2012. december 14., péntek

Előre a cél felé III. rész 5. fejezet



Előzmény: Előre a cél felé I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Előre a cél elé II. rész 4. fejezet

Eredeti cím: Fourth and Goal
Írta: Strongsouljah (alias Tonya S. Coley)
Fordította: Sinara

**************************************************************************





            Mr. Margolies lassan sétált a közösségi helyiségben felállított sétálógépen. Korán végeztek Blutóval a terápiával, és az ápoló felajánlotta neki, hogy a kezelés többi részét töltsék a gépen. Aztán megállt, és beszédbe elegyedett két idős úrral, akik a közelben dámáztak.
– Hello, Anton! – üdvözölte az egyik idős férfi. – Milyen volt a terápiád?
Anton elmosolyodott.
– Jól ment.
– Hallottad a perpatrvart a 20-as szobában? – kérdezte a másik öregúr.
– Nem. Mi a 3-asban voltunk. Miért, mi történt?
– Ott járt Attila – válaszolta egyszerre a két öreg. – Borzalmas volt.

Anton felsóhajtott.
– Erre számítottam. Mondtam annak a srácnak, hogy ne próbálkozzon semmivel.
– Nos, nem hallgatott rád, mivel teljesen kiakasztotta a barátnőnket.
– Visszavitték a szobájába? – kérdezte Anton.
– Nem. Ide hozták – válaszolta a beszédesebb öreg. – Látnod kellett volna. Egy roncs volt. Talán még könnyet is láttam a szemében.
Anton körbepillantott, míg végül megtalálta Calvint.
– Majd később beszélünk.
Lassan odasétált az ablakhoz, ahol Calvin ücsörgött. Odahúzott egy üres széket és letelepedett rá.
– Jól vagy, fiam?
Calvin csak bámult ki az ablakon egy adag zsebkendővel a kezében.
– Nem, nem vagyok. Még sosem bántak el így velem.
– Nos, mondtam, hogy ne baromkodd el.
– Keresek egy ügyvédet, és akkora pert akasztok az egész bagázs nyakába…
– Mielőtt megtennéd – szakította félbe Anton – mondd el, mi is történt!
– Csak próbáltam barátságos lenni és beszélgetést kezdeményezni – mondta Calvin ártatlan arccal.
A másik férfi felvonta a szemöldökét és megköszörülte a torkát.
– És mit is mondtál neki pontosan?
– Nos, én… – pirult el a fiatalabb férfi.
– Ó, igen! Ahogy gondoltam. Megmondtam neked, mi lesz, ha feldühíted. A helyedben átgondolnám ezt az ügyvéd-dolgot. Tudod, manapság már nem veszik túl komolyan az erőszak-ügyeket.
– Erre nem is gondoltam – motyogta Calvin. Nagyon jól tudta, hogy mindent elveszíthet, ha kiderül az igazság. – Azt hiszem, tartozom valakinek egy bocsánatkéréssel.
– Jó ötlet – válaszolta Anton. – Adj neki egy kis időt, hogy lenyugodjon! Ha sikerült egyszer felhúznod, jobb egy kicsit távol tartanod magad tőle.

***

            Caitlin tombolt a dühtől, amikor becsörtetett Blutóval közös irodájukba. Azonnal a bokszzsák felé vette az iránt és sorjázni kezdte.
– Az a rohadt szemétláda! – zihálta. – Idióta, barom állat.
Bluto már a folyosón hallotta őt az iroda felé menet. Örült neki, hogy épp elugrott egy kis harapnivalóért. Amikor belépett az irodába, letette a beszerzett chipset és fahéjas kávét a barátja asztalára.
            Caitlin továbbra is csak püfölte a zsákot, észre se véve a férfit. Addig folytatta, amíg ki nem fáradt. Átkarolta a bokszzsákot és egy ideig csak lihegett. Aztán megcsapta az orrát a fahéjas kávé illata, mire Bluto felé fordult és rámosolygott.
– Mióta vagy itt?
– Elég régóta, hogy lássam, mit művelt veled az a fickó – válaszolta a férfi együttérzőn. – Jól vagy?
Caitlin barátságosan rámosolygott.
– Jól leszek, amint befalom azt a chipset.
– Szolgáld ki magad, Shorty! – adta át neki a csomagot a férfi, és elvigyorodott, nézve, ahogy a barátja elkezdi befalni.
Malin Ripper alias Caitlin O'Hara

– Shorty! Már régen nem láttalak így kiborulni. Akarsz róla beszélni?
– Megfogta a fenekemet – morogta a nő.
– HOGY? – kiáltott fel Bluto és felpattant ültéből. – Kicsinálom azt a szarházit.
Tudta, hogy a barátja nem megy a szomszédért, hogy elküldhessen valakit a fenébe, de a kis termete miatt úgy érezte, meg kell védenie őt. Rosszul érezte magát, amiért nem volt ott, amikor a nőnek szüksége lett volna rá.
            Caitlin letette a chipset és odasétált a barátjához.
– Semmi gond. Tudom kezelni, Bluto.
A férfi a szemébe nézett, de nem látott benne rémületet, mint azon az éjszakán öt éve. Csak erőt és vadságot látott.
– Nem hibáztathatod még mindig magadat azért, ami történt. Túl naiv és meggondolatlan voltam akkor. De most már vége… Azon kívül, senki sem mer ujjat húzni Attilával.
Mindketten felkacagtak, a rájuk telepedő komorság pedig tovaszállt.

