2014. szeptember 23., kedd

Kihívás

Óvatosan végiggörgettem lábamon a harisnya szárát, majd gondos mozdulatokkal rögzítettem a combfixemen. Szeretem ezt a kellemes, jóleső feszültséggel teli készülődést a találkák előtt. Ez az, ami megadja a sava-borsát az egésznek. Minden egyes alkalommal egy újabb férfi, akit elcsábíthatok. Egy újabb kihívás... Én pedig állok elébe.
Felemelkedtem az ágyról és magassarkúim kopogásától kísérve a tükör elé léptem, hogy végigmérjem magam. Nem tudhattam, a mai kuncsaft mire vágyik. Vannak olyan férfiak, akik a szende szüzeket szeretik, akik minden bókjukra elpirulnak, mások meg az erős, öntudatos nőket, akiket minden téren partnerként kezelhetnek. Az azonban ritkán van a delikvens arcára írva, ő melyik kategóriába tartozik. Az előítéleteket pedig már rég megtanultam leküzdeni.
Akad, akit első ránézésre egy izomagyú meláknak néznénk, aki a testét borító hegeket mind egy szálig utcai verekedésekben és késelésekben szerezte, viszont elég pár szót váltani vele és kiderül, hogy valójában egy érző szívű óriás, aki még a hangját se tudná megemelni egy nő jelenlétében, nem hogy a kezét, a sebei pedig a profi bokszkarrierjéből vagy valami ilyesmiből származnak.
A másik eset meg a jól szituált sármőr, akinek egy mosolyára ledobná már egy kolostornyi apáca is a bugyiját. Aki elhalmoz bókokkal, apró ajándékokkal, kedvességekkel, és azt hinné az ember lánya, nem is találhat nála jobb partit, aztán kiderül, hogy egy pszichopata állat, akinek csak póz, csak szerep a gyengéd szerető, és ha a partnere egy kicsit is ellent próbál mondani neki, előkerül a nadrágszíj.
Minden ember más. Minden férfi más, de épp ez a szép az egészben. Ezért élvezem annyira, amit csinálok. Hiszen minden egyes este egy új kihívás.
A családom, a barátnőim mindig is értetlenkedve álltak a munkám előtt. Máig se értik, miért akarom áruba bocsátani magam, amikor az ég egy adta világon semmi szükségem nincs rá. Már így is van egy szép lakásom, kocsim, diplomám és jelentős örökség elébe is nézek. Ha akarnék, könnyedén betornázhatnám magam egy jól fizető állás kényelmes irodai bőrfotelébe, és azért sokkal inkább csak konzervatív kosztümöt kellene híznom, mint tangát. Én azonban nem erre vágytam. A mostani életem, ha nem is nyújtott akkora anyagi és fizikai biztonságot, sokkal izgalmasabb volt.
Persze a hozzám közel állók többsége csak annyit látott az egészből, hogy idegen férfiakkal bújok ágyba, akiket többnyire még egy napja sem ismerek. Igaz, ami igaz, ez is benne volt a pakliban, mégpedig messze nem a legutolsó helyen a munkám legélvezetesebb elemeinek listáján, de egyáltalán nem csak ezt és ezért csináltam.
A kívülálló emberek többségének én csak egy kurva voltam, aki pénzért teszi szét a lábait. Én viszont egyáltalán nem így tekintettem magamra. Persze, meg kell adni a módját és a kereteit a dolognak. Kértem egy jelképes összeget a partnereimtől, ami elég nagy ahhoz, hogy súlyt adjon a "szolgáltatásomnak", de elég kicsi is, hogy bárki, akinek van akár egy kevéske extrája is, amit a tejbe apríthat, megengedheti magának néhanapján. Azonban azt sose engedtem, hogy a piszkos anyagiak megfertőzzék az együtt töltött időt. Erre tartottam Maxot. Kedves srác, aki mindig megtalálta a hangot az ügyfelekkel és volt olyan jó emberismerő, hogy bízhassak benne, az első adandó alkalommal lekoptatja a veszélyes alakokat.
Mivel nekem nem volt különösebb szükségem a pénzre, az ebből befolyó keresetem java részét engedtem, hogy zsebre tegye, cserébe ő letárgyalt mindent előre az ügyfelekkel, intézte a piszkos anyagiakat és mindent elrendezett. Így én akár úgy is tekinthettem a dologra, mintha egy randira mennék. Vakrandira, ahol a másik sokat tud már rólam, én viszont róla vajmi keveset, ha egyáltalán, de így volt szép.
