2016. július 22., péntek

Asztaldísz

Írta: Daniellekitten©
Fordította: Pavlov (pavlov.urasag@gmail.com)
Az itt leírtakat otthoni kipróbálásra egyáltalán nem javasoljuk, de ha
mégis megtennéd, dobj róla egy e-mail-t... :>
2008. május

*************************************



A tálca kemény volt és hideg. Éreztem, hogy megborzong rajta a testem.
Libabőr borzongatott, és éreztem, hogy a bimbóim megkeményednek. Persze ehhez az is hozzájárulhatott, hogy meztelen voltam. Sikerült elhelyezkednem úgy, ahogy parancsolták: az oldalamon feküdtem, és vártam, hogy a tálca átvegye testem melegét.
- Felmelegíthette volna - mormoltam.
- Hát persze - mondta a séf, de mintha nem is figyelt volna. Széles tenyere végigsimította sima csípőmet, és arrébb tolta az alul lévő lábamat, kiegyenesítette a másikat. - Csodás asztaldísz lesz belőled.
- Gondolom - böktem ki, és máris utáltam az egészet. - Egész életemben arról álmodtam, hogy gyümölcsökkel és virágokkal borítsanak be, aztán egy csomó kanos főiskolás srác vegyen körül.
A séf csak kuncogott, és végigsimított az államon.
Hogy jutottam ide? Hogyan lettem asztaldísz egy kollégiumi klub díszvacsoráján? Ezt a rendezvényt évente tartották meg, és idén én leszek az ehető asztaldísz.
De persze nagyon is jól tudtam, hogyan kerültem ide. Elvégre én ajánlottam azt a fogadást a decemberi focimeccsen. Annyira biztos voltam benne, hogy az én csapatom győz majd, és megverik a Sasokat, hogy könnyen belementem.
A csapatom nemcsak hogy kikapott, egyenesen szétrúgták a seggüket.
Jess a tenyerét dörzsölgette, úgy mesélte el a kollégiumi rituáléjukat. Ezeknek a Pszi-Alfa-Omegás srácoknak aztán elég fura étkezési szokásaik vannak.
- Csak feküdnöd kell, Steph - mondta vigyorogva. - A szakács majd elintézi a többit. Egyszerűen csodás élő asztaldíszeket készít.
- Azt akarod, hogy másszak egy tálcára, gyümölcsökkel és egyéb ételekkel takarjanak le művészien, és feküdjek ott, míg a kolitársaid leesznek rólam mindent? - kérdeztem a lelkesedés teljes hiányával.
- Nem lesz semmi bajod - mondta, és a popsimra csapott, hogy emlékeztessen a vereségemre. - Azonkívül emlékszel még a leánybúcsúra?
- Tudtam, hogy egy nap még az arcomba fogod vágni - mondtam, és tényleg eszembe jutott az a nap. Jess akkor tényleg kitett magáért, végig dolgozott, az egyik klassz haverja még le is vetkőzött a lányok előtt. Aztán taxiszervízt játszott, mindenkit hazavitt. Felsóhajtottam. Tartozom neki.
- Semmi mást nem kell tennem?
- Nem, csak feküdj nyugodtan. Senki sem fog olyasmit tenni, amit nem akarsz.
Ezt az utolsó mondatot figyelmeztetésnek vettem. Most, hogy itt volt az idő, mintha pillangók repkedtek volna a gyomromban, és megint libabőrözni kezdtem.
- Mintha fáznál - jegyezte meg a séf, szeme a mellemen.
Én is lepillantottam: a bimbóim egészen nekikeményedtek.
- Gondoltad volna? - kérdeztem, tudtam, hogy kissé nyers vagyok, de valahogy nem érdekelt. - Nem eshetnénk túl rajta?
- Dehogynem - mondta a férfi, és levette fehér kabátját. Ekkor láttam meg a névtábláját: Pierre Lefute. Kötve hiszem, hogy ez a pasas francia nemzetiségű lenne.
- Fordítsd el a fejed - parancsolta, és én meg is tettem. Éreztem a hajamon az ujjait. Kihúzta tincseim közül a vastag szalagot, ami hátrafogta fekete hajamat, és zsebre dugta. A hullámok és a tincsek elképesztően sötétnek tűntek a tálca ezüstjén, és a férfi elrendezgette úgy, ahogy neki tetszett, hogy a fürtjeim vége épp csak a tálca széléig érjen.
