2013. augusztus 15., csütörtök

Találkozás egy olvasóval 2.

Megjegyzés: És... elérkezett a 200. történetem ideje a történetek.hu oldalon. Ennek örömére íme egy újabb Találkozás egy olvasóval. Remélem, tetszeni fog.
FIGYELEM! A történet nem a Találkozás egy olvasóval 1. folytatása. A koncepció azonos és természetesen némi visszautalás is történik az első novellára, de a történet funkciója, hogy az eddigi történeteimre visszatekintve egy kicsit a "kulisszák mögé" engedjek bepillantani. Bár most talán ez kevésbé valósul meg a történeti szál mellett, mint az első résznél. Emiatt jelen történetnek talán sokkal inkább előzménye a Nyaralás és a Gazella című novellám, mint a Találkozás egy olvasóval 1. Utóbbi épp csak annyira, mint bármelyik másik általam írt vagy fordított történet.
Jó szórakozást!

************************************************************************

Ahogy kiléptem a kellemesen légkondicionált vonatból, azonnal megcsapott a nyári forróság. Körbenéztem, de csak a perzselő napfényben fürdő peron ürességét láttam magam körül, a távolban egy málló épülettel, ami valaha vasútállomás lehetett. Közel s távol semmi más.
Feljebb toltam az orromon napszemüvegemet, majd térdnadrágom zsebében kezdtem turkálni annak a lánynak a képéért, akiért idáig utaztam.
Egy kedves arc nézett vissza rám a fekete-fehér tablóképről, visszafogott mosollyal, de átható tekintettel pillantva vissza rám a válla felett. Nyoma sem volt benne annak a vidám és humoros lánynak, akit a beszélgetéseinkből megismertem, ugyanakkor a hosszú sötét fürtök keretezte ovális arcban tökéletesen megvolt másik, komoly, merengő, de ugynkkor két lábbal a földön járó énje. Csak remélni tudtam, hogy ez a kicsit szemcsés, bár nyilvánvalóan művészi okokból annak szánt kép elég lesz ahhoz, hogy felismerjem. Nem jó kilátások, ha itt találkozunk először.
Hihetetlen, hogy mennyire elszaladt az idő, és már el is értem a kétszázadik történetemhez. Őszintén, már vártam, hogy ismét megismerhessem egy érdeklődő olvasómat, ő pedig szinte már kiugrott a bőréből a lelkesedéstől, hogy őt kértem meg, és azonnal fel is ajánlotta, hog ebben a nyári melegben inkább én látogassammmeg őt.
Most viszont kissé felhorgadt bennem szokásos kishitűségem. Vajon jó vonatra szálltam fel? És jó helyen szálltam le? Tudtam, hogy egy isten háta mögötti kis kuszli vasútállomásra jövök, mivel ez volt a legközelebb a faluhoz, amiben, sőt, annak is a szélén egy farmon éltek. Romantikusan hangzott, de ahogy körbe néztem, közel s távol senki az ég adta világon, kezdtem gyanakodni, hogy valamit eltévesztettem. Vagy ő felejtette el? Esetleg nem is akar eljönni? Elvégre, ki vagyok én? Csak egy perverz történeteket írogató hülye, akit még csak nem is látott élőben soha. Miért is hívna meg egyből az otthonába? De nem. Ő nem ilyen. Gyorsan elhesegettem a gondolatot magamtól. Biztos minden rendben. Csak késik egy kicsit.
És ekkor, mintha csak a gondolataimra akart volna válaszolni, kifordult a romos állomásépület mögül egy a napfényben fényesen csillogó kék kis autó, hogy lassítva, szinte precízen kimért mozdulatokkal beálljon az egyébként teljesen üres parkoló legközelebbi helyére. Arcomra széles mosoly ült ki, ahogy a nyíló ajtó mögül előtűnt az ismerős arc. Azonnal felismertem, és nem csak azért, mert más épeszű ember rajtunk kívül nem jár ilyen dögmelegben idekint. Bár hátközépig érő barna haja most egyenesen omlott le vállaira, szemben a tablókép göndörítettjével, szemit méretes napszemüveg takarta, arcát pedig a komoly kifejezés helyett széles mosoly uralta, egyszerűen nem lehetett eltéveszteni azt a csinos, hosszúkás arcot és azt a kisugárzást, ami még a fényképen keresztül is akar belőle, most pedig csak még erősebb volt. Alacsony, sportosan karcsú testét most az elegáns ruha helyett feszes, rövid sort és pántos trikó takarta.
