Carpe diem 2. rész

Írta: Dina

Előzmény: Carpe diem 1 rész

*******************************************************************************

Két héttel Szilveszter után már teljes gőzzel benne kellett volna lennem, a mostanra Anna által csak „Carpe Diem” hadműveletként emlegetett életmód változtatásban. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, amikor elhatároz valamit, de persze megjegyzésként hozzáteszi, hogy majd holnaptól. Pontosan, én is így voltam ezzel. Az élvezetes pillanatok helyett, már-már depressziós pillanatokat éltem át. Komolyan kezdtem kételkedni abba, hogy képes leszek újra lányokat felszedni.

- És mit szólsz a kis szőkéhez a sarokban? – kérdezte Anna.

- Hogy? – kérdeztem vissza.

- Ha még egyszer nem figyelsz arra, amit mondok, esküszöm, elrángatlak egy dokihoz és kivizsgáltatlak, koncentráció zavar alapos gyanújával. Tudod milyen rohadt idegesítő mindent kétszer elmondani?

- Nem mintha valami problémád is lenne a beszéddel – válaszoltam nevetve.

- Tudod, ha nem szeretnélek ennyire, már régen belefojtottalak volna a gyümölcslevedbe – nevetett ő is. – Áh! - felkiáltott.

- Mi az?

-Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? A gyümölcslé a probléma – kacsintott.

- Jaj, ne, kérlek!

- A-a, rögtön jövök – és elindult kacarászva a pult felé.

Remek!- gondoltam magamban. Már csak egy kis pia hiányzik, és totális idiótát csinálok magamból. Nehéz és ciki volt beismerni magamnak, de annyi ideig voltam párkapcsolatban, hogy elfelejtettem csajozni. Nem mintha régen is az a nagy „szívtipró” lettem volna. Mindig úgy gondoltam, hogy én inkább a párkapcsolatokban vagyok jó. De tévedni emberi dolog.

- Itt is van! – ezzel letett az asztalra egy tálcát, rajta 6 db feles pohárral, amelyekben más-más színű lötty volt.

- Kizárt! Nem tudom, mi ez, és nem is fogok meginni!

- Szeretnéd – kacsintott újra. – Azért jöttünk, hogy ismerkedj. De amennyire látom, be vagy punnyadva. Egy-két kör után sokkal nagyobb arc vagy, szóval hogy áll a hajad?

- Ne! – már nem bírtam tovább nevetés nélkül.

Egyik alkalommal egy egyaránt osztrák és magyar érdekeltségű rendezvényszervező cégnek terveztünk új marketing arculatot, és Anna is elkísért minket a Budapesti bemutatóra. Talált egy-két „érdekes” helyet - ahogy ő fogalmazott -, miközben mi tárgyaltunk. Ezeken a helyeken hallott egy két ivásra buzdító szójátékot, azóta mondogatja őket, bár nem értem a logikájukat. Szerintem így magyarról átfordítva nem sok értelmük van, bár Anna esküszik, hogy az a helyes szőke magyar srác, akitől hallottam, elmagyarázta neki részletesen, de ő csak az előtte lévő szőke szempárra tudott figyelni.

- Szóval, azt kérdeztem, hogy áll a hajad? – nevetett.

- Nem fogod abba hagyni, amíg nem válaszolok, igaz?! – próbáltam szúrósan nézni, de csak nevetni tudtam.

- Szóval?

- Így áll – válaszoltam lemondóan.

- És mije van a fának? – kérdezte vidáman. Szerintem már jobban élvezte a kérdésekre adott reakcióinkat, mint magát a választ.

- Levele! – kacsintottam, koccintottam a kezében lévő pohárral, a saját kezemben lévő méregzöld színű, nem tudom mivel és lehúztam egy szuszra.

- Meg sem kérded, hogy mi van benne?

- Jobb, ha nem tudom. Egyszer élünk- nevettem.

- Látod, mondtam. Még le sem ért benned a pia és máris jobb fej vagy – majd ő is lehúzta a sajátját.

- Tudod, most már bekaphatod! – nevettem.

- Hát, te és trágár szád! Szégyellhetnéd magad! – nevetett tovább.

- Miért hagyom, hogy rászedj minden marhaságra?

