A gyilkosnak két arca van VI. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény:  A gyilkosnak két arca van V. rész

FIGYELEM! A 20. fejezetben ismét gay tartalom, továbbá szexuális erőszak leírása található. Aki ezt nem tolerálja, azoknak ismét a (F) jellel jelölöm a kezdetét és a végét. Később is fellelhető néhol egy csipetnyi gay tartalom, de ezeket problémás lenne kiszűrni, továbbá nem is annyira "zavaróak" (bár kinek mi), úgyhogy azokat nem jelölöm. Remélem elnézitek.

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

*****************************************************************************

20. fejezet

            Miután sikerült megnyugtatnia Almát, Tori elment, hogy megkeresse Johnnie-t. Nagyon aggódott a barátja miatt.

– Bocsánat! – szólította meg a teremőrt, aki kivezette Johnnie-t. – Meg tudná mondani, hol van Johnetta Green.

– A hetes konferenciateremben. A földszinti folyosón balra az első ajtó.

– Köszönöm – bólintott Tori, és ellépett a férfi mellett.

***

– Idióta! Idióta! Idióta! – szidta magát Johnnie. – Néha annyira hülye tudsz lenni, hogy az már természetellenes. Nekiugrani annak az anyaszomorító patkánynak… Jól felhúzta az agyad. – A kezeire nézett, amik még mindig remegtek. – Remélem, Alma jól van. Az a kurvapecér reménykedhet, hogy a gyereknek ne legyen semmi baja. – Az órájára nézett, már vagy ezredszer. – Gyerünk már, Bob! Meg kell tudnom, mi van Almával.

– Johnnie? – lépett be Tori a terembe, és ahogy a barátja szemébe nézett, rögtön felismerte benne az önmarcangoló fényt. – Jól vagy?

Johnnie felnézett rá, és elhúzta a száját.

– Hol van Alma? Ő jól van?

– Nyugodj meg, Johnnie! – nyomta vissza a barátját Tori a vállánál fogva a székébe. – Alma jól van. Csak egy kicsit megrémült. Magát hibáztatja, amiért így alakultak a dolgok.

– Neki ehhez nincs semmi köze. Az egész annak a seggdugasz Abbottnak a terve volt – sóhajtott Johnnie. – Rossz fényben akart feltüntetni engem az esküdtek előtt, én pedig belesétáltam a csapdájába.

– Tudom. Ne rágd magad emiatt! Túl kell tenned magad rajta. Ne hagyd, hogy elérje a célját! Azt akarja, hogy elveszítsd a fejed.

***

            Ceecee és Laura Alma mellett ültek, és próbálták megnyugtatni őt. Glenda, Mike és Tracy kissé arrébb sétáltak, hogy csendben beszélgethessenek.

– És most, mi legyen? – kérdezte Mike Glendától. – Gondolod, hogy a bíró visszavonja Johnnie szabadlábra helyezését?

– Amennyire én láttam, O’Connell épp annyira felháborodott, mint mi – mondta a nő, aztán a csendben ácsorgó Tracy-re nézett. Sápadtnak tűnt, ahogy előre-hátra hintázott a talpán. A férfi vállára tette a kezét, hogy magára vonja a figyelmét. – Tracy! Jól vagy?

A férfi felkapta a fejét. Beletelt egy kis időbe, amíg rájött, hol is van.

– Minden rendben. Csak kicsit kába vagyok. Elmúlik.

– Nem, Tracy – nézett rá Mike. – Talán jobb, ha hazaviszlek. Ha Johnnie így látna, azonnal jól fenéken billentene.

Tracy sóhajtott egy nagyot.

– Rendben, Mike! Nem akarom felzaklatni őt.

***

            Abbott munkatársai a bíró irodája előtt várakoztak. Összegyűjtöttek mindent, hogy amint a főnökük végez, távozhassanak.

– Mit gondolsz, mit fog mondani? – kérdezte a fiatalabbik férfi.

A másik felsóhajtott.

– Minden azon múlik, milyen hangulatban lesz, ha kijön O’Connelltől. Talán csak megdorgál, hogy legközelebb légy alaposabb, de az is lehet, hogy leharapja a töködet.

Az ajtó kinyílt, és Bob lépett ki háta mögött a bíborvörös képű Abbott-tal.

– Itt vannak az iratai, Mr. Abbott – lépett oda hozzá az idősebbik segítője.

A fiatalabbik nem szólt egy szót sem. Fülét-farkát behúzva várt, hogy mit fog tenni Abbott.

– Bocsánatot kérek a hibámért, uram.

Abbott elvette a dossziét, és az idősebb férfira nézett.

– Mondja meg ennek az amatőrnek, hogy nem tartok igényt a továbbiakban a munkájára ebben az ügyben – köpte. – Visszasomfordálhat Raleigh-hez. Majd foglalkozom vele, ha ennek vége.

Azzal otthagyta mindkettőjüket.

– Azt hiszem, ezzel annyi. Összepakolom a cuccom, és eltűnök, mire visszajön – hajtotta le a fejét a fiatalabbik férfi.

***

            Bob a konferenciaterem felé vette az irányt. Elmosolyodott, amikor megpillantotta Torit és Johnnie-t, mert tudta, ha ügyfele egyedül marad, mostanra már a vakolatot is lekaparta volna a falról.

– Ha valaha is megunja a pénzügyi tanácsadást, Johnnie bizonyára ezer örömmel felveszi magát nyomozónak – viccelődött.

– Nem, köszönöm – rázta a fejét Tori. – Ez a meló túl stresszes lenne nekem.

– Nos, akár haza is mehetnek. A tárgyalás csak holnap tízkor folytatódik. O’Connell addigra véresre rúgja Abbott hátsóját, úgyhogy nem kell tartanunk további inzultustól.

– Helyes – bólintott Johnnie. – Bár az a csupaszseggű rosszabbat érdemelne. Akár veszélybe is sodorhatta volna Almát és a kicsit.

– Nos, O’Connell a kamara elé citálja, ha ennek az ügynek vége, ha ez kielégíti magát – húzta el a száját Bob.

– Már a kezdetektől éreztem, kedvelni fogom ezt O’Connellt – mosolygott Johnnie. – Bob! Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Gondolja, hogy engedélyezi, hogy visszamenjek a tárgyalóterembe holnap?

– Már el van intézve. Tudtam, hogy bánja, amit tett, úgyhogy már meg is kértem… Most pedig menjünk, és keressük meg Almát! Mondjuk el neki, hogy nem kell többet aggódnia Abbott inzultálása miatt!

Johnnie elmosolyodott, és gyorsan felállt.

– Köszönet mindenért, Bob – tette a kezét a férfi vállára, majd elsétált mellette, hogy megkeresse Almát.

***

            Johnnie és Tori visszamentek a tárgyalóterembe, reménykedve, hogy Alma és a többiek ott várják őket. Johnnie elszörnyedt attól az állapottól, amiben a feleségét találta. Rosa hozott neki egy pohár vizet, amiből majdnem kilöttyent a tartalma Alma remegő kezei között.

