2013. február 1., péntek

Meló 2. rész



Előzmény: Meló 1. rész

********************************************************************

            Eleinte nekem is voltak kétségeim. A szívem mélyén nem voltam biztos benne, hogy beválik, de úgy gondoltam, egy próbát megér. És bevált. Persze magam sem vártam, hogy a húgom majd a nyakamba fog ugrani és össze-vissza puszil az örömtől, hogy szereztem neki melót, de láttam rajta, hogy a maga módján örül, hogy gondoltam rá és segíteni akarok neki. Elvégre ez a nővérek dolga, nem? Maximum nem válik be és ő továbbra is megmarad a fordításokkal való gürizésnél.
            Másnap viszont, amikor elvittem a Búfelejtőbe, úgy látott neki az első napjának, mintha világéletében ezt csinálta volna. Bár nagy segítségére volt, hogy továbbra is csak alig néhányan lézengtek a bárban, Hugi mégis olyan magabiztossággal érdeklődött a rendelések után és vitte ki az italokat és üdítőket, hogy Pultoska is csak elégedetten csettintett a nyelvével.
– Hol rejtegetted eddig ezt a lányt? – nézett rám, halálos komolyságot tettetve.
– Nem akartam kiengedni a gardróbból, de már kezdett nagyon hangos lenni a dörömbölése – vontam vállat és igyekeztem nem elröhögni magam, miközben a számhoz emeltem a kikért sörömet. Pultoska viszont nem bírta ki és hangosan felnevetett, játékosan belebokszolva a vállamba.
– Ha neki sincs kifogása ellene, akkora a meló az övé.
– Én meg felcsaphatok kerítőnek, mi? – vigyorogtam, mire ő csak némán kuncogott és legyintett, mielőtt magamra hagyott, hogy segítsen új alkalmazottjának eligazodni az italok között.
Hugi viszont gyorsan tanult és pár nap alatt úgy belejött a kiszolgálásba, mint kiskutya az ugatásba. Továbbra is bújta a fordításait és járt a tanfolyamokra, mellette pedig néhány órára mindig beugrott a Búfelejtőbe felkötni a dereka köré a kötényt. Isten áldotta tehetség volt… Ebben is. Nem is tudom, miért nem lepődök meg.
            És úgy tűnt, a nép is megneszelt valamit abból, hogy új cowboy érkezett a városba, mert, bár továbbra sem tolongtak, néhány nap múlva Pultoska már egész helyre kis forgalmat könyvelhetett el magának. Az emberek pedig valószínűleg nem csak a gyors és meglepően szakszerű kiszolgálást élvezték.
– Ha ez így megy, még a végén úgy is reklámozhatom a helyet, hogy itt az ember az itala mellé még műsort is kap – viccelődött egyik nap Pultoska, miközben figyeltük, ahogy Hugi szokásos szűk farmerjében és magas sarkújában, a munka hevében egy-két gombot kioldva ingén siet végig az emberek között, akik egyáltalán nem leplezett elismerő pillantásokkal fordultak utána.
– Csak előbb beszéld meg vele – tettettem érdektelenséget. – Szerintem azért már plusz gázsit kér.
– Miért kérek plusz gázsit? – lépett váratlanul mellém az emlegetett szamár.
– Nem érdekes – legyintettem, rajta pedig látszott, hogy, valószínűleg sikertelenül visszafojtott mosolyomból, pontosan megértette, miről van szó. Reagálni viszont nem tudott, mert ebben a pillanatban a tőlünk pár lépésnyire álló asztal felől egy öblös hang kiáltott fel.
– Hé, csinibaba! Kérhetnék még egyet ebből a jóféléből?
Kései harmincas kopasz férfi volt, akinek arcán valószínűleg nem csak a kezében lóbált üres sörösüveg egykori tartalmától ült bugyuta vigyor. Ezt pedig még, ráadásnak, a mellette ülő lány reakciója is jól demonstrálta. Nagyjából velem egykorú, szőkésbarna teremtés volt helyes pofival. Nem is értettem, hogy állhatott össze egy ilyen taplóval.
            Már épp azt fontolgattam, hogy megkérem a húgomat, adjon hozzá ahhoz a „jóféléhez” még egyet az én költségemre, részegedjen le mihamarabb drága barátunk, hogy utána én zavartalanul megkérdezhessem a szemmel láthatóan rémült lánytól, nem lenne-e kedve esetleg megszökni velem. Hugi viszont valószínűleg nem mozdult az elvárásoknak megfelelő sebességgel, mert a fent említett barát a következő pillanatban már talpon is volt. De az is lehet, a „jóféle” csak ürügy volt, hogy ráhajthasson az őt kiszolgálni érkező csinos pincérlánykára.
– Nagyon köszi, drágám – kezdte a férfi mézesmázos hangon. Ennél már nem is leplezhette volna kevésbé, mit is akar pontosan. Ami persze, mondanom se kell, nem a sokat emlegetett sör volt. – Nem lenne kedved esetleg csatlakozni hozzánk, elfogyasztani ezt az ízletes nedűt?
Így még nem hallottam körülírni egy huszadrangú sört, de a húgomnak valószínűleg ez csak a legkisebb problémája volt.
– Talán majd máskor – próbálta udvariasan elutasítani a nem épp bizalomgerjesztő és a pultig érezhetően alkoholtól bűzlő vendéget. Az viszont nem tágított.
– Ugyan már, szivi! – lendült akcióba, egész közel lépve a húgomhoz, keze pedig, amivel az imént átvette a kihozott sört, most végigcsúszott kiszolgálója karján, hogy aztán a feneke felé mozduljon.
– Én a helyében nem tenném – jegyeztem meg félhangosan, neki viszont, úgy tűnik, az alkohol kiélezhette a hallását, mert erre felém fordult és mogorván rám vakkantott.
– Neked meg mi közöd ehhez, ribanc? – Utána viszont, mintha teljesen másik ember lenne, mézes-mázos mosollyal ismét a húgomhoz fordult, hogy befejezze az imént elkezdett mozdulatot.
Ezzel követte el az utolsó hibáját aznap este, mivel a következő pillanatban egy kicsi méretéhez képest meglepően erős szorítású kezet érezhetett akciózó keze csuklóján, hogy az aztán megrántsa és egy gyors mozdulattal a földre vigye őt.
            Emberünk meglepetten tátogott a padlón fekve, mint egy szárazra vetett hal és hitetlenkedve bámult fel, nem akarván elhinni, hogy tényleg ez a vékony lány bánt el vele.