- Hé-hé, ez a te szilveszteri fogadalmad volt. Én, csak segítek.

- Akkor én is segítsek a tiédben?

- Na, majd holnaptól megjavulok!

Egy órával, és pár körrel később már igen jó hangulatban társalogtunk. Időközben megérdekezett pár barátunk, és az asztaltársaságunk lassan tízfősre duzzadt. ”Szerencsémre” mindenki azzal töltötte az idejét, hogy az én szerelmi életem fellendítésében „segítsen”.

- Nah jó, elég volt! – álltam a sarkamra. Semmi kedvem nem volt az idióta lelkesítő „minél hamarabb kezdesz újra randizni, annál könnyebb lesz„ szövegekhez. – Megszerzem az egyik csaj telefonszámát, de akkor ma estére leszálltok rólam! Oké? – néztem körbe a díszes társaságon.

Erre mindenki helyeselt.

- Ha ágyba is viszed, akkor egész évben békén hagyunk! – mondta részegen Anna.

- Amennyire elnézlek szívem, a ma esti ágyba vivésre már foglalt vagyok – nevettem rá.

Tutti nekem kell majd haza vinnem. Csak tudnám, mikor ütötte ki magát ennyire, amikor szinte ugyan annyit ittunk. Erre mindenki nevetett, Anna pedig értetlenkedett.

Én körbe néztem a bárban. Az emberek többsége már cserélődött, csak néhány ember volt ugyan ott, ahol egy órája. A szöszi a sarokba iszogatta a ki tudja hányadik koktélját, közben pedig kitudja hány pasit koptatott le, mivel a pénztárcájuk nem volt éppen elég vastag. Nem vagyok előítéletes ember, de erről a lányról lerítt, hogy könnyű csaj. De utálom az ilyen csajokat. Felém nézett és mosolygott. Szeretnéd!- gondoltam magamban. Próbáltam legalább egy normálisnak tűnő lányt találni, akiben van azért annyi pia is, hogy megadja a számát. A bejárati ajtótól kb. 10 lépésnyire egy vörös göndör hajú lány állt, a sörét itta és közben éppen lekoptatni próbált egy részeg pasit.

- Nah, kezdjük!- mondtam, mély sóhajtás kísértében, és kimásztam a bokszunkból.

A többiek tekintetét éreztem a vállamon végig. Te jó ég! Ha most felsülök, azt egy életen át fogom hallgatni, plusz a gyámolítás csak tovább növekszik. Arra gondoltam, hogy mégis inkább a szőke felé veszem az irányt, könnyű lánynak tűnik, de még mielőtt megfordultam volna a kis vörös segélykérően rám mosolygott, a részeg fószer válla fölött. Odaléptem a vörös lányhoz és megfogtam a kezét.

- Szia szívem! – nyomtam egy puszit az arcára- Bocsi, hogy késtem! Rémes a közlekedés!

Láttam a zavart a szemében. Majd hírtelen megértette, hogy miről van szó és ő is adott egy puszit az arcomra.

- Semmi gond! Örülök, hogy itt vagy! Éppen próbáltam ecsetelni az „úri embernek”, hogy van valakim – nézett mérgesen a férfire.

Ekkor én is végig mértem. Nagy sajnálatomra rá kellett döbbenjek, ez nem lesz könnyű menet. Két fajta pasi van. Akit le lehet koptatni a leszbikus dumával – ők könnyebbik eset -, és akit nem lehet lekoptatni, sőt még lelkesen közölni is szokta, hogy ő szívesen társulna. Mertem volna fogadni pár ezer euróban, hogy ő az utóbbi lesz.

- Öhhhhmmm – kaján vigyor. Remek, tudtam. – Két ilyen cicának biztos szüksége van egy ilyen jó NAGY – nyomatékosan kihangsúlyozta a szót- kandúrra – majd végig mért azzal, az itt helyben megduglak tekintettel.

Ebből elég volt. Gondoltam, jobb lesz gyorsan rövidre zárni, mert a végén még azt hiszi, hogy felhívást kapott keringőre.