Ő is egyből megismert, bár, a körülményekből fakadóan, nem nagyon lehetett volna eltéveszteni. Valószínűleg már a kocsiból észrevett, mert alighogy kiszállt, rögtön felém vette sietős lépteit, hogy aztán kitárt karjaimba vesse magát. Már ismeretségünk elején megmondta, hogy picike lány, még százhatvan centi sincs, de az ilyesmit mindigis nehéz volt felmérnem, így kissé meglepetésként ért, ahogy hozzám bújva épp csak melleimre tudta hajtani a fejét.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy - ölelte át a derekamat.
- Én is örülök neked, Pöttöm - simogattam a haját, élvezve érintését.
- Na és, könnyen megismertél? - mosolygott fel rám.
- Naná! El lehet téveszteni egy ilyen apróságot? - viccelődtem.
- Hé! - nevetett fel és gyengéden a vállamba bokszolt. - Amúgy, téged se volt nehéz felismerni.
- Ja. Egy ekkora melákot, mi? Meg más hülye nem ácsorog itt ilyenkor - néztem körbe.
- De ahogy itt ácsorogtál, akkor is olyan voltál, mint egy cuki kis süni.
- Most... most miért? - Éreztem, hogy arcomat elönti a pír. Még ennyi idő után se tudtam teljesen megszokni ezt a becenevet, pedig ismeretségünk kezdete óta szinte már így szólított.
- Még attól is, hogy most elpirulsz - nevetett. - De egyébként is, ahogy itt ácsorogtál, kicsit elhagyottan és nézegettél körbe, mint egy veszélyre leső kis süni. Nagyon cuki vagy. - Megtámaszkodott mellkasomon és lábujjhegyre emelkedett, hogy megpuszilja az arcom.
- Khm... de amúgy is könnyű volt megismerni. Más vagy, mint a képen, de mégis eltéveszthetetlen. Pláne az alapján, amennyire még ismerlek.
- Ez kedves tőled - mosolygott rám, majd rövid szünet után folytatta: - Na de induljunk! Még a végén megsülünk itt a napon.
Követem őt és mamíg kinyitotta a vezetőoldali ajtót, végigmértem a makulátlanul tiszta és fényes kis kék járgányt.
- Szép a kocsid - jegyeztem meg.
- Jaja. Apuméktól kaptam ajándékba, hogy elsőre meglett a forgalmi vizsgám.
- Tényleg. Utólag is gratulálok.
- Köszi - villantotta rám ismét sziporkázó mosolyát.
- Szóval akkor már biztonságosan beülhetek melléd - hangomban volt egy enyhe kérdező él, ahogy huncutul rá vigyorogtam.
- Aha. Feltéve hogy kilátok a kormány mögül, minden okés - nevetett, miközben mindketten beültünk és bekötöttük a biztonsági övet indulás előtt.
Valóban nagyon jól vezetett, bár, talán ha nem ismerném, akkor is tudnám, hogy nem rég kezdte. Nem mintha bármi hibát vétett volna. Mindent előírásosan betartott. Talán túl előírásosan is. Nem volt meg benne a gyakorlott sofőrök könnyedsége. De az majd idővel kialakul, és addig is biztonságban éreztem magam mellette.
- Nyugalmas egy környék ez - bámultam ki az ablakon az út szélére, ahol békésen terültek el a szántók és a madárcsicsergést csak itt-ott törte meg a traktorok zúgása, vagy a néhol feltűnő mezőkön legeltető pásztorok fütyörészése.
- Aha. Erre ritkán történik valami - válaszolta Pöttöm. - Általában csend van és nyugalom.
- Mázlista. Bezzeg nálunk mindig van valami zaj. Nekem meg csendben sokkal jobban megy az írás.
- Máskor is lejöhetsz ám hozzánk, Süni - mosolygott rám, pár pillanatra levéve tekintetét az egyenes útszakaszról. - Itt bőven lehet pihengetni meg írogatni.
- Feltéve, hogy itt nem vonja el más a figyelmem - kacsintottam rá, mire ismét szélesen elvigyorodott.
- Tényleg, ha már itt tartunk, honnan jött ez az írás dolog? - kérdezte, miközben ismét az útirány felé fordult.
- Nem tudom - vontam vállat. - Valahogy mindig is bennem volt. Már mióta megtanultam írni-olvasni, firkálgatok ezt-azt.
- De gondolom akkor még nem erotikus novellákat írtál.
- Á, dehogy. Még csak az kellett volna - kacagtam fel. - Annyira én se vagyok perverz.
- Akkor, miket írogattál?
