2014. augusztus 18., hétfő

M Santorinin 4. rész - Nyáreste

Lemegy a nap, üres a part, de M még így is talál magának gyönyöröket a sötétségben.

A sorozatban eddig megjelent:



*****************************************************************


Úgy terültem el a homokon, mint akit fejbe lőttek. A nap már egy ideje lehanyatlott a horizont alá, az utolsó andalgó turisták is nem sokkal korábban visszahúzódtak a szállodáikba. Már a parti bárok világítása is lassan halványodni kezdett, amikor botorkálva kerestem magamnak egy megfelelő pontot, pár méterre a homokot nyaldosó hullámoktól, és összeroskadtam. Kezeimet már zuhanás közben széttártam, lábaim kis terpeszbe nyíltak, és amint minden porcikám elernyedt a homokon, egy nagy sóhajtás kíséretében nem mozdultam többet.
Kimerítő egy nap volt. Végre, nagy sokára, sikerült úrrá lennem a városka utcáin, így a szállodám előtt is, a strand felé elballagó bikinis popók iránt érzett vágyamon, és az esték is tartósan olyan nyugodttá váltak, hogy le tudtam telepedni a laptopom mellé és csak írtam a történeteket és írtam és írtam. Elvégre ezért jöttem ide. Távol a nagyváros zajától, távol az idegesítő hétköznapoktól... Bár itt meg pont a ló másik feleként a nem hétköznapi örömök ragadtak el. Azonban úgy döntöttem, kitomboltam magam, most már nem érdekel, vessük bele magunkat a "munkába" is.
A dolog olyan jól sikeredett, hogy a végén már a környezetem kezdett aggódni, hogy megszállt az agyrohasztó dilihopp, más néven a közönséges agyfasz. Jadon ennek következményeként pedig a legingerlőbb tinédzser éne lett úrrá. Még az a szerencse, hogy nem az a típus volt, aki ötpercenként hívogat, hogy "Jaj, csajszi, képzeld el, mi volt ma a plázában!" vagy nyafog, hogy kísérjem el venni egy cukcsi rózsaszín rucikát, mert akkor tényleg agyfaszt kaptam volna és nem csak képletes fejlövéstől terülök el a parti homokon. Bár nem vagyok benne biztos, hogy így jobban jártam.
Szerencsére az után az ominózus party után eddig nem szervezett többet. Vagy csak biztonságos távolságban tőlem, nehogy a nyelvem ismét a szájában találtasson kikötni. Ezeknek az óvintézkedéseknek pedig szívből örültem. Azt a csajmennyiséget, akikkel meló közben flörtöltem, hogy miután rávettem őket a fogyasztásra nálunk, vagy akár már közben is, én is személyes hasznot húzzak a helyzetből, úgy tűnt, elégnek ítélte, így más eszközökhöz nyúlt.
Amilyen dimbes-dombos ez a sziget, nem tudtam elképzelni, hogy a túrázáson és hegymászáson kívül bármi szárazföldi kikapcsolódásra is lehetne lehetőség. És még ezekre is csak lájtosan előbbi esetben tekintettel a kis távolságokra, hiszen még a fősziget egyik végéből a másikba elgyalogolni se volt nagy kihívás, még akkor se, ha szándékosan kerültük a mindent behálózó betonutakat, utóbbiban pedig a hirtelen szintemelkedések egész minimálisra korlátozódását. Jó, persze, ott volt a kaldera fala, ami több tucat méter magasan szinte függőlegesen emelkedett ki a keskeny tengerpartból, de az meg már a másik véglet volt. Vagyis a sziget egyik oldalán kb. fizikai lehetetlenség komolyabban hegyet mászni, a másik oldalán meg alpinistának kellene lenni hozzá. Jad viszont megtalálta a megoldást egy olyan útvonal képében, ahol még ezen a egyenletlen felszín non plus ultrájaként jellemezhető szigeten is hosszan lehet kocogni. Amit persze, nem utolsó szempontként, a turisták is kihasználnak, így testedzés közben lehet bámulni az izzadó testeket és a feszes biciklis nadrág alatt gömbölyödő popókat is.