- Figyelj ÖCSI! – én is nyomatékosan kihangsúlyoztam a „NAGY”-ra válaszképpen. - Marhára nem akarunk bevenni sem édes hármasba és még mielőtt megkérdeznéd, édes sehányasba sem. Vagy tiplizel odébb valami szingli részeg picsát hülyíteni vagy szólok a kidobónak. Hosszú napom volt és marhára nem hiányzik, hogy egy idióta zaklassa a barátnőmet! – meglepődtem magamon. Annának tényleg igaza volt, kellett az a kis pia.

- Jóóó van, nyugi van. Pfff… ezek a punci nyaló kényes picsák – ezzel megfordult, és további káromkodások kíséretében, tovább állt.

Őszintén megkönnyebbültem. Aztán pedig megrökönyödtem. Az iménti kis incidens miatt, nem érkeztem semmilyen szöveggel készülni. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Segítek egy csajnak lekoptatni egy részeg idiótát, hogy aztán majd más felszedhesse. Gratulálok Becca! Te vagy az év idiótája!

- Hálám üldözni fog! – nézett rám mosolyogva. - Köszönöm, hogy megmentettél! Már egy 15 perce próbáltam lekoptatni. Egyébként Giselle vagyok! Téged hogy hívnak?

Csak úgy hadarta a szavakat. A beszéddel nem lesz gond. Mosolyogtam magamban.

- Örülök Giselle, hogy megismerhetlek. Becca vagyok! A lényeg, hogy sikerült végül lerázni.

- Az adósod vagyok! – mondta nevetve.

Bingó!- gondoltam. Játszunk nyílt lapokkal. Csak egy telefonszám.

- Ami azt illeti én is kérnék egy szívességet. A barátaim, mint ahogy már gondolom feltűnt, meredten bámulnak és nem fognak leszállni rólam, ha nem kérem el a számod – uh ez de szar lett. Máris égett az arcom. Nem lehetek ilyen béna.

- És miért kell a barátaidnak a számom? – nézett rám értetlenül.

Ezt nehéz lesz elmagyarázni.

- Szóval, lehet, hogy most nagyobb idiótát csinálok magamból, mint az előző alak. Nem rég szakítottunk a barátnőmme,l és a barátaim túlzásba viszik a „segítséget”, ha ma este megszerzem a bárban valamelyik lány számát, akkor békén hagynak, az este további részében. Nem kell megadnod a számod, csak írj be valamilyen számot a telefonomba, mintha megadnád a tiéd. Kérlek! – néztem rá zavartan.

- Áh, vagy úgy! – nevetett. - Akkor csináljuk úgy, ahogy azt illik. - Benyúlt a táskájába és előhúzott egy filctollat, majd magához húzta a bal kezem és ráfirkantott egy számot. Aztán közelebb lépett és a fülembe súgta: - Az én számom. Majd hívj fel, ha nem figyel ennyi árgus szem, és van kedved kettesben meginni valamit – adott egy puszit a szám szélére és elment.

Ennyit a jó kislányos képről. Mosolyogva visszaindultam az asztalhoz. Balgaság volt azt hinni, hogy békén hagynak. Az este további részében a Giselle-el való esetleges első randim tervezgették. Ilyenkor nagyon utálom őket.

***

- Szóval mikor hívod fel? – szólalt meg Anna reggeli közben.

Az éjjel én hoztam haza. Elég csúnyán szétcsapta magát és inkább itt aludtam.

- Kit?

- Kit? Kit? Nagymamámat! Idióta! – forgatta a szemeit. - A tegnap esti kis vöröset, akinek a száma még mindig rajta kezeden. Remélem, lementetted a telefonodba.

- Jah, vagy úgy – nevettem. - Nem hittem, hogy bármi meg maradt neked a tegnap estéből.

- Ne terelj. Szóval?

- Tudod, hogy kibírhatatlanok vagytok? Majd felhívom, ha akarom, és most már szálljatok le rólam! Kezdem unni ezt az anyáskodást!

- De morci valaki! Feküdj vissza, szívem, és kellj fel másik lábbal – kacsintott rám.

- Nekem jobban tetszik a gondolat, hogy igyunk valamit. Mit szólnál hozzá, ha hoznék egy kis whiskyt. Szerintem még van a múltkoriból?

- Áh, ne kérlek! Most fejezd be! Hányingerem van.

Tele torokból nevettem. Van, ami soha nem változik.

