2014. november 4., kedd

M New Yorkban 2. rész - Csajozás

A sorozatban eddig megjelent:


*****************************************************************


Óvatosan beletúrtam hajamba és kifújtam a levegőt, miközben az utolsó sarkon álló épület falának támaszkodtam. Mindig üdítő volt a reggeli futás. Úgy éreztem, már jó előre felpörgeti a napjaimat és az így megindított energiaáram utána még órákig lök előre a napi teendőkben.
Főleg azt elnézve, amilyen alakokkal néha összefutottam közben. Egyesekre ránézve az izmaim már maguktól egy fokozattal feljebb pöckölték a belső sebességváltót, a szívemnek meg megküldték az üzenetet, "Főnök, kérünk még kakaót. Meló van."
Persze az ezt kiváltó, nem épp bizalomgerjesztő alakok jelentős részét már ismerhettem az edzőteremből, de azért sosem árt az óvatosság. Az első napok tökéletesen olajozottan mentek. Mintha nem is csak a helyét vettem volna át Ninától, hanem rögtön a bőrébe is bújtam volna, hogy minden külső szemlélő őt lássa, ha rám néz. De persze az is lehet, az edzeni vágyók java részét abszolút nem érdekelte, ki irányítja a csehót. Lógjon ott a bokszzsák, ők pedig nem kérdeznek. Így hát, ha tudomást is vettek rólam, többnyire csak egy morgással üdvözöltek, mielőtt lepakolták az edzéshez szükséges cókmókjukat és nekiálltak. Viszont ez önmagában még nem jelenti azt, hogy ha az utcán is összefutunk, ugyanez lesz a reakciójuk. Azt pedig minden porcikámmal el akartam kerülni, hogy esetleg engem vegyenek rá a morgásra. Vagy még valami hangosabbra és kevésbé kellemesre is.
Megcsóváltam a fejem és enyhén elmosolyodtam, miközben szívem dobogásának és légzésemnek az üteme lassan kezdett egyre kellemesebb ritmust felvenni. Szerencsére eddig egyikük sem indult utánam. Bár, persze, el tudnék képzelni olyan kuncsaftot, akinek örülnék, ha utánam iramodna, de sajnos a formás, szőke, hosszú lábakkal párosuló seggekből épp hiány volt. A két méter plusszos, arasznyi vastagságú és betonkeménységű karokkal megáldott, tar-kopasz izomhegyek viszont nem tartoztak épp az "esetem"-kategóriába, szóval úgy döntöttem, valószínűleg a jelenlegi helyzet a legjobb lehetőség.
De ahogy végignéztem a környéken, a sarkon ácsorogva, nem igazán csodálkoztam ezen. Nina nem épp New York legpatinásabb negyedét választotta az edzőterméhez. Már ha egyáltalán ő választotta, persze, és nem csak kész állapotban jutott hozzá. Az, hogy nem voltak a közvetlen közelben lakóépületek, egy dolog. Viszont a régi téglaépületek nem voltak épp bizalomgerjesztőek. Nem egy Bronx vagy egy otthoni Nyócker, azt el kell ismerni, de egy előkelő sétálóutcához sem állt közelebb. Szóval, meg tudtam érteni, ha a csinos hölgyek inkább valahova máshova járnak.
Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, ebben a pillanatban fordult be a sarkon a helyi busz. Igazából nem nagyon értettem, tulajdonképpen mit is keres itt. Már nem abban a pillanatban, hanem úgy egyáltalán. Persze, nem tudtam pontosan, mik vannak ezekben az épületekben itt, a közelben, csak annyit, hogy lakóházzal egy szállal se találkoztam, de nem is igazán érdekelt. Viszont azt nehezen tudtam elképzelni, hogy túlzottan nagy tömegeket vonzanának. Igaz, azt is figyelembe kell venni, hogy Amerika az autók hazája. Míg Budapesten még a menedzser is járhat BKV-val a városban, ha épp nem akar litereket elpuffogni a benzinjéből a belvárosi dugókban, és ebben nincs is semmi, New Yorkban ha valaki buszra száll, hatalmas eséllyel akár ki is ragaszthatná a "Csóró"-feliratú címkét a homlokára.
Olyan esetet is hallottam már, hogy valaki lakást akart vásárolni valamelyik keleti parti nagyvárosban, talán épp errefelé. Minden rendben is ment, talált egy pofás és megfizethető kéglit, meg is egyeztek az árban, amikor azonban megkérdezte az eladót, milyen messze van a legközelebbi buszmegálló, mennyit kell majd odáig sétálnia, az illető rögtön összeszűkült szemekkel, gyanakodva nézett rá és megkérdezte, ugye tudja-é, hogy nem kap engedményt a lakás árából. Kb. olyan hatása lehetett nála, mint otthon ha egy egyébként teljesen átlagos kiejtéssel és szóhasználattal beszélő vevő egyszer csak megszólal, hogy "Osztán lepakóhatom-e a Merdzsót az utcára, csájé?" Itt ez a helyi sztereotípia.