– Most nézd meg, mit tettek vele! – motyogta Johnnie, majd megrázta a fejét. – Nem élném túl, ha valami baja esne.

Tori a vállára tette a kezét.

– Mindkettőtöket nagyon megviselt, Johnnie. Most szükségetek lesz egymásra, hogy átvészeljétek ezt.

Johnnie bólintott, majd odalépett Almához.

– Jól vagy, kicsim? – hajolt le hozzá.

Alma felállt, és átölelte a feleségét.

– Szerelmem! Annyira sajnálom. Meg tudsz nekem bocsátani?

– Ne beszélj így, Alma! – suttogta Johnnie. – Te nem tettél semmi rosszat. Nincs mit megbocsátanom neked. Minden rendben lesz.

– Menjünk, együnk valamit! – ajánlotta fel Ceecee.

– Jó ötlet – mosolygott Johnnie. – Rendeljünk valamit! Nem akarok most nyilvános helyre menni. – Azzal Rosa felé fordult. – Szeretnél csatlakozni hozzánk?

A mexikói nő a lányára nézett, és megbizonyosodott róla, hogy minden rendben lesz vele.

– Nem, Johnnie. Most nem. Talán legközelebb. Haza kell mennem, hogy vacsorát készítsek Miguelnek.

Johnnie megszorította a nő kezét.

– Köszönöm, amit Almáért és értem tettél.

– Bármikor – mosolygott szélesen Rosa.

Johnnie felemelte a tekintetét, és megpillantotta Laurát és Glendát.

– Ti ketten mit csináltok még itt? – A két nő szemében megjelenő dühös pillantások láttán azonnal visszakoznia kellett. – Sajnálom. Bocsánat! Csak ne kiabáljatok! – vigyorgott.

– Rád vártunk, tökfej – morogta Laura. – Mi visszük haza Rosát. Te meg Johnnie, készülj fel, a sajtó piranhái biztos várnak már… Majd hívj fel!

– Meglesz, főnökasszony! – viccelődött Johnnie, azzal odalépett, hogy átölelje mindkettőjüket. – Köszönöm, hogy itt vagytok velem.

– Semmi szükség rá, hogy megköszönd, Johnnie! Mi egy család vagyunk. És a családtagok megteszik ezt egymásért – mondta Glenda. – Holnap találkozunk.

– Holnap – bólintott Johnnie, és ismét Alma felé fordult. – Gyerünk, drágám! Menjünk haza!

Átkarolta a felesége derekát, ahogy kisétáltak a tárgyalóteremből.

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

***

            Laurának igaza lett. A sajtó emberei mindent elleptek odakint. Amint Johnnie és Alma kiléptek az ajtón, rögtön körbezárták őket. Johnnie igyekezett nyugodt maradni. A kérdések csak úgy záporoztak rá, de ő nem volt hajlandó semmit sem mondani.

            Csak egy riporter volt, aki nem tolongott ott a többiekkel. Karen Grace csak a háttérben állt, és bámulta, ahogy a kollégái a kérdéseikkel ostromolják Johnnie-t és Almát.

– Szegények – suttogta.

Amikor végre odaértek a kocsihoz, Tori beült a volán mögé, így Johnnie és Alma behuppanhatott a hátsó ülésre.

            Alma szorosan átölelte a feleségét, és alig hallhatóan zokogott. Ceecee hátra nyúlt az anyósülésről, és feléjük nyújtott egy csomag zsebkendőt. Johnnie átvette, és odaadta Almának. Nem tudta, mit tehetne. Annyi idő után először elvesztette a dolgok felett az irányítást. Egy világ omlott össze benne. Fájt, hogy sírni kell látnia Almát. A felesége haját simogatta, és nyugtató szavakat suttogott a fülébe. Érezte, ahogy a mexikói nő megnyugszik.

            Tori rájuk nézett a visszapillantó tükörben, és a kiszolgáltatott kép, amit nyújtottak, az ő szemébe is könnyeket csalt. Ceecee a vállára tette a kezét, és gyengéden megszorította, jelezve, hogy átérzi a fájdalmát.

            Az út csendben telt, egészen, amíg Tori be nem kanyarodott az utcájukba.

– A fenébe! – kiáltott fel.

Johnnie felnézett, és ő is dühösen felmordult.

– A pokolba! Vége lesz már ennek valaha is? – bámulta az előkertjüket elárasztó riportereket. – Ceecee! Vedd elő a fegyveremet a kesztyűtartóból!

– Ne! Kérlek, ne! – könyörgött Alma. – Johnnie! Nem kell ezt csinálnod. Ez nem old meg semmit.

Johnnie a felesége könnyes szemébe nézett, és lassan megnyugodott. Megsimogatta a nő arcát, és letörölte róla a könnyeket.

– Csak menjünk be! – motyogta.

Amikor kinyitotta a kocsi ajtaját, a riporterek rögtön megrohanták őt. Alma megmerevedett, ahogy rátörtek az emlékek Phillip halálának napjáról. Johnnie megszorította a kezét, ahogy a rémült arcra nézett. Rögtön tudta, mit él át most a felesége. Vörös köd borította el az elmélyét, ahogy kiszállt a kocsiból, és becsukta maga mögött az ajtót.

– Csak egy dolgot szeretnék mondani – szólalt meg, a tömeg pedig rögtön elhallgatott, hogy hallják minden szavát. – Hívom a rendőrséget. Magánterületen vannak. Egy percük van távozni. Mindenkit, aki nem távozik, feljelentek zaklatásért. – Azzal elővette a mobiltelefonját, hogy a riporterek is lássák. Tudták, hogy komolyan gondolja, ezért lassan mindenki elpárolgott.

Johnnie ismét kinyitotta a kocsi ajtaját.

– Kicsim! Tudom mit kell most átélned. Sajnálom.

Alma kényszeredetten elmosolyodott, és megérintette a másik nő arcát.

– Köszönöm, hogy megőrizted a nyugalmadat.

Johnnie nem szólt semmit, csak mosolygott.

– Menjünk be!

***

            Miután elfogyasztottak egy korai vacsorát, Alma és Johnnie együtt raktak rendet a konyhában. Amikor végeztek, úgy döntöttek, elteszik magukat másnapra, ahogy a vendégeik is tették. Ahogy a hálószobájuk felé sétáltak, fojtott nyögéseket és sikoltásokat hallottak a vendégszoba felöl. Egymásra mosolyogtak, és tovább indultak a saját szobájuk felé.

            Miután Johnnie becsukta az ajtót, Alma a karjaiba vetette magát. A magasabb nő lehajolt, hogy megcsókolja a feleségét. Nyelve akadálytalanul csusszant kedvese szájába, amitől a szenvedély úgy árasztotta el őket, mint a hurrikán.

***

Tracy épp a zuhany alatt állt, amikor ismét szédülés tört rá.

***

            Ahogy kilépett a fürdőszobából, Johnnie megpillantotta a feleségét, ahogy az ágy szélén ülve keni be magát testápolóval. Megállt a ruhásszekrényénél és kinyitotta, hogy a kezei közé vehesse „Kicsi J”-t. Már fel is csatolta, mire Alma felfigyelt a jelenlétére. Johnnie-ra mosolygott, és elnyújtózott az ágyon.

