2015. január 1., csütörtök

Fieszta


Egy kis szilveszteri mulatság a világ legnagyobb strandján

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Fernanda (első felbukkanás: Sandboard) is.

******************************************************************************

A hűs nyáresti tengeri szél kellemesen söpört végig a parton. Légies ujjaival fodrokat rajzolt a homokba, hogy aztán egy szeszélyes mozdulattal a sós víz nyelveivel tüntesse el őket. A nap már rég lebukott a horizont mögött és a perzselő hőség lassan európai ember számára is élvezető meleggé változott át.
Nehéz volt belegondolni, hogy mindennek ellenére, vagy talán pont így, de jócskán benne járunk, sőt, már hamarosan ki is evickélünk a decemberből. Odahaza ilyen időjárás láttán szerintem már a legszkeptikusabbak is eszüket vesztenék a globális felmelegedés károgása és a kollektív hisztéria miatt. Az ironikus persze az, hogy az itteniek meg arra reagálnának így, ha ilyenkor akárcsak egy pihe hó is esne. Mi több, az már inkább a világvége első jele lenne a tíz fok alá esett hőmérséklet után. De ez nem csak a decemberre igaz, hanem az egész évre. Beleértve az itteni telet, a július-augusztusi időszakot is.
Mert hát a déli félgömbön így megy. Pláne, ha az ember megközelíti az Egyenlítőt és igazából az évszakok között csak az a különbség, hogy a tikkasztó hőségtől fullad meg, vagy a véget nem érő esőtől.
De hát a brazilok így szeretik. Még ha ők is előnyben részesítik a kevésbé égetően forró időszakokat. Amit mi sem szemléltetett jobban, mint az a sokadalom, ami a világ legnagyobb strandján összesereglett, még napnyugta után is. A Copacabana megtelt a homokba tűzött fáklyák és különböző mesterséges fényforrások bűvkörében szórakozó emberekkel.
Igaz, a mai különleges nap volt, de a helyieket ez nem sokban látszott izgatni. Végre nem kellett amiatt aggódni, hogy pár perc, erősebb embereknek pár óra alatt túlsütött grillcsirkévé aszalódnak a szikrázó napon, úgyhogy gátlások nélkül folyt a buli, tombolt a zene. Mindenki jól érezte magát.
Ilyenkor érzi meg az ember igazán, milyen a Copacabana-hangulat. Ahogy lassan végigsétáltam a napközben beszívott hőt még mindig kifelé sugárzó homokon, mintha egy soha véget nem érő fesztivál gigantikus gyűrűjébe slattyogtam volna befelé. És csak még beljebb, még beljebb és még beljebb. Elvégre ez a strand, méreteit tekintve, még egy miniállamnak is elmenne. A nap mint nap itt megforduló tömegek létszámát tekintve meg aztán pláne. És az emberek csak jönnek és jönnek, élvezni a fergeteges, világraszóló bulikat, miközben levetkőznek mindent, ami a hétköznapokban köti őket.
Ironikus, hogy mindennek a színtere pont a Copacabana strand. Ugyanis, kevesen tudják, hogy ez a hely nem épp eredeti névválasztás terén. A partszakasz ugyanis a nevét a szomszédban álló erődről kapta, amit viszont egy bolíviai tóban található félszigetről kereszteltek el. Arról a félszigetről, ami a Latin-Amerika-szerte híres copacabanai szűz zarándokhelye.
Kíváncsi lennék, hogy a régi korok jámbor hívei mit szólnának ehhez a lüktető tomboláshoz. Talán a megtestesült pokolnak titulálnák azt, ami a mai ember számára a földre szállt mennyország fedetlen testekkel, könnyűvérű lányokkal, sok alkohollal, focival és mindennel, amire csak az ember vágyik.
De hát, a korok változnak, vontam képzeletben vállat, miközben ismét végighordoztam tekintetem a sós víz óceánja mellett a végtelenségbe tetszően nyújtózó homoktengeren, amiben csak úgy tobzódtak a zsákmány helyett élvezeteket hajszoló embercápák.