- Jó, most maradj az oldaladon, tedd a kezed az arcod alá. Szeretném, ha egy kissé álmosan néznél ki, mintha most ébredtél volna valami izgató álomból.
Elhelyezkedtem ahogy akarta, ahogy művészi lelke megkívánta. Bevallom, elég izgató volt, hogy bárki láthatta a fenekemet és a puncimat. És ehhez még hozzájárult a férfi érintése a lábaimon, ahogy az egyiket kiegyenesítette, a másikat pedig behajlította. Ettől a csípőm egy kissé megemelkedett, és mindenki remekül láthatta mindenemet.
Annyira belemerültem ebbe a gondolatmenetbe, hogy amikor a férfi a puncimhoz ért, majdnem leestem a tálcáról.
- Ugyan, épp csak hozzáértem - mondta a séf, de én úgy éreztem, ezt nem igazán fogom élvezni. - Csak egy kissé előkészítem. - mondta. Meg sem mozdultam. Éreztem, ahogy az ujjai végigsimítanak az ajkacskáimon. Valami olajfélével kent be, igazán illatos és forró volt. Nem mertem felemelni a fejem, sóhajtozva élveztem, ahogy szétnyitotta a puncim, aztán lassan rátalál a csiklómra.
- Tudtam, hogy ez tetszeni fog - mosolygott a szakács. Mielőtt bármit mondhattam volna, lehajolt, megnyalta az egyik mellbimbómat, aztán fel is egyenesedett.
Esélyem sem volt felháborodni, máris két srác jelent meg mellettünk. Hatalmas gyümölcskosarakat és virágokat hoztak.
- Ne mozogj - parancsolta Pierre.
Fehér százszorszépeket rakott a hajamba, testem köré epreket és szőlőfürtöket. Almát hámozott, szeletelt, és a bőrömre helyezte.
Barackokat és körtéket ragasztott valami cukros sziruppal a bőrömre. A gyümölcsök alá zöld szőlőlevelek kerültek a tálcán, kezdtem úgy érezni magam, mint valami áldozati állat, mondjuk egy hálaadási pulyka.
Kimagozott és felszeletelt egy almát, és két karikát a mellemre tett, a közepükön kilátszottak a bimbóim. De aztán eltakarta őket pár megfelelő méretű eperszemmel. Olyan volt, mint valami perverz bikini. De most már legalább volt egy kis takarásom.
A legtöbb szirup lecsorgott a testemen, kis, ragyogó tócsákat formált a bőrömön. Az egyik segítője görbe vonalat rakott ki áfonyaszemekből a csípőmön. A másik kivit szeletelt, és végigragasztgatta a lábamon. Aztán felkapott egy ecsetet, és bekente a szemem körül és az arcomat a mázzal, majd málna- és áfonyaszemekből maszkot készített nekem.
Éreztem, hogy máshol is gyümölcsöket ragasztanak a testemre. A folyadék meleg volt és sűrű.
- Mi az? - kérdeztem.
- Olvasztott csokoládé - felelte Pierre, és megmutatta nekem a kis palettát, amin többféle színű csokoládé volt. A séf csokoládévirágokat festett bőrömre a gyümölcsök körül.
A férfiak alig félóra alatt készítették el az "élő asztaldíszt." Én meg csak feküdtem ott, egyre kevésbé éreztem magam emberi lénynek. Végül Pierre még egyszer hozzámlépett. Kezében egy hatalmas fehér virágot tartott. Olyan volt, mint egy százszorszép, de egy óriási példány.
- A kitartás virága - jelentette ki. Éreztem, hogy ujjai a puncimba siklanak, és a virág szárát betolja nekem. Hátralépett, és megvizsgálta művét. Aztán igazított egy kicsit a virágon, ami folyton a csiklómhoz ért.
- Végeztél? - nyögtem fel. Utáltam, hogy ez az egész ennyire felizgat. Még ezen a tálcán kell töltenem pár órát, amíg ezek a kollégisták leeszik rólam a gyümölcsöt. Ez a gondolat még jobban beindított. Lehet, hogy titokban exhibicionista vagyok? És ezért élvezem ezt ennyire?