Az ügyfelek túlnyomó többsége pedig messze nem csak gerincre vágni akart. Ha arra vágytak volna, elmennek valamelyik közeli bárba, ahol bagóért kapnak egy csinos pofit és egy puncit. Ha még a minimumnál valamivel többet fizetnek, akkor meg az utóbbi még szűk is lesz nekik.
Akik viszont engem kerestek, azok általában valami többre vágytak. Néha azt kérték, kísérjem el őket egy színházi előadásra, egy bankettre, romantikus hajókázásra, vagy csak töltsek velük egy napot és csevegjek. Akadtak üzletemberek, akiknek a sok munka mellett nem maradt idejük ismerkedni, udvarolni, de volt elég pénzük ahhoz, hogy akárhányszor megvásárolják tőlem és a hozzám hasonlóktól néhanapján egy szerelmes nő figyelmét. Még ha az a szerelem csak megjátszott is volt. De akadtak szerencsétlen kis ficsúrok is, akik nem kellettek egy lánynak se, vagy túl gyávák voltak ahhoz, hogy egyáltalán kezdeményezzenek, arra viszont volt elég vastag pénztárcájuk, hogy önbizalmat adjon nekik, bármit tesznek, vagy mondanak, én lelkesedve végighallgatom őket.
Én élveztem mindegyiket, szó se róla. Mindnek megvolt a maga szépsége, a maga bája, és minden egyes alkalomtól kaptam valamit. Én se voltam az az üresfejű liba, akit csak a pénz érdekel, vagy, ad absurdum, egy kiadós dugás. A kihívásokért csináltam és, nem egyszer, az igencsak kellemes társaságért is. Emellett pedig, amellett, hogy teljes mértékig megbíztam Max emberismeretében és elővigyázatosságában, fenntartottam magamnak a jogot, hogy ha valami nem klappol, azonnal visszalépjek az egésztől. Ha valami bűzlött a pasival kapcsolatban, nem éreztem jól vagy biztonságban magam, bármikor faképnél hagyhattam. A pénzét persze ez esetben az utolsó fityingig visszakapta. Ezen nem múlott. Max ezt is diszkréten és zokszó nélkül elintézte. Már amikor egyáltalán szükség volt rá.
Így pedig nem maradt már túl sok félni valóm. Elég volt, ha csak a jóleső izgalom borzongásával tekintek az események elébe.
Különösen igaz volt ez most, amikor tulajdonképpen semmit nem tudtam a delikvensről. Max felhívott kora délután, közölte velem a találka helyszínét és az időpontot és kéz és lábtörést kívánt.
Sok oka lehetett, hogy a fickó nem mondott semmit magáról. Lehet egy megfontolt Casanova, aki a titokzatosságába burkolózva csábít, akiről nem tudsz semmit, de így is úgy érzed, akár az életed s rá bízhatnád. Lehet egy tejfölös szájú kis egyetemista suhanc, aki az átmelózott első félév után kapott ösztöndíját költi arra, hogy, ha másként nem megy, hát így szerezzen nőt, viszont mindezt szégyenli, vagy attól tart, nekem se kellene, ezért inkább hallgat. Lehet egy visszafogott, de egyébként aranyszívű ember is, aki nem szeret csak úgy magáról beszélni. Max meg nem az a típus, aki erőltetné, ha csak nem lóg ki neki valahol a lóláb. De még az is lehet, hogy egyszerűen csak így jött ki a lépés. Vagy az, hogy menedzserem, ahogy sokkal inkább szerettem gondolni Maxra, mint a stricimre, különösen, hogy utóbbi egyáltalán nem volt, most épp abban lelte örömét, hogy teljes mértékben a sötétben hagy tapogatózni a legutolsó pillanatig.
Ennyi öröm persze neki is kijárt. Sose adódott még gond az ilyen csínyeiből, én pedig azt is élveztem, ha így ugrok fejest az ismeretlenbe.
Gondosan eligazgattam sötétbarnában játszó fekete ruhám combközépig érő szoknyáját. Úgy döntöttem, egy éppen csak egy leheletnyire dekoltált darabot veszek fel. Ha egy konzervatív fickóval hoz össze a vakszerencse, na meg Max, ez még bőven beleférhet, ha meg egy vadabb alakkal, aki inkább kukucskálna be mélyebben, azon még később is lehet segíteni.
Hosszú, gesztenyebarna hajam frissen mosott göndör fürtökben omlott vállamra, miközben egy leheletnyi szájfényt vittem ajkaimra és éppen csak ízlésesen kihúztam szemeimet.
Tökéletes.
Az összkép olyan volt, mintha tényleg csak egy átlagos, kései huszonéves lány lennék, aki a péntek esti randijára készül. Találka egy közeli bárban, talán egy ital, aztán alakul, ami alakul. Ez is egy jó estének ígérkezett.