Merengésre azonban nem sok időm maradt, mielőtt a következő pillanatban egy súlyos test a nyakamba vetette magát.
- Fiesta! - kacagta a fülembe egy ismerős hang, én pedig nem tudtam megállni, hogy azonnal el ne mosolyodjak.
- Dinka vagy, ugye tudsz róla? - nevettem.
- Dinka? Talán afrikai törzsi lánynak nézek ki? Kikérem magamnak, én chilei vagyok - kacagott Fernanda, miközben lemászott a hátamról, magára vonva felvont szemöldökű pillantásom.
- Nincs több National Geographic egy ideig, oké? - dorgáltam játékosan.
- Minek is kellene? Itt van nekem egy élő lexikon is - bökött oldalba.
- Kapd be, jó?
- Oké! Hol kezdjem? - kacagott tovább és gyengéden meghúzogatta bikinialsóm peremét. - Bár így, túlöltözve, nem sok esélyem van rá.
- Túlöltözve? - csodálkoztam. - Miről beszélsz?
Értetlenül végignéztem a még otthon vásárolt, nem épp a legújabb divat szerinti, de a Balaton mellett, vagy épp az Adriánál valószínűleg a legkisebb feltűnést sem keltő bikinimen. Igaz, kihívósága miatt se, de konzervatívsága miatt még kevésbé lett volna az.
- Ez az - bökött felém vidáman Fernanda. - Errefelé ez a divat - intett végig magán. És helytálló a kifejezés, hogy magán, mert azon a kevéske ruhán, amit magára húzott, nehezen tudott volna. Ha az összes magára aggatott anyagot egybe varrtuk volna, az is elfért volna a kezem alatt. Igaz, hogy nekem nő létemre kifejezetten nagy a kezem, de azért ennyire mégsem...
- Én ilyesmit fel nem vennék... - motyogtam és éreztem, hogy már vörösödik a fülem töve, ahogy elképzeltem magam barátnőm még fürdőruhának is alig nevezhető szerelésében, amiben gyakorlatilag csak annyi anyag volt, hogy a legfontosabb testtájakat eltakarja és hogy jusson pár zsinegre is, amik ezeket a "takaró"-darabokat a helyükön tartják. Gyakorlatilag több volt rajta az utóbbiakból, mint a szűken vett bikiniből. Nem hiába nevezte a helyi szleng ezt a viseletet fogselyemnek.
Fernanda sportos alkatán persze nyálfakasztóan és áll-leejtősen jól állt, de én valószínűleg elbújtam volna szégyenemben, ha ezt kellett volna felvennem. Nem mintha nem találtam volna elég embert, aki kapva kapott volna az alkalmon, hogy megnézzen benne, de... az mégse én lennék.
- Sebaj - rántott vissza ismét Fernanda vidáman csilingelő hangja a valóságba. - Legalább több figyelem marad nekem.
Mire ismét teljesen oda tudtam koncentrálni, már csak követni tudtam pillantását, ahogy eltekintett a vállam felett.
Igaza is lehetett, bár az szinte már általános igazság, hogy a nők ruhájának mennyisége fordítottan arányos az általuk vonzott férfitekintetekkel. Ezt pedig tökéletesen példázta az a csapatnyi srác, akik egy kőhajításnyira tőlünk helyi stílusban fociztak. Pontosabban, egy focilabdát passzolgattak, úgy igyekezve, hogy ez soha ne érjen földet.
Persze ez önmagában se túl egyszerű mutatvány, hát még ha közben minden harmadik másodpercben felénk, és nyilvánvalóan elsősorban Fernanda felé pislogtak. A figyelemmegosztásnak pedig meg is lett az eredménye, amikor a hozzánk legközelebb álló srác, a nyakát túl sokat tekergetve a koncentráció két tárgya között, elvétette a ritmust, a labda pedig vidáman ugrándozott a homok egyenlőtlenségein tova, egyenesen felénk.
Én persze vagyok olyan átkozottul jószívű, hogy azonnal lendültem, mozdítva a lábam, hogy visszaküldjem feléjük a golyóbist. Aminek meg is lett az eredménye. Igaz, az átlagosnál jobban szeretem a focit, és nem is vagyok különösebben tehetségtelen benne, de ahhoz még mindig épp eléggé, hogy hülyét csináljak magamból, ahogy a felém guruló labdába rúgva egy nagyot, az egy perdülést követően pont hogy lelassult, én meg, megkapva az elvesző mozgási energiát, egyensúlyomat vesztve hátraszédültem a homokba.