- Igen, te kis türelmetlen. Most már ne mozogj, mert elrontod az összhatást.
A férfi hátralépett, és egy villanást láttam.
- Várjunk csak! Fotókról nem volt szó!
- Ne mozogj! - kiáltotta Pierre, és visszarakta rám a gyümölcsöt, ami az előbb a tálcára esett. Csinált még egy képet, aztán megkerülte az asztalt, és a másik szögből is lefényképezett.
- Voilá - mosolygott a végén. Intett az asszisztenseinek, aztán felemelték a tálcát, és egy guruló tálalóasztalra helyezték. - Jó szórakozást, kislány.
- Szórakozást?
El sem hittem, hogy ezt mondta. Az egész testem ragadt, mindenemet gyümölcsök és csokoládéfajták fedték, a csiklómhoz egy virág volt illesztve, és majdnem megőrjített. Ez lenne a szórakozás? Jess ezért még megfizet. Ha kikerülök innen.
Ajtószárnyak nyíltak, és egy nagy, asztalokkal teli terembe gurítottak. A légkondi teljes erővel üzemelt, éreztem, hogy a bimbóim még jobban megfeszülnek. Valaki megérintette a csípőmet, ahol épp nem fedte sem gyümölcs, sem csokoládé, sem virág. Felnéztem: Jess volt az.
- Remekül csinálod - mondta.
- Köszi - mondtam, és éreztem, hogy az arcom tüzel a gyümölcsök alatt.
A srác megigazította az egyik hajtincsemet. Mozdulni sem mertem, az
egyik karomat csokivirágok, a másikat cseresznye és áfonya fedte.
- Ez a Pierre egy kissé őrült - mondta, miután lopva körülpillantott, nehogy meghallja valaki. - De amikor elkapja az ihlet, csodásakat tud alkotni. Gyönyörű vagy.
- Tényleg? - kérdeztem, és reméltem, hogy a hangom nem tűnik elégedettnek.
- Tényleg - válaszolta a srác. - Majd ha az egésznek vége, ha akarod, megmutatom a képeket.
- Nem is tudom... Lehet, hogy jobb lenne az egészet elfelejteni.
- Ha nem akartad megtenni, miért vagy itt? - játszott Jess az egyik gyümölccsel, mintha beszélgetésünk közben is dolgozna.
- A hülye fogadásod miatt.
- Akkor talán kezdjünk is hozzá - mondta Jess. Végighúzta a hüvelykujját a testem egyik fedetlen részén, és rám kacsintott.
A gyomrom megint görcsbe rándult. Arra nem is gondoltam, hogy Jess is itt lesz, és talán ő is leeszik majd valamit rólam. Na ezért kinyírom majd, az biztos.
Teltek a percek, és kissé megnyugodtam. Innen már csak egyféleképpen menekülhettem volna meg, ha leugrok és elszaladok, de azt nem tehettem meg Jess-szel. Tudtam, hogy ez a vacsora sokat jelent neki, és nagyot nőne a srácok szemében.
Nevetés hallatszott. A szemem sarkából figyeltem, mi történik.
A termet megtöltötték a srácok. Öltöny feszült rajtuk, kezükben pezsgőspohár gyöngyözött. Éreztem magamon a tekintetüket, és szerettem volna úgy tenni, mintha itt sem lennék. Úgy húszan lehettek, és persze köztük állt Jess is.
- Steph - suttogta, mikor mellém ért. - Csodásan nézel ki.
- Hülyén és kiszolgáltatottan érzem magam - nyögtem neki. - Ezért nagyon sokkal fogsz nekem tartozni, még a fogadás sem segít rajtad.
- Majd megfizetek - mondta Jess, és barna szemében megcsillant egy szikra. Odanyúlt hozzám, és megmozdította a nemi szervemet fedő virágot. Meghallotta sóhajomat, s ettől mosolya még szélesebb lett.
- Vigyázz! - sziszegtem.
A srác felnevetett. Aztán lehajolt, és beleszippantott a virág kelyhébe. Olyan közel hajolt hozzám, hogy az egyik hajtincse megérintette a bőrömet. Meg sem bírtam szólalni, és ő felegyenesedett, és arrébb lépett.
- Uraim, foglalják el helyeiket. A vacsora tálalva. Utána pedig rátérhetünk az est fénypontjára is.
