2013. október 17., csütörtök

Tsuyu

Megjegyzés: Ismét egy kis ugrást teszünk vissza a múltba, és ezúttal is az elmúlt nyárra.
Kellemes olvasgatást!

**********************************************************************


B-vel a föld körül

Dobhártyaszaggató dörgés rázta meg a környéket. Még a gyomrom is beleremegett, és azon sem lettem volna meglepődve, ha az épület körülöttem is megrázkódik. Illetve, ismerve építőit, pontosabban azok honfitársait, inkább az a valószínűbb, hogy meg se mozdult. Bár a hosszú, padlótól plafonig érő üvegfalat bámulva, melyet úgy ostromolt a szakadó eső, mintha a tetemes víztömeg nem is az égből, hanem a megáradt tengerekből érkezne, elnyeléssel fenyegetve a várost, ez a tudat sem nyugtatott meg.
Biztathattam volna magam azzal, hogy japán vendéglátóim több mint két és félezer éves történelmük alatt tökéletesen szocializálódtak az itteni, nem épp emberbarát éghajlathoz, de sajnos pont a mostani utazásom adott erre nem épp megnyugtató cáfolatot. Ferde szemű kis sárga barátaink tökélyre fejlesztették az extrém körülmények között való építkezést. Azt tekintetbe véve, milyen gyakran reng itt a föld, feltűnően kevés az épületkár. És az időjárás istene, úgy tűnik, még kedveli is a japánokat. Már amennyire egy ilyen szeszélyes és kegyetlen fenn való hajlamos lehet erre. Nem hiába tisztelik a japánok annyira a kamikaze néven emlegetett isteni szelet, szép magyarosan a tájfunt, ami, a legenda szerint legalábbis, emberi segítség nélkül verte tönkre anno Kublaj kán kínai-mongol flottáját, mely, ha célba ér, amúgy kevés ellenállásba ütközött volna a japán szigetek elfoglalása során. A tisztelet jeleként a jó kelet-ázsiaiak úgy hétszáz évvel később erről nevezték el emberi forgószeleiket is, melynek nyomán ma a kamikaze szóról mindenkinek inkább az öngyilkos pilóta jut eszébe.
Azonban még a japánok sem mindenhatók. Épp visszatérve a Honsu szigetének északi részéből  a Tohoku régióból, Miyagi és a nála sokkal ismerősebben csengő nevű Fukusima prefektúrából, nem épp a japán építészetbe vetett bizalom volt az, ami elárasztott. Két év telt el a nagy földrengés óta és az erőmű körül még mindig nem volt minden rendben, a környező vidék pedig jó úton haladt afelé, hogy a Csernobil melletti Pripjaty szellemvárosának sorsára jusson. Persze legyünk elnézőek a kis sárga fickókkal! Hiába szoktak hozzá, hogy gyakran virgonckodik alattuk Föld Anya, az eddig mért negyedik legerősebb földrengést azért nekik sem kötelező félvállról venni. És az is mentségükre lehet mondva, hogy az igazi kárt nem is az okozta, hanem a rengést követő cunami. Az változtatta romhalmazzá a partvidéket.
Bár persze, figyelve a vastag ablaküveget ostromló égszakadást, ez, ha lehet, még kevésbé nyugtatott meg. De ez persze már nem természeti katasztrófa odakint. Csak a szokásos japán kora nyár. Az itteni esős évszak, ahogy barátaink nevezik, a tsuyu. Ilyenkor ad randevút egymásnak a délről jövő meleg és az északi hideg légtömeg, úgy egy hónapig rossz időt okozva Japán nagy részén. És nekem pont most kellett ide jönnöm.