- Nem vagy vicces!

- Én nem is. Te vagy az!- nevettem tovább. - Iszol, mint egy őrült, másnap pedig szenvedsz.

- De én, szenvedhetek. Ellenben veled, aki mindjárt el fog késni – mutatott az órára.

- Még szerencse, hogy tartok nálad váltás ruhát, az ilyen esetekre. Légy jó és remélem, végig szenveded a napot!

Felálltam, adtam neki egy puszit és elindultam összeszedni a cuccaim. Két perccel később már a bejárati ajtónál álltam. Jobb kezemben a kabátom és laptop táskám, a bal kezemmel éppen a bejárati ajtót készültem kinyitni, amikor észrevettem rajta a telefonszám maradványát. Elmosolyodtam a tegnap este emlékein, és fontos információként elraktároztam, hogy legközelebb maradjon a telefonba beírós változat. Nem hagy nyomot.

***

Valamikor hét után estem haza. Beléptem a lakásomba. Levettem a kabátom és bementem a nappaliba. Körbe néztem a csendes és kihalt házban. Lassan két hónapja lakom itt, de még mindig nem tudtam megszokni. Az előző lakásom, ahol Hannával éltünk együtt, sokkal otthonosabb volt. A mostani lakásom színeiben és bútoraiban is a modern stílus felé húz. Sötét és hideg volt. Sóhajtottam egyet. Eszembe jutott Hanna, és a régi lakásban töltött évek. Nem!- gondoltam. Erre nem gondolhatok. Szedd magad össze! Elindultam az emeletre, a fürdőszoba irányába, talán egy forró fürdő segít, helyre tenni magam. Fürdés közben kaptam Annától egy üzenetet, hogy soha többé nem fog inni, mivel úgy érzi, bele fog halni ebbe a napba. Jót nevettem rajta. Ez a kijelentés sem fog tovább tartani egy hétnél – jobb esetben.

Egy órával később már a nappaliban zongoráztam végig a TV csatornákon. Valahogy semmi nem nyerte el a tetszésem. Ránéztem újra a bal kezemre, ahol már csak halvány pontok maradtak a tegnapi telefonszámból. Gondolkodtam pár pillanatig, aztán döntöttem. Végül is, ideje lenne elkezdenem tartani magam a Szilveszteri fogadalmamhoz, és legfeljebb nemet mond. Semmi tragédia nem történik abból, ha felhívom. Előkerestem a telefonom, majd Giselle nevét és elindítottam a hívást. Hosszan kicsöngött, de válasz nem érkezett. Már éppen bontani akartam a vonalat, amikor egy ismerős hang szólt bele a telefonba.

- Igen, tessék! – hangja hivatalos volt.

- Szia! Én Becca vagyok és Gisselet keresem. – gratulálok, hogy ez milyen menő szöveg lett.

- Szia! – váltott kedves hanghordozásra. – Meg is találtad – nevetett.

- Ennek igazán örülök – nevettem én is.

- Minek köszönhetem a hívásod? Már azt hittem, nem fogsz keresni – kedélyesen beszélt.

- Azt mondtad, hogy ha lenne kedvem meginni veled, valamit, kettesben, akkor hívjalak fel.

- És lenne kedved? – csipkelődött.

- Áh, dehogyis – nevettem -, csak gondoltam felhívlak és emlékeztetlek a kijelentésedre.

- Ha-ha-ha. Szóval mikor érsz rá?

Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, mivel azt sem igazán tudtam, hogy egyáltalán akarok e vele találkozni.

- Akár, most is – dobtam be, hogy húzzam az időt.

- Részemről oké! – csapot le a lehetőségre. – A Leopold Kávéházat tudod, hogy hol van?

- Azt hiszem, el találok oda – nevettem.

- Remek, hangulatos kis hely és imádom sütijeiket is. Egy óra múlva ott?

- Rendben – mondtam kicsit zavartan. – Egy óra múlva ott. Addig is, szia!

- Szia! – majd letette.

Egy óra, remek. Ez a csaj tud valamit.