***

A zene épp a kellemes hangerőt megütve dübörgött, amikor beléptem az ajtón. Ismertem a helyet. Kellemes kis szórakozóhely volt. Se nem füstös kocsma, se nem a pelenkásokat kiszolgáló kakaóbár. Pont az a hangulatos kis ivó, ahova a jól szituált népek benéznek munka után, vagy egy fáradtságos hetet kipihenni.
Talán épp ezért intézte úgy Max, hogy itt találkozzunk. Már ha egyáltalán az ő ötlete volt és nem eleve a delikvens kért ide. Annyit tudtam, a pult ajtó felőli sarkán kell keresnem egy magas, hosszú hajú illetőt, sötétkék ingben. A magas, tekintve az én száznyolcvan centimet, amit az ilyen alkalmakra felvett magassarkú még tetemesen meg is toldott, igazán méretes fickót jelenthetett. A hosszú haj meg... önmagában még az ég egy adta világon semmit nem jelentett. De ha egy lepukkant romkocsmában, vagy egy motorokkal telezsúfolt parkolójú csehóban kell keresnem egy hosszú haj, nagydarab pasit, akkor jobb lenne óvatosan közelíteni. Hiába nem vagyok előítéletes, a biztonság az első.
Amikor azonban megpillantottam potenciális partneremet, a maradék feszültségem is lassan kezdett elpárologni.
Ott ült a pult sarkán, ahogy lebeszéltük. Magas, de arányosan karcsú alak, hosszú ujjú sötétkék, halvány fehér-csíkos ingben, nekem háttal. Egyenes, ápolt fekete haja a háta közepéig lógott le. Még ebből a szögből is inkább tűnt egy kellemes fickónak, akinél a hosszú haj inkább csak a tömegből való kiemelkedés eszköze. Talán egy irodista valamelyik vállalat irodaházából, aki így akar kitűnni a szürke semmilyenségből. Szimpatikus vonás.
Engedtem, hogy arcomra kiüljön a mosoly, miközben izmaimból a maradék feszültség is kiszállt. Ez is egy kellemes estének ígérkezett.
Cipőm sarka kopogott a padlón, ahogy oda sétáltam hozzá és a bárszék alacsony támlájára könyököltem.
- Helló! Rose vagyok - mutatkoztam be művésznevemen a fickó tarkójának. - Jól telik az estéd?
- Pompásan - jött a válasz, testem pedig egy pillanat alatt ismét megmerevedett, szemeim pedig elkerekedtek, ahogy partnerem lassan felém fordult. - Főleg, hogy most már élvezhetem egy ilyen gyönyörű hölgy társaságát.
Tekintetem néhány másodperc alatt vagy tucatszor végigpásztázta a sima, lekerekített formák uralta arcot, a telt, de nem túl vastag ajkakat, a lágy metszésű orrot és a kedvesen csillogó zöld szemeket. Aztán egy kicsit lejjebb is tévedtem, minta végső bizonyítékot akarnék találni az ing kigombolt felső pár gombja által engedett bepillantással mellkasa ízlésesen domborodó halmaira.
A fenébe is, Max! - fújtam magamban. - Jól kicsesztél velem. Gondolom most jót röhögsz a markodba és elképzeled, mit reagálok, amikor rájövök, egy nővel hoztál össze.
Szívem gyors üteménél már csak gondolataim zakatoltak hevesebben. Nem tudtam, mitévő legyek. Legszívesebben most mentem volna és alaposan fenéken billentem Maxot. Bár magam sem tudtam, azért, mert egy nővel beszélt le nekem randevút, vagy csak azért, mert ezt nem tudatta velem előre.
Az igazat megvallva, különösebb kifogásom nem lett volna ellene. Sosem voltam még nővel, de ez is csak egy új kihívás. Ősz apám valószínűleg a haját tépné, ha megtudná, hogy az ő egy szem lánya más nőkkel veti magát a lepedőre, de én nem láttam ebben semmi kivetni valót. Csak mást. Izgalmasat.