– Én megmondtam, hogy nem tenném – somolyogtam, miközben visszafordultam a pulthoz. Bár a kis közjáték még nem fejeződött be, így is ugyanúgy tudtam, mi fog történni, mintha végignéztem volna. A velem szemben, a pult másik oldalán álló Pultoska viszont csak elkerekedő szemekkel figyelte, ahogy a kellemetlenkedő vendég feltápászkodik.
– Na megállj csak! – hörögte és bizonyára a húgom felé lendült, aki erre válaszul kitért előle és magas sarkúba bújtatott lábát váratlan ügyességgel használva elgáncsolta őt, hogy a kis kopasz ismét a padlón kössön ki.
Eddigre már több másik vendég is a húgom védelmére kelt, nem mintha neki nagyon szüksége lett volna erre a történteket szemlélve, emberünk viszont így már tanácsosabbnak látta visszavonulni, és a padlóba vágott, vérző orrát törölgetve kisomfordált, miközben valamit mormogott az orra alatt. Talán jobb is, hogy nem értettem, neki pedig az a jó, hogy a húgom se.
– Ejha – jutott szóhoz nagy sokára a látottaktól teljesen letaglózott Pultoska. – Lehet, tényleg meg kéne emelnem a fizetését. Ha látványelemnek nem is, de kidobónak annál inkább lehetne alkalmazni.
– Abba talán még bele is menne – mulattam.
– Ezzel a lánnyal megütöttem a főnyereményt. Tényleg nem tudom, hol rejtegetted eddig.
– Jól bezártam a gardróbot – vontam vállat, visszatérve a korábbi poénhoz.
Beletelt néhány másodpercbe, amíg az eseményektől megfagyott levegő ismét feloldódott.
– Köszönöm – tápászkodott fel az asztal mellől a meglepett szöszi, odalépve a húgomhoz. – Köszönöm, hogy segítettél.
– Ugyan. Szóra sem érdemes – jött a válasz egy halvány mosoly kíséretében.
– Én… kérlek, ülj csak le! Meghívlak egy italra, vagy valami…
– Nem, köszönöm – válaszolta Hugi most már egyáltalán nem tettetett kedvességgel. – Muszáj dolgoznom… De ugye minden rendben lesz?
– Persze, persze – bólogatott a nő még mindig kissé aléltan, mire a húgom megsimogatta a vállát és elsietett kiszolgálni a többi vendéget.
– Hihetetlen lány – sóhajtott fel a nő, talán csak úgy magában, én viszont nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak rá.
– Az. Meg sem érdemlem – morogtam szarkasztikusan, kiváltva ezzel egy meglepett pillantást barátnőnkből.
– Azt akarod mondani, hogy ő… a barátnőd?
– Neeem – kacagtam fel. – Még csak az kellene. Ő a húgom.
Pultoska talán megérezte, mire megy ki a játék a részemről, mert szó nélkül visszahúzódott és magamra hagyott a lánnyal, aki féloldalasan letelepedett mellém, szeme sarkából még mindig Hugit figyelve ahogy serényen kiszolgálja az embereket.
– Örülnék neki, ha ilyen húgom lenne – jegyezte meg.
– Ja. Csak ahhoz olyan nővérnek is kell lenni. – Csak félig kellett megjátszanom a zsémbes féltékenységet.
– Ugyan már! – mosolygott rám újdonsült barátnőm. – Akinek ilyen húga van…
– Úgy érted, ha ilyen a húgom, én se lehetek rosszabb? – fejeztem be helyette. – Ki kell hogy ábrándítsalak.
Nem tudatos stratégia volt részemről, hogy szánalommal vegyes szimpátiát ébresszek benne, de így is bevált.
– Ne mondd már! – fordult most már teljes egészében felém. – Nem lehetsz te annyira…
– Szánalmas? – mondtam ki helyette, bár sejtettem, nem ezt akarja mondani. – Nézd csak meg őt! – böktem fejemmel a húgom felé. – Pár napja állt életében először munkába mint vendéglátós, és máris úgy csinálja, mintha a vérében lenne. Ha meg egy tagbaszakadt alak rátámad, kisujjból földre teríti. Én meg… csak okoskodok itt.
– Biztos nem véletlenül ilyen ügyes. Csak van valami oka. És ha a testvére vagy, neked is lehetett lehetőséged.
– Ja. Nem véletlen. Ő azt mondja, csak a kitartó munkán múlik. Lehet benne valami. De amikor gyerekkorunkban küzdősportra jártunk, neki valahogy mindig jobban ment. Én kezdtem korábban, de amikor ő kis taknyosként anélkül bucira vert, hogy én hozzáérhettem volna, abbahagytam. Ő meg itt tart.
– De te is nyilván jó vagy valamiben – mosolygott rám kedvesen és a vállamra tette a kezét.
Forróság öntötte el a testemet és éreztem, hogy odabent elindul valami. Ahogy abba a gyönyörű, vidám arcba néztem, egyszerűen nem tudtam elképzelni, mi hozott össze egy ilyen szép lányt azzal a tahóval.
– Akkor beszéljünk rólam! – vettem erőt magamon, hogy megpróbáljak viccelődni. – Megnézed a bélyeggyűjteményemet?
Erre csak gyöngyöző kacaj volt a válasz, és a vállamra telepedő kéz gyengéden megpaskolta a lapockámat.
– Amúgy, Viki vagyok – emelte a pult fölé a kezét, hogy felém nyújtsa.
– Engem szólíts csak B-nek! – szorítottam meg a kinyújtott jobbot.
– B?
– Igen. Így jobban szeretem. Talán nem tetszik?
– De. Csak… nem szokványos becenév.
– Nem vagyok szokványos lány – kacagtam fel.
– Azt észrevettem – mosolygott rám csillogó szemekkel. Most jön az, hogy akinek ilyen húga van, az nem lehet szokványos, gondoltam, de ő mintha már teljesen el is felejtkezett volna Hugiról. Csillogó szemekkel mosolygott rám, keze pedig, miután elengedtem is az enyémen maradt.
– Egyébként – krákogtam –, mi hoz össze egy ilyen helyes lányt egy ekkora tahóval – böktem fejemmel a kijárat felé. Próbáltam valami témát találni, de én is tudtam, hogy nem a legjobb irányba indultam el.
– Tényleg róla akarsz beszélni? – nevetett fel Viki.
– Hát…
– Maradjunk abban, hogy bedőltem neki, és azt hittem jófej! De tévedtem.
– Értem.
– Most már folytathatjuk a beszélgetést rólad? – mosolyodott el, mire én meglepetten felkaptam a fejem. – Esetleg valahol máshol?