Na jó, igaz, ami igaz, nem a hülyeségem miatt nem hallgattam az időjárásjelentésre. Hiszen attól még, hogy tsuyu van, nem szakad minden nap. A borultság gyakorlatilag állandó, de például Tokióban tizenkét napnál többet ritkán szakad. Persze ez engem kevéssé vigasztal most, hogy pont belefutottam egybe és itt ragadtam a szállodában. De persze a helyieket ez kevéssé izgatta. Bár való igaz, hogy az utcák nem voltak zsúfolva, de így se volt ritka látvány az esernyőt szorongatva célja felé siető japán, ahogy a serényen tekerő biciklista sem. Bár erősen kételkedtem benne, hogy bármit is látnak az útból a fejükbe húzott ernyőtől és a sűrű esőfüggönytől, de hát, ők tudják. Azonban akkor már nagy önuralomba került visszafojtanom kárörvendő nevetésem, amikor megláttam, ahogy két kerékpáros egymásba rohan, majd sűrű hajlongások közepette visszamászik a drótszamárra és tovább teker.
Sendai, Miyagi prefektúra
Most azonban, a borul ég sötétjétől és a belőle szakadó esőtől ezt sem láthattam. Csak sejthettem a mögötte megbúvó Japánt, ami éli tovább megszokott életét. Hiszen nekik mi egy kis eső? És mi egy kis földrengés? Még ha az az évszázad rengése is. Japán talpra áll. Bár a problémák még tartanak, a cunami által telibe kapott Sendai városát úgy újjá építették két év alatt, mintha mi sem történt volna. Megnézném, meddig jutnának ezzel a világ nyugati felén. Ott talán még most is a felelősöket keresnék a károk mértéke miatt. Japán azonban már előrefele tekint. Folyik az újjáépítés, miközben Tokió már a 2020-as olimpiára pályázik. Nem is kevés eséllyel.
Az élet megy tovább, gondoltam mosolyogva, ahogy bámultam ki a vak szürkeségbe, csodálva a japánok kitartását.
- Elnézést, hölgyem - rántott ki merengésemből egy hang. - Minden rendben?
A beszélő felé fordultam, hogy szembe találjam magam a szálloda egyik recepciósának aggodalmas tekintetével. Fiatal lány volt. Nálam talán valamivel fiatalabb, és, japánhoz mérten meglepően csinos. Persze, ne legyünk rasszisták! Egy japán nő is lehet eszméletlenül vonzó, csak nem európai szemmel. Az arcberendezés, a testalkat különbségei pont attól fosztják meg őket, amit mi keresünk egy nőben. De ez ugyanúgy igaz lehet visszafelé is. Ő azonban más volt. Bár vonásaiból egyértelmű volt az ázsiai eredet, bőre mégis barnásabb volt, testalkata pedig magasabb és karcsúbb honfitársaiénál. Amikor pedig először pislantottam névtáblájára és megláttam az Adriana nevet, azonnal megvilágosodtam. Bár lehet, csak felvett név, hogy a nyugati vendégek könnyebben meg tudják jegyezni, hogy szólíthatják, de valószínűbb volt egy másik magyarázat.
Aline Nakashima, japán-brazil modell
A japán bezárkózó nép. Bár már százötven éve, hogy megnyitották kikötőiket a külföldiek előtt, még mindig nemigen költöznek el és nem látják szívesen a bevándorlókat sem. Japán azonban természeti kincsekben szegény ország, így, ha állni akarta a nemzetközi versenyt a huszadik században, előnyös üzleteket kellett kötnie, akinek következtében valamennyi japán befektető mégis kiköltözött olyan partnerországokba, mint például Brazília, ahol még ma is meglepően sok japán él. Összetételük azonban időnként változhat. Újak érkeznek, míg mások, ad absurdum az itt talált brazil feleséggel és a közös gyerekkel együtt visszatérnek a felkelő nap országába. Ez lehetett Adriana története is. És jól is tette, hogy visszajött, mondhatom a Japánba látogató nyugati turisták nevében, hiszen kész felüdülés az európai szem számára sokszor pufók és betegesen sárga nő után egy ilyen félvér szépséget látni.
- Igen, köszönöm. Minden a legnagyobb rendben - formáltam lassan a szavakat.
- Esetleg szolgálatára lehetek valamiben? - kérdezte készségesen.