Normális körülmények között kapva kaptam volna a lehetőségen. Sport, csajok, jó idő, mindezt pedig ráadásul egy jó barát társaságában, ez a nekem való. Az után azonban, hogy itt-tartózkodásom első felét kellemesen elbaszarintottam az írás szempontjából, amíg teljesen ki nem facsartam magam, nem engedélyezhettem megállást.
Na és ennek eredményeként bújt elő Jadból az állat. Úgy rágta a fülemet, hogy mozduljak ki vele, mint még soha senki. Néha még, a poén kedvéért, szó szerint is. Jó érzés lett volna, hogy van egy olyan barátom, aki ennyire szem előtt tartja a javamat, és még amikor elküldöm miatta a francba, akkor is csak nevet és maximum taktikát vált... csak ezzel ne a lehető legalkalmatlanabb pillanatban talált volna meg!
De nem volt menekvés. Végül, hősiesen kitartó nógatásának eredményeként, be kellett adnom a derekam. Na és akkor jött a bosszú.
A homokban kiterülve, a homokba hangulatvilágítás céljából kiszúrt fáklyák már egyre inkább csak pislákoló és az éjszakai égre lassan feljövő csillagok egyre erősebb fényében, úgy éreztem, minden porcikám sajog. Azt mindig is tudtam, hogy Jad egy igazi kis energiabomba. Csak meg kellett nézni, ahogy tombolt a medencés buliban a szállodánknál. Na de hogy ennyire...
Fél napnyi hajtás után, amibe csak annyi megállás fért bele, hogy a vízveszteséget pótoljam és, mellesleg, kiköpjem a tüdőmet valahova a poros út mellé, úgy éreztem, hulla vagyok. Azon se csodálkoztam volna, ha kiderül, úgy kb. fél úton kiterültem az aszfalton és már csak a szellemem rótta tovább a kilométereket. Bár nem. Egy szellemnek nem sajog úgy a lába, mintha csak egy merő lüktetés lenne az egész.
Szerencséjére a kis kínzómestert a nap végén azonnali hatállyal elszólították az otthoni kötelezettségei, amiket valahogy az én szívatásom közben elfelejtett megcsinálni. Mert ha a kezeim közé kaparintottam volna, biztos, hogy a maradék kevéske erőmet is arra használom fel, hogy kitekerjem a nyakát. De most már inkább csak azt fontolgattam, milyen elmés módszerrel vághatnék vissza neki ezért. Kinézek egy kellően szerelmetes turista párocskát, aminek a férfi tagja minimum száz kiló tömör izom, és elhitetem Jaddal, a nőnemű tag valójában teljesen belé habarodott, aztán egy doboz sörrel a kezemben nézem, ahogy a benga állat átkergeti őt a fél szigeten? Vagy hashajtót teszek az italába? Nem, az utóbbi túl sablonos lenne. Esetleg a legcsúnyább turistalánykánt szabadítom rá, akit csak találok a szigeten, alaposan megkoreografálva a szituációt, hogy Jadnak legalábbis egy napja rámenjen, hogy levakarja magáról? Nem döntöttem még el, de valami ilyesmit mindenképp össze kell hoznom.
Lehunyt szemmel morfondíroztam és élveztem a bőrömet simogató hűs tengeri szellő érintését, a közelben partot érő hullámok lágy morajlását és a sercegve haldokló fáklyák hangját. Végre pihenés!