***

            Sampson nővér a pultjánál ült és a kartonokat lapozgatta, amikor egy ötvenes férfi lépett oda hozzá.
– Segíthetek?
– Jó reggelt! – mosolygott rá nyájasan a férfi. – Dr. Taylor vagyok.
Eva viszonozta a mosolyt.
– Jó reggelt! Már vártunk magára.
– Megkaphatnám a Rockwell kartont, kérem?
– Természetesen, doktor úr! – adta át a nő Rock aktáját, majd visszatért a saját munkájához.
– Köszönöm – nyitotta ki a férfi és elolvasta a diagnózist. A leolvasóra tette a digitális röntgent és vizsgálgatni kezdte. Elgondolkodva összevonta a szemöldökét. – Az a szemét! – morogta. – Nővér! Tudna nekem szerezni egy műtőt? Szeretném megvizsgálni Miss Rockwellt.
– Igen, doktor úr – nyúlt a telefonért a nő.

***

            Dr. Taylor fülét hangos kacagás ütötte meg, ahogy Rock szobája felé közeledett.
– Remélem, nem most nevetsz utoljára, Rock – morogta, majd belépett a szobába. –Jó reggelt! – lépett az ágyhoz. – Ha megbocsátanak, szeretném megvizsgálni a páciensemet.
Johnnie a barátjára nézett és látta a sürgetést az arcán.
– Jól van, emberek! Hallottátok a doktor urat. Kifelé! – sürgette Rock csapattársait. Aztán odalépett az unokája ágyához és előre hajolt. – Majd látlak, Squirt. Gyere, Apróság! Hagyjuk a doktor urat dolgozni! – Azzal megfogta a lánya kezét és kivezette.
Amikor már kint voltak, Johnnie félrevonta Nadinát.
– Nem tudom, mi folyik itt, de nekem nem tetszik.
– Neked is feltűnt valami? – nézett rá a lánya.
– Igen. Spencer túl hivatalos volt. Semmi viccelődés a lábammal, vagy ilyesmi.
– Mama! Szerinted nem tudnak majd segíteni Vali-n? – suttogta Nadina zokogó hangon.
Johnnie átkarolta őt.
– Minden rendben lesz. Megígérem.
Nadina némi megkönnyebbülést érzett. Tudta, az anyja sosem ígér meggondolatlanul.
– Jobb, ha abban reménykedsz, hogy rendben lesz, öreglány – morogta Michael. – Ha nem, az a te hibád lesz.
Johnnie és Nadina felnézett a semmiből előtűnő férfira. A fiatalabb nő az anyjára nézett és sértettséget látott a szemében.
– Mama…
– Csss, Apróság! – szakította félbe Johnnie. – Semmi gond. Ő is csak fél. – Azzl előre hajolt és megpuszilta a lánya a arcát. – Menj csak oda hozzá!
– De Mama… – Johnnie a szájára tette a mutatóujját, hogy visszatartsa a tiltakozástól.
– Gyerünk, Apróság!
Nadina válla elernyedt.
– Igen, Mama. – Azzal odasétált a férjéhez, azon gondolkodva, milyen fárasztó ez az állapot. Felgyorsította a lépteit és végül megállt Michael előtt. – Ennek vége – mondta ellentmondást nem tűrően.
– Miről beszélsz, drágám? – kérdezte a férfi értetlenül.
– Erről az ellenségeskedésről közted és anyám között. Ennek vége itt és most – jelentette ki Nadina. – Meguntam, hogy az anyám ellök magától, hogy ne ártson kettőnknek.
A férfi Johnnie-ra nézett, ahogy az letelepszik JB mellé.
– Tényleg így lenne?
– Michael! Nem lehetsz ennyire idióta. Mit gondolsz, miért tölti a vakációit egyedül, vagy Pizo bácsi gyerekeivel helyettem?
– Azt hittem, csak utál utazni.
– El se hiszem, hogy ennyire vak vagy – köpte a felesége. – Távol tartja magát tőlem, mert nem akar kettőnk közé állni. De ennek vége. Elegem van, hogy nem lehetek az anyámmal. Éveket töltöttünk külön, és nekem minden egyes nap hiányzott. – Könny csordult le az arcán.
A férfi nem akarta elhinni, hogy mindez igaz. Johnnie csak azért tolta volna el magától a lányát, hogy megóvja a házasságát? „Hogy lehettem ilyen önző?” – nézett Johnnie-ra először elfogultság nélkül. Aztán Nadina szemébe nézett és csak szomorúságot látott benne.
– Nagyon sajnálom, szerelmem. Hagytam, hogy ez a gyűlölet a családunkba férkőzzön és elválasszon titeket egymástól. – Megszorította a felesége felkarját. – Tudom, hogy nem hozhatom vissza az elveszett időt, de többet nem választalak el titeket egymástól. Ettől még persze nem leszünk puszipajtások, de többet nem hagyom, hogy a gyűlölet elvakítson, és elválasszon téged az anyádtól.
– Ó, Michael! – ölelte át Nadina a férjét.
Többre nem kerülhetett sor, mert ekkor Dr. Taylor kilépett Rock szobájából és megvárta, amíg Johnnie odaér hozzá, mielőtt beszélni kezdett volna.
– Kértem egy új röntgent, hogy felmérjük a további károkat – mondta. – Az után megyünk a műtőbe.
– Hogy áll a helyzet, doki? – kérdezte Johnnie.
– Nem tudom megmondani. Az egész a csigolyák állapotától függ.
– De fel fog épülni, ugye? – kérdezte Nadina.
– Túl fogja élni. De többet fogunk tudni, ha elkészül a röntgen – tette a férfi a kezét Nadina vállára. – Most pedig, ha megbocsátanak, fel kell készülnöm.
Figyelték, ahogy az orvos elsétál a lift felé.
            Michael megköszörülte a torkát.
– Menjünk, látogassuk meg a lányunkat, mielőtt elvinnék. Johnnie! Jössz te is?
Johnnie és Nadina is leesett állal nézett rá.
– Gyerünk, hölgyeim! Nem tudjuk, mennyi időnk van, mielőtt sor kerülne a műtétre.
– Ööö… oké – mondta Johnnie és az ajtó felé indult, amit a veje kinyitott előtte.
Nadina adott egy csókot a férje arcára és némán köszönetet tátogott neki.