A régi, ütött-kopott busz azonban ezzel mit sem törődött. Nyugodtan, magabiztosan vette be a kanyart, majd eldorombolt a pár tucat méternyivel odébb, köztem és a befordulásra használt sarok között nagyjából félúton lévő megállóig, majd a dorombolással együtt a hozzá tartozó mozgást is lecsökkentve, az előbbit töredékére, az utóbbit a gyakorlati nullára, megállapodott. Persze én még közelről se vagyok tisztában a New York-iak társadalmi rétegződésével és ennek anyagi vonzataival, de ahogy figyeltem a leszálló embereket, egyáltalán nem úgy éreztem magam, mintha most épp a város alja-népét látnám. Sőt, ennek pont az ellenkezőjéről győzött meg, amikor egy csinos illető lépett le a padkára.
Nem úgy nézett ki, mintha a konditerembe igyekezne. Sajnos. Mármint neki valószínűleg nem sajnos, meg az én szemeimnek se sajnos, mivel a látványon ez semmit se rontott. Bár a szemeimnek tulajdonképpen mégiscsak sajnos, mivel ez azt jelentette, épp csak addig gyönyörködhetek, amíg a bámulásom céltáblája el nem éri valamelyik sarkot.
Ezért hát fokozott figyelemmel néztem végig a sort által épp csak egy aprócska részében fedett hosszú lábakat, a csinos, karcsú testet, a póló hajlása által némiképp kirajzolt domborulatokat és az egészet megkoronázó, középhosszú barna haj keretezte csinos arcot. Örültem volna neki, ha történetesen pont az edzőterembe tér be, különösen, hogy pont abba az irányba vette az útját, de, ránézésre, nem az az alkat volt, aki nagyon az izomtömeg növelésére hajtana. Karcsú, formás teremtés volt. Olyan típus, aki után jó eséllyel megfordulnék az utcán, de egyáltalán nem az az esztétikusan izmos fajta, akit el tudnék képzelni gyúrás közben. Az esélyeimet pedig tovább csökkentette a kezében tartott póráz, melynek végén egy szép, termetes, bokszerre emlékeztető kutya cammogott. Erősen kétlem, hogy bárki is az ebével járna kondizni.
Mindenesetre a látvány megérte, hogy még egy kicsit tovább ácsorogjak és szemlélődjek. Ezt viszont figyelmem tárgyai is hamar észrevették. A kutya érdeklődve emelte rám tekintetét és enyhe szögben oldalra billentette fejét. Azonban sajnos ő volt az, aki nagyobb figyelmet szentelt nekem, a gazdája ugyanis csak egy kedves mosolyt eresztett meg felém, mielőtt ismét maga elé fordította volna a tekintetét.
Ilyen az én formám, gondoltam, majd magamban megvontam a vállam és megmozgattam kicsit lábizmaimat. Ez a pár perc pihenés bőven elég volt arra, hogy kicsit kifújjam magam. Készen álltam, hogy a hátra lévő, nagyjából száz métert még lefussam az ajtóig. Ez azonban rossz döntésnek bizonyult.
Legalábbis az első pillanatban rossz döntésnek könyveltem el, mivel abban a pillanatban, ahogy nekikezdtem a kocogásnak, mintha benyomtam volna a kutya fejében az "Ösztön" mappába tartozó "Menekülő zsákmány üldözése" parancsikont. Az állat pedig azonnal működésbe lendült és csaholva megindult utánam.
Szerencsémre annyira volt jól nevelt jószág, hogy ne vesse rám magát, hanem, amikor az ugatás hallatán megmerevedtem, megállt előttem és nagyjából egy méterről méregetett, abba nem hagyva a heves hangáradatot.
- Hé, hé, pajti! Nyugalom! - hajolt le hozzá a gazdája és gyengéden megpaskolta a fejét.
Úgy tűnt, ez működött, mert az eb kissé megnyugodott és az ugatást is abbahagyta, fürkésző szemeit viszont továbbra is rajta tartotta. Szerencsémre viszont, azokhoz a sárgás szemekhez hamarosan csatlakozott egy fényes barna szempár és egy vonzó mosoly is.
- Ne haragudj! Nehéz leszoktatni róla. A futó emberekre mindig ugrik.
- Semmi gond - nevettem - kutyaösztön - nyúltam óvatosan előre, hogy megsimogassam a jószág fejét, amikor azonban az gyanakodva tett egy lépést hátra, inkább nem próbálkoztam tovább. - Úgy tűnik, nem tetszem neki.
- Rossz az ízlése - nevetett fel a lány.
- Igazán? - villantottam rá egy csábos mosolyt, mire neki még jobban kezdtek csillogni a szemei.
