2013. augusztus 17., szombat

M kalandjai

Kedves olvasóim!
Ezennel egy újabb sorozatot indítok útjára. Mostantól az ilyen kis novella-folyamokkal igyekszem kitölteni azt az űrt, ami két történet között támadhat, idő, vagy ihlethiány miatt.
Azt, hogy ez milyen, már megtapasztalhattátok a B-vel a föld körül novelláiból. A forma ugyanaz. Hasonló elv szerint születő és felépülő, de egymással összefüggésben nem lévő novellák sorozata várható ismét. A rendező elv azonban ezúttal nem a tér, hanem az idő. És, egy kis meglepetés: A főszereplő ezúttal nem B lesz. Ennek két oka van.
Egyrészt, B egyik legfőbb vonzereje az olvasók számára, hogy hétköznapi életet él, és olyan kalandokat él át, amelyek bármelyikünkkel megeshetnének, ha akkora rohadt mázlink lenne, mint neki. De ez még belefér. Bár ezt a határt már a B-vel a föld körül-sorozattal is feszegettem, de időutazásra már nem akarom elküldeni.
A másik ok pedig az, hogy B már egy jó ideje egyeduralkodó a saját történeteimben. Ebben persze nincs semmi baj, de már felmerült bennem párszor, hogy legalább egy-egy történet erejéig kilépek a B-történetekből. És most, ezt kihasználva, magamnak is kihívásként, egy új alteregóval indítom útjára ezt a sorozatot. Természetesen B ettől még nem megy sehová. A történetei folynak tovább, ahogy a B-vel a föld körül is töretlenül folytatódik, de közben itt van valami más, valami új is.
Tehát... fanfárokat kérek... ismerkedjetek meg M-mel! Azt, hogy miért pont M, majd "elmeséli ő" hamarosan egy külön posztban, azt pedig, hogy M, azon túl, hogy alteregómként miben különbözik másik "hasonmásomtól" B-től, megtudjátok a történetekből.
Addig is pedig, egy kicsit a sorozatról: Bár B-t most amiatt is állítottam félre, hogy ő két lábbal a való világban maradjon, M-mel se akarok elmozdulni a sci-fi vagy a fantasy felé. A jelszó: Csak semmi okkultizmus!
Abba viszont nem akarok belemenni, hogy akkor most hogy. Ahogy a B-vel a föld körülben se részleteztem eddig (és a jövőben se akarom), hogy B hogy kerül az egyes helyekre, mi motiválta, hogy az aktuális helyre érkezzen, azt se részletezem, M-mel mi történik két utazás között. A történeteket ott kezdem, hogy már ott van valahol a múltban, és ott is fejezem be. Hogy ezután beszáll egy időgépbe és űrkorszaki technológiával ugrál az évszázadok között, álmából ébred a pihe-puha ágyában, révületéből az előző életeket felidéző hipnotizőrnél, vagy valami egész más módon "utazik" az időben, azt rátok és az ízlésetekre bízom. Nem tagadom, én is vonzódom egy ici-picit a misztikus dolgokhoz, de az ide feltöltótt történetekben inkább maradok a realisztikus dolgoknál, már amennyire egy ilyen témával lehet, de ha ti inkább valami "mágikusabb" dologra esküsztök, nyitva áll a lehetőség.
Szóval, hamarosan érkezik M önbemutatása, utána pedig az M kalandjai névre keresztelt sorozat első része.
Remélem, legalább annyira tetszeni fog, mint az eddigi történeteim.

Jó olvasgatást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]