2014. február 3., hétfő

A Pokol kapuja

B-vel a föld körül

A nap perzselően sütött le a kietlen tájra. Mintha csak a Pokol bugyrain haladtunk volna keresztül, mindenfelé száraz, szélfútta homok, mely helyenként mér évtizedek óta nem látott esőt. Még az a ritkásan növő tövises növényféle is, ami egyedüliként lakta a vidéket, úgy terült el feketén a talajon, mintha a nap szenesre égette volna. Ahhoz viszont azért mégis kapott elég nedvességet, hogy benője ezt a több százezer négyzetkilométeres pusztaságot, leheletvékony leplet képezve rajta. Nem véletlenül hívják ezt a vidéket a Fekete Homok sivatagának, vagy, a helyiek nyelvén, Kara-kumnak.
Minket azonban most legkevésbé a sivatag érdekelt. Bár persze minden sivatagnak megvan a maga varázsa és az egyediségében rejlő különlegessége, de Európa kivételével minden földrészen találunk nem egy másikat is. Még az öreg kontinensen is, Közép- vagy Dél-Spanyolországban megtalálni az illúzióját, ha valaki erre vágyik. Nem kell ahhoz a barátságosnak épp nem mondható körülmények uralta Türkmenisztánba jönni.
Ehhez mérten útitársaim nem is nagyon izgatták magukat. A fényképezőgépek a tokjukban maradtak, miközben buszunk végigdöcögött ezen az égetően forró földi poklon. Minket egészen más érdekelt. Nem az a hő, ami felülről jön, sokkal inkább az, ami alulról.
Amikor pedig a látóhatáron feltűnt az, ami itt, a semmi közepén megtörte a sivatag egyhangúságát, rögtön mindenki felélénkült. Tényleg, még a levegő is nehezebb lett errefelé. Szinte marta a tüdőmet, ahogy leszálltunk a buszról, útitársaimat azonban ez egy cseppet sem érdekelte, csak rohantak előre, menet közben élesítve kameráikat, hogy minél több felvételt készíthessenek erről a semmi közepén tátongó lukról.
Amikor oda értem, nekem is egy csapásra elállt a lélegzetem. Nem mintha eddig a feltörő gázoktól kaptam volna levegőt. Eddig olyan érzés volt, mintha a sivatag porán át hatoltunk volna be a Pokol mélyére, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Ez legfeljebb a Purgatórium volt. A Pokol odalent kezdődik.
Gondolataim teljesen beszűkültek, ahogy bámultam ez a két háztömbnyi széles, tál alakú mélyedést, ahogy fortyogva izzik és pöfékeli ki magából a gyilkos gázokat. Ha babonás ember lennék, készséggel elhinném, hogy a világnak ezen a távoli csücskében meghasadt a mi világunk szövete és út nyílt az odalenti felé, ahonnan a gonosz erői hatolnak fel a lelkünkért. Nem hiába nevezték el a helyiek ezt a nyílást a Pokol kapujának.
Csak távoli neszként hallottam, ahogy kevésbé érzelmes turistatársaim hevesen kattogtatják a gépeiket, igyekezve minél többet megörökíteni ebből a lángoló átjáróból, mielőtt menni kellene. Ugyanis hiába a sok pénz, hiába fizet az ember akármennyit, hogy itt lehessen, a feltörő gázokkal nem lehet alkudozni. Így hát, ha nem akarunk az örökkévalóságig itt maradni, pár percnyi nézelődés után vissza kellett szállnunk a buszra, hogy aztán a visszafele út is ugyanolyan feszültséggel teli csendben teljen, mint az odafelé vezető.
Csak amikor már megközelítettük a kis türkmén falut, amely a legközelebb esett úti célunkhoz, akkor kezdett felélénkülni a beszélgetés. Még a település neve is mintha a fortyogó katlanra utalt volna. Derweze, vagyis Kapu. A turisták többsége azonban erről tudomást sem látszott venni, csak vidáman nevetgélve szállt le a buszról a nekik kialakított bár felé menet.
- Én mondom neked, már csak Belzebub ülepe hiányzott a közepéről, ahogy épp rázza felénk - viccelődött az egyik. Bár én egyáltalán nem találtam viccesnek, társai készségesen hahotában törtek ki.
Aztán egyszer csak, mintha az én ellenérzéseimnek is hangot adott volna, egy idegenen csengő hang is felcsapott a közelemben.
- Bolondok! - reccsent a krákogó kiáltás. - Nevetni tenni tönkre mi föld. Szégyellni ti! Szellem jönni ti büntet.
A nevetgélők is elhallgattak és a felénk sántikáló töpörödött kis öregre néztek, aki továbbra is kiabálta szitkait csak nagy nehézségek árán kibogozható orosz szavakkal. Kérdés persze, társaim mennyit értettek az egészből. Valószínűbb, hogy csak jót mulattak a cserzett, ráncos arcú, koszos bőr ruhát viselő fickón.
Aztán, alig pár pillanatnyi késéssel, kísérőink is felocsúdtak és elállták a nehézkesen mozgó férfi útját, saját nyelvükön kiabálva neki valamit.
Már épp ragadták volna meg, amikor váratlanul egy újabb hang is beszállt a civódásba.