Ekkor ütötte meg a fülemet a homokban közeledő léptek zaja. Bár a szemeim csukva voltak, és amúgy is valószínűleg már túl sötét volt ahhoz, hogy bármit is lássak, izmaim azonnal fájdalmasan megfeszültek az első gondolatra, ami átsuhant elkínzott agyamon, amikor a közeledő léptek végül megállapodtak a fejemnél.
- Hagyj békén, Jad! - nyögtem ki végül. - Ennyi elég volt mára.
Sőt, egy egész életre is elég volt. Ezt viszont már nem tudtam hozzátenni, mert sirámaimra válaszul felcsendült egy vidám nevetés a fejem felett.
- Jad nincs itt, de ha akarod, megkérhetem, hogy futtasson le veled még egy kört.
Mintha mázsás súlyokat kötöttek volna szemhéjaimra, amikor felnyitottam őket, hogy a még megmaradt halvány derengésben kirajzolódjon felettem Franchesca kerek arca és a rajta uralkodó vigyor.
- Mit keresel itt, Scheska? - nyögtem.
- Most zártam be a bárt - válaszolta továbbra is vigyorogva. - Aztán megláttam, hogy valami aszott kákát vetett partra a víz. Gondoltam, megnézem.
- Haha! Nagyon vicces - válaszoltam örömtelenül, azonban közben alig tudtam visszatartani a mosolyomat.
- Nem bánod, ha csatlakozok?
- Ha nem zavar, hogy egy aszott káka társaságában látnak - ült ki most már arcomra a mosoly.
- Ugyan! Ki látna meg itt? - telepedett le mellém a homokba.
- Remélem, senki. De ha egy bizonyos illető erre téved, az után az ő lecsavart töke fog itt heverészi a homokban.
- Még szerencséje, hogy olyan neki nincs - nevetett pultos lányunk.
- Nem baj - horkantottam. - Akkor találok rajta valami más kellően fontosat, amit lecsavarhatok.
Scheska csak nevetett és megcsóválta a fejét.
- Alaposan megfuttatott, mi?
- Ja. Mindenem sajog. Még olyasmi is, amiről eddig azt se tudtam, képes rá.
- Na látod, ez az igazi teljesítmény!
- Inkább fogd be, vagy rajtad is találok lecsavarni valót! - kacagtam.
- Ó! Azt megnézem. - Bár nem láttam az arcát a sötétbe hajló homályban, de az a széles mosoly eltéveszthetetlen volt a hangján. - Inkább csavargasd a turista csajokat, ha ilyen hajlamaid vannak. Bár szerintem ez elől inkább csak még gyorsabban futnának.
- Lehet. Majd legközelebb, ha nem lesz velem egy rabszolgahajcsár, talán lesz energiám azt is kilesni, kinél próbálkozhatok az ilyesmivel.
Hamar elejét vettem a testemet rázó kuncogásnak, mert ettől csak még inkább belenyilallt a fájdalom az izmaimba.
- Szóval a gonosz kicsi Jad nem hagyott csajokat hajkurászni? - folytatta Scheska olyan hangon, amit, ha nem tudtam volna, csak ugrat, akár még együttérzőnek is gondolhattam volna.
- Ja - nevettem fel. - Teljesen ki vagyok éhezve.
- Hmm. Ezen segíthetünk - somolygott, miközben egyik keze a hozzá közelebb eső combomra siklott.
- Hé, hé, hé! Mégis mit csinál, kedves kisasszony? - kacagtam fel, de közben meg se mozdultam, ahogy vékony ujjai rövid sortom alatt meztelen combom simogatták.
- Mit gondolsz? - bazsalygott tovább. - Nem gondolod, hogy a pult mögül is elég kényelmetlenül izgató bámulni a csini lányokat? Pláne ha azok még flörtölnek is veled.
- Szóval a gonosz turisták felizgatták a szegény kicsi Scheskát, és most rajtam éli ki magát?
- Hmm. Nem is rossz ötlet - nevettünk fel együtt, azén hangom azonban halk nyögésbe fordult, amikor olasz barátnőm keze egy gyors mozdulattal besiklott bugyimba.
- Ejha! Ez az a híres olasz temperamentum?