– Én – nyeltem egyet. Egy másodpercig nem jutottam szóhoz, de utána azonnal döntöttem. – Csak pár sarokra lakom. – Viki arcán láttam, hogy tökéletesen elégedett a válasszal, így nem is haboztam tovább. Nagy nehezen elszakítottam tőle a tekintetemet és Pultoska után kiáltottam, hogy kifizessem az elkortyolt italomat.
– Hagyd csak! – kacsintott rám vendéglátóm. – Felírom.
Megeresztettem felé egy hálás mosolyt, majd teketóriázás nélkül megragadtam Viki kezét és már indultunk is a kijárat felé.
            Mondanom se kell, amikor beléptünk a lakásba, már egyikünknek sem volt kedve beszélgetni. Alig csuktam be az ajtót, ő rögtön nekilökte a hátamat és ajkait az enyémekre tapasztotta.
– Megmentőm – mosolygott rám.
– Nem keversz össze véletlenül a húgommal? – kacagtam fel.
– Mert? Te róla akarsz beszélni?
– Nem – vágtam rá azonnal és hevesen megcsókoltam.
Botladozva jutottunk be a hálószobába, hogy aztán könnyedén az ágyra lökjem őt és miközben lehámozom róla a felsőjét, végigcsókoljam hosszú nyakát. Felszegte az állát, hogy utat engedjen nekem és hangosan nyögött, miközben kezeim a ruha alól előtűnő melleire tapadtak. A szám is hamarosan követte példájukat, míg végül ajkaimat megduzzadt mellbimbója köré fontam.
            Keze a fejemre telepedett és egyre kontrollálatlanabbul vonaglott és zihált alattam. Én viszont tovább folytattam munkámat mellein, a kezem pedig célirányosan becsusszant immáron teljesen átnedvesedett bugyijába.
            Teste megfeszült, ahogy szeméremajkait kezdtem dörzsölni. Ujjai belemarkoltak a hajamba, szinte ösztökélve engem arra, hogy én is megmozgassam ezen testrészeimet és egyiket belemártsam tátogó kelyhébe.
            Nem volt szükségem sok munkára, hogy aztán teste megfeszüljön és ő hangosan felsikoltson. Én pedig most visszafelé csókoltam végig kulcscsontját és nyakát, hogy ajkaim végül újból a szájára tapadjanak.
– Ez így nem járja – zihálta nagy sokára.
– Mégis micsoda? – vigyorodtam el.
– Megmentesz a bárban, aztán meg még ki is elégítesz? Én meg nem adok neked semmit? – Nem értettem, miért ragaszkodik ahhoz a felálláshoz, hogy én mentettem volna meg, de nem is tiltakoztam. Főleg amikor a hátamra lökött és megmarkolta a galléromat. – Itt az ideje, hogy megháláljam.
Úgy tépte le rólam a ruhát, mint egy vadmacska, amint szétmarcangolja áldozatát, hogy aztán melleim közé fúrja az arcát. Ő viszont nem időzött el ott sokáig. Rövid idő után már lejjebb is csusszant, hogy nadrágomat lerángatva a combjaim közére térjen.
            Ujjaim olyan erősen markoltak a lepedőbe, hogy pár pillanat múlva beléjük hasított a fájdalom. Nyelve könnyedén ficánkolt bennem, amitől testem mintha csak az ő akaratának megfelelően vonaglott volna.
            Nem érdekelt már a húgom. Épp itt volt az ideje, hogy most én halásszak el előle egy nőt. Igen. Végre egyszer fordított a felállás. Valaki, aki eredetileg az ő ágyába kívánkozott, most önként és dalolva veti bele magát az enyémbe. Nem mintha irigy lennék, de most mégis mennyei örömmel töltött el, ahogy Viki barlangomba fúrta a nyelvét.
            Szemeim a következő pillanatban kigúvadtak, szám pedig szélesre tárult. Csak másodpercek múlva jöttem rá, hogy sikítok. Hangosan kiáltok a gyönyörtől, ami teljesen ellepte az agyamat.
            Csak órák múlva tisztult ki újra a kép. Homályosan emlékeztem csupán a vad szeretkezésre, amin átestünk. De nem is bántam. A konkrét események emléke nélkül is kellemes bizsergéssel öntötte el testemet az az érzés, amit a karjaimban pihenő meztelen test váltott ki belőlem. A húgom pedig le van ejtve.
            Ebben a pillanatban azonban, mintha csak épp annak hatására, hogy, talán órák óta először, rá gondoltam, hirtelen nyílt az ajtó és hallottam a belépő magas sarkú kopogását.
– Brigi! – szűrődött be a szobába a húgom hangja. – Itthon vagy?
Próbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Hallottam, ahogy Hugi körbejár a lakásban, mindenhova benézve. Viki is nagy nehezen magához tért kábulatából, és épp csak melleire húzta a takarót, amikor nyílt a hálószoba ajtaja.
– Ó, bocsánat – hőkölt vissza Hugi. – Nem akartam zavarni.
Épp utána szóltam volna, a következő pillanatban viszont már el is tűnt. Gyorsan magamra tekertem a takarót, majd leheltem egy gyors csókot Viki szájára, mielőtt kisiettem volna a szobából.
– Hugi! – rohantam ki meztelen talppal a konyhába, sejtve, hogy ott találom őt. – Én nem… sajnálom, hogy…
– Mit sajnálsz? – mosolygott rám, miután feltette forrni a teának való vizet. – Talán nem éreztétek jól magatokat?
Egyszerűen nem tudok kiigazodni ezen a lányon. Bár végül is, logikus. Ő nem akart ezzel a nővel kezdeni. Lehet, ha úgy hozta volna a helyzet, ő köt ki vele az ágyban, nem én, de ő nagyszerűen megvolt e-nélkül is, és arcán láttam, csak örül az én sikeremnek.
– De – mosolyodtam el én is. – Nagyon jó volt.
– Azért – kacagott. – Akkor erre iszunk.
– Iszunk? Azt hittem, te nem iszol csak úgy alkoholt.
– Nem is – vigyorgott rám. – Teára gondoltam. Még be kell fejeznem egy fordítást, mielőtt lefekszem. De ígérem, csendben leszek. Nem zavarlak titeket a… akármit is terveztek – kacsintott rám.
Széles mosollyal az arcomon megcsóváltam a fejemet. Ilyen húgom is csak nekem lehet. Bármennyire is tökéletes, bármennyire okos, erős, vonzó és kedves, bármennyire kicsinek és jelentéktelennek érzem magam mellette sokszor, akkor is a húgom és én szeretem.
            Most viszont az agyam már egészen máshol járt, és alig vártam, hogy visszatérhessek a szobámba, Vikihez.