Röpke fél óra alatt elkészültem, aztán elindultam kocsival a kávéházba. Úgy gondoltam, ha hamarabb indulok el, jobban járok, mivel még eddig nem voltam ott, és bár a „google a barátom”, jobb felkészültnek lenni. Egy húsz perccel később oda is értem. Bementem, a bejárati ajtótól nem messze kerestem egy asztalt, levettem a kabátom, majd leültem. Kisvártatva a pincér is megjelent.

- Üdvözlöm nálunk Hölgyem! Esetleg hozhatok valamit? – kérdezte kedvesen.

- Egyelőre még nem sikerült választanom és várok is valakit. Megtenné, hogy kicsit később visszajön?

- Természetesen – ezzel elment.

Nemsoká Giselle is befutott. Hosszú barna kabát, barna sál és sapka volt rajta. Szemét körbe futatta a helységben, majd, amikor találkozott a tekintetünk, mosolyogva elindult felém.

- Szia! – álltam fel, hogy üdvözöljem.

- Szia! – adott két puszit.

- Nos, tényleg igazad volt, hangulatos kis hely – mondtam, miközben megszabadította magát a kabátjtól.

Most volt időm végig mérni, teljesen józan állapotomban. Magasabb volt tőlem, olyan 180 cm-re saccoltam, kiindulva az én 176 centimből. Egyenes, erőt sugárzó tartása volt. Az arca fiatalos és enyhén szeplőkkel borított, amiket csak igazán nehéz volt észrevenni, az alapozótól. A szeme zöld volt. Erős zöld. Volt valami ebben a lányban.

- Régóta járok már ide. Amikor Bécsben vagyok, mindig meglátogatom ezt a helyet.

- És hol vagy, amikor nem Bécsben vagy? – próbáltam lecsapni az előző mondatára, hátha ezzel egy hosszabb beszélgetést kezdeményezek. Őszintén, nem tudtam, hogy mégis miről kérdezzem.

- Sok helyen – nevetett.

- Ezzel nem tudtam meg többet – nevettem én is.

- A szüleimnek egy kozmetikai termékekkel foglalkozó cége van. Már elég nagynak számít a piacon és sok országban piacán megjelentünk már. Lassan én veszem át a vállalatot és emiatt szinte mindig utazom.

- Huha, ez komolyan hangzik – valamiért erős vágyat keltett benne az a kontraszt, amit ez a nő árasztott.

- És te? Nem úgy beszélsz, mint egy tipikus osztrák. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy nem a német az anyanyelved – nézett fürkészőn a szemeimbe.

Nagyon tudja, hogy játsszon az emberekkel, pusztán csak a tekintetével.

- És milyen igazad lenne. Tényleg nem vagyok egy tipikus osztrák. Már több mint három éve költöztünk ide, pár barátommal. Eredetileg Londonban éltünk. Oda is jártam egyetemre.

- Ez érdekes – mosolygott rám. – Mi volt az indíttatás, ami miatt ennyire messze jöttetek. Tudod, az átlagos baráti csoportok elutaznak együtt kirándulni, vagy közös hétvégékre, de nem fogják magukat, és átköltöznek a világ másik végére.

- Egy szóval sem mondtam, hogy átlagosak vagyunk – kacsintottam rá. – Félre téve a tréfát, Trevor a főnököm, egyben közeli barátom is, akinek a családjáé a cég, ahol dolgozom. Egyetem után a családja úgy gondolta, hogy elküldi ide Trevort tanulni, mert ez nagy kihívás lehet számára. Mi pedig vele tartottunk. Akkor végeztünk mindnyájan, és úgy gondoltuk, hogy mikor jöhetnénk, ha nem még közvetlenül a nagy betűs élet kezdete előtt. Aztán valamiért megtetszett a hely és itt maradtunk. Röviden ennyi.

- Értem – mondta mosolyogva, közben egy pillanatra sem levéve rólam a tekintetét.

Régen csajoztam már, de valahogy megértettem, hogy mit akar sugallni. Ezt még szerintem a vak is láthatta volna.

- Mondtad, hogy két nap múlva elutazol. Mi a következő állomás?

- Most haza utazom Párizsba, egy hónapra, aztán egy hónap múlva jövök vissza.

- Már azt hittem, hogy ez afféle egyszer találkoztunk, aztán soha többé, randi lesz – nevettem.