De mégiscsak új és szokatlan helyzet, nekem pedig fogalmam se volt, hogy álljak hozzá. Hogy mit kezdjek magammal most.
- Ó, de neveletlen vagyok! - kacagott fel mély, de még így is egyértelműen nőies hangján partnerem. - Szólíts csak Ann-nek! - nyújtotta felém a kezét.
Gépies mozdulattal emeltem fel a karom és ujjaim enyémnél legalább másfélszer nagyobb tenyerébe simítva, engedve gyengéd, de mégis határozott szorításának.
- Ne... ne haragudj! - hebegtem. - Csak... váratlanul ért... váratlanul értél és most... nem tudom, hogy...
- Hogy hogyan reagálj? - nevetett fel, kacagása viszont sokkal inkább volt zavarba ejtő, mint sértő. Éreztem, hogy arcom pírban úszik. - Semmi gond. Sejtettem, hogy ez lesz. A menedzsered... Max, ugye? Szóval mondta, hogy nem volt még dolgod nővel és arra jutottunk, jobb talán, ha nem tudod előre.
- Kitekerem a kis ficsúr nyakát - szűrtem a fogaim között, majd még jobban elvörösödtem, amikor rájöttem, mindezt hangosan is kimondtam.
Ann csak nevetett és a fejét ingatta.
- De végül is itt vagy. Nem rohantál el. Ennyi izgalom meg belefér, nem?
- Azt hiszem... - válaszoltam még mindig zavartan.
- Na, gyere! - karolta át gyengéden a vállam. - Meghívlak egy italra, megnyugszol, aztán még mindig távozhatsz, ha úgy látod jónak.
Kedves és megértő mosolya némiképp megnyugtatott és végül sikerült kierőszakolnom magamból egy bólintást.
Úgy nyeltem a koktélt, mintha csak víz lenne. Először arra gondoltam, valami töményet kérek, de aztán elvetettem az ötletet. Nem akartam lerészegedni. Nem az én stílusom volt és tiszteletlenség lett volna Ann-nel szemben is. Elvégre, bármit is hord a lábai között, mégiscsak a kuncsaftom.
Miközben ő kedvesen mosolyogva figyelte, hogy próbálom az alkohol mámorának növelésével csökkenteni az idegességem szintjét, végigpörgettem magamban az érveket.
Igazából Max nem csinált semmi rosszat. Azon gondolkodtam, ha előre tudom, hogy az aktuális partneremet Ann-nek hívják, és ezen senki nem rökönyödik meg, amikor bemutatkozik, már persze ha tényleg ez a valódi neve, akkor is nagyobb az esélye, hogy belementem volna a buliba, mint hogy nem. Az egyetlen, ami zavart, hogy az egész váratlanul ért. Sosem voltak ellenemre a meglepetések, de ez most...
Leengedtem a poharam a pultra és sóhajtottam egyet.
- Nagyon zavarba hoztalak? - kérdezte Ann és biztatóan a kezemre tette övét.
- Igen... Vagyis nem. Nem te. Csak... ez az egész helyzet.
- Arra számítottál, hogy egy férfival fogsz itt találkozni és most nem tudod, mihez kezdj, igaz?
Nem tudtam válaszolni, csak egy pillanatnyi gondolkodás után lassan bólintottam.
- Értem. Semmi gond - mosolygott töretlenül. - Ha ezek után itt akarsz hagyni, azt is megértem.
- Jaj, nem, dehogy! - kaptam fel a fejem. - Nem te tehetsz róla. És igazán kedves vagy. Én... más körülmények között semmi gond lenne, csak így...
- Zavarba vagy - fejezte be helyettem a mondatot, mire én ismét csak bólintottam.
Nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez az egészhez. Ha Ann férfi lenne, ahogy számítottam rá, magabiztosan körbeudvarolnám, engedném, hogy beszéljen arról, amiről szeretne, elvigyen oda, ahova esetleg tervezte, és képességeimhez mérten igyekeznék lépést tartani vele, intellektuálisan is. De így...