- Eleinte a meséket másoltam kicsit fantáziátlanul, amiket olvastam, meg a rajzfilmeket. Aztán kísérleteztem ezzel-azzal. Gondolom, nem lep meg, hogy történelmi témájú szösszenetekkel foglalkoztam leginkább.
- Jaja. Mondtad is, hogy ilyeneket olvasol - vetett rám egy pillantást, majd az utunkon következő kanyart figyelte.
- De nem sokat fejeztemmbe - vontam ismét vállat.
- És honnan jöttek az erotikus novellák?
- Ne viccelj! Szerintem nincs olyan kiskamasz, aki lopva ne nézegetné a magazinokat, vagy, ma már a neten ezt-azt. Kár lenne tagadnom, hogy én is. És ha már irogatok...
- Gondoltad, te is kipróbálod? - mosolygott ismét rám.
- Aha. Aztán meg ittragadtam.
- Aminek az olvasóid biztos nagyon örülnek.
- Főleg egy bizonyos olvasó, mi? - kacsintottam rá, mire ő kuncogni kezdett.
- Igen. Imádom B történeteit.
- Tényleg? És miért? - néztem rá érdeklődve.
- Nagyon izgik. Persze a fordításaid is azok, de a B-történeteknél még a valóságíz is benn van.
- Naja. Még ha nem is minden szava igaz.
- Mert mi igaz belőlük? - villantotta rám ismét jellegzetes kislányos mosolyát
- Ezt így általánosságbn nem lehet megmondani - kacagtam fel. - Nos, B élete jóval izgalmasabb, mint az enyém. Ilyen kalandokról én csak álmodhatok.
- Ne mondj ilyeneket, Süni! Neked is biztos érdekes életed van. Ha már ilyen történeteket össze tudsz rakni belőle.
- Na jó! De sokat szívesen elhagynék belőle. Például az a térdfájás a Nyaralásból nem hiányozna.
- Mert az igaz?
- A háttértörténet igen - bólintottam. - Tényleg voltam pár éve egy ilyen hajóúton és szinte végig, meg utána még vagy egy hónapig nagyon fájt a térdem.
- Húgom viszont igazából nincs, Cappucino meg Szveti pedig maximálisan kitalált karakterek.
- Ehhez képest nagyon jól megírtad - válaszolta Pöttöm.
- Azt mondod?
- Aha. Szerintem nagyon jól felépíted őket. Szépen össze vannak rakva. Nekem a Gazella a kedvencem. Az szerintem nagyon jó lett.
- Tényleg?
- Jaja. Bár lehet, csak azért, mert azt olvastam először tőled.
- Pedig az a ritka esetek egyike, aminek tulajdonképpen semmi valóságalapja nincs - nevetem.
- Nem baj. Nekem attól még tetszik - mosolygott, miközben áthaladtunk az utolsó kanyaron és feltűnt előttünk a farm.
Öszintén, amikor először említette, hol él, lelki szemeim előtt egy omladozó, fából összetákolt kajiba, vagy legalábbis egy szűkös tanyépület jelent meg. Ami most elénk tárult, az viszont sokkal inkább hasonlított egy amerikai típusú farmra, a közepén egy terebélyes, emeletes házzal, ami akár a nagyvárosban is megállta volna a helyét, körülötte pedig mindenfelé udvarok és karámok. Na de nem azt a falusi zűrzavart kell elképzelni, mami a városi gyerek fejében él. Mindenfelé takaros tisztaság, a kerítések mögött bírkák legeltek, néha lökdösődve kicsit egy-egy finomabb fűcsomóért, máshol a disznók röfögtek halkan, közte néhol a kismalacok visongatásaival. Tökéletes tanyasi idill.
Pöttöm mutatta nekem az utat és kinyitotta az egyik kertkapút, hogy előre engedjen a ház felé. Hátra néztem, hogy szélesen rá mosolyogjak, ő viszont elém kapta a tekintetét.
- Vigyázz! - hadarta, én pedig egyből előre kaptam a tekintetem, de már így is elkéstem. Minden, amit láttam, csak egy felém közeledő fehér fej volt, mielőtt a hozzá tartozó, megfelelően terebélyes test ledöntött a lábamról.
Mire észbe kaptam, már a földön hevertem, és egy hatalmas kutyapofa lihegett fölöttem, barátságosan szemlélve, mintha csak az új játéka lennék.
- Gombóc! Ide! - hallottam Pöttöm határozott hangját, mire a melák jószág felé kapta a fejét és azonnal faképnél hagyott, hogy a gazdájához siessen.
Mókás látvány volt, ahogy a jól megtermett komondor két hátsó lábára emelkedik, hogy mellső mancsait gazdija vállára tegye és emberfejnyi méretű nyelvével az állától a halántékáig képen nyalja őt. Pöttöm viszont állta a sarat és vidáman magához ölelte kutyáját.