***

(F)

            Tracy felnyögött, és a zuhanyfülke falának támaszkodott. A feje lüktetett, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Próbált kiáltani Marknak, de nem jött ki hang a torkán. Sikerült valahogy eltámolyognia a mosdóhoz, anélkül, hogy elesett volna. Nem foglalkozott azzal, hogy megszárítkozzon, csak benyitott a szobába, és elterült az ágyon. A lámpa égett, de olyan volt, mintha sötétség ölelné körül.

            Csak homályosan látta a mellette fekvő Markot, de már ez is elég volt ahhoz, hogy megmerevedjen. Lenyúlt kemény hímtagjához, és mozgatni kezdte rajta a kezét. Lassan lehúzta a takarót a másik férfi derekáról.

(F)

***

            Johnnie Alma megfeszülő teste fölé magasodott. Elárasztotta a feleségét csókjaival, és szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Megcsókolta a nyakát, majd lejjebb hajolt, hogy a szájába vegye a mexikói nő mellbimbóit. Nyelvével körözött a puha domborulatokon, ami teljesen felizgatta Almát.

– Kérlek, szerelmem! – könyörgött. – Érezni akarlak. Most.

Johnnie elmosolyodott, és feljebb csúszott, hogy lassan Alma lüktető barlangjába tolja „Kicsi J”-t.

– Ó, istenem! – nyögött Alma.

***

(F)

– Istenem! – kiáltott fel Mark, ahogy fájdalom szaladt végig a gerincén.

Tracy mögötte terpeszkedett, és mint egy vadállat döfködte belé a farkát agresszív erővel. Mark próbált megfordulni, de Tracy kényszerítette, hogy a hasán maradjon.

– Tracy… Mit csinálsz? – zokogta. – Ez fáj!

Tracy meg sem hallotta a szavait. Érezte, hogy valami nincs rendben, de agyában csak teljes csend és sötétség uralkodott.

(F)

***

            Alma arcát megtöltötték az öröm könnyei. Johnnie a vállára emelte felesége lábait, és egyre keményebben mozgatta a műfalloszt a nő testében. Haja a hátára tapadt, és egy csepp izzadtság fojt le az orrán, hogy aztán aláhulljon Alma mellére.

– Isetenem, Alma! Ez hihetetlen – zihálta. – Akarod még?

– Si, si, mami! – nyögte Alma.

Johnnie csak bámult rá, és az ágyra támaszkodva még mélyebbre hatolt.

– Ó, istenem, segíts! – kiáltott fel Alma.

Johnnie folytatta a munkáját. A szíve majd kiugrott a mellkasából, ahogy figyelte Alma fennakadó szemeit.

– Mindjárt elmegyek! – kiáltotta Alma.

– Ó nem, Mrs. Green! – húzódott vissza Johnnie, és a hasára fordította Almát, hogy hátulról hatoljon belé.

***

(F)

            Tracy a hátán feküdt. Érezte, ahogy Mark teste az ágyra nehezedik. A feje lüktetett. Nem emlékezett semmire. Mark felé nyúlt, de az elhúzódott az érintésétől.

– Mark, szerelmem! Mi a baj? – kérdezte, még mindig nem emlékezve a történtekre.

– Ne érj hozzám, Tracy! Most ne – suttogta Mark.

Tracy felült, és megdörzsölte a halántékát. Egy kevés vért vett észre a péniszén és a fanszőrzetén.

– Mark! Mi történt?

A másik férfi rá nézett, és könny töltötte meg a szemét.

– Nem is tudod, mit tettél velem? – nézett a kedvese arcába.

– Mit tettem, Mark? – nézett rá zavarodottan Tracy.

Mark elfordult. Nem bírt ránézni.

– Bántottál Tracy. Most erőszakoltál meg. – Már nem tudta visszatartani a könnyeit.

(F)

***

            Alma Johnnie mellkasán nyugtatta a fejét. Légzésük egymáshoz igazodott, ahogy Johnnie a felesége hátát simogatta.

– Ez csodálatos volt – suttogta Alma. – Már régen nem szeretkeztünk ilyen jót.

Johnnie elmosolyodott.

– Azt hitted, ez a vén csont már nem képes a régi mutatványokra, mi?

Alma gyengéden megütötte.

– Sosem neveztelek „vén csontnak”. Jobb erőben vagy, mint egy huszonéves nő.

– Huszonéves, he? – nevetett Johnnie. – Nem hiszem, hogy kibírtad volna huszonéves koromban vetem rád magam. Kielégíthetetlen volt az érvágyam akkoriban.

– Valóban? – nézett rá Alma, hitetlenséget színlelve.

– Ha nem lennék ennyire fáradt, most megmutatnám neked.

– Nos, szerelmem, mindig van egy következő éjjel.

– Azt hiszem, most már meg tudom szokni ezt az elkötelezettséget – csókolta meg Johnnie Alma homlokát. – Jó éjszakát, drága feleségem!

– Jó éjszakát, szerelmem!

***

            Tracy nem hitt a fülének, ahogy Mark felidézte a történteket. Könny szökött a szemébe.

– Mark! Nem tudom, mit mondjak. Sajnálom, hogy bántottalak. De Isten a tanúm, nem emlékszem semmire. Szeretlek, Mark. Sosem akarnálak bántani.

– Mi történt veled, Tracy? Könyörögtem, hogy hagyd abba, de mintha meg sem hallottad volna.

– Talán nem hiszel nekem, de nem voltam tudatában, mi történik velem. Csak arra emlékszem, hogy a zuhany alatt álltam. Szédülés fogott el. Kiabálni akartam neked, de nem tudtam. Kijöttem a zuhanyzóból, de aztán teljes homály. Hallottalak sikoltani, de aztán… Csak teljes sötétség.

– Kérlek, Mark! – hajolt oda a másik férfihoz. – Bocsáss meg! Nem tudom, mi történt velem. – Térdre rogyott a másik előtt. – Ha akarod, már holnap elköltözöm.

Mark is feltápászkodott.

– Talán az lenne a legjobb. Legalábbis addig, amíg megtudjuk, mi van veled – suttogta, miközben könny folyt le az arcán.

– A vendégszobában alszom – mondta Tracy. Markra nézett. Azt várta, hogy az majd visszatartja, de ez nem történt meg. Csak felállt, és az ajtó felé indult. – Mark! Sajnálom. – Azzal kilépett az ajtón.

            Mark magzatpózba görnyedt, és csak sírt, amíg el nem nyomta az álom.

21. fejezet

            Amikor Alma, Tori és Ceecee társaságában belépett a tárgyalóterembe, Johnnie végignézett a padsorokban ülő embereken. Tracy kivételével az összes barátja a második sorban ült. Elengedte Alma kezét, hogy odasétáljon, és Mike széles vállára csapjon.

– Hello, srácok! Hogy vagytok ma?

Mindannyian üdvözlően mosolyogtak rá, Johnnie pedig közelebb hajolt, és lehalkította a hangját.