 **********************************************************************


Remélem, tetszett a történet. Várom a véleményeket. Bármilyen formában örülök a megjegyzéseknek, legyen az dicsérő vagy kritizáló, akár névtelenül is. Ebből tanulok, hogy mit csinálok jól és mit rosszul.

Akinek tetszett a történet, lájkolhatja a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon. 

114 megjegyzés:

  1. Úgy bírom, mikor nincs vizsgaidőszakod! ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én is, Manó, elhiheted. ^^
      De te miért is? :D Azért, mert gyakrabban jönnek a saját történetek? Vagy van konkrétabb oka is? :)

      Törlés
    2. Azért igen. Meg azért is mert 'tuuuudom miről beszél' feeling van. De utáltam mindig "-.-

      Törlés
    3. Miért? Van egy húgod akivel szemben kisebbségi komplexusod van? :D

      Törlés
    4. A vizsgaidőszakra céloztam xD

      Törlés
    5. Jaaaaa! :D
      Szóval a történethez nincs köze, csak annak örülsz, hogy van, egyébként meg csak szolidaritasz ^^

      Törlés
    6. Manó együtt érez tudod.... O.O

      Törlés
    7. És never gives up, mi? xD

      Törlés
  2. Az elso resz utan be kell valjam kellemes csalodas ert. Felre ne erts nem a khm jelenetert. Oszinten megse fordult a fejembe, hogy B. lep majd akcioba a huga helyett. Meg akkor is azt hittem amikor ugymond megmentette a reszeg foszertol. Ezert kulon jar a pont, hogy ezt eltudtad velem hitetni :)
    Miutan elolvastam az elso reszt en szinte merget mertem volna venni ra, hogy Hugi Pultoskaval szuri ossze a levet valamilyen formaban.
    Egyaltalan nem banom, hogy nem ugy tortentek az esemenyek mint ahogy en gondoltam.
    Gratulalok! :)
    p.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Iza!
      Nos, én eleve úgy terveztem, hogy itt B fog csajozni, pont azért, hogy lehessen egy kis "khm jelenet" is végre. ^^ Én is szerettem volna, hogy végre legyen ez, de sajnos nekem nem volt olyan élvezetes megírni, így lehet, ezt a jövőben hanyagolni fogom, ha nem jön magától.
      Az viszont csak véletlen, spontánul alakult így, hogy ez a megmentősdi ennyire eltolódott Hugi irányába, de nem bánom, mert így róla is kiderült valami, meg akkor nektek is volt benne egy kellemes, de mégis hihető csavar. :)
      Hugi és Pultoska? Őszintén, ez nekem még eszembe se jutott. De akár még az is összejöhet. :D

      Törlés
    2. Vissza terve a khm jelenetre a szamomra egy picit eroltetnek tunt lehet pont azert mert nem igazan szeretted volna.De ez most mellekes mert az egesz egy kerek egesz lett :)