Székek nyikorogtak, ezüst evőeszköz csilingelt, porcelán csörömpölt. Elhangzott pár köszöntő, a pincérek folyamatosan töltötték az italt, és hordták az asztalokra a pompásan sült ételeket.
Éreztem, hogy a gyomrom összehúzódik, és megkordul. Mellettem felnevetett valaki.
- Úgy tűnik, a mi kis asztaldíszünk nem vacsorázott - mondta egy mély hang.
- Nem hagyhatjuk, hogy elájuljon az éhségtől, és kihagyja a nagy eseményt, igaz? - mondta egy másik hang.
- Annál mi sokkal illemtudóbbak vagyunk.
Szék nyikordult, aztán egy széles mellkasú, fekete öltönyös fiú jelent meg előttem. Egy villát tartott a kezében.
- Nyisd ki a szád, szépségem - mondta a srác, és elém tolt egy húsdarabot.
- Én... én.... - nyögtem, de a srác a számba tolta az ételt.
A hús íze szétomlott a számban. Finoman keveredett egy kis gombaszósszal, és önkéntelenül is felnyögtem. Nagyot nyeltem, és újabb falatok érkeztek a számba. Egy csomó öltönyös srác etetett a saját vacsorájával. Volt ebben valami mély romlottság, ahogy ezek a srácok körülvettek, mindegyikük izmos, jóképű és illatos.
Aztán érintést éreztem a csípőmön, egy ujj vándorolt végig a csokoládévirágokon, mintha csak kóstolgatná őket. Egy másik kéz következett, elvett a tálcáról egy epret, és közben hozzáért a popsimhoz.
Valaki fölém hajolt, és végignyalt a lábamon, finoman szürcsölte az édes szirupot. Egy másik száj a torkomon kalandozott, lenyalogatta a csokoládét és a bőröm ízét.
- Jól szórakozol? - hallottam Jess hangját, és ő is megjelent mellettem. Szeme ragyogott, érezhette, mennyire felizgultam. Szerettem volna, ha ő is fölém hajol, és leharapja a mellbimbómat fedő epret. Vajon ő is megtenné mindezt?
De csak kacsintott, elfordult és elsétált. Követtem a tekintetemmel, láttam, hogy Pierre-rel beszél, de aztán valaki eltakarta.
A jobb mellbimbómat fedő eper már el is tűnt. Egy nyelv lassan benyalt az almakarika hasadékán. Egy másik nyelv a hátam alján kalandozott, lenyalta onnan az összegyűlt csokoládét. Srácok gyűltek körém csöpögő nyállal, és arra gondoltam, hogy a misszionáriusok a dzsungelben pont úgy érezhették magukat annak idején, a forró vizet várva az üstben, mint most én.
Valaki emelt pár centit a lábamon, és egy meleg szájat éreztem a bokámnál. Végigcsókolta érzékeny kis részeimet. Fel akartam nyögni, de egyszerűen túl sok kéz mozgott rajtam, túl sok száj nyaldosta a bőrömet. Kezdtem elveszíteni a fejem, a testem remegett a gyönyörtől.
Hanyatt döntöttek, a virág kikerült a combjaim közül, Valaki Jess nevét kiáltotta, és láttam, hogy odahajítják neki a virágot, mintha valami fura trófea lenne. Éreztem, hogy amikor hanyatt döntöttek, összenyomtam a tálcán heverő epret, leve összekeveredett az áfonyával, ami a karomról hullott le.
A combom szét volt tárva, valaki egy barackszeletet húzott végig az ajkacskáimon. Aztán a szájához emelte a gyümölcsöt, és mosolyogva beleharapott. Mindkét mellbimbómon egy-egy forró nyelv táncolt, valaki a hasamat csókolgatta, a combomon ujjak mozogtak, az egyik a puncimba is belecsusszant.
Eleinte minden idegszálam megfeszült, de aztán elöntött a vágy, a csípőm minden érintésbe beleremegett. Behunytam a szemem, nem akartam látni magam körül a srácokat, de ugyanúgy éreztem őket. Nyögések és sóhajok töltötték meg a levegőt, és örömmel tudatosult bennem, hogy mindegyik belőlem tört fel. Nem vagyok prűd, de szex közben általában csöndben vagyok. Viszont ezt nem lehetett hagyományos szexnek nevezni. Szájak, ajkak, nyelvek siklottak végig rajtam, nyaldosták, szopogatták és harapdálták rólam a gyümölcsöket. Kezek játszottak a testrészeimen, egy vastag ujj csöpögő puncimba hatolt.