- Őszintén szólva, nem bánnám, ha nem csak egy egyalkalmas randi lenne – nézett rám komoly arccal.

Erre csak kínosan elnevettem magam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék rá. Nem igazán álltam rá készen vagy csak ezt dobtam fel magamban kifogásként. A lényeg, hogy teljesen össze voltam zavarodva.

- Nézd, - szólalt meg újra, nem várva ki a mentegetőző válaszom. – ne ijedj meg! – kacsintott. – Elmondtad, hogy nem rég szakítottál, és ahogyan viselkedsz, az alapján azt mondanám, hogy hosszú kapcsolat volt.

- Huh, jó vagy! – nevettem rá.

- Muszáj valamennyire ismerni az embereket ebben a szakmában – nevetett ő is. – Nem akarok hozzád költözni vagy megkérni a kezed. Egyszerűen csak megkedveltelek, és ha benne vagy, akkor néha eltölthetnék kellemesen egy kis időt együtt.

- „Kellemesen egy kis időt együtt” – idéztem és mosolyogtam rá. – Szóval akkor, semmi komoly?

- Pontosan – válaszolt. – Ha Bécsben vagyok, olyankor összefuthatnánk, és mindkettőnk örömére szórakozhatnánk egy keveset. Egy kapcsolat nem fér bele az életembe, és ahogy elnézem, te sem igazán vágysz rá.

- Ezt eltaláltad – nevettem.

- Szóval, mit mondasz?

- Nem tudom miért, de van benned valami – nevettem. – Jelenleg ettől többe nem szívesen mennék bele, de ez a „töltsünk együtt néha egy kis időt, mindkettőnk örömére” dolog igazán jól hangzik.

- Remek – kacsintott.

A következő egy órában csevegtünk mindenféléről. Megkóstoltuk az egyik helyi különlegességet is. Igazán jól szórakoztam vele. Felszabadító volt a tudat, hogy kötöttségek nélkül, jól érezzük magunkat, és nem várunk el semmit a másiktól.

Az események haza indulás előtt indultak be igazán. Egész este volt valami feszültség a levegőben. Nem voltam benne biztos, hogy már ma este be fog vonszolni az ágyába, de hogy szeretne, arról semmi kétségem nem volt. És valahogy ez a dolog kölcsönös volt.

A kocsija előtt beszélgettünk éppen, amikor odalépett hozzám és megcsókolt. Nem volt benne semmi követelőző és nem volt elnyújtott. Egy egyszerű rövid csók volt. Pontosan olyan, amivel még jobban felfokozta a már meglévő gerjedelmem.

- Nem szeretnéd folytatni, esetleg nálam? – kérdezte elővéve legcsábosabb arcát.

- De, nagyon szeretném – válaszoltam nevetve.

- Akkor én vezetek elől, te pedig gyere utánam. De ne maradj le – kacsintott.

Nevetve sétáltam vissza a kocsimhoz. Beszálltam és elindítottam a motort. Megvártam, amíg Giselle kihajtott, majd elindultam utána.

Körülbelül 25 perc múlva már a haza előtt parkolt a két kocsi, mi pedig a bejárati ajtó előtt beszélgettünk. Kinyitotta az ajtót és előre engedett. Bent világos volt. Tiszta, letisztult, világos volt a lakása. Az én új lakássommal szemben az itteni dizájn a világos színek segítségével közelített a modern felé.

- Igazán tetszik a lakásod – mondtam miközben levettem a kabátom.

- Köszönöm. Kérsz esetleg valamit inni?

- Víz jó lesz – válaszoltam.

- Rendben, neked víz, nekem pedig valami erősebb.

Nemsoká visszatért a vízzel és a saját sörével. Elvettem tőle a poharat, belekortyoltam majd letettem a mellettem lévő szekrényre. A nappaliban álltunk.

- Ha gondolod, körbevezetlek – és ezzel már indult is ki a nappaliból.

Utánanyúltam és visszahúztam gyengéden.

- Mindketten tudjuk, hogy nem lakásnézőbe jöttem – kacsintottam rá, majd megcsókoltam.

- Akkor, ahogy látom, átugorjuk az unalmas részeket – mondta megszakítva a csókot, aztán újra megcsókolt.

