2013. november 4., hétfő

Tízezer év

Töredékek

Lassan beszívtam a hűs éjszakai levegőt és végignéztem az alant elterülő városon. Magasan voltam, innen az odalent még most is hömpölygő tömeg hangyák áradatának tűnt. Az épületek viszont innen nézve is a távoli messzeségig nyújtóztak. Mintha sehol se lenne vége. A távolban sziréna szólt és autók dudáltak. Minden élt és minden kivilágítva árasztotta el fénnyel az éjszakát.
Az órámra pillantottam. Már csak pár perc. Alig pár perc és éjfél. Akkor pedig mindennek vége lesz. Végre.
Ismét végignéztem a tájon és sóhajtva gondoltm arra, mennyire megváltozott. Tízezer éve itt még mocsár volt. Vagy talán akkor még hűvös, szeles pusztaság? Ki emlékszik már rá? Az idő összemosódik. Egy biztos. A toronyházak mögött néha felcsillanó tenger akkor még jóval messzebb volt. Igen. Északról pedig be-betörtek a vagyos viharok.
De az már régen volt. Akkor még ott, ahol most milliók nyomorognak, jó, ha maroknyi ember járt. Nem sokkal korábban pedig még senki.
Fáradtan sóhajtottam. Nagyot fordult a világ.
Ismét az órámra néztem. Már csak pár másodperc. Öt, négy, három, kettő, egy...
Nem tudom, mi történt. A tér és az idő mintha megremegett volna, de aztán el is múlt. Mire észbe kaptam, már semmi. De mégse. Éreztem a jelenlétét. Nem fordultam meg, de tudtam, hogy ott áll. Nem láttam, mert továbbra is a várost bámultam. Nem hallottam, mert csak a hirtelen beállt csendre figyeltem. De tudtam, hogy ott áll, már az előtt is, hogy megszólalt.
- Sok idő telt el. - A hangja halk volt. Olyan halk, hogy idegen fül azt de tudta volna megmondani, férfi, vagy nő szólt-e. Talán még a szavait se értette volna. De én már jól ismertem őt. Már azt is előre tudtam, mit fog mondani.
- Sok idő - válaszoltam. - És én azóta várok rád.
Erre nem mondott semmit, csak mellém lépett. Én viszont nem néztem rá. Csak együtt bámultuk a végtelen betonrengeteget. Sokáig rettegéssel tekintettem előre erre a pillanatra. Nem akartam, hogy eljöjjön. De most... most nem éreztem semmit. Talán már beletörődtem? Nem tudom. De most már itt volt.
- Pontosan tízezer éve - szólalt meg ismét.
- Másodpercre pontosan - válaszoltam. Nem kellett az órámra néznem. Anélkül is tudtam.
- Sokra vitte azóta az emberiség - suttogta ugyanolyan halkan.
- Igen - néztem a végtelenbe. - A nyomuk kétségtelenül hatalmasabb ezen a világon, mint valaha is hittük. És már ujjak felé tartanak.
- Hogy azokat is elpusztítsák.
- Ne légy ilyen pesszimista! - Engem is meglepett, milyen könnyedén intettem le. De most már nem számított. Most már semmi nem számított. Úgyis vége.
- Nézd meg őket! - folytatta. - Tobzódnak, mint egy céltalan vírus.
- Gyerekek még - mondtam elnézően. - Azt hiszik, már övék minden, de közben alig nőttek még ki a pólyás korból.
- Tízezer év telt el - mondta. Nem emelte meg a hangját, de mégis mintha düh érződött volna rajta.
- És még legalább újabb tízezer telik el, mire egyáltalán arra rájönnek, mégse tudnak mindent.
- De azt mi már nem fogjuk látni.
Újból sóhajtottam. Eljött az idő. Az idő, amire már magam se tudom, mióta vártam.
Egyszerre mozdultunk. Továbbra se néztem rá, miközben némán elfordultunk a látképtől és az épület sötét belseje felé indultunk.
Levettem az órám és még egyszer rá néztem, mielőtt letettem volna egy asztalra. Magamon éreztem a tekintetét. Tudtam, nem halogathatom már tovább. De nem is akartam. Felfoghatatlan ideig menekültem a gondolat elől, de most már nem számított. Meg kellett lennie.
- Mehetünk.
Nem szólt semmit. Ismét együtt léptünk és a sötétség felé indultunk, míg a homály körül nem ölelt minket. De már nem féltem. Többé már nem. A sötétség úgy vett körbe, mint lobogó fekete lángok, de én csak mentem előre, míg el nem vesztünk a semmiben.
A világra csend borult, hogy aztán hirtelen minden újra induljon és menjen tovább, mintha mi sem történt volna. A szoba üres volt és csendes. Semmi nem emlékeztetett a történtekre, csak az óra, ami ott hevert az asztalon, megmerevedve azon az időponton. Pont azon, mint amikor minden elkezdődött tízezer évvel ezelőtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]