- Állj! - kiáltotta a bár ajtajában megjelenő fiatal nő. - Legalábbis nagyon úgy hangzott, még ha a helyiek török nyelvéből nem is értettem egy kukkot se.
Most azonban szavai jelentésénél sokkal inkább érdekelt maga ez a lány, aki sietve oda ügetett a marcona őrökhöz, szemmel láthatóan igyekezve kimenteni az öreget a karmaik közül.
Tipikus helyi szépségnek tűnt. Bár nem mindenki díjazza a közepesen alacsony kerek arcú, kissé zömökebb, erősebb csontozatú formákat, de ha elfogadjuk, hogy nem csak a deszka-vékony fotómodellek a karcsúak, márpedig én lennék az utolsó, aki emellett síkra szállna, akkor kifejezetten vonzó jelenségnek mondhatjuk. Útitársaim azonban, úgy tűnt, nem osztják a véleményemet. Ők csak élvezték a műsort, kivívva a lány dühös pillantását, amikor az öreg végül eloldalgott mi pedig, mindannyian, bementünk a bárba.
A lány, aki az egyik pultosnak bizonyult, visszatért a helyére és tölteni kezdte a rendeléseket.
- Ha az öregnek az volt a célja, hogy jól elszórakoztassa őket, hát sikerült - telepedtem le a pult másik oldalára, miközben megvetően bámultam a továbbra is nevetgélő turistákat.
- Csak dühös, amiért elvették a földjét - válaszolta a lány hidegen, tökéletes kiejtéssel.
- Bocsánat! - visszakoztam. Kissé elszégyelltem magam, amikor rájöttem, milyen félreérthetőek voltak a szavaim.
A lány azonban valószínűleg értette, mire akarok kilukadni, úgyhogy kissé barátságosabban, de még mindig hűvösen folytatta:
- Én már mondtam neki számtalanszor, hogy türtőztesse magát, mert így csak bolondot csinál magából, de nem hallgat rám. Már negyven éve küzd, hogy visszakapja a földjét, és túl öreg, hogy változtasson.
- A földjét?
- Igazából a törzs földje, de ez nem sokat számít. Világéletében itt legeltette a kecskéit, mielőtt ez kezdődött - biccentett a távolba, arra, ahol a kráter feküdt valahol.
- Mielőtt kezdődött? - néztem rá értetlenül.
Egy pillanatig ugyanolyan kifejezéssel viszonozta tekintetem.
- Persze - szólalt meg végül. - Mégis, mit gondoltál, mi az a nyílás?
- Hát... gázkitörés, gondolom.
- Pontosan. De nem keletkezett csak úgy magától. - Miután nem szóltam semmit, sóhajtott egyet és folytatta. - Nagyapám még fiatal volt, amikor az oroszok gázt találtak itt. Persze, mint jó elvtársakat, rákényszerítették őket, hogy hagyják el a földet, mert a kitermelés majd nekik is nagyon jó lesz. De aztán a föld beszakadt a gépeik alatt és feltört a gáz. Akkor nem tudtak mit kezdeni vele, úgyhogy úgy döntöttek, jobb, ha meggyújtják és hagyják elégni, minthogy a levegőbe kerüljön.
- Értem... - válaszoltam megrökönyödve. - De... mikor volt ez?
- '71-ben - mondta a lány szinte már közönyösen, majd, látva döbbenetemet, hozzá tette: - Arra számítottak, pár nap, hét, legfeljebb egy-két hónap alatt elég az egész és a tűz magától kialszik. De alábecsülték a gáz mennyiségét.
- De... negyvenkét éve senki nem kezdett vele semmit?
- A szovjeteket nem nagyon érdekelte - volt vállat. - Persze, voltak tervek, hogy betemetik, a föld meg majd eloltja a lángokat, de sosem lett belőle semmi. A turizmus - köpte a szót a nevetve iszogató vendégek felé nézve - jövedelmezőbb.
- Értem...
- Többnyire már hozzászoktunk. Vagy legalábbis elfogadtuk, hogy ez a helyzet. De nagyapám még mindig azért küzd, hogy visszakapja a legelőket.
- Nagyapád...? - néztem arra, amerre az öreg eltűnt, majd vissza a lányra, aki csak bólintott.
- Az őrök már ismerik. Nem bántják, de igyekeznek távol tartani a turistáktól. Szegény viszont nem adja fel.
- Sajnálom. - Kezem önkéntelenül mozdult és a pulton pihenő övére tettem. Ő rám nézett, majd halványan elmosolyodott.
- Tessék - tett elém egy korsó olcsó sört. - Rád fog férni.
- Köszönöm... - nyúltam a tárcám után, de leintett. - Nem szükséges. A vendégem vagy.
Már nem volt időm megköszönni, mert azonnal el is indult, hogy kiszolgálja a továbbra is nevetgélő és iszogató vendégeket. Hazudnék, ha azt mondanám, nem futott át az agyamon, hogy felajánlkozzak, hogy megvigasztalom, de aztán elvetettem az ötletet. Már attól is kényelmetlenül éreztem magam, hogy eszembe jutott. Akkor még rosszabb is lennék, mint azok az alakok, mert én nem csak az otthonukban beállt szerencsétlen helyzeten élvezkednék, de a testén is. Még akkor is, ha nem lenne gyomrom megtenni, ha ő nem akarná.
Így hát inkább hallgattam, jó alaposan meghúztam a söröm és gondolataimban felidéztem a komor megállíthatatlansággal izzó nyílást.