- Úgy néz ki – mondtam egy lélegzetvételnyi idő alatt.

Ezután már nem sokat beszéltünk. Fölösleges volt. Magával húzott a kanapé felé. Én leültem, őt pedig az ölembe vontam. A nyakam simogatta, miközben szenvedélyesen csókolóztunk. Az előbbi nyugodt kimértségnek, már nyoma sem volt. Kapkodtuk mind ketten a levegőt. Egy pár perc után felállt, és magával húzott engem is. A folyosó másik oldalán lévő hálóban találtam magam. Egy hatalmas ággyal a szoba közepén. Kényelmes volt mégis régimódi nagy fafaragású ágytámlával és szélekkel. Ettől kezdve az események felgyorsultak. Lelökött az ágyra, majd rám vetette magát. Mintha csak az életünk múlna rajta olyan gyorsan dobáltuk le a másik ruháit. Miután a felső ruhák lekerültek egy száll vörös csipkés melltartóban és francia bugyiban feküdt rajtam. Nagyon vadító látvány volt. Lassan kezdtem azt érezni, hogy ha egy perccel is tovább húzzuk a dolgot, én megőrülök. Már nem csak lábam köze, de az egész testem is lüktettem. Egy hirtelen fordulattal fölé kerekedtem. Lassan megcsókoltam a nyakát, a vállait, és fokozatosan haladtam lefelé. Kikapcsoltam a melltartóját és közben eljátszottam a bimbóival. Nem voltak sem túl nagy, sem túl kis mellei. Lejjebb indultam, közben a kezemmel tovább kényeztettem a melleit. A köldökénél is elidőztem egy kis ideid, hogy jobban fokozzam a vágyát. Ekkora már megfogta a fejem és egyértelműen jelezte, hogy mozgassam magam lefelé.

- Nyugi bébi, arra is sor kerül – válaszoltam rekedt hangon.

Lejjebb haladtam és lehúztam a bugyiját. A darab anyag már átázott, ő is be volt indulva rendesen. Körbecsókoltam az ajkait, húzva az időt még egy kicsit. Egyre hangosabban nyöszörgött, úgy döntöttem nem kínzom tovább. Először a nyelvemmel behatoltam a járatába. Eleinte lassan, majd egyre gyorsabban mozgattam a nyelvem. Nem sokára felhúzott magához és megcsókolt, közben pedig a kezem oda irányította, ahol korábban a szám volt. Eleinte egy ujjal ujjaztam lassan, majd fokozatosan emeltem a tempón. Majd amikor már láttam, hogy közel jár bedugtam még egy ujjam és úgy folytattam. Nem kellett sokáig folytatnom, elélvezett. Az ujjaimat végig benne tartottam, így jobban éreztem minden apró rángását. Miután megnyugodott kihúztam az ujjaim és megcsókoltam.

- Most én jövök! – mondta még enyhén lihegve, néhány perc múlva.

Egy mozdulattal felülkerekedett rajtam. Kezeim kifeszítette az kezeivel, majd úgy helyezkedett el a lábaim között, hogy az az ajkaink összeértek. Lassú, kimért mozdulatokkal kezdett el mozogni, aztán egyre ütemesebben növelte a tempót. Kisvártatva a szobát hangos cuppogás töltötte meg, ahogy nedves puncijaink összeértek. Néhány perc elteltével, egyszerre élveztünk el. Ezt követően elszenderedtünk mind ketten.

Hajlani 4-es mutatott az éjjeli szekrényen lévő óra, amikor magamhoz tértem. Óvatosan kiszabadítottam magam, az öleléséből, és elkezdtem öltözni. Már felhúztam a nadrágom, amikor felébredt.

- Nem muszáj menned – nézett rám álmosan.

Odahajoltam és megcsókoltam.

- De, muszáj – kacsintottam rá. – Nagyon élveztem az estét, ha újra Bécsben leszel, hívj fel.

- Rendben – húzott közelebb és újra megcsókolt.

A csók után befejeztem az öltözést, közben végig álmosan mosolygott rám. Aztán elindultam haza. Kiérve a lakásból előhalásztam a kulcsaim. Megálltam a kocsim előtt és végig néztem a házon. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy nem most jártam itt utoljára.

Folytatása következik!