– Hol van Tracy? Nem érzi jol magát?

– Elmentem érte, hogy elhozzam – mondta Mike –, de azt mondta, csak ebéd után jön el… Kissé letörtnek tűnt. Mintha valami baja lenne.

– Tartsd rajta a szemed a kedvemért, Mike!

– Ez csak természetes, főnökasszony.

Johnnie visszafordult Almához, és adott egy gyors csókot az arcára.

– Szeretlek, Alma – suttogta. – Ma új nap kezdődik, kicsim. És minden rendben lesz.

– Tudom, Querida. Én is szeretlek.

***

            Mindenki elfoglalta a helyét, és O’Connell bíró megnyitotta az ülést.

– Hölgyeim és uraim! – szólalt meg a bíró. – Miss Green azt kérte, hogy szólhasson pár szót a megjelentekhez.

Azzal intett Johnnie-nak, hogy felállhat. A nő megigazította a blúzát, majd megköszörülte a torkát, mielőtt beszélni kezdett volna.

– Bíró úr! Hölgyeim és uraim! Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap történtek miatt. Túlléptem azt a határt, amit megengedhetek magamnak a vád képviselőivel és a bírósággal szemben. A szavak, amelyeket használtam, nem nőhöz méltóak, és agresszívak. Emiatt őszintén kérem bocsánatukat. Köszönöm.

Azzal leült, a bíró pedig ismét a tanúk padjára szólította Almát, hogy a vád folytathassa a kikérdezését.

Alma felállt, hogy lassan odasétáljon. Amikor úgy ítélte, senki nem látja, óvatosan megszorította Johnnie vállát. A másik nő figyelte, ahogy a tanúk padjához sétál. Johnnie kedvenc kosztümjét viselte. Tökéletesen illett rá, ahogy kiemelte karcsú alakját, de jól eltakarta növekvő hasát.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez.

           Abbott halkan felmordult, ahogy arra gondolt, mekkora szégyen, hogy egy ilyen csinos nő elvesztegeti a szépségét azzal, hogy egy másik nő ágyában hentereg. Johnnie észrevette a pillantását, és érezte, hogy ereiben ismét forrni kezd a vér a dühtől. De tudta, uralkodnia kell magán. Amikor az ügyész végre el tudta szakítani a tekintetét Alma testétől, egy pillanatra Johnnie szemébe nézett, a benne fénylő harag pedig arra késztette, hogy látványosan elmélyedjen az irataiban.

– Mr. Abbott! Készen áll, hogy feltegye a kérdéseit a tanúnak? – kérdezte a bíró.

– A vádnak nincsenek további kérdései, bíró úr.

– Vajon miért nem vagyok meglepődve, Mr. Abbott? – csóválta a fejét a bíró, és Bob felé fordult. – A tanú az öné, Mr. Wooten.

Alma megkönnyebbülten sóhajtott. Félt, hogy megismétlődik az előző napi káosz. Johnnie beszéde alatt az esküdtek arcát figyelte. Úgy tűnt, elfogadták a bocsánatkérést, vagy legalábbis nem mutattak semmilyen érzelmet. Az esküdtszék elnöke volt az egyetlen, aki annak adta jelét, hogy másképp vélekedne.

            Bob nyugodt arckifejezéssel állt fel, és lépett oda hozzá. Alma viszonozta a felé küldött bátorító mosolyt, majd Johnnie felé fordult. Rögtön észrevette, hogy a feleségét zavarja valami. Aztán észrevette a dühös pillantásokat, amiket a másik nő Abbott felé küldött, majd figyelte, ahogy Johnnie megrázza a fejét, és elfordul a férfitól. Elhatározta magában, hogy minél előbb kideríti, mi folyik itt.

– Miss Martinez! Nem zaklatom ma sok kérdéssel – kezdte Bob. – Először is, el tudná mondani a bíróságnak, mióta ismeri a vádlottat?

– Nagyjából nyolc éve ismerem Johnnie-t.

– Milyen körülmények között találkoztak?

– A rendőrségen találkoztunk először, ahol Johnnie dolgozott. Egy cserbenhagyásos balesetben voltam érintett. Egy kocsi belerohant az enyémbe, majd elhajtott. Egy tiszt felvette a tanúvallomásomat, majd elküldött, hogy a megadott szobában adjam le. Az édesanyám vitt be a rendőrségre, de vissza kellett mennie dolgozni, ezért egyedül maradtam ott. Johnnie vette át a tanúvallomásomat, és amikor látta, hogy milyen tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy jutok haza, felajánlotta, hogy elvisz.

– Nos, a többi már történelem, ahogy mondani szokták – mosolygott a férfi. – Észak-Karolina állam nem ismeri el az önök kapcsolatát, de most hunyjunk efölött szemet, és kérem válaszoljon, mióta élnek együtt élettársként?

– Már négy éve – válaszolta Alma büszkén, és egyenesen az esküdtszékre nézett.

– El tudná mondani nekünk, hogy amikor a vádlott megtudta, hogy a polgármester vizsgálat alá vonta, hogy reagált?

– Eleinte becsapva érezte magát, hogy ezt kapja azok után amilyen keményen dolgozott, és majdnem az életét is elvesztette munkavégzés közben – tördelte a kezét Alma. – Amikor a polgármester nyilvánosságra hozta ezt az úgynevezett vizsgálatot a sajtó előtt, teljesen elsápadt. Csak mert jó anyagi helyzetben vagyunk, a polgármester megvádolta, hogy pénzt sikkasztott.

– Összetűzésbe került a polgármesterrel ezen állítások miatt?

– Igen. Miután visszatért Virginiából, és megtudta, hogy valaki nyomozott a számláink után. Először a rendőrségre ment, aztán a polgármester irodájába.

Bob nem akart okot adni Abbottnak a tiltakozásra, ezért nem kérdezte meg, hogy mi történt. Ez szóbeszédnek minősült volna.

– Milyen változást jelentettek ezek a vádak az életükben?

– A sajtó zaklatni kezdte őt az irodájában, és aztán… – A hangja egy pillanatra elcsuklott. – Az otthonunknál is.

– Tudom, hogy nehéz erről beszélnie, de mesélne arról a napról, amikor a fia, Phillip, meghalt?

– Megpróbálom – nézett Alma Johnnie-ra. Szüksége volt a felesége tekintetére, hogy erőt adjon. – Egy kicsit későn keltünk aznap reggel. Phillip bejött a szobánkba, és bemászott az ágyunkba, hogy felkeltsen minket. Miután egy kicsit birkóztak Johnnie-val, ő észrevette, hogy mennyi az idő, és gyorsan elsietett munkába. Phillip szeretett volna még játszani, de Johnnie-nak mennie kellett, úgyhogy megígérte neki, hogy folytatják, ha hazaért. Phillip csalódott volt, de én megpróbáltam megvigasztalni azzal, hogy elvittem vásárolni. Amíg ott voltunk, venni akart valamit Johnnie-nak. Szeretett volna egy CD-t venni a mamájának. Tudta, hogy mennyire szereti a zenét.

Johnnie és Alma arcán is könnycseppek gördültek le.