36 megjegyzés:

  1. Nálam ezt felülöl múlta a Sivatagi illúziót. :) Gratulálok! :) Jó lett nagyon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Ezt nagyon jó hallani. :)
      És mi tetszett benne annyira? :)

      Törlés
    2. Nekem érdekes volt a váltás a realisztikusabb és a kevésbé realisztikus képek között. :) Tetszett nagyon a kontraszt az egyik pillanatban még a Pokol kapujában való elmélkedés, ami azért a kevésbé mindennapi irány, és következőben meg a faluban lévő, már megszokottabb, hétköznapibb képek között. :) Plusz megmosolyogtatott a tipikus "elrontjuk, aztán meg nem veszünk tudomást róla" oroszok féle hozzáállás. :D

      Törlés
    3. Na ezek tipikusan az olyan elemek, amik nem tervszerűen jönnek. :D
      De örülök, hogy így is ilyen jókat ki tudok húzni a... khm... szebbik felemből. ^^

      Törlés
    4. Pont ez a szépsége :) Mindenki más-más dolgot lát benne. :)
      A szebbik félről nem tudok mit mondani, egyik feled sem láttam még. :D

      Törlés
    5. Nem mondom, hogy nincs benne. De én tudatosan soha nem írnék bele ilyet. :D
      Nem mintha baj lenne, de én ilyen írástechnikai, "megalkotottsági" szempontokat sose szoktam figyelembe venni. Ha mégis megvan, az magától jön. :D