Bár ártatlan, és munkájából fakadóan tökéletesen logikus kérdés volt, mégis beindította nem épp szende szűzi fantáziámat és lopva végigmértem a karcsú testet.
- Nem... köszönöm - válaszoltam ugyanolyan vontatottan, majd rá mosolyogtam. - Már megkaptam mindent, amit kérhetnék.
Válaszul rám villanó visszafogott mosolya láttán egy pillanatra megborzongtam és elmotyogtam egy néma káromkodást. Bár a hosszú szünetet és tétova szavaimat betudhatja pocsék nyelvtudásomnak is, amivel nem is nagyon tévedne, de... ismerve a japán távolságtartást és szigorú etikát... ha észrevette, ahogy végigmértem...
- Úgy értem - tettem hozzá mégis -, jól esne egy... tea. Egy meleg tea, igen.
Adriana szelíd és visszafogott mosolyát lárva majdnem ismét elkáromkodtam magam. Hogy lehetek ennyire hülye? Most meg mintha alibit keresnék. És ráadásul ezt nem is tehetném feltűnőbben. És, ami a legrosszabb, ha kérdőre von, én még nem is tiltakozhatnék őszintén.
Ő azonban nem vont kérdőre, csak barátságosan és megnyugtatóan mosolygott rám.
- Egy teát. Azonnal - mondta, azzal elsietett, én pedig ismét kinéztem a szürkeségbe és arcom égett a szégyentől.
Marha, marha, marha! Most mit gondolhat ez a szerencsétlen lány? Hogy megint itt egy perverz nyugati, akinek csak az ágyéka körül forognak a gondolatai? Ha még egyszer rám mosolyog, nehezen tudnám megállni, hogy lesüljön a bőr a képemről.
Amikor visszatért, nem voltam képes a szemébe nézni. És még jobban zavarba hozott, hogy bár tudatosan nem néztem rá, jelenléte így csak még jobban felizgatott.
- Parancsoljon, hölgyem! - tette le a tálcát egy közeli kis asztalra. - Remélem, segít majd kicsit megnyugodni. Látom, eléggé zaklatott. A ház specialitása.
- Köszönöm - motyogtam.
Nem tudom, a jelenléte miatti zavaromat érezte ki szavaimból, vagy csak még inkább morcosnak vélt, de nem szólt semmi többet. Azt se kérdezte meg, tehet-e értem még valamit. Bár továbbra sem néztem rá, szinte éreztem, ahogy udvariasan meghajol, majd elsétál.
Csak amikor már biztos voltam benne, hogy messze jár, akkor mertem odalépni a tálcához és belekortyolni a teába. Kellemesen meleg volt. Se túl forró, se hideg. Pont tökéletes. És, ahogy Adriana mondta, rögtön éreztem is, ahogy szétárad a nyugalom a testemben. Már az ablakot ostromló eső robaja sem zavart annyira.
Csak amikor letettem a csészét a tálcára, akkor figyeltem fel a csészealj mellett heverő kis borítékra. Gyorsan körbenéztem, de nem láttam senkit. A szálloda előcsarnoka üres volt, és Adrianának se volt nyoma sem.
Óvatosan kinyitottam a leragasztatlan borítékot és kiemeltem belőle a kis lapocskát. Csak pár szó volt rá írva: "Este 10 órakor végzek. Földszint, személyzeti szárny, hetes szoba. Háromszor kopogtass!"
Néhány pillanatig csak mereven bámultam a szép, nőies kézírással odavetett szavakra, majd arcomon lassan széles mosoly terült szét. Ilyen piszok mázlista is ritkán lehet az ember. Én meg azt hittem, undorodik tőlem. Vagy talán épp efeletti zavarom ragadta meg annyira?
Nem tudhattam, de rossz érzéseim tova szálltak. Zsebembe gyűrtem a lapocskát és ismét kibámultam az ablakon. De már nem érdekelt a tsuyu, sem Fukusima, vagy a cunami, a 2020-as olimpia pedig még annyira sem. A sötét szürkeségben most egy sokkal közelebbi jövő rajzolódott ki előttem, és egy szoba, ahol remélhetőleg az éjszakát fogom tölteni, egy gyönyörű nő karjaiban. Csak ki tudjam várni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]