      Törlés
    3. Igen. Sajna nekem is. Talán elszoktam tőle egy kicsit. Emiatt lehet, inkább áttérek arra a műfajra, ahol elmegyek a khm-ig, de aztán nem fejtem ki részletesen. Jelenetváltás, vagy történet vége. Mint pl. az "Új barátságok, új kihívások"-ban is volt.
      Persze, csak ha nem bánjátok. ^^

      Törlés
    4. Engem egyaltan nem zavar, de ha nem erzel ra kesztetest hogy olyan jelenet irj. Ha nem erzed azt a pluszt ami ahhoz szukseges akkor nem is szabad. Vegulis neked kell tetszen a legjobban a muved es nem nekunk :)

      Törlés
    5. Ja. Csak nehogy aztán a végén egyedül maradjak a blogon! :D

      Törlés
    6. Hé! Mar miert maradnal egyedul hm? :)
      Ott vannak meg a forditasok is nem? :)
      Neha kell egy kicsit lightosabb tortenet is ;)

      Törlés
    7. Szerintem ettől nem kell paráznod ^^ Legalábbis felőlem :D Már kifejtettem a dolgot az előző történeteknél ;)

      Törlés
    8. Ööö, bocsi, de nekem most csak a Lopott pillanatokhoz írt megjegyzésed jut eszembe. '^^
      Azt meg nem hinném, hogy a csiklópiercing itt most nagyon releváns. xD

      Törlés
    9. Jogos! xD De én meg arra gondoltam hogy nem mindig fontos egy történetben a szexjelenet ^^ Legalábbis részletesen kifejtve. Az utalások is teljesen jók és ugyanúgy megtartják az olvasókat,legalábbis a mellékelt ábra ezt mutatja ;D Igaz,az a comment még jó múltkorában volt :D Néhány fordításodban meg kiélem magam,na XD

      Törlés
    10. Ámen! ^^
      Ja, majd előtúrok neked egy történetet secretsxywritertől, amiben van bőven piercing és azokat összekötő lánc és azon majd elnyammoghatsz. xD

      Törlés
    11. Nyammm :D De jó életem van nekem xD Egyébként most teljesen úgy látszódhat a népségnek hogy én ilyen perverz vagyok ^^" Pedig nem. Csak hogy tudjátok :D
      Amúgy ez a nőci ezekre a jelenetekre van specializálódva hogy ennyi van neki belőle? :D

      Törlés
    12. Mégis mit gondoljunk, ha egyszer egy kungfu-pandával nyomod az ipart? xD
      Amúgy tényleg nem. Lily a megtestesült szűziesség. Még a bokáját is csak ünnepnapokon villantja ki a szoknyája alól. ><
      Fogalmam sincs. Nem olvastam még tőle más történetet. De írt pár szado-mazót, ahogy láttam. :)

      Törlés
    13. Igen Lily tenyleg olyan o.o ^^
      Sajnalom en a latszatnak hiszek ezt legalabb latom es olvasom :D
      P.

      Törlés
    14. Igen,de az más kategória xD
      Köszönöm B hogy szóltál az érdekemben,főleg hogy bölcset szóltál. Így van,csak ünnepnapokon villantok és akkor sem mindig. Főleg szoknya alól. Ha túl hosszú akkor hajlamos elmaradni a performansz. Tehát erősen köll figyelni,különben várhattok még rá egy darabig O.O
      Vigyázz Pumukli,a látszat az nagyon csalós egy jószág! Nézd csak az én példámat ^^

      Törlés
    15. Lily en csak azt hiszem el amit latok is ...szoval azt hiszem most egy kicsit ossze zavarodtam o.o :D

      Törlés
    16. Akkor én zavarodtam meg,bitte entschuldigung ^^

      Törlés
    17. A komment áradat végét már könnyezve olvastam xD Törpe... ártatlan xDDD

      Törlés
    18. Tán ellenvetésed van,Pista? ^^ Tudom ám hogy a meghatottságtól könnyeztél,mert büszke vagy rám ;D

      Törlés
  3. Nekem is az jutott először eszembe, mint Pumuklinak! Hogy Hugi meg Pultoska. O.o
    De én is kellemesen csalódtam, végül is, B-nek is had jusson más valami. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom :)
      Amugy en orulok neki, hogy vegre nem Szomszed lany karjaiba kereste a boldogsagot

      Törlés
    2. Mi ez a diszkriminálás? ^^

      Törlés
    3. Nekem a végére kicsit ellenszenvessé vált a kis ribi, de amúgy nem gond, elvagyok én azokkal a sztorikkal is ^^

      Törlés
    4. Ezt kifejtenéd részletesebben, Manó? Miért lett ellenszenves?

      Törlés
    5. Ja ne gondolj semmi rosszra, nem olyan durván :) Csak van akinek szimpatikus valaki van akinek nem, ugyanúgy van ez a szereplőknél mint a való életben ^^
      A sztorik ettől még ott vannak, és nem is kérném (ha tehetném sem) hogy cseréld ki vagy változtasd meg, úgysem ő a főszereplő nekem ;)

      Törlés
    6. Gond egy szál se. Természetesen nem lehet szimpatikus minden karakter mindenkinek, és talán előnyös is néha, ha van egy-két unszimpatikus karakter is (persze csak amíg ez nem riasztja el az olvasót). Ettől kevésbé rózsaszín a történet.
      De azért mégis érdekel, hogy mi a "problémád" vele. Miért nem lopta be magát a kicsi szívedbe? :)