Ha előre tudom, hogy nő. Lélekben arra készülök fel, hogy ruhákról és kiegészítőkről kell csacsognom, nem sportról és kocsikról. Bár, Ann-re nézve, lehet, nála az előbbi se vált volna be. Akárhogy is, romba dőlt minden, amit előre elterveztem és, ellentétben azzal, amikor az előítéleteim csúfos kudarcot vallanak egy kuncsaftot illetően, itt még a korrekció terén is tanácstalan voltam. Fogalmam se volt, mit mondjak. Ann azonban nem érdemelte meg, hogy csak úgy faképnél hagyjam. Kedves és rendes nő volt. Csak azok az átkozott körülmények...
- Mit szólnál, ha nem erőltetnénk a beszélgetést? - rántott ki végül a gondolataimból Ann. - Nem sürget minket senki. Semmi se kötelező. És szavak nélkül is jól érezhetjük magunkat.
- Mire gondolsz? - néztem fel rá.
Ann nem válaszolt, csak egy pillanatra rám mosolygott, majd a hangszóró felé emelte tekintetét. Az aktuális zeneszám lassan elhalkult, majd egy pillanatnyi csend után elkezdődött a következő.
- Ez megteszi - mondta és lassan feltápászkodott.
- De mihez? - kérdeztem értetlenül, meg se várva, amíg talpra áll és felém nyújtja a kezét.
- Szabad egy táncra, hölgyem?
- De... de... én nem tudok olyan jól táncolni... - Ez nem volt teljesen igaz. Sőt. Bár igaz, ami igaz, sosem rajongtam a táncért, nem mondhattam magam teljesen tehetségtelennek sem. Más esetekben viszont legalább már egy-két órával előre tudhattam, táncolni fogunk és a partnerem milyen jellegű helyre visz, így felkészülhettem a feladat teljesítésére. De most...
- Semmi gond - mosolygott bátorítóan Ann. - Majd én vezetlek.
Egy pillanatig elgondolkodtam, majd ismét csak bólintottam és tenyerébe simítottam a kezem.
A zene lüktetése észrevétlenül járta át a testemet. Ann úgy rángatott a rögtönzött tánctéren, mint egy rongybabát, én pedig csak igyekeztem követni mozdulatait. Éreztem, ahogy tucatnyi szempár szegeződik ránk, de ez, furcsa mód, inkább ösztönzőleg hatott rám.
Ann átkarolta a derekam és magához húzott és pedig hozzá simultam, miközben arcomra lassan kiült a mosoly. Élveztem, hogy néznek. Nem érdekelt, mit gondolnak rólam, hogy egy másik nővel táncolok, pláne ilyen intim helyzetben. Csak a figyelem érdekelt, és az, Ann milyen megértő és gyengéd volt.
- Jobban vagy már kicsit? - kérdezte Ann.
A szám már véget ért, de ő még mindig fogta a kezem. Ujjai az enyémek közé fonódtam és éreztem tenyere bőrének puha érintését az enyémen.
Továbbra sem szóltam semmit, csak mosolyogva bólintottam. A zavarom már tova szállt. Volt valami ennek a nőnek a közelségében, ami nyugalommal töltött el.
A szemem sarkából láttam, ahogy több szempár is ránk szegeződik, miközben visszasétáltunk a pulthoz. A férfiak többsége szeret alaposan végigmérni egy csinos nőt. Kettőt még inkább. Ha pedig az a két csinos nő egymással van elfoglalva és egymáshoz simulva élvezi a zenét, az biztos, hogy a legtöbb hímnemű jelenlévő tekintetét oda vonzza.
Egyrészről imponált a figyelmük, másrészről viszont nem múlt el még teljesen a feszültség a gyomromból. Mintha a pillantások hatására egy láthatatlan kéz odabent tartaná.
- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet? - vetettem fel Ann-nek.