- Süni, ő itt Gombóc - mutatta be, amikor a jószág ismét négy lábra ereszkedett és most már nyugton tűrte, hogy megsimogassam a fejét.
- Gombóc? - mosolyogtam Pöttömre.
- Aha. Amikor hozzánk került, olyan volt, mint egy kis szőrgombóc. Elfért még az ölemben. Nagyon cuki volt.
A kutya ide-oda kapkodta fejét a neve hallatán, de most már csak békésen lihegve nyugtázta jelenlétünket.
- Szép állat - simogattam meg ismét a busa fejet.
- Szereted az állatokat? - nézett minket mosolyogva Pöttöm.
- Aha.
- Akkor gyere csak! - fogta meg a kezem, hogy csillogó szemekkel maga után húzzon. Pár hete születtek kiscicák. Nagyon édik.
Gombóc továbbra is lihegve bámult utánunk, majd amikor megértette, nem számíthat több simogatásra, lustán elterült az árnyékban.
A farm csak úgy hemzsegett a kis állatoktól. Pöttöm kézen fogva vezetett körbe-körbe, ide-oda, hogy megmutassa először a bolyhos kiscicákat, akik nagy szemekkel félénken méregették, mi ez a monstra dög, ami betévedt hozzájuk, aztán a barnás kismalacokat, akik érdeklődve röfögtek, miközben a nekik kihelyezett szénahalmot túrták. Utána vendéglátóm ismét kézen fogott és már vezetett is a bárányóvoda felé. Úgy tűnt, élvezi bőröm érintését, és amíg én megcsodáltam a helyes kis apróságokat, ő levakarhatatlan mosollyal az arcán figyelt minket, hogy aztán a végén megjegyezze, kilyen cuki vagyok velük és egy cuppanós puszit adjon az arcomra.
Végül, amikor már vagy ötödjére kerültük meg a házat és kellőképp kimelegedtünk, leroskadtunk az árnyékba.
- Kérsz valami hűsítőt? - mosolygott rám ismét barátnőm.
- Aha. Az most jól esne - rángattam meg átizzadt pólómat. Lassan már megsülök ebben a hacukában.
- Most épp nincs itthon senki, úgyhogy bent akár le is veheted - jegyezte meg.
- Szeretnéd, mi? Hogy aztán kukkolhass - viccelődtem, erre azonban már csak kuncogás volt a válasz.
Már meg sem lepődtem, amikor Pöttöm kézen fogott, hogy bevezessen a tágas konyhába, és persze a világért nem szalasztotta volna el a lehetőséget, hogy kezemhez érjen, amikor átadta a jéghideg limonádéval töltött poharat.
- Hú, ez de jól esett! - csettintettem a nyelvemmel, miután fenékig kiittam a hűsítő nedűt, ami kellemes hideget hagyott maga után, ahogy lefolyt nyelőcsövemen.
- Ízlett?
- Aha. De még mindig melegem van - töröltem le az izzadtsádot kézfejemmel a homlokomról.
- Akkor ettől meg is lehet szabadulni - gyűrögette pólóm alsó szegélyét kislányos mosollyal az arcán.
- Nagyon szeretnél te anélkül látni, ki? - viszonoztam a mosolyt, mire ő lehunyta a szemét és szája még szélesebbre húzódott. Mint a macska, ami épp lenyelte a kanárit.
Szinte észrevétlenül simult hozzám, miközben apró keze ruhám alá bújva derekam bőrét simogatta. Mereven néztem nagy barna szemeibe, miközben arcunk egyre közelebb került egymáshoz, hogy végül megízlelhessem puha ajkait.
Fürgén megszabadított felsőmtől, hogy aztán hundut mosollyal az arcán simogasson derekamtól melltartóm alsó pereméig.
- Te aztán nem vesztegeted az időt - vigyorogtam. - Itt akarsz nekem esni a konyha közepén?
Erre megint csak egy széles mosoly volt a válasz, majd hosszan megpuszilta a szám, hogy ismét kézen fogjon és bevezessen a ház belsejébe. Nem is figyeltem, kerre megyünk, egészen addig, míg végül csukódott mögöttem az ajtó és Pöttöm az ágyra lökött, hogy aztán rám vesse magát, mohón megcsókolva és kezeit a mellemre tapasztotta.
Még észbe sem kaptam, már lekerült rólam a melltartó, hogy kezei most már meztelen halmaimat érintsék. Ettől már én is felbátorodtam és végigsimítottam combjain, hogy végül kezeim a fenekén állapodjanak meg.