- Nem lenne belőled jó brazil, csajszi - csatlakozott Fernanda is a levegőt megtöltő kuncogásáradathoz, miközben odalépett hozzám, hogy felsegítsen. Majd, amíg én lesöpörtem magamról a bőrömhöz tapadt homokot, egy laza mozdulattal a labda alá csúsztatta lábfejét, hogy a levegőbe lendítse, majd a másik lába már ostorszerűen csapódott is bele, szinte mértani pontosságú ívben küldve azt egyenesen a legközelebbi srác lábfejére.
Az ő jutalma ebből kifolyólag, az általam kiérdemelt kuncogással ellentétben, elismerő füttyentéssorozat volt.
- Nem szégyellem, hogy nem vagyok egy labdazsonglőr - vontam meg végül a vállam. - És ha a brazilság az ilyesmikkel jár együtt - akasztottam ujjam a bikini-alsónak csúfolt zsinórkötegébe, hogy enyhén megrántsam, majd engedjem csípősen visszacsapódni bőrére -, akkor nem is kérek belőle.
- Hé! - sikkantott fel vidáman a madzag csípős csattanásától.
Én csak vállat vontam, mire ő kacagva a karomba bokszolt.
- Még szerencséd, hogy nem ezért szeretünk.
- Miért a többesszám? - vontam fel a szemöldököm.
- Én se, de ők se - intett állával a hátam mögé.
Ahogy megfordultam, rögtön meg is pillantottam a nem messze ácsorgó lánycsapatot, akik, Fernandáéhoz hasonló stílusú bikiniben ácsorogva, halk kuncogások közepette pillantgattak felénk. Bár, az egyértelmű biológiai determinációk ellenére, nem vagyok a női nem nagy ismerője, azt én is egyből leszűrtem, hogy ez a vidulás csak kisebb részt a bénázásom következménye volt. Amit bizonyított az is, hogy amikor felfigyeltek rá, hogy észrevettük őket, amit egy halvány mosollyal is jeleztem, a kuncogás csak még hevesebb lett.
- És B megint indulhat csajozni - csapott gyengéden a hátamra Fernanda.
- Miért kellene indulnom? Hiszen helyben vagyok - pillantottam rá sokat mondóan.
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, a strand hangulata szinte egy szempillantás alatt megváltozott.
Nem figyeltem az időt, de a nagy pillanat közeledtét itt képtelenség lett volna eltéveszteni. A tömeg ugyanis szinte óraműpontossággal kórusszerű visszaszámlálásba kezdett, ahogy közeledett az éjfél:
- Öt... négy... három... kettő... egy...
A strand mintha egy csapásra felrobbant volna az örömujjongástól. Ehhez pedig egy pillanat múlva egy talán még hangosabb robaj is társult, ahogy a látóhatárt megtöltötték a sisteregve magasba szökő csíkok, melyek a következő pillanatban színes fémdurranásokká pattantak szét.
A Copacabana strandon minden évben megrendezett újévi tűzijáték a legnagyobb a világon. Ezt pedig, a helyszínen állva, eszem ágában sem lett volna vitatni, ahogy szinte az egész homoktengert beragyogta a fényáradat.
Mosolyogva Fernanda felé fordultam, akinek a szemében még mindig ott csillogott a kérdő él az előző megjegyzésem nyomán. Válaszadás helyett viszont csak átkaroltam a derekát, hogy magamhoz húzzam és mosolyogva szemeibe nézem.
- Boldog Új Évet! - Csak ennyit mondtam. Majd még hozzá tettem: - És ez hozzon szerencsét!
Azzal, miközben még mindig magamon éreztem a vihorászó helyi lányok pillantását, szenvedélyesen megcsókoltam a karjaimba simuló barátnőmet.

********************************************************************

Ha tetszett, olvasd el B tavaly szilveszteri kalandját is, itt: Szilveszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]