Partnerem egy pillanatra rám nézett, majd, mintha megérezte volna zavarom tárgyát, körbenézett a helyiségben.
- Jó ötlet - mosolygott rám. - Egy kis friss levegő tényleg jó tenne.
Hálásan rá mosolyogtam. Jól eső érzéssel töltött el, hogy szavak nélkül is megértette problémámat. Testem ismét megfeszült, amikor a kezem után nyúlt, hogy az ajtó felé vezessen, de a következő pillanatban minden rossz érzésem eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.
- Kérdezhetek valamit? - néztem fel rá, miközben gyengéden megszorítottam kezét, ahogy végigsétáltunk a korai éjszakában kivilágított utcán.
- Mondd csak! - villantotta rám ismét vonzó mosolyát.
- Egy ilyen... kedves nő, mint te... hogyhogy a magamfajta szolgálataira szorul?
- A magadfajta? - kacagott fel ismét. Más körülmények között az ilyen reakciótól vérig sértődtem volna, tőle viszont még valahogy ez is inkább megnyugtató volt. - Ezt hogy érted? Semmi baj nincs veled.
- Oké, de mégis... Biztos vagyok benne, hogy ha akarnád, tucatnyi lány követne kiskutyaként bárhova. Miért... fizetsz mégis egy magamfajta társaságáért?
Gyűlöltem felhozni a pénzt, de egyáltalán nem fért a fejembe az egész. A kuncsaftjaim szinte kivétel nélkül vagy kiéhezett férfiak voltak, akik azonban igazi nőre vágytak, nem csak egy mosolygó Barbie-babára, akit megtömködhetnek, vagy pedig a társaságot szomjazták és minden mozdulatukból, minden megnyilvánulásukból sütött, hogy szükségük van rá, hogy egy csinos nő ott legyen mellettük.
Ann viszont egyik kategóriába se tartozott. Nem azért, mert mióta találkoztunk, egyszer se tett még csak egy kósza mozdulatot, vagy vetett rám egy gyors pillantást se, ami arra utalt volna, az est végén ágyba akarna vinni. A férfiak utóbbi kategóriájában bőven akadt ilyen. Nekik sokkal fontosabb volt az az érzés, hogy van mellettük egy nő, aki hozzájuk tartozik, akit csak ők érdeklik, ha csak egy este erejéig is, mint hogy bejussanak az illető nő bugyijába.
De Ann rájuk se hasonlított. Egyszerűen nem éreztem, hogy neki szüksége lenn rám. Mintha nem is ő lett volna a "megrendelő", hanem én. Mintha én fizettem volna azért, hogy vele lehessek, most pedig, kezdő bakfisként, zavarban vagyok a jelenlététől, ő pedig profiként igyekszik a lehető legkellemesebbé tenni az együttlétünket.
Persze, vannak olyan férfiak is, akik arra vágynak, hogy gondoskodhassanak valakiről. Az ilyenektől sokszor jobb is óvakodni, mert egyes fajtáikból kinézem, hogy szánt szándékkal zavarba hoznak, hogy utána ők gondoskodhassanak rólam. De Ann ilyen sem volt. Tudtam, éreztem, ha most elköszönnék, elengedném a kezét és haza sietnék, egy rossz szava nem lenne. Talán még Max-tól se kérné vissza a pénzét. Csak azt nem értettem, miért.
Őt viszont nem hozta zavarba a pénz említése. Továbbra is, töretlenül csak mosolygott.
- Tudod, nem olyan könnyű az életem nekem se, mint amilyennek látszik - mondta, olyan könnyed hangon, mintha csak jelentéktelen semmiségekről csevegne. - Könnyednek és magabiztosnak látszom, nem igaz?
Gondolkoztam kicsit, majd bizonytalanul bólintottam.
- Akkor kellene látnod, amikor egy olyan nő közelében vagyok, aki tetszik - nevetett fel.
- Ezt... nem értem - fulladt el a hangom.