Az egyik fiú felemelte a kezem, és ujjaimat egy vastag farokra kulcsolta. Kinyílt a szemem. Az a srác volt, aki az első falat húst adta nekem. Lassan fel-le mozgatta kezem a farkán.
- Nem baj? - kérdezte, és eszembe jutott, amit Jess mondott. Semmi olyan nem történik, amit ne akarnék.
- N-nem - suttogtam, és hüvelykujjam a fallosz nedves, lágy végére szorult.
A melleimen kezek táncoltak, simogatták és gyúrogatták, szétkenték rajtuk a gyümölcsöket. Cuppogást hallottam, úgyhogy elfordultam a sráctól, akinek a farkát simogattam. A másik oldalon egy másik fiú állt, kezét eperszósz fedte, azt kente cuppogva a kőkemény farkára.
- Nyald le - nyögte a srác, és odalépett az arcomhoz, hogy a makkja az ajkaimhoz érjen.
Nem bírtam magammal, annyi minden öntötte el az érzékeimet, annyi kéz és száj simogatott-csókolgatott, szopogatott és érintett, hogy megfeszültem, mint egy drót. Kinyitottam a számat, a nyelvem kicsúszott, és lenyaltam a meleg és édes anyagot. Aztán végignyaltam a dákót a
golyóktól a makkig. Leszürcsöltem róla az összes gyümölcsöt, aztán nagyra nyitottam a számat, és bekaptam.
A srác megragadta a fejem, megtartotta, és lassan belémtolta a dákóját. A makk a torkomhoz ért, felnyögtem, de a srác gyorsan kijjebb húzta. Mozgott egy kicsit a számban, mintha bátorítana, hogy szopjam. Hát én szoptam is, az arcom teljesen ráfeszült a meredező farokra. Kezem közben a másik dákót verte. Valaki széttolta a lábaimat, behajolt, és végignyalt a csiklómon.
Felnyögtem. Nem bírtam magammal. Valaki megfeszült bokámat nyaldosta finoman. Halkan felnyögtem, a lassú nyelvcsapások, a csiklóm izgatása teljesen megőrjített. Le akartam nyúlni és magamhoz húzni a srác fejét, de már a másik kezem is foglalt volt, valaki rákulcsolta a farkára.
A számban mozgó fiatalember begyorsított, és nagyokat lihegett. A teste remegett, és a farka hirtelen ontani kezdte magából a sós, forró spermát, én pedig mohón nyeltem. A kőkemény fasz újra meg újra megtöltötte a számat ízletes krémével, s a végén fáradtan húzta ki belőlem. A srác megsimogatta a fejem, de mielőtt bármit mondhattam volna, valaki más állt a helyére, újabb fasz tört utat magának ajkaim között. Hagytam, hogy jó mélyre becsússzon, s ekkor a kezeimben lévő dákók spriccolni kezdték rám forró nedvüket.
Ez mintha csak valami jel lett volna. A srácok körülvettek, mindegyikük a kezében szorongatta a farkát, és vadul verte meztelen, csokoládéval borított testem fölött. Még a számban mozgó fiú is kihúzta dákóját, és nyálamtól csatakosan verte. Azt a hangot sosem fogom elfelejteni.
Szemem elkerekedett, karjaim a tálcára hullottak. Mindenki rámspriccolt, a sperma beterítette a testemet. Már csak két srác verte előttem a farkát, és közöttük ki tudtam pillantani a körből. Jess az ajtóban állt, és vigyorogva rám kacsintott.
Újabb spermalöket landolt a melleimen, a forró krém lecsorgott két félgömböm közé. Aztán megint érkezett egy a combomra, fehéren világított az ágyékomon. Behunytam a szemem, mert az utolsó adag az arcomra repült.
Mindenemet geci fedte. Forró volt és ragadós, egy kissé csúszós. Összekeveredett a gyümölcsök levével, a sziruppal, és az olvadt csokoládéval, Belefolyt a köldökömbe, végigcsurgott a combomon, beleragadt a hajamba. Elégedett nevetést hallottam, és éreztem, hogy vacsoravendégeim elmennek a tálalókocsitól.