      Törlés
    6. Pont ettől olyan jók a történetek. :)
      Ezért mondják, hogy két fajta író van. :) Amennyire elnézem, te is érzésből írók táborát népszerűsíted. :)

      Törlés
    7. Hogy belülről jön és nem tervezés alapján? :)
      Nem biztos, hogy megtervezve rosszabb lenne, de tény, hogy így "őszintébb". :)
      Aha. Az volnék. :D Bár a történet tárgyszerű részében van némi tervezés, de az is inkább organikus. Hagyom, hogy a fejemben kialakuljon egy "képsor" és azt igyekszem szavakba szuszakolni. :D

      Törlés
    8. Igen. :)
      Szerintem így a jobb. :)
      Jó nyilván történet függően azért mindegyik igényel némi tervezést, de az azért inkább a körvonalak kialakulásbán játszik szerepet. :)
      Amennyi elnézem, nem kell azt szuszakolni :D

      Törlés
    9. Lehet. Csak hátránya, hogy ha elszáll a hangulat, már nem tudom megírni a történetet. Míg ha megtervezném, akkor elég lenne csak leporolni a régi "képletet" és voilá... Persze ahogy én elképzelem a dolgot. :D

      Törlés
    10. Azért nem hiszem, hogy ennyire egyszerű lenne :D Ha ilyen könnyen menne, akkor százával születnének jó történetek. :)

      Törlés
    11. Ne hidd, hogy ahhoz nem kell tehetség! :D
      Azért egy mérnöki pontossággal összeillesztett információhalmaz még nem lesz jó történet. :)

      Törlés
    12. Pont azt próbáltam mondani, hogy kell hozzá tehetség. :) A te képletes mondatodra reagálva írtam, hogy ha ilyen egyszerűen menne, akkor sok jó történet születne. :)

      Törlés
    13. Ha nekem menne úgy, akkor lehet. :)
      Csak azt mondom, hogy a tudatosan összerakott történetek logikusan időtállóbbak lehetnek fejben. De azért akkor is össze kell őket rakni, ami nem hinném, hogy kisebb teljesítmény lenne, mint érzésből megírni egyet. :/

      Törlés
    14. Bár itt felmerül a kérdés, hogy milyen síkon választod ketté a tudatos és érzelemből történő írást, mert azért sok ponton átfolyik a kettő egymásba. :)

      Törlés
    15. Jogos. Ennyire nem mentem bele a témába még. :D

      Törlés
    16. Én sem :D Szóval lehet ajánlatos lenne befejezni az erről való elmélkedést :D

      Törlés
    17. Hátóké :D

      Törlés
    18. Kik azok a hátók? O.O
      És mi az övék?
      xD

      Törlés
    19. Vagy tudatosan tervezve vagy érzelemből jöjjön rá kedves bloggerasszony :D
      Látom elemedben vagy. ;)

      Törlés
    20. Ez most egy lecke? :D
      Nem. Én alapjáraton ilyen vagyok. :)

      Törlés
    21. Jah :D Most megleckéztetlek :D
      És milyen vagy 2-esben? :D

      Törlés
    22. Jaj szegény fejemnek! O.O
      Azt ne akard megtudni! xD

      Törlés
    23. Mi baja a fejednek? :D
      De titokzatos valaki XD

      Törlés
    24. A sok lecke. xD
      Csak téged védelek. ;D

      Törlés
    25. Mese beszéd :D
      Most könnyekig hatódtam :D Nah jó nem ;)

      Törlés
    26. Úgy gondolod? :D

      Törlés
    27. Tudom. Belül zokogok. xD

      Törlés
    28. A hangok mondták? :D
      Nem vagyok jó vigasztalásban szóval gyorsan fejezd be :D

      Törlés
    29. Azok. xD
      Ma is megtudtam rólad valamit. :)

      Törlés
    30. De azért ne válaszolj nekik. ;)
      Tudom, a saját szádon tartod :D

      Törlés
    31. Képzelem -.-
      Én igyekszem az ágyamba :D Jó éjt Brigi! :) A leckét meg holnap felkérdem ;)

      Törlés
    32. Tanulok, tanárnéni, tanulok. :D
      Jó éjt! :)

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]