– Közel álltak egymáshoz? – kérdezte Bob.

– Igen. Nagyon közel – nézett Alma a férfi szemébe. – Mindent együtt csináltak. Játszottak, tévét néztek… Ő olvasott neki esti mesét. Azt tervezték, hogy a nyáron elmennek pecázni. Phillip azt szerette volna, hogy én ne menjek. Csak ő és a mamája – kuncogott Alma halvan.

– Mamának hívta őt? – kérdezte Bob.

– Igen. Őt Mamának engem pedig Maminak szólított… Nagyszerű fiú volt. Amikor elhatároztuk, hogy gyereket szeretnénk…

– Tiltakozom! – kiáltott fel Abbott.

– Elutasítom – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon a bíró. – Folytassa, Miss Martinez!

– Amikor elhatároztuk, hogy gyereket szeretnénk, minden este mesét olvasott a hasamnak, végig a terhesség alatt. Mindig meg akart bizonyosodni róla, hogy rendesen eszem, és megtett mindent, amit egy elhivatott szülőnek tennie kell. Velem volt a vizsgálatok során és a szülésnél is. Ő vágta el a köldökzsinórt.

– Mondja el a bíróságnak, mi történt, amikor visszatértek a vásárlásból!

Alma fészkelődni kezdett a székében. A veszteség érzése uralkodott el rajta, de tartotta magát, ahogy csak tudta.

– Amikor haza értünk, riporterek vártak a ház előtt. Amikor megállítottam a kocsit, úgy vettek körül minket, mint egy éhes farkas-falka. Ahogy kinyitottam az ajtót, rögtön bombázni kezdtek a kérdéseikkel. Csak nehezen tudtam kiszállni, aztán Phillipért nyúltam. Miután kivettem a kocsiból, letettem, hogy kivegyem a csomagokat. Az a sok kérdés, a vaku fénye… Megijedt, és kiszaladt az útra. – Alma próbálta visszatartani a könnyeit. – Ennek nem kellett volna megtörténnie.

– Mi történt közvetlenül a temetés után? – tette bíztatóan a kezére a sajátját Bob.

Alma visszafojtotta a könnyeit.

– Épp csak eltemettük a fiunkat, amikor Ballantine feltűnt a sajtóval, állítólag azért, hogy kifejezze az együttérzését. Johnnie elvesztette a fejét, és neki ugrott.

– Úgy tűnt, ezért jött el a fiuk temetésére?

– Igen. Ezért vesztette el Johnnie a fejét. Miután hazamentünk, látszott, hogy magát hibáztatja érte.

– Mit tett? – kérdezte Bob.

– Egy ideig a vendégekkel társalgott, majd lement a pincébe, ahol mindig is sok időt töltött. Pizo ment utána, hogy beszéljen vele, és amikor visszajött, elmondta, hogy Johnnie mindjárt feljön. Eltelt egy kis idő, és még mindig nem jött. Ekkor vettük észre, hogy elment. Nagyon fájt neki az egész.

– Köszönöm, Miss Martinez. Nincs több kérdésem, bíró úr.

– A tanú távozhat – mondta O’Connell bíró.

Alma felállt, és visszament a többiekhez. Megállt egy pillanatra Johnnie mellett, aki megfogta a kezét, hogy megcsókolja.

– Ez az egész utálatos Isten előtt! – kiáltotta egy negyvenes fehér férfi. – A pokolban fogtok elégni, a korcs fiatokkal együtt!

„Ne már megint!” – fintorodott el a bíró, és a kalapácsáért nyúlt.

Johnnie felállt a székéből, és megfordult. Amíg a beszélőt kereste, Annie odaért a férfihoz, és megragadta a gallérját. Gyorsan dulakodás támadt, amikor a férfi társai a segítségére siettek. Tori visszatartott egy férfit, aki Johnnie és Alma felé indult. A bíró hangosan kopácsolt a kalapácsával, és kiabált, hogy ürítsék ki a termet. Egy nő Johnnie felé köpött, mire Glenda a földre teperte. Csak Alma lélekjelenlétén múlt, hogy vissza tudta tartani Johnnie-t. Ceecee rángatta ki Torit, Mike és Pizo pedig Annie-t. A teremőrök segítettek leállítani a verekedőket, Pizo pedig őrizetbe vette a felbujtót, miközben az bibliai idézetekkel dobálózott, és Isten haragjával fenyegetőzött.

            Miután kiürítették a termet, a bíró úgy határozott, hogy a továbbiakban csak a beidézettek tartózkodhatnak a teremben, és a tanúknak is odakint kell várakoznia, amíg nem szólítják őket. Aztán berekesztette az ülést másnapig.

***

            Miután elhagyták a tárgyalótermet, Johnnie szorosan magához ölelte Almát, hogy átverekedhessék magukat a riporterek tengerén. Egy fotós lépett Johnnie elé, és az arcába nyomta a kameráját, miközben a mellette álló riporter nyilatkozatért kuncsorgott.

– Nyilatkozatot akar? – ordította Johnnie, majd a fotós felé fordult. – Vidd azt a kibaszott kamerát a képemből, mielőtt a szart is kiverem belőled! Ez az istenverte nyilatkozatom.

– Az embereknek joguk van, hogy értesüljenek a történtekről – kiabálta túl az általános zajt a riporter.

– Dugja fel a jogait, hölgyem! – verekedte tovább magát Johnnie.

***

            Tracy bepakolta a holmiját néhány bőröndbe. Könnycseppek csordultak le az arcán a tudattól, hogy fájdalmat okozott Marknak előző éjjel. Érezte, hogy a másik férfi fél tőle.

– Mi történik velem? – motyogta. – Sosem akarnám bántani Markot. Fél tőlem. Mégis mit tehetnék? Szeretem őt, teljes szívemből. Mi lesz velem, ha elhagy?

– Miért ne hagyjon el? Hiszen csak egy fartúrkász nyúlbéla vagy.

Tracy ugrott egyet ijedtében, és körbenézett a szobában a hang forrását kutatva.

– Az előző éjjel baszták meg talán először istenigazából, mióta vele vagy.

Tracy tovább kutatott a hang forrása után. Kilépett az ajtón, és hallotta a víz csobogó hangját a zuhany felől, úgyhogy a hang nem származhatott Marktól.

– Menj, és add meg neki, ami jár! Tudod, hogy élvezte.

– Mi a fene történik velem? – motyogta.

– Végre leszálltak a golyóid, selyemfiú. Mióta a segglyukakra gerjedsz a pinák helyett, most először hagyod, hogy élvezzem is. Csak semmi finomkodás! Most bemegyek a fürdőszobába, és a szart is kibaszom belőle. A tegnap éjjel csak bemelegítés volt.

Tracy megrázta a fejét. Ismét szédülni kezdett. Érezte, hogy keze a farkára szorul a ruháján keresztül. A hálószoba felé indult, de aztán megállt.

– Nem. Ez nem történhet meg – mondata magának, és kényszerítette magát, hogy felvegye a kulcsot a nappali asztaláról. A konyha felé indult, de majdnem összeesett. Kinyitotta a garázsba vezető ajtót, és kitámolygott  rajta.