Nem mertem kinyitni a szemem. Csak feküdtem ott a lassan hűlő krémmel a testemen, hallgattam a körülöttem beszélgető, nevetgélő, cigarettázó srácokat. A tálca olyan csúszós lett, hogy nem tudtam felállni, nem tudtam lemászni sem. Éppen meg akartam szólalni, hogy segítséget kérjek, amikor valaki megszólított.
- Semmi baj, Stephanie. Remekül csináltad.
- Jess? - kérdeztem. - Ki tudnál vinni innen? És leszednél erről a tálcáról?
- Máris, kisasszony.
Éreztem, hogy a tálalóasztal megmozdul, és hallottam az ajtószárnyak csapódását. A konyhába érkeztünk.
- Csodás - szólalt meg Pierre, és szenvedélyesen tapsolt egy párat.
- Fel tudsz ülni?
Felültem, a ragadós cucc csöpögött rólam. Jess a kezembe adott egy nedves törlőkendőt, letöröltem vele a szemem és az arcom.
- Nem mehetek így haza.
- Nem is kell, Stephanie - mondta Jess. Egy kis drótkosárban odahozta a ruháimat. - Most pedig szépen lezuhanyozol - fogta meg a kezem.
- Köszönöm - válaszoltam. De képtelen voltam mozdulni, a térdem még mindig remegett. A kinti események sokkal nagyobb hatással voltak rám, mint gondoltam volna. A testem bizsergett, a puncim üresnek, éhesnek tűnt, a bimbóim lüktettek.
Jess után mentem, de még hallottam, hogy valaki felmossa utánam a padlót. A folyosó bal oldalán bementünk egy ajtón, és Jess villanyt gyújtott.
Nem gondoltam volna, hogy egy fiúkollégiumban ilyen tágas és fényűző fürdőszoba is van. A falat lágy opálzöld és rózsaszín csempék borították, a padlót sárga és világoszöld lapok. Jó nagy zuhanyozó állt a sarokban, a falon pedig márványpult futott végig.
Már-már féltem belépni, de Jess behívott.
- Itt mindent megtalálsz, ami kell, Stephanie.
De ez nem így volt. Tudtam, mi kell nekem, de az nem márvány és kerámia volt. Egy férfire vágytam.

- Nem maradnál?
- Azt akarod, hogy maradjak? - kérdezte, és megvillant a szemöldöke.
- Talán... - mondtam, és valami bevillant. - Barátnőd van?
- Nem - mondta mosolyogva. - Nincs barátnőm. És a te barátod nem haragudna, ha egy vadidegennel találna együtt?
- Nincs barátom - mondtam egyszerűen.
Jess mosolya szélessé vált, betolt a fürdőszobába, és becsukta mögöttünk az ajtót. A zuhanyhoz lépett, megindította, és ellenőrizte a víz hőmérsékletét. Aztán egy meghajlással beinvitált, amitől felkacagtam.
Beléptem a vízpermet alá. Testem egy nagy sóhajjal ernyedt el. Hátraengedtem a fejem, kivettem a hajamban maradt százszorszépeket. Aztán csak élveztem, ahogy a víz lemossa a bőröm.
- Tessék - mondta Jess váratlanul. Nem is vettem észre, hogy mikor lépett be mögém, annyira lefoglalt a kellemes meleg. A srác beletúrt a hajamba, kimosta belőle, amit csak tudott, s aztán egy kis polcról levett egy kis tubust. Nyomott belőle a tenyerébe, és mosni kezdte a hajam, amitől őszibarackillat töltötte meg a fülkét.
Több férfi is mosta már a hajamat, és mindig nagyon élveztem. De ettől most egyenesen felnyögtem, annyira érzékien, finoman csinálta. Hátraengedtem a fejem, teljesen rábíztam magam, egyik kezem a csípőjén pihent, másikkal megtaláltam vágya kőkemény bizonyítékát. Remegő ujjakkal szorítottam meg, mire ő érzéki nyögéssel válaszolt. Még a térdeim is reszkettek az átélt szenvedélytől. Az elmúlt két óra igazi afrodiziákumként hatott rám, teljesen felizgatott. Honnan tudhattam volna, hogy húsz beindult srác szórakozásának középpontjának lenni ennyire fel tud pörgetni?