- Inkább fogd be! - nevetett, de erőtlen utasít hangjánál sokkal hatásosabb volt ujjai munkája, ahogy végigsimított szeméremajkaim között. Egész ágyékom lüktetni kezdett már csak ettől az egy kis manővertől is. Úgy tűnik, Jad fárasztása e-téren is csökkentette a tűrőképességemet.
Beharaptam alsó ajkam és halkan zihálni kezdtem, ágyékom feljebb lökve barátnőm kutakodó keze felé. Ő már nem szólt semmit. Csak halk kuncogását hallottam az egyre sűrűsödő sötétségen keresztül. Vagy lehet, csak az én szemeim előtt sűrűsödött a homály? Ki tudja? Mindenesetre a következő pillanatban lehunytam pilláimat és a fejem hátra hanyatlott, ahogy egy árnyalattal hangosabb nyögéssel díjaztam, ahogy Scheska vékony ujjai bejáratomat kezdik izgatni.
- Na ez az olasz temperamentum - kuncogott.
- Pofa be és folytasd! - ziháltam, vágyva a további élvezetekre.
Francheska pedig nem is habozott tovább. Rövidke izgatás után már belém is tolta mutatóujját.
Szemeim kikerekedtek és még zihálásom is elhalt, ahogy élveztem munkáját lábaim között. Testem már annyira elkínzott volt, hogy nem volt szükség különösebb manőverekre a csúcsra juttatásomhoz.
Szemem előtt táncoltak a fáklyák még pislákoló fényei, abszurd táncot járva, bukfencet vetve. Egyesek úgy vélik, az orgazmus az a pillanat, amikor az ember a legközelebb kerül Istenhez. Ezért bizonyos szekták a féktelen orgiákban találják meg a fenn való imádatának legjobb módját. Akárhogy is, abban a pillanatban előttem a már-már irreális módon ide-oda ugráló fénypöttyök között csak egy kövérkés, bozontos arc rajzolódott ki. Vastagszálú, feketébe hajló sötétbarna haja válláig omlott le, szinte elhatárolhatatlanul kulcscsontjáig lenyúló szakállától. Szemei kifürkészhetetlenek voltak, ahogy meredten rám szegeződtek.
Nem épp az a hagyományos istenkép volt. De aztán, ahogy lassan kezdett a fejem kitisztulni, és a fénypöttyök visszatértek a fáklyák hegyére és a jelenés kezében a zseblámpába, rájöttem, nem is véletlenül.
- Fö-főnök! - pattantam ülő helyzetbe, ismét nyilalló fájdalmat csalva izmaimba.
Scheska már hamarabb felfigyelt a férfi közeledésére, én azonban már túl messze jártam, hogy ebből bármit is érzékeljek.
Stanislav, a munkahelyünkül szolgáló kis bár tulajdonosa, és nem mellesleg annak az égetni való kis boszorka Jadnak az apja, fürkészően tekintett ránk zseblámpája fényében, majd kerek arcára fokozatosan széles mosoly ült ki.
- A móka még zárás után is folytatódik, he? - viccelődött pattogós angolsággal.
- Mindent elrendeztem, főnök. Az épület zárva, reggel pedig időben a helyünkön leszünk - magyarázkodott Scheska.
- Persze, persze - legyintett a nagy medve kacagva. Szemmel láthatóan nem izgatta magát különösebben a történtek miatt. - Csak aztán ne nekem kelljen ágyba dugnom titeket hozzá! - kacsintott, jelezve, egyáltalán nem lenne ellenére az sem.
Scheskával egymásra néztünk és mindketten csak nevettünk, miközben Stanislav elcammogott, begyűjtve a kialvó fáklyákat, és magunkra hagyott minket, tegyük, vagy folytassuk, amihez csak kedvünk van.

Következő rész: M Santorinin 5. rész - Párocska

*******************************************************************************

Ha tetszett, olvass B nyári kalandjairól is, itt: Nyár végén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]