Száját hamarosan elszakította az enyémtől, hogy lefelé induljon és végigcsókolja nyakam, meztelen vállaimat, kulcscsontomat, majd rátérjen melleimre. Felnyögtem, ahogy gyengéden beszippantotta egyik bimbómat a szájába, majd kis szopogatás után áttért a másikra. Valami isteni ajkai voltak. Úgy éreztem, már ettől el tudnék alélhi, hát még amikor keze a nadrágom alá bújt és bugyimon keresztül megérintette ágyékom.
Erre egész testem megrándult és lelöktem magamról, hogy fölé kerekedjek és hevesen megcsókoltam. Mohón felgyűrtem trikóját és elvigyorodtam, amikor nem találtam alatta melltartót. Még egy csókot leheltem a szájára, majd most én vettem a számba az ő mellét.
Halkan nyöszörgött, ahogy szopogattam megkeményedett bimbóit és remegő kezekkel hátam simogatta. Aztán, hogy visszaszerezze a kezdeményezést, ő lökött le magáról és ajkait az enyémekre tapasztotta, miközben keze a bugyimba siklott. Hangosan ziháltam, ahogy vékony ujjai szeméremajkaimmal kezdtek játszani és hüvelykujja megtalálta csiklómat.
Mintha részeg lennék, szemem előtt összefolyt a világ, ahogy még a mostani meleghez képest is elképesztő forróság öntött el és fülemet megütötte egy hangos sikoly zaja. Gyönyöröm sikolyáé.
Miközben hevesen zihálva igyekeztem visszaszerezni a kontrollt testem felett, ő mellét siklott és gyengéden csókolgatta arcom. Amikor a világ kezdte már visszanyerni hétköznapi formáját, felé fordultam és ajkaink ismét találkoztak. Hevesen csókolóztunk, miközben megszabadítottam őt sortjától és bugyijától is, hogy gyönyörű, meztelen testét magam alá gyűrjem. Ismét számba vettem mellbimbójt és gyengéden szopogattam őket. Fülemet betöltötte hangos zihálása, miközben ujjai hajamba túrtak, én pedig mint a csecsemő csüngtem mellein.
Végül csak tovább indultam lefelé, hogy ujjai munkáját a nyelvemével háláljam meg és arcom combjai közé fúrtam.
Hangosan nyökdécselt, ahogy finoman nyalogattam bejáratát, nyelvemmel gyengéden csikkójára csapva, miközben fenekét simogattam.
Türelmetldnül tolta arcomba ágyékát, amitől nyelvem egyre mélyebben belé csúszott, de neki még ez sem volt elég a gyönyörhöz. Finoman szétnyitotgam farpofáit, hogy mutatóujjammal ánuszát kezdjem izgatni. Ahogy felsandítottam rá, láttam, hogy szemei erre elkerekednek, majd amikor záróigmai szorítása már kissé enyhült, lassan belé toltam az ujjamat.
Hangosan zihálva élvezte, ahogy nyelvem barlangjában, mutatóujjam pedig fenekében mozog, míg végül teste görcsbe rándult az élvezettől.
Zihálva nyúlt el ő is az ágyon és mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, miközben szemei a plafonra szegeződtek. Akikor végül lassan magához tért, finoman megcsókoltam.
- Kifárasztott ez a meleg, Apróság - pislogtam nagyokat, miközben mellkasára hajtottam a fejem és domborulatait simogattam.
- Szeretnél egy kicsit aluszkálni, Süni? - simogatta a hajamat.
- Ühüm, jó lenne - puszilgattam a mellkasát. - De ezeket a melleket nem tudom eléggé kiélvezni.
- Szopogathatod nyugodtan, amíg el nem alszol - vigaorgott.
- Az nagyon jó lenne - mosolyodtam el én is , mire gyengéden megpuszilta a számat és a hajamat simogatta, miközben beszívtam egyik bimbóját és lassan szopogattam, miközben lecsukódott a szemem.
- Aludj jól, Süni! - csókolta meg a homlokomat, én pedig elernyedtem ölelésében.
Fejemben lomhán vonultak el a gondolatok erről a csodás napról. Ha csak száz történetet kell összehozni ahhoz, hogy egy ilyen kedves és gyönyörű lány karjaiban alhassak el, akkor meg sem állok a háromszázadikig, hogy aztán még sok száz másikkal folytassam.

1 megjegyzés:

  1. Néhol előfordul egy egy elütés.

    De amúgy nagyon jó. Szeretem vissza olvasni a régi történeteid.

    VálaszTörlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]