      Törlés
    7. Ahogy kinéz (vagyis ahogy elképzelem, hogy kinéz) meg a stílusa úgy együtt. :D
      De tényleg jó ez így, mert mindig szurkolok hátha B. egyszer pofára ejti kicsit :D

      Törlés
    8. Részletezd nyugodtan! Ha ettől tartasz, egyáltalán nem haragszom amiatt, ha esetleg leszólod, sőt, érdekel is, hogy te milyennek látod. Talán még tanulok is belőle valamit. :)
      Az se feltétlenül probléma, ha másképp képzeled el, mint én. Kis kulisszatitok: Ritkán van fényképszerűen kialakult kép a fejemben a karaktereimről. Szinte csak azokról van, akiket olyan valós személyekről mintáztam, akikkel személyes kapcsolatban vagyok. A többieké elég képlékeny, ezért is bocsátkozom ritkán részletes leírásokba.
      Ami meg azt illeti, nem veszem a véleményedet elvárásnak. Attól, hogy te azt mondod, jobb lenne B mellé mondjuk egy szőke cicababa Szomszédlány helyett (bár tudom, hogy azt éppen sose fogsz kérni ^^), nem fogom beleírni, ha nekem nem szimpatikus az ötlet. Viszont megeshet, hogy megpendítesz olyan húrokat, ami akár még az én képzeletemet is megmozgatja. Mint pl. Iza a Hugi-Pultoska párosítással. :)

      Törlés
    9. Általában nekem az első ami előjön, hogy emberileg milyen, ettől kedvelek vagy nem egy karaktert ugyanúgy mint az életben a karaktereket.Ez főleg igaz a sorozatban megírt történetekre. Elég érdekes is lenne megfelelni pont nekem mert nagyon válogatós vagyok. Ezért nincs értelme nagyon részletezni mert ez csak ízlés kérdése. De hogy válaszoljak is valamelyest, ha egy ilyen kiscsaj elkezdene velem flörtölni, ledobnám a sokadik emeletről :D Amit Iza feldobott az érdekes nekem is. Vagyis az az érdekes benne, hogy én is azt hittem amit ő, hogy azok ketten... Ez meg adott egy feelinget, mert azt szeretem ha számítok valamire de nem úgy lesz. Még ilyen jöhet!

      Törlés
    10. Megfelelni nem akarok... Na jó, talán egy kicsit. De sokkal inkább a kíváncsiság hajt. Hátha mondtok valamit, ami nekem is megmozgatja a fantáziámat. Így pedig, amellett, hogy nekem is élvezet ezzel foglalkozni, plusz előny, hogy a ti igényeiteknek is megfelel.
      Szóval Szomszédlány rámenőssége zavar? Na ezzel tényleg nem tudok mit kezdeni, mert ez ugye a karakter lényege. :D De örülök, hogy elmondtad, és továbbra is szeretném, ha az ilyesmit szóvá tennéd, még akkor is, ha reménytelen, hogy ebben változás álljon be. Ha meg szereted, ha nem az elvárásaid szerint alakul a történet, akkor meg pláne, mert akkor legalább tudom, mitől kell eltérni. :D

      Törlés
    11. A Hugi , na ő pl. nagyon jó, mert hiába úgy van leírva hogy mindenben jobb, mint a tesó de mégsem ellenszenves, sőt.

      Törlés
    12. De ő nem is akar ráhajtani senkire. Huginak talán épp a lényegi tulajdonsága, hogy mindenben tökéletes, de olyan szerény, visszahúzódó és ártatlan, hogy emiatt nem lehet haragudni rá. Nem az ő hibája, hogy mindig összejön neki. :D Szomszédlány viszont pont hogy rámenős, és amit akar, azért tesz, hogy megszerezze, még ha nem is szántam manipulatívnak vagy ribancosan törtetőnek. Talán ezért nem szimpatikus neked.

      Törlés
    13. Igen, aki meg az életben is ezt igényli az meg imádja, ennyi :)

      Törlés
    14. Akkor ez a nagy titok. ^^ Oké. Elgondolkozok rajta, de továbbra is tartom, hogy csak azért, hogy neked imponáljak, nem fogom Szomszédlányt eszerint átalakítani. (Valószínűleg amúgy sem. :D )
      És a kinézete alatt mit értettél? Milyennek képzeled el őt, ami annyira ellenszenves benne? :)

      Törlés
    15. Túl fiatal. Talán ez a kulcs. Számomra az elején nem fért össze a kislány a céltudatos élvhajhásszal. Általában nincs ennyi eszük, mint amennyit te adtál ennek a kis csajnak. Tisztelet a kivételnek, mert ilyet is ismerek, csak az átlag inkább az előbbi. Nekem nem kell, hogy imponálj ezzel, mert nem tudnál. Ha lenne wishlist inkább azt kérném, hogy legyen megszívatva legalább egyszer :D De az meg nem esélytelen egyáltalán mert gondolom még te sem tudod mi fog vele történni. Valaki ejtse át, B. meg jól megvigasztalja! :D Na de a lényeg, mindent csinálj úgy, ahogy eddig!

      Törlés
    16. Nincs ennyi eszük? Na mit fogsz kapni ezért Lily-től! xD (Kb. vele egy idős Szomszédlány.)
      A megszívatás még összejöhet, bár, ahogy te is mondod, még én se tudom, hogy alakul a sorsa. Még az is csak nagyon embrionális szinten van meg, hogy egyáltalán a következő történetben, amiben szerepel, mi lesz.