- Nagyon úgy tűnik - kuncogott. - Apropó! Meg tudnád mondani, hol találom ezt a címet? - kotort elő egy cetlit a zsebéből. A papírdarabra girbe-gurba vonalakkal voltak felvésve a betűk és a számok. Mintha valaki sebtében firkantotta volna fel az első keze ügyébe kerülő alkalmatosságra. Azonban még így is egyből ki tudtam olvasni az edzőterem házszámát.
No fene! Csinos barátnőnk és szőrös kísérője mégiscsak hozzánk igyekszik? Kellemes meglepetés.
- Mázlija van, kedves hölgyem - mosolyogtam rá ismét. - Történetesen pont a hely üzemeltetőjével hozta össze a sors... vagy a kutya - néztem a jószágra, ami most ismét félrebillentett fejjel nézett rám. Mintha csak értené, mit mondok.
- Tényleg? - szaladt fülig a lány szája is. - Ennek nagyon örülök. Őszintén, még sosem jártam erre és féltem, még a végén eltévedek.
- Most már nincs mitől félned - kacsintottam. - Ha szeretnéd, egyből körbe is vezetlek - intettem fejemmel az edzőterem ajtaja felé. - De mutathatok pár jó fogást is - tettem hozzá, mindent bevetve, hogy még véletlenül se kerülje el a figyelmét a rejtett üzenet.
Ő erre ismét csak kuncogott, majd csillogó szemekkel rám mosolygott.
- Kedvezően hangzik az ajánlat - mondta vidáman. - De, igazából...
- Á! Meg is jöttél? - csendült fel egy hang mögöttem, a lengőajtó csapódásával kísérve.
Lefogadhattam volna. Csak nekem lehet ilyen mázlim. Pontosabban ilyen nem. Az utolsó, amire vágytam most, az épp Jad vigyorgó arca volt. Na jó, az egyik utolsó Talán egy száz kilós, csupa izom pasira még kevésbé, aki ide toppan a barátnőjét védeni.
Az eredmény viszont nem állt messze, ugyanis amint fogadott húgom megjelent a színen, a barna hajú teremtés szeme azonnal elszakadt tőlem és a jövevényre villantotta csinos mosolyát.
- Helló! Azt hittem, már sosem találok ide - csicseregte.
- De legalább már itt vagy, bébi - lépett mellé Jad és huncut mosollyal az arcán belemarkolt a lány fenekébe. Ő erre csak nevetett, amihez a kutya is csatlakozott egy vakkantással, viselkedése és heves farkcsóválása azonban azt árulta el, Jad már nem olyan idegen neki, mint én. És szemmel láthatóan jobban is kedveli. - Menjünk is be, jó? - tette hozzá félreérthetetlen hangon a kis Santroríniről szalajtott női Casanova.
A lány csak bólintott, keze köré tekerte a pórát végét, oda szólt az ebnek és el is indult a bejárat felé.
- De felvitte az Isten a dolgát valakinek! - vigyorogtam még rá a hátra maradó Jadra.
- Most miért? Nekem is lehet mázlim néha - nevetett. - Tied az edzőtermes csaj, enyém meg a kutyás.
- Csak a különbség annyi, hogy az előbbi nincs itt.
- Pech - nevetett fel Jad. - Úgy tűnik, itt az ideje, hogy akkor valaki más után nézz, nővérkém - kacsintott rám, mielőtt a felcsípett csaj után sietett volna.
Magamban kuncogva ráztam a fejem. Fene a kis taknyos jó dolgát! És még el is küld csajozni. Nézze meg az ember! Bár, persze, teljesen igaza volt. Kedvem támadt ezek után nekem is elindulni egy kis szoknyavadászatra.
A forgalom úgyse túl nagy a napokban. Talán be tudok zárni korábban, vagy rábízom Jadra a csehót az utolsó pár órára és elmegyek valahova. Már persze ha ilyen egyszerűen működne a dolog, ahogy a kis taknyos elképzeli. Minek néz engem? Dzsingisznek a nagy kannak, aki még a dal szerint is előfordult, hogy hét gyereket töcskölt össze egy éjszaka alatt, Pakisztánban pedig van egy teljes, bár annyira nem nagy létszámú nép, akik konkrétan az ő személyes leszármazottainak tartják magukat?
Rosszallóan ingattam a fejem, arcomon viszont közben levakarhatatlan volt a mosoly. Hirtelen azonban erről beugrott egy ötlet. Végülis, miért ne? Erről akár még írni is lehetne.
Mosolyogva felemeltem a fejem és végiggondoltam a dolgokat. Egy gyors zuhany, utána beülhetnék a földszinti irodába. Ott is kényelmesen tudok írni, és nem úgy néz ki, mintha még pár óráig zavarna valaki. Persze csak ha Jadék nyögései és alattuk az ágy nyikorgása nem hallatszik le túl hangosan az emeletről.

***********************************************************************

Ha tetszett, olvass egy másik történetet is, ahol a szereplőknek lehetősége nyílik a gyors ismerkedésre és ágyba jutásra: A klub

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]