            Berogyott a kocsijába, és elindult. Felhajtott az autópályára, igyekezve olyan távol kerülni otthonról és Marktól, amennyire csak lehetséges. Kezdett lenyugodni, és a szédülés is elmúlt. Az államközi autópályán haladt, majd lefordult egy szimpatikus motelt jelző táblánál. Hirtelen pokoli fájdalom hasított a fejébe. A visszapillantó tükörbe nézett, ami visszatükrözte könnyel teli barna szemeit. Aztán előre nézett, majd ismét a tükörbe. Most viszont barna szemek helyett feketéket látott, amik gyűlöletet és elemi gonoszságot sugároztak magukból.

– Fordulj meg, te szarházi! Meg kell basznom Markot.

– Nem! – üvöltötte Tracy.

– Csupaszseggű pederaszta köcsög! Nem csoda, hogy mindenki utál.

Tracy próbált koncentrálni, hogy ne rohanjon bele egy másik kocsiba sem. A hang a fejében viszont csak kacagott. Erős fájdalom hasított a fejébe.

– Istenem, segíts! – nyögte.

22. fejezet

– Ez talán a legnagyobb emberi jog elleni bűncselekmény az észak-karolinai bíróság történetében – csóválta a fejét Alma.

– Hallottam már, hogy egyes fanatikusok hogyan értelmezik ezeket a bibliai részleteket, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz esélyem jól a képükbe vágni ezt a szarságot. A fenébe is! Jól esett – jelent meg egy apró mosoly Tori szája szegletében.

– Igen, Victoria, tényleg a fejéhez vágtál pár dolgot – válaszolta Ceecee szarkasztikusan.

Tori arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly. Tudta, ha Ceecee Victoriának szólítja, akkor nagyon dühös rá.

– Nagyon nőies volt, ahogy újra és újra képen törölted – folytatta Ceecee.

– Kicsim! Megérdemelte. Nincs igazam, Johnnie? – fordult segítségért a barátjához.

– Ó, nem! Nem keversz bele ebbe. – Johnnie próbált egy kis humort vinni a szavaiba, hogy azok ne tűnjenek merev elutasításnak. Alma gondoskodó jelenlétének köszönhetően most már sikerült lenyugodnia, és most Tori könyörgő szemeibe bámult a visszapillantó tükörben. – Köszönöm, Tori. Az sokkal rosszabbul vette volna ki magát az esküdtek szemében, ha nekem kellett volna bemosnom annak az alaknak.

Ceecee érezte, hogy Johnnie-nak igaza van, de attól még nem engedte, hogy Tori ennyivel megússza a dolgot.

– Nézd, kicsim! Kihúztam Johnnie-t a bajból, vagy nem? – próbálkozott Tori.

– Ha te mondod, Victoria – fordította el a fejét Ceecee.

Shaghayegh Claudia Lynx alias Cecilia "Ceecee" Krisp.

Tovább hajtottak az autópályán, míg végül hirtelen belefutottak egy nagy dugóba.

– A pokolba is! – morogta Tori. – Nem kellett volna a reggeli csúcsforgalomnak már órákkal ezelőtt lemennie?

Alma előredőlt, és átnézett Tori válla felett.

– Úgy néz ki, valami baleset történt.

– Valóban – bólintott Ceecee. – És elég rossznak is néz ki.

A helyi rendőrök irányították a forgalmat. Amikor Tori elhajtott az összetört autó mellett, Johnnie kinézett az ablakon.

– Ez úgy néz ki, mint… Nem! Az nem lehet – nyújtotta ki a nyakát, hogy jobban lásson. Az autó szinte felismerhetetlenségig összetört, de ő mégis biztos volt a dolgában. – A fenébe is! Bárki is ült benne, aligha hiszem, hogy túlélhette. – Ahogy lassan elhaladtak a kocsi mellett, ki tudta venni a rendszámát is. – A pokolba! Ez Tracy kocsija.

– Istenem, ne! – sikoltott fel Alma.

Johnnie azonnal kiugrott a kocsiból, és gyorsan a roncs felé rohant.

– Nem mehet oda, hölgyem! – állította meg egy rendőr.

– Kopj le! Az egyik legjobb barátom volt a kocsiban! – üvöltött rá Johnnie.

– Ki? A sofőr?

– Oda kell mennem – erősködött Johnnie.

– Nem segíthet neki. Sajnálom.

– Istenem, ne! Tracy! – kiáltott fel Johnnie.

Alma végre utolérte, Johnnie pedig azonnal felé fordult.

– Meghalt, kicsim. Tracy elment – potyogtak a könnyei.

Alma átölelte őt, és szorosan magához vonta, aztán hirtelen meghallották az egyik mentős hangját.

– Érzem a pulzusát!

– Nem halt meg, kicsim! – nyugtatta Johnnie-t. – Ne félj! Ő egy igazi harcos. Túl fogja élni.

Gyorsan beemelték a férfit a mentőautóba, és elindultak vele a kórház felé. Johnnie és Alma visszarohantak a kocsijukhoz, és a mentő után indultak. Johnnie elővette a mobilját, hogy értesítse Mike-ot.

***

            Mark kilépett a zuhany alól. Még mindig fájdalmai voltak, ezért gondolta, felkeresi az orvosát, de előtte gyorsan felöltözött, nem kockáztatva meg, hogy Tracy meztelenül lássa őt.

„Most mit fogunk tenni Tracy?” – merengett. – „Mi lesz velünk? Talán az orvos tud valamit ajánlani. Szeretlek, Tracy! Nem akarlak elveszíteni.”

Miután felöltözött, átment a hálószobába. Tracy táskái még mindig nyitva hevertek az ágyon. Vonakodva bár, de hangosan a nevén szólította a másik férfit. Nem érkezett válasz. Átment a konyhába, majd a nappaliba.

– Hol a fenében lehet? – motyogta. Aztán ahogy kinézett az ablakon, látta, hogy Tracy kocsija nincs ott. – Nem mehetett messzire. A táskái még mindig itt vannak – sóhajtott. – Hová mentél, szerelmem? – mondta hangosan az üres lakásnak.

***

– Halló? – vette fel Mike a telefont.

– Mike! Itt Johnnie! – kiáltott fel a nő kétségbeesett hangon. Alig kapott levegőt. – Tracy-nek balesete volt. El kell menned a lakására, hogy elhozd Markot. Gyertek a Cape Fear Valley Medical Centerbe!

A férfi szóhoz sem jutott.

– Mike! Hallasz? El kell menned Markért.

– I… igen – tért vissza a férfi hangja. – Hallak. Mi történt? – kérdezte, miközben megfordította a kocsiját az úton.

– Nem tudom, Mike. Nem tudom, hogy egyáltalán… – Johnnie hangja elcsuklott, mielőtt folytatni tudta volna. – Próbáld meg elérni Laurát és Glent is, kérlek! Én most nem…

– Semmi gond, Johnnie! – szakította félbe a férfi. – Meglesz.

Azzal letette a telefont.

***

            Mark fel-alá sétált a nappaliban.