***

            Dr. Taylor épp bemosakodott, amikor egy másik orvos lépett mellé.
– Elnézést, Dr. Taylor! Beszélhetnénk egy percre? – kérdezte Dr. Andrews.
Dr. Taylor nem zavartatta magát. Fel se nézett, úgy bólintott.
– Azon gondolkodtam, szüksége lenne-e valakire, aki asszisztál a Rockwell-műtétnél… Ha igen, én felajánlom a szolgálataimat.
– Nos, jól jönne a segítség. Hogy is hívják?
– Doktor Clayton Andrews – mondta a férfi büszkén. – Talán önhöz is eljutott már a hírem.
A szappan azonnal megállt Dr. Taylor kezében.
– Az a Clayton Andrews?
Andrews mellkasa majd szétrobbant a büszkeségtől.
– Öröm, hogy maga is hallott rólam.
– Nem hinném – válaszolta a másik orvos. – Ha maga az, akire gondolok, olyan messze akarom tudni Miss Rockwelltől és a családjától, amennyire csak lehetséges.
Andrews szemei elkerekedtek.
– Ezt meg hogy érti?
– Maga veszélybe sodorta Miss Rockwell felépülését.
– Azt tettem, amit jónak gondoltam – védekezett Andrews. – Én…
– Miért nem végezte el a laminektómiát? – szakította félbe Dr. Taylor. – Tekintve a nyomást a gerincén, szükséges lett volna. És zsibbasztó szereket írt elő egy nem is érintett idegre.
– Nem hittem volna, hogy szükséges. Nem volt olyan nagy a nyomás…
– Pont ez az. MAGA nem gondolta – morogta Dr. Taylor. – És most egy ember élete forog kockán – rázta le a kezét. – Jobb, ha imádkozik, hogy sikerrel járjak, vagy nagy bajban lesz, ha a család megtudja. Most pedig takarodjon az utamból!
Andrews félre állt, és a mosdónak támaszkodott, amikor a térdei remegni kezdtek.
– Mit fogok most tenni? – morogta. – Ez a karrierem végét jelentheti.
Pánikba esett. Remegő lábakkal botladozott ki az előtérbe.
            Dr. Taylor már beöltözött. A digitális röntgent nézegette és a fejét csóválta.
– Necces lesz – morogta, miközben a nővér ráadta a gumikesztyűjét. Az eszméletlen Rockra pillantott.
– Jól van, emberek! Kezdjük! – mondta, és a lézerszikéért nyúlt.

Folytatása következik!

3 megjegyzés:

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]