- A leszbikus nők egy jelentős részéről nehezen mondanád meg, hogy az - magyarázta. - Feltéve persze, hogy nem épp egy másik nő száját falja, de onnantól már édes mindegy. Azt az érzést viszont, amikor fllörtölni akarsz egy csinos nővel, az viszont megrökönyödve húzódik el tőled, sosem felejted el.
Hangjába most először vegyült egy szemernyi keserűség, de ez is épp elég volt, hogy a szívem mélyéből megsajnáljam..
- De... én se vagyok leszbikus - csodálkoztam. - Sosem voltam még nővel. Ezt Max is biztos elmondta. És azzal hogy hagytátok, azt higgyem, férfi vagy...
- Az más - mosolygott rám kedvesen. - Nem teljesen ismeretlenül kerestelek meg.
- Ó?
- Na jó, ez nem jó kifejezés. Te nem ismertél engem. Igazából én se téged. De több ismerősömnek volt már veled dolga és csak jót mondtak rólad.
- Érdekes, én nem emlékszem több leszbikus nőre - mosolyodtam el halványan.
- Nem, nem - nevetett fel. - Ők férfiak. De egyértelműen elmondták, milyen kedves, megértő és tapintatos vagy. Tudtam, még ha vissza is utasítasz, mert nő vagyok, te nem fogsz undorodva elfordulni tőlem.
- De... Ann - kezdtem bizonytalanul. - Tudod, gyűlölök a pénzről beszélni, de... ugye tudod, hogy te csak erre az éjszakára fizettél?
- Jaj nem! Félreértesz - nevetett ismét. - Annyira nem vagyok elkeseredett, hogy meg akarjam vásárolni egy nő szerelmét. Még ha az a nő ilyen gyönyörű is.
Éreztem, ismét kezdek elpirulni, a szavai viszont ezzel együtt némiképp meg is nyugtattak. A kuncsaftjaim többsége magányos, szexre vagy csak társaságra kiéhezett ember. Ezzel nem volt semmi probléma. Mármint azzal hogy vannak ilyen emberek, igen, de én fenntartások nélkül eltöltöttem velük egy kellemes estét. Voltak viszont olyanok is, akiknek ez nem volt elég. Akik a pénzükért birtokolni akartak és kötötték az ebet a karóhoz, hogy akár óránként is fizetnek nekem annyi pénzt, mint ezért az egy éjszakáért, életem végéig. Ez viszont már inkább volt ijesztő, mint vonzó.
- De inkább beszéljünk másról, rendben? - mosolygott rám Ann, de még mielőtt válaszolhattam volna, már más vonta magára a figyelmét.
Csodálkoztam, amikor megláttam a virágos bódét. Ritkaság, hogy még ilyen kései órán is nyitva tartsanak. Ann azonban tétovázás nélkül odalépett, hogy megszólítsa az eladót, majd egy röpke perc után vissza is tért.
- Virágot a virágnak! - nyújtott át egy szál rózsát, én pedig éreztem, hogy az arcom egy pillanat alatt vörösebbé válik, mint az a virág. - Még a nevedhez is illik, Rose - jegyezte meg, miközben átvettem ajándékát és beszívtam illatát.
- Én... nem is tudom, mit mondjak - hebegtem. - Köszönöm.
- Ugyan, nem tesz semmit - mosolygott rám kedvesen.
- Mit szólnál, ha felmennénk hozzám. Kezd hideg lenni.
El se akartam hinni, hogy ezt mondtam. Egyrészről gyakorlatilag én kértem fel őt egy táncra, meztelenül, az ágyban, holott ő egy pillanatra se adta jelét, hogy erre vágyna, másrészről meg... még soha nem vittem fel egy kuncsaftot se magamhoz. Arra az időre, amit kifizettek, az övék voltam. Oda vittek és azt csináltak velem, amit csak akartak. Persze az épeszűség határain belül. De a lakásom mindig is tabu volt. Egészen mostanáig. Ann-ben azonban, valamiért úgy éreztem, megbízhatok.
Partnerem eleinte nem válaszolt, csak kedvesen rám mosolygott és ismét ujjaim közé fonta az övéit.
- Mehetünk.