– Hol lehet? – motyogta. Rossz érzések kerülhették. Próbálta elűzni őket, de nem ment. Pár pillanat múlva egy kocsi hangját hallotta, hogy megáll a ház előtt. – Istenem! Visszajött! Talán megbeszélhetjük ezt az egészet.

Az ajtó felé rohant, de amikor kinyitotta, csak a vészjósló képet vágó Mike-kal találta magát szemben.

– Mi az? Történt valami Johnnie-val?

– Nem. Mark. Vele semmi. Tracy-ról van szó. Balesete volt.

Mark az ajtónak támaszkodott.

– Mi… mi történt? – hebegte.

– Ezt majd a kórház felé menet beszéljük meg! Gyere! Sietnünk kell – mondta Mike és a kocsi felé terelte a halálra rémült férfit.

– I… igen. Mennünk kell – motyogta Mark, miközben lassan elindultak.

***

– Igen, igen! Ezt már hallottuk – intette le Pizo a még mindig szentírási részleteket kántáló férfit, miközben az őrszobára kísérte. – Kíváncsi lennék, hogy Isten mit szól a te kis színjátékodhoz.

– A Mindenható meg fog bocsátani nekem mindenért. Nem tűrhetem szó nélkül ezt a sértést az emberi nem ellen. Az ő törvénye ellen – köpte a férfi.

– Már ítélkezünk is, barátocskám? – morgott Pizo! – Akkor fontold meg inkább ezt: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” Máté 7:1. Azt hiszem, többet kellene olvasnod a Bibliát.

A férfi szóhoz sem jutott.

– Hogy merészel kioktatni? Minden nap olvasom a Bibliát.

– Akkor keress valakit, aki érti is! Mert nem hiszem, hogy te képes lennél rá – vigyorgott Pizo.

Drew odalépett a társához.

– Mi folyik itt?

– Csak adtam egy kis leckét kedves testvérünknek a Szentírásból – lökte a férfit az asztalhoz.

– És, mit csinált? – kérdezte Drew.

– Izgatás a bíróságon. Mocskolódott Johnnie-val, Almával és Phillippel.

– Az embereknek joga van kimondani a véleményüket. Nekem kell kioktatnom téged a szólásszabadságról? – morgott Drew.

Pizo úgy nézett rá, mintha a társa legalábbis még egy fejet növesztett volna.

– Igen. Tudom, hogy joga van bármilyen szarságot köpködni. De az már nem fér bele a szólásszabadságba, ha akadályozza a bíróság munkáját.

– Igen. De te azért hoztad be, mert inzultálta Greent.

– Tudod mit? – fortyant fel Pizo. – Kezdem azt hinni, hogy valami bajod van Johnnie-val. Vagy egyenesen egy rohadt homofób vagy.

– Nyugodj meg, partner! – tett egy lépést hátra Drew. – Semmi ilyet nem mondtam.

– Pedig nagyon úgy tűnt. Ha bajod van azzal, hogy én nem vagyok homofób, csak szólj! De én nem fogok egy ilyen bigott szarcsimbókkal együtt dolgozni.

– Semmi bajom nincs velük – vesztette el a türelmét Drew. – Nekem csak a gyilkosokkal van bajom.

A következő pillanatban a földön találta magát, állkapcsába pedig éles fájdalom nyilallt, ahol Pizo ökle eltalálta.

– Johnnie ártatlan – magasodott fölé Pizo. – Ismerem őt. Sosem ölne meg senkit… Most pedig megyek a kapitányhoz, hogy kérvényezzem az áthelyezésem. Nem akarok egy olyan szemétládával dolgozni, mint te – lépett el a másiktól.

Drew felült, és az állkapcsát dörzsölte.

– Hülye seggfej.

***

            Johnnie és a többiek nem sokkal az után érkeztek meg a kórházba, hogy a mentő befutott Tracy-vel. Johnnie fortyogott a dühtől, amiért az ápolók semmit nem voltak hajlandóan neki mondani a férfi állapotáról. Sápadtan járkált fel-alá, amikor Mike megérkezett Markkal.

– Hogy van? – kérdezte azonnal Mark.

– Ezek a faszfejek nem hajlandók elmondani semmit, Mark – üvöltötte Johnnie.

– Majd nekem elmondják – lépett oda Mark a nővérpulthoz.

– Tracy Kenon állapotáról szeretnék érdeklődni – mondta.

– Családtag? – kérdezte a nővér szenvtelen hangon.

– Nem – válaszolta Mark dühösen. – Az élettársa vagyok… Elmondom még egyszer. Tracy Kenon állapotáról szeretnék hallani. Most.

Johnnie megrökönyödve nézett rá.

– Sosem láttam még ezt a tökmagot ilyen dühösnek – suttogta Mike-nak.

– Mr. Kenon a sürgősségi osztályon van. Amint az orvos visszatér, megkérem, hogy tájékoztassa önt, uram – válaszolta a nővér kissé megszeppenve. – A sürgősségi osztály várótermében várakozhat a második emeleten.

– Köszönöm – válaszolta Mark kurtán.

Mire visszatért a többiekhez, már Laura és Glen is befutott. A teste remegni kezdett, ahogy a hirtelen felfutott adrenalinszintje csökkent.

– A sürgősségin van – motyogta, a lábfejét bámulva. – Várhatunk a sürgősségi várótermében.

Johnnie odalépett hozzá, és átkarolta a vállát.

– Gyerünk! Menjünk!

Órákig kellett várniuk, míg végül az orvos megérkezett, hogy tájékoztassa őket Tracy állapotáról.

– Kenonék? – nézett körbe a teremben tartózkodókon az orvos.

– Igen? – ugrott fel Mark. – Hogy van, doktor úr?

– Sokáig tartott a műtét, de életben van. Mr. Kenon súlyos feji és testi traumát szenvedett. Mindkét lába és a jobb karja is eltörött. Ezen kívül eltört pár bordája, átszúródott a tüdeje, és el kellett távolítanunk a lépét és az egyik veséjét. Most kómában van. Nem tudjuk, mikor ébred fel. A következő negyvennyolc óra kritikus lesz a számára. Ha azt túléli, túl lesz a nehezén.

– Láthatom őt? – kérdezte Mark.

– Csak pár percre.

– Doktor úr! Ők itt Tracy egyetlen valódi családja. El tudná intézni, hogy további zaklatások nélkül látogathassák őt?

– Természetesen – bólintott az orvos. – Gondoskodom róla.

Mark Johnnie-hoz fordult.

– Bejöttök velem?

– Persze, Mark. Köszönöm – mosolyodott el Johnnie, de szemeiben még mindig az aggodalom tükröződött.

Johnnie meglepetten vette észre, hogy Tracy-t ugyanabban a szobában helyezték el, mint őt, annyi évvel korábban. Számtalan cső futott ki a testéből. Szívmonitor, gázmaszk, defibrillátor, és még ki tudja micsoda. Ismét felidéződtek az emlékei arról az éjszakáról, amikor a klinikai halál állapotából hozták vissza. Emlékezett, mennyire megviselte ez az egész Almát.

