kezem, hogy megérintsem arcát. Én meg csak bámultam a király lányát, akinek a gyógyulásáért hálából a kedves papa várost és fürdőt alakított itt ki. Csak néztem és elvesztem azokban a barna szemekben, ahogy arcunk lassan egyre közelebb került egymáshoz. Egyre közelebb... közelebb... közelebb, míg végül...
Hirtelen úgy csattant a víz az arcomon, mintha egy dézsával öntöttek volna le. Hatalmas levegőt vettem, ahogy szemeim kitágultak és egyenes háttal felültem a meszes falú medencében.
Zihálva néztem körbe, míg végül tekintetem meg nem állapodott a medence túloldalán ücsörgő, riadtan pislogó lánypároson.
- Excuse me, Miss! - hebegte a barátnője túloldalán a medence pereméhez simuló lány. Az, aki valószínűsíthetően a társnőjének szánt fröcskölést zúdította az én nyakamba az utóbbi háta mögött. - Bocsánat!
Tizennyolc év körüli teremtés lehetett, akárcsak a másik. Az a szertelen, izgága fajta, aki még teli szájjal habzsolja az életet és a hirtelen jött szabadságot... Mondja B, a huszonöt éves vénség. A szemük mélyén, a pillanatnyi ijedtség mögött megbúvó huncut csillogás pedig pontosan ezt támasztotta alá.
Azonnal megértettem a helyzetet és arcomon szelíd mosoly terült szét.
- Semmi gond - simítottam végig nedves hajamon. - Csak vigyázzatok jobban!
Egyszerre bólintottak, majd egymásra néztek és ők is elmosolyodtak.
Magamban kuncogva megcsóváltam a fejem, miközben visszagondoltam a lassan kitisztuló fejemből immár teljesen tovaröppenő álomra.
Ha már nekem elveszett a varázs, legalább ők élvezhessék kicsit a huncutkodás lehetőségét a ködben!

*********************************************************************

Ha tetszett, olvass történetet egy másik, álomvilágban játszódó sztoriról is: Déltengeri álom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]