Jess beletúrt a hajamba, óvatosan kimosta belőle az összes sampont, aztán egy másik tubusért nyúlt, és a tenyerébe nyomott belőle egy újabb aranyszínű adagot. Összedörzsölte, és a testemet kezdte mosni. A vállaimtól indult, ujjai a sajgó izmaiba vájtak. Újra felnyögtem, fejem előredőlt.
- Ezt egy hétig is bírnám - suttogtam.
- Kifogynánk a forró vízből - mondta Jess, lassan megmozdította a farkát a kezemben. Éreztem hangjában a várakozást.
- Gyönyörű vagy - suttogta a fülembe. - Tudom, hogy azok a srácok miért nem bírtak magukkal ma este. Én is be akartam szállni, de ez - sóhajtott fel - sokkal jobb.
Megfordultam karjaiban, és a szemébe néztem. Keze a mellemre vándorolt, végigsimította. A bimbóim hegyesen meredeztek, vágyták az ujjait.
- Kívánlak - nyöszörögtem, lábamat köré fontam.
Jess nevetett, belemarkolt fenekembe, és könnyedén felemelt, a falhoz szorított. A hideg csempe érintése a hátamon nagy sóhajt váltott ki belőlem, de gyorsan megfeledkeztem róla, mert a srác farka a puncimhoz illeszkedett, és lassan behatolt.
Nyögve élveztem, ahogy a kemény fasz kitöltött. Éreztem lassú mozgását, élveztem, hogy lassan ráengedett.
- Jaaaj... - nyögtem, mert nem bírtam már tovább, arcom a nyakához simult. - Ez nagyon jó!
- Igen - hörögte a srác, és finoman mozgatott magán. Nagyon érzékien kefélt, teljesen a falhoz préselt, a testével tartott, csípője csodás ritmust diktált, minden mozdulattal hozzáért a csiklómhoz.
Körmeimet a vállába vájtam, nem törődtem semmivel, csak élveztem az ostromot. Valósággal kínzott engem, nagyon közel voltam már, nyöszörögve könyörögtem a gyönyörért, de ő nem törődött vele.
- Ebbe belepusztulok - kiáltottam, fogam a nyakát súrolta. - Bassz meg!
Jess nevetése mintha libabőrőssé varázsolta volna a hátamat. Hatalmas orgazmus közelített. Lábam a srác derekára fonódott, úgy próbáltam még mélyebben magamba húzni.
- El akarsz élvezni? - kérdezte, és a szemembe nézett.
- Nem, hogy is gondoltad? Hát persze, hogy el akarok!
Ami következett, arra nem számítottam. Még ma sem igazán tudom elhinni, olyan keményen kezdett kúrni. Valósággal döngetett, felnyársalt, szétkúrt. Hallottam lihegését a záporozó vízsugarak alatt, hallottam a mocskos szavakat, amiket a fülembe hörgött, és ez még jobban bevadított. A szívem annyira gyorsan vert, hogy azt hittem, kiugrik a mellkasomból. A tüdőm mintha mindent magába akart volna szippantani, a combjaim égtek, a puncim lángolt. Csodálatos volt. Éreztem, hogy rám tör az orgazmus, éreztem a hasamban a feszülést, és a remegést. Aztán mindent elöntött a gyönyör, a forróság szétáradt tagjaimban, a bőrömbe mintha ezernyi tű fúródott volna. A puncim vadul rángott a srác farkán, az izmaim éhesen fejték az izmos húsdarabot. Hangosan sikoltoztam, de a nagy részét, elnyelte a srác széles válla.
Lökött még rajtam hármat, aztán ő is elélvezett, belémengedte forró nedvét, amitől még egy élvezethullám söpört végig rajtam, és a karjaiba zuhantam. Jess megtartott, a lábaim lecsúsztak a derekáról, és meg sem mozdult. Csak lihegtünk ott mind a ketten.
Végül aztán felemelte a fejét, szeme ragyogott, az arca vörös volt.
- Zuhanyozz le - mondta. - Utána hazaviszlek.
- Az jó lesz - feleltem lassan. - Otthon folytatjuk.

****************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is egy kis konyhai nyalakodásról!

Randi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]