            Markot szíven ütötte a látvány. Tracy arcát teljesen belepték a horzsolások, a fejét pedig gézzel tekerték körbe. Mark alig bírt odalépni hozzá az ágy mellé.

– Beszélj hozzá, Mark! – mondta Johnnie. – Hall minden egyes szót. Én is hallottam… Hallottam, ahogy Alma beszél hozzám minden nap. Hallottam, ahogy könyörög, hogy küzdjek, és térjek vissza hozzá.

Mark ránézett, majd visszafordult Tracy-hez.

– Tracy! Azt akarom, hogy küzdj. Küzdj értem! Küzdj értünk! Szeretlek – próbálta visszafojtani a könnyeit.

Óvatosan előre hajolt, és ajkait a férfiéire illesztette.

– Kérlek, Tracy! Küzdj!

Johnnie is odalépett az ágyhoz.

– Hello, haver! Tényleg jó lenne, ha visszajönnél hozzánk. Szükségem van rád, Tracy. Mindannyiunknak – szipogta, majd kényszeredetten felkacagott. – Kit fog Glen elagyabugyálni az utolsó Pepsiért, ha te nem leszel?

Pár perc múlva egy nővér megkérte őket, hogy hagyják Tracy-t pihenni. Johnnie megpaskolta a barátja kezét, Mark pedig adott még neki egy csókot, mielőtt távoztak.

            Amikor visszatértek a váróterembe, minden aggódó arc Markra szegeződött. Jobban érezte magát a tudattól, hogy nem kell egyedül átvészelnie ezt az egészet.

– Johnnie! – szólalt meg Glen. – Haza kéne menned, hogy lepihenj. Holnap a bíróságon kell lenned.

– Nem hagyhatom itt egyedül Markot, Glen.

– Nem lesz egyedül – lépett előre Mike. – Én itt maradok. Aztán majd Glen bejön reggel, Laura meg este.

– Ti már kifundáltátok ezt az egészet, mi?

– Naná! – kacagott Laura. – Most pedig vonszold haza a seggedet! Majd találkozunk a bíróságon.

– Igenis, asszonyom! – szalutált Johnnie vigyorogva.

***

            Johnnie néma csöndben volt egész úton hazafelé. Azon merengett, mi van, ha Tracy rohamot kapott vezetés közben. Azok a fejfájások nem hagyták nyugodni.

            Amikor hazaértek, Johnnie kimentette magát, és a hálószoba felé indult. Átöltözött kényelmesebb ruhába, aztán betette a lejátszóba azt a CD-t, amit Phillip-től kapott.

            A zene hallatára Alma is bement a hálószobába.

– Azt a CD-t hallgatja, amit Philtől kapott – mondta Torinak és Ceeceenek. – Hagyok neki egy kis időt, hogy megnyugodjon, aztán bemegyek.

Johnnie az ágyon feküdt, egy párnába temette az arcát. Amikor meghallotta az ajtó hangját, felnézett Almára.

– Semmi gond, kicsim. Gyerek be! – paskolta meg az ágyat maga mellett.

Alma bemászott mellé az ágyba, Johnnie vállára hajtotta a fejét, ujjával pedig apró köröket kezdett rajzolni a felesége hasára.

– Szeretnél beszélni róla, Querida?

– Minden olyan, mint amikor én voltam a kórházban, kicsim. Azok a csövek… Istenem!

Egy kövér könnycsepp gördült le Johnnie arcán.

– Csss! Semmi baj, kicsim! – suttogta Alma. – Túl fogja élni. Ott van neki Mark és mi mindannyian. Elég erős hozzá, szerelmem. Tudod te is.

– Remélem, Alma. Remélem.

***

– Most nézz ránk! Milyen nagy szarba kevertél minket már megint – mondta a hang.

– Elég! – nyögte Tracy némán. – Nem akarok küzdeni. Túl fáradt vagyok.

– Ó, dehogy! – válaszolta erőszakosabb tónusban a hang. – Átkozott legyek, ha hagyom, hogy ezúttal is rám kend ezt az egész szart! Most neked is segítened kell.

– Hogy érted azt, hogy most is? Ki vagy te, és mit akarsz tőlem? Miért nem hagysz békén?

– Most meg úgy viselkedsz, mintha nem is ismernél. Én az erősebbik éned vagyok, hülyegyerek. A védelmeződ. Én mentettelek meg attól a fájdalomtól, amit a vénember okozott neked… Én óvtalak meg tőle, és ez a köszönet?

– Nem tudom, miről beszélsz. Az apám sosem bántott.

– Ó, dehogyis nem. Folyton vert, és amikor az öreghölgy nem látta, rád is mozdult.

– Hazudsz! Fejezd be! Az apám soha…

– Soha mit? Soha nem vert volna félholtra?

– Hallgass!

– Nem… Rájött, hogy a fiúkat szereted, és ez feldühítette. Eleinte azzal mentegetőzött, hogy móresre tanít. Egy beteg anyaszomorító volt.

– Emlékszem, amikor bejött a szobámba, és arról beszélt, mennyire szeret.

– Igen. És én akkor szorítottalak háttérbe. Nem tudtad volna megtenni. Emlékszem.

– Hagyj békén!

– Nem hallod, ahogy a ribancod zokog utánad? Mit csinálhatna nélküled? Azt akarja, hogy visszatérj. Szóval húzd fel végre a hózentrágeredet, és küzdj!

– Bántottam őt. Nem tudnék ismét a szemébe nézni.

A hang felmordult.

– Figyelj rám, puncus! Segítesz nekem kijutni ebből a szarból most azonnal. Ha ennek vége, egyikünknek mennie kell. Nem folytatom tovább ezt egy olyan anyámasszony-katonájával, mint te – kacagott fel. – Talán viszem a kis szöszit is. Úgyis jobban dugok, mint te.

– Azt akarod mondani, máskor is rámozdultál már?

A hang felnevetett.

– Nem, butuska! Az ilyen nyalakodás nem az én műfajom. Azért tettem őt magamévá, mert felizgultam. El tudod hinni? Akkor voltam először egy férfival.

– Sosem nyúlhatsz hozzá megint. Ha megpróbálod, megöllek. Komolyan mondom.

– Helyes, faszikám! Akkor már tudod, mit kell tenned. Segíts végre, hogy kikerüljünk innen!

– Segítek. De aztán elmész.

***

            Mark a szeretett férfi arcát figyelte. Megérintette az ujjait, majd lassan végighaladt Tracy karján. Aztán félrehajtotta a Tracy testét takaró szövetet, és csak bámulta a rászáradt vértől sötétlő csövet, ami a másik hasából állt ki. A látvány és a gépek pittyegése megrémítette Markot.

– Tracy! Tudom, hogy hallasz. Küzdened kell. Nem akarok élni nélküled. Szeretlek. Ha felépülsz, segítek leküzdeni ezeket a rohamokat. Megkeressük a legjobb neurológust az országban, hogy segítsen neked. – Könny töltötte meg a szemét. – Együtt átvészeljük ezt, szerelmem. Együtt megtaláljuk a kiutat.

Folytatása következik!