***

Szemöldököm összerándult, ahogy a reggeli nap fénysugarai ablakomon át arcomba találtak. Halkan felmordultam és fészkelődni kezdtem az összegyűrt takarón.
Csak lassan, fokozatosan tértek vissza az előző éjszaka történései. A nyári meleg miatt nyitva hagyott ablakon át betört szobámba a kellemes szellő és végigsimított meztelen bőrömön. Halkan felsóhajtottam, ahogy fürge ujjakként behatolt combjaim közé és sajgó szemérmemet kényeztette. De még így sem érhetett közelről sem Ann nyomába.
Egy részem most már azt kívánta, bár leállítottam volna, de akkor egy pillanatra sem akartam, hogy eltávolodjon a nyelve bejáratomtól. Olyan istenien nyalt, olyan érzékien kényeztetett, hogy a világ tótágast is fordulhatott és ízeire szakadhatott volna, én azt sem veszem észre a gyönyörtől. Csak újra akartam. Újra, újra és újra.
Egyszerűen mennyei érzés volt, ahogy meztelen bőre az enyémhez simult. Ahogy átölelt, simogatott és telt ajkai puha csókokkal hintették be egész testemet. Sosem éreztem még ilyen csodát, de mintha egész életemben erre vágytam volna.
Halkan morogtam és kinyújtottam kezem, hogy kitapogassam mellettem fekvő meztelen valóját. Ujjaim viszont csak az összegyűrt lepedőt találták. Ahogy kinyitottam a szemem és hunyorogva körbe néztem, rá kellett jönnöm, egyedül vagyok a lakásban.
Ann illata még ott lebegett a szobában, de ez volt minden, ami hátra maradt belőle. Az éjszaka eltelt, ő pedig, jól nevelt vendégként, felöltözött és elhagyta a lakást. A kulcsot az ajtó mellett álló virágcserépben hagyta, ahonnan az éjjel elővettem.
Halkan felsóhajtottam és elterültem a hátamon a plafont bámulva. Még mindig az volt a feltett szándékom, hogy alaposan fenéken billentetem Maxot, amiért így tőrbe csalt, utána viszont adok egy cuppanós puszit is az arcára azért a csodálatos éjszakáért, amit összehozott nekem. Nem mintha sok érdeme lett volna benne, de remélem, egyszer majd fő felelősének, Ann-nek is kimutathatom érte hálámat. Ő viszont az arca helyett a szájára kapja majd a hálacsókot. Csak legyen majd rá megint lehetőségem!

12 megjegyzés:

  1. Felkerül a "Történetek" oldalra is? Tetszett! 5*
    Papa42

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom még. Miért?
      Örülök, hogy tetszett.

      Törlés
  2. 10/10 -es :) Nagyon tetszett! Öröm volt olvasni! :)
    D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszik.
      Kifejted, mi volt ilyen jó benne? :)

      Törlés
    2. Hát a főszereplő valljuk be, ha a szó szoros értelmében nem is de azért mégis az örömlányok közzé sorolható. Viszont ezt sikerült olyan jól tálalni, mintha csak egy hétköznapi hobby lenne, mint pl. az olvasás. Az események leírása pedig önmagáért beszél. :)

      Törlés
    3. Igen. Pontosan erről akart szólni a történet. Örülök, hogy ilyen jól átjött. :)

      Törlés
    4. Nekem volt öröm olvasni ;)

      Törlés
    5. Ennek örülök. Remélem, a hamarosan érkező új történeteim is tetszeni fognak. :)
      Pl. már kikerült a Boldogság című. :)

      Törlés
    6. Erre még nem volt panasz :)
      Azt már korábban olvastam kedves Bloggerasszony. :)

      Törlés
  3. lesz ennek folytatósa? nagyon érdekelne :3

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]