      De, mindenesetre, köszönöm, hogy leírtad a véleményed. :)
      Az ilyesmi bármikor jöhet, akár kérés nélkül is, még akkor is, ha esélytelen, hogy bármit is befolyásoljon. :)

      Törlés
    17. Pont azért óvatoskodtam oda, hogy tisztelet a kivételnek! Isten őrizz, hogy pont őt besoroljam az átlag közé, befeszít és lever ;D

      Törlés
    18. Szerencséd hogy az utolsó utáni pillanatban még kimentetted magad ;D Kaptál is volna a gólemfejedre ha nem ^^
      Egyébként a Szomszédlány nem olyan 16 éves forma? Eddig teljesen úgy élt bennem a kép :D

      Törlés
    19. Szerencséd, hogy Öreganyámnak szólítottál, mi? :D
      Az első sztoriban annyi volt. Te meg 17 vagy, nem? Vagy rosszul emlékszem? ^^

      Törlés
    20. Egen,valami olyasmi a szituáció :D
      Nem. O.O Jövőhéten már a 19. évemet taposom nagy erőkkel :D

      Törlés
  4. Én meg azt hittem, hogy Pultoska-Brigi lesz, úgyhogy engem is becsaptál :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brigi, te most mindenkit becsaptal ^^
      Szerintem mindenki elkezdett varialni az elso resz utan velem az elen. :D Talan mert a bevezetobe leirtad hogy a masodik reszben lesz khm jelenet is :)
      P.

      Törlés
    2. És az olyan nagy baj? :D

      Törlés
    3. Jaj dehogyis baj :) sot :)
      Tudod,hogy szeretem a csavarokat a tortenetekben. Legalabb lehet elmeleteket gyartani ;)

      Törlés
    4. És a csavaranyákat? xD
      Csak aztán oszd is meg velünk az elméleteket! ;)

      Törlés
    5. És még azt gondolták, hogy kiszámítható vagy... Ccc... ;D

      Törlés
    6. Öreg hiba egy nőt kiszámíthatónak hinni. :D Én még magamat se tudom kiszámítani ^^

      Törlés
    7. En? Biztos nem. Azt meg hagyom magamnak :D
      P.

      Törlés
    8. Naaaa! Légyszi, légyszi, légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiii! *kiskutya szemek*

      Törlés
    9. Ennek te most komolyan ellen tudsz állni,Pumukli? ^^

      Törlés
    10. Ha most Pista aktívkodna,mondaná hogy überbociszemek :D Bocsi,de ezt muszáj volt xD

      Törlés
    11. Kezdek elgyengulni :/ Hagyd abba! Ne nezz ugy ram ^[

      Törlés
    12. *még annál is bocibb szemek*

      Törlés
    13. überextra hiperszuper ruhalehámozó boci szemek ^^

      Parancsolj Törpegér ;D

      Törlés
    14. Köszönöm Pista,nem csalódtam benned ^^ De ezt nem nálam kell bevetni,rám nem hatnak az ilyen übercukker stírölések xD

      Törlés
    15. Nem? :( Látom elvesztettem a varázserőmet nálad... Brűűűűhühühühűűűűű!
      *300-as pézsét előkap* :,(

      Törlés
    16. Hááát ezt dobta a gép,gyere sírd ki magad a vállamon ^^ De mással még mindig próbálkozhatsz ;D Never gives up,nem?

      Törlés
    17. De hát nekem nem kell más! brühühühühühühűűűűű!
      *eszeveszettül zokog*
      Na? O.O valami kedvező biznisz? O.O

      Törlés
    18. Naaa ne ríjjál itt rakásra ^^ Más téren is tudsz te ilyen zsivány lenni :P Lennie kell ott még valaminek ^^ Gitározz nekem valami jó kis hangulatos nótát ;D Attól mindig elolvadok ^^ Jó a biznisz? O.O

      Törlés
    19. *gitárt elővesz, antónió banderaszosan a szemedbe néz, és romantikuszan pengetni kezd*
      Na na na? ^^

      Törlés
    20. Hmmm...nagyon romantikás :P Mit tudsz még? :D

      Törlés
    21. Nem csak azt! Tudok olyan spanyolos vérforraló pengetést is levágni ám! O.O
      *el mariachit gitároz* ^^

      Törlés
    22. Flamenco? :D Tudsz te olyat is? *-* Hivatalosan is megvan a bizniszed :D *elolvadt* :P

      Törlés
    23. *megkönnyebbült sóhaj* Huhhhhhhhh! xD
      Abban még kezdőbb vagyok, de most, hogy tudom az visszahozza a varázserőm elkezdem azt is ezerrel gyakorolni ;D Ja meg a banderaszos nézést! xD

      Törlés
    24. Ti nagyon lokottek vagytok ,de ezert szeretlek titeket annyira :)
      Potyognak a konnyeim ahogy olvasom a bejegyzeseket ^^
      P.

      Törlés
    25. Látom könnyekig hatódtál te is ^^ Hát igen... annyira romantikusz tudok lenni^^ *vállon veregeti saját magát*

      Törlés
    26. Most az en vallamat is kerlek *kezemet a vallamra teszem*az ^^

      Törlés
    27. Hogyne! *vállat vereget* ^^

      Törlés
    28. Ha mar ugy is a vallaimon van a kezed meg is massziroznad? Csak egy picit *boci szemek* ^^

      Törlés
    29. Jaaa hogy te masszázsolsz is? Az is a biznisz része ám :P Legalábbis most már ^^

      Törlés
    30. Áhh! Szóval erre ment ki a játék! O.O
      Manó beleesett a gödörbe -.-
      *masszázságyra felpakol mindenkit, és elkezd dolgozni*
      Vasárnap... egek... -.-

      Törlés
    31. Mano besetalt a kelepcebe :D
      Ez valami isteni Mano! Ne hagyd abba! ^^
      Lily probalt ki te is de csak utanam :D

      Törlés
    32. Háhááá :P Ügyesek voltunk Pumukli ^^ *kezét pacsira emeli*
      Még jó hogy Pista egyszerre is tudja művelni ;D Ez az igazi biznisz ^^ Csak serényen ám,én a hátmasszázsra is igényt tartok O.O Bár annak az is elég ha csak vakargatod,azt imádnám ^^

      Törlés
    33. *pacsi* Igen azok voltunk ;)
      Ne lazsalj Mano! Melo van. Je es ez a story cime is o.o
      milyen jol ossze parositottuk a kettot nem Lily? ^^

      Törlés
    34. Háááát ;D Így akartuk ^^ Csak összejött végül! :D

      Törlés
    35. Chhhh -.- Hajcsárok -.-
      Manó csak halkan érdeklődik, hogy az ő munkától kifáradt izmait ki fogja meggyúrni? -.-

      Törlés
    36. Majd en vallalom. de csak azert mert Szeretlek *eltulzott kar simogatas* ^^

      Törlés
    37. Hagyd abba mert kiszáll belőlem minden erő O.O
      Pedig még csak a hátaddal végeztem ^^

      Törlés
    38. Háhááá,én jártam a legjobban :D Dolgozzatok csak,emberek ^^

      Törlés
    39. Ne pattogjál! Neked is vissza kell ám fizetned a melót :P ;D

      Törlés
    40. Deeee Pumukli drágaságom azt mondta hogy ő magára vállalja a dolgot,tehát én majd csak annyit aktívkodok hogy odavonszolom a fotelemet és ciccentem a sört ^^ Biznisz ;D

      Törlés
    41. Aztán mi van ha egyedül nem fog bírni velem? ^^ Benne hagynád a szószban? O.O Te goni -.-

      Törlés
    42. És mi van ha mégis bírni fogja az iramot? ;D Nekem egyáltalán nem tűnik olyan kis gyengusznak ^^ De persze ha úgy óhajtja,bármikor a rendelkezésére állok :P

      Törlés
    43. Biztos vagyok benne, hogy nem gyengusz^^ De én sem ^^
      Na azér'! De aztán nekem nehogy ám ne úgy legyen ám! -.-

      Törlés
    44. Ezt nem is mertem állítani xD Befeszítesz,megreped az égbolt O.O
      De ez most tulajdonképpen neked miért fáj? XD Azt mondtad hogy masszázs kell,az nem volt kikötés hogy ki művelje :P Már megint belémköcc ahelyett hogy élveznéd Pumukli kényeztetését -.-

      Törlés
    45. Már hogy a vérbe ne élvezném már? O.O Ilyen jó kezeket még nem pipáltam ^^
      Oké... akkor neked az lesz a dolgod, hogy végy egy szívószálat egyik végét a sörbe helyezd, másikat a számba ^^

      Törlés
    46. Tudod hova dugnám azt a szívószálat... XD Nyem! O.O Piásan nem lehet kiélvezni egy jó masszázst :P Egyébként is a sör az nekem kell ^^ Chh -.-

      Törlés
    47. Úgy lehet csak igazán élvezni ^^

      Törlés
    48. Teee kis alkesz gólem -.- Hason fekve vagy tehát úgyis hamar viszont látnánk XD Az meg úgy nem is éri meg O.O Inkább pusztítom én ^^ Élvezkedünk mindketten,szerintem ennél jobb biznisz aligha lenne :D

      Törlés
    49. Megoldanám... ^^ De ha már ennyire sajnálod, legyen... idd meg mind -.- Én majd lazulok ^^

      Törlés
    50. Nem sajnálom én,csak téged féltelek ^^ Nem venném a lelkemre ha rosszul lennél miatta! Hát ezért :P És meg is iszom mind,ne aggódj Pista :D Aztán majd lazulok én is veled együtt ^^

      Törlés
    51. Jah csak bírjunk hazavinni... xD

      Törlés
    52. Nem hiszem hogy sor kerülhetne ilyesmire xD De ha mégis,neked nem lenne nagy challenge,ha már annyira ki leszel nyomkodva ;D

      Törlés
    53. Aztán majd másnaposan gyúrogathatsz, ha meghúzom a hátam a cipekedéstől ;D

      Törlés
    54. Chh,már alkudozol? -.- És ha Pumukli visz majd és nem te? :P

      Törlés
    55. Akkor majd én megdolgozom megint, no problem ^^ Meg amíg kómázol téged is ;D

      Törlés
    56. Engem akkor minek? ;D Ki tudja mit művelsz te amíg én nem vagyok eszemnél O.O Neeeeem,nem fogod duplán lekunyerálni rajtam a visszamasszázst ;) Nem is lenne jogos ^^

      Törlés
    57. Ez a majom blogmotor nem rakta be a kommentemet.
      Lehet jobb is! xDD

      Törlés
    58. Naaaaa! :D Most már azért is látni akarom >< Lécci-lécci ^^

      Törlés
    59. Semmi lényeges, csak megjegyeztem, hogy nem számít mit csinálnék veled míg öntudatlan vagy és gonoszan kaszagtam ^^ De csak egy kicsit gonoszan nem nagyon! O.O

      Törlés
    60. Szerintem kettőnk közül csak te vagy ezen az állásponton :D Pumukli úgysem hagyná hogy bármit is tégy amíg én épp ki vagyok feküdve :P Nem fog menni a gonockodás,hahaha ^^
      Te amúgy sem szoktál nagyon gonoszan kacagni. Csak úgy éppenhogy! De az visszhangzik még sokáig O.O
      És én megyek is az ágyamba,jó legyél az éccaka! ;D Jóéjt ^^

      Törlés
    61. Dehogy hagyná! Majd segít! ;D Jó éjt